Ma este Világevő elhozza a budapesti éttermek Gault Millau pontjait!
2010. november 10. írta: világevő

Ma este Világevő elhozza a budapesti éttermek Gault Millau pontjait!

 Ma késő este derül ki, hogy a Michelin Guide melletti másik legfontosabb nemzetközi étteremkalauz, a Gault Millau, ítészei szerint hogyan teljesítenek a budapesti éttermek. A szakma hatalmas várakozással néz az eredmények elébe, az itteni pontok (1-20) és szakácssapkák a 2011-es Ausztria című kalauzban szerepelnek majd, aminek ma lesz az ünnepélyes bemutatója, természetesen Világevő részvételével.

Nyilván egy gálavacsora is tartozik az eseményhez a császári borospincékben, de az igazi attrakció a könyv lesz, illetve leginkább a könyvben rejlő pontok. A Gault Millau, a Michelinhez hasonlóan tavaly kezdett igazán alaposan foglalkozni a magyar fővárossal, igaz, ahogy már a tavalyi könyv kapcsán személyesen is elmondtam súlyos szakmai kifogásaimat a kiadó vezetőjének és a főszerkesztőnek, akkor még nem volt elég körültekintő a lista. Idén, azaz a 2011-es könyvben, már várhatóan kiköszörülik a csorbát és figyelembe veszik a tanácsokat és ajánlásokat, még egyszer csak nem fordul elő az a blamázs, hogy épp a pár hónappal később Michelin-csillagot szerző éttermet hagyják ki a kalauzukból...

A lényeg, ma éjjel mindenre fény derül, beszámoló elsőként itt a Világevőn!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr982437705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása