Mikrobi Kínában pincérkedik
2010. december 27. írta: világevő

Mikrobi Kínában pincérkedik

Kínában - sok más mellett - megoldották a rosszkedvű, figyelmetlen vagy éppen borravalóhajhász felszolgálók problémáját. A Shandong tartománybeli, Kelet-Kína-i Jinan városában egy étteremtulajdonos robotokat állított be a vendégtérbe.

A feladatkörök sokrétűek, vannak szórakoztató, felszolgáló, üdvözlő és hosztesz robotok is. Mondjuk a szórakoztatás abból áll, hogy madárszerűen csapkod a szárnyaival egy női ruhákba öltöztetett példány, egy másik - WALL-E stílusú -pedig illegeti magát, de a felszolgálás is inkább csak egy futószalagot helyettesítő megoldás. Bár a tulajdonos nagyon optimista, és már egy újabb, nagyobb robotétterem megnyitását tervezi, azért a főzést még ő sem bízza - egyébként saját gyártású - robotjaira.

Én azért még nem vagyok meggyőzve róla, hogy ez a jövő...

Egyébként a rajzfilmekben már régóta működik a dolog, akár otthoni körülmények között is, gondoljunk csak a Jetson család Rosie nevű háztartási robotjára

vagy Mikrobira, a 70-es évek lusta magyar robotjára.

Hamarosan jön az isztambuli gasztrokalandok következő beszámolója: benne csirkemelles desszert, bárányfaggyúval töltött báránybél és egyéb, kevésbé bizarr finomságok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr22541820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holch Gábor · http://vezeto.blog.hu/ 2010.12.27. 15:00:19

Ezeknek a félőrült műgagyi robotoknak egyébként Kínában most hatalmas divatja van. Cai Guoqiang posztmodern képzőművész egész ipart csinált belőle: www.caiguoqiang.com/shell.php?sid=2
Én egy sor robotját láttam kiállítva és működésben is, de nekem inkább egy nagy poénnak tűnt, mint tudományos újdonságnak.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.12.27. 20:12:40

"borravalóhajhász felszolgálók problémáját"

Kinaban NEM LETEZIK BORRAVALO! Sem etteremben, sem taxiban, sem fodrasznal. Amennyi az ar, annyit kell fizetni. Nincs szerviz dij sem meg egyeb lehuzasok. A kiszolgalas benne van az etelek-italok araban. Ha elegedett vagy a kiszolgalassal, megkoszonod es tavozol. Mindenki halas, hogy vendeguk voltal.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.12.27. 20:45:59

@Chaoyang: köszi az infót, Kínában még nem, illetve csak Hong Kongban jártam.
És Japánban sincs borravaló, egyszer utánam szaladt az utcára is a kasszás, amikor nem akartam visszakérni legalább a 2 jent (98-ra végződött a számla), ami 4 forint, mert nem értette, hogy miért nem kérem.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.12.29. 09:59:12

@világevő: Hatnem csodalatos? :)) Mennyi fejtorestol es alakoskodastol kimelne ez meg minket otthon is :p
süti beállítások módosítása