Logo Pic
Bartha.Tibor 2025. január 08.

Miért hitték, hogy tengerszem a Bánki-tó?

bankito010800.JPGSok köze ugyan nincs a tengerhez, ellenben a megye egyik leghíresebb tava, ami csodaszép környezettel bír.

A Bánki-tóról sokszor előszeretettel írnak úgy, mint tengerszem, s bár sem a tengerhez, sem pedig a gleccserek visszahúzódása után maradt tómedrekhez nincs köze egy 1820-as feljegyzés így ír róla.

"Van itt a' falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a' köznép Tenger Szemének nevez”.

Valószínű tehát, hogy a helyi hitvilágnak van köze a névhez, akik úgy vélték, hogy a tónak a tengerrel van összeköttetése a föld alatt, mivel akkoriban nem tudták pontosan megmérni, mekkora a mélysége, illetve feltűnő volt, hogy a tó az esőzéskor, felhőszakadáskor sem árad meg, és nagy szárazság idején sem szárad ki. Kialakulásáról pontos információk nincsenek, csak a szóbeszéd, amely szerint a mélyből tört elő hirtelen a talaj szerkezetének köszönhetően.bankito010801.JPG

A tó - bár a település, és a környék gyönyörű ékkőve - egy időben egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a tóparti sétán túl bármiféle szabadidős tevékenységet lehessen folytatni, mivel a XX. század végére teljes mértékben alkalmatlanná vált a vize a fürdésre. Az önkormányzat munkájának köszönhetően azonban a rehabilitáció (iszapkotrás, partrendezés, tó-bővítés) után egy csodaszép és vonzó turisztikai látnivalót sikerült létrehozni.

A tiszta vízű, homokos strand ad otthon minden évben a Bánkitó fesztiválnak, a tó körüli sétáló- és kerékpár út, a kalandpark, a számtalan szépen kialakított part menti rész, és a falu kedves hangulata teljes mértékben biztosítja a felhőtlen kikapcsolódást és a felejthetetlen élményeket az egész családnak.

Bővebben a Bánki-tóról és a kikapcsolódási lehetőségekről itt olvashatsz

Ha tetszett a cikk kövess minket a Facebookon is

Vissza a címlapra
Nógrád Turizmus
Legjobban pörgő posztok
Szemerey Zsófi az idény végén otthagyja a Metz csapatát
Hitmakers • 5 nap
Kolo Muani és Zirkzee jöhet szóba a támadósor tekintetében
venember83 • 2 nap
A Milan elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
Továbbra is Zirkzee az első számú opció?
venember83 • 4 nap
Frank Olivér – kedvenc 2024-es dalok
FRecorder • 4 nap
Cikkek a címlapról
Pofonegyszerű ötletek, hogy több természetes fény jusson az otthonodba
A téli hónapokban nagyon lehangoló lehet a természetes fény hiánya. További probléma lehet, ha a lakás tájolása is olyan, hogy eleve sötétek a helyiségek. Vagy leárnyékolják a fák (ami persze nyáron nagyszerű dolog!). Szerencsére azonban van pár tuti módszer, amivel több természetes fényt…
Csinálmány
Még az ünnepek között hoztam be egy csomó erdei iszalag szárat az erdőből, hogy csináljak egy ilyen gömböcöt.  Nem használtam hozzá formának labdát, csak megcsináltam 3 kört és azokat egyberaktam, kenderkötéllel megkötöttem. Kicsit vastagok a szárak, amiket hoztam, ezek inkább a 3-4 fő karikának…
>