Linda Morvai • 16 nap
Kasztíliai Blanka, Franciaország királynéja és több alkalommal régense, valamint az egyetlen szentté avatott francia uralkodó, IX. Lajos édesanyja volt.
Blanka édesapja VII. Alfonz kasztíliai király, míg édesanyja Plantagenêt Eleonóra angol hercegnő volt. Apja ragadványneve a 'Nemes', így bizonyosan jó uralkodó volt, de sokkal érdekesebb az édesanyja származása, aki a híres Oroszlánszívű Richárd húga, s ezzel II. Henrik angol király és Aquitániai Eleonóra (aki egykor szintén volt francia királyné) leánya volt. Így anyai nagyapja a korszak egyik legkiválóbb uralkodója, míg anyai nagyanyja a kontinens talán leggazdagabb és legnagyobb hatalommal bíró asszonya volt.
Mindezekhez némi érdekesség, hogy anyai nagyapja révén az Árpád-ház leszármazottja, Szent István egyik lányának, Ágotának a révén, amelyet a magyar katolikus egyház is megerősít, hiszen II. Henrik dédanyja (Skóciai Szent Margit) szerepel az Árpád-házi szentek között.
Blanka 1188. március 4-én született, így akár még találkozhatott is nagyapjával, aki bő egy évvel később hunyt el, de biztos, hogy találkozott nagyanyjával, aki 1200 januárjában azért érkezett meg 77 évesen a toledói udvarba, hogy a két hercegkisasszony (Urraca és Blanche vagyis Blanka) közül, kiválassza a leendő francia király leendő feleségét.
Két hónapnyi vizsgálódás után a 12 éves Blanka lett a kiválasztott, s együtt indultak vissza Franciaországba. Eleonóra azonban Bordeaux-ban rosszul lett és a város érseke vitte tovább a kislányt a királyi udvarba.
A házasságkötésre 1200. május 23-án került sor, de hosszú évekig nem esett teherbe, ami talán érthető is, hiszen ő még alig volt tizenkét, míg férje tizenhárom éves a házasság megkötésekor.
Az első gyermekük 1209-ben (más források szerint 1205-ben) született, akit még majdnem tucatnyi követett, s összesen kilencen élték meg az egyéves kort. Első fia kilencévesen elhunyt, így a második fia követte később apját, VIII. Lajost a trónon, amikor az, alig 39 évesen elhunyt. Összesen tíz fiút és két leányt, köztük ikreket is szült, s férjéért valamint gyermekeiért tűzbe is ment volna, de számos alkalommal keveredett vitába a francia királlyal (II. Fülöp Ágosttal, az apósával) is, aki végül többször is engedett a határozott fellépésének.
Férje halála erősen megrendítette, azonban gyorsan összeszedte magát és mindent megtett, a fia trónra kerüléséért. A fiú 12 évesen nagy küzdelmek árán került az uralkodói székbe, aztán nagykorúságáig tulajdonképpen Blanka kormányzott, sőt azután is komoly beleszólása volt az ügyekbe, a keresztes hadjárat idején pedig, Lajos maga bízta meg édesanyját az államügyek intézésével - amely persze sokaknak nem igazán tetszett.
Ennek sokan hangot is adtak, főként, hogy férje halálakor várandós volt az utolsó gyermekükkel, s akadtak, akik megkérdőjelezték az erényét. A két potenciális apa-jelölt Champagne grófja és Roman de Saint-Ange pápai legátus voltak.
Az bizonyos, hogy a grófra nagyon mély benyomást tett, s ez már korábban, még a férje életében is ismert volt, hiszen személye verseket és dalokat inspirált, s a gróf az életét is odaadta volna a királynéjáért. A grófot még azzal is megvádolták, hogy valójában ő mérgezte meg Blanka férjét, holott vérhasban halt meg 1226. november 8-án, miközben az albigensekkel harcolt.
A gróf később Navarra királya lett, s túlélte Blankát is, de soha nem felejtette el, pedig három felesége is volt. Egy ízben, már királyként azt mondta neki: "Asszonyom, szívem, testem és minden földem az ön parancsára van és nincs semmi, ami tetszene neked, s amit ne tennék szívesen; soha, ha Isten úgy akarja, soha nem megyek ellened és a tied ellen".
Ami a legátust illeti, Roman vagy Romain bíboros "Udvarias, elegáns és jól megtermett férfi volt, és olyan jó tanácsokat adott, hogy a királyné teljesen megbízott benne." Ezeket a megfontolásokat azonban szándékosan félreértelmezték, mert az egyetem diákjaival "énekeket és álszent verseket publikáltattak, amelyek befeketítették a régens és az őt kormányzó Romain bíboros hírnevét."
A korabeli krónikások szerint Blanka határozottan, céltudatosan végezte a feladatait, elviselte a magánélete és a kormánya elleni sértéseket, rágalmazásokat és hihetetlen támadásokat - főként, mert a nép szerette és tisztelte, sőt volt amikor Párizs polgársága meg is védte a saját nemeseitől.
Blanka azonban valóban rászolgált a bizalomra, több okból is. Ahogyan egy történész mondta "Nem volt olyan hölgy, aki kétségbe merte volna vonni Blanche szépségbeli előnyét, és mindenki elismerte, hogy végtelenül felülmúlta őket szép megjelenésben; szépségét nem változtatták meg az évszakok vagy az évek, és a több mint tíz gyermek, akiket szült, nem csökkentette sem frissességét, sem finomságát."
Mindezt jól alátámasztja Eleonóra választása, aki azonban nem a szépsége, hanem jelleme és intelligenciája miatt választotta, mert nemcsak a szépsége, hanem a bölcsessége is legendás volt.
Miközben a fia a keresztes háborúban harcolt, Blanka 1252 novemberében Melunban megbetegedett, majd Párizsba vitték, de már csak néhány napig élt, s 1252. november 27-én örökre lehunyta a szemét. A fia csak a következő tavasszal hallott a haláláról, és állítólag utána két napig nem beszélt senkivel.
Blanka a művészetek pártfogója volt, és számos francia és latin nyelvű könyv tulajdonosa volt. Felügyelte gyermekei oktatását, akik mindannyian tanultak latint, s ragaszkodott ahhoz is, hogy mindannyiuknak adjanak leckéket a keresztény erkölcsről. Lajost és Izabellát, az egyetlen (felnőtt korára is) életben maradt lányát is szentté avatták, de őt magát is sokszor boldognak vagy szentnek tartják, anélkül, hogy boldoggá vagy szentté avatták volna.
Az 'Amours ou trop tard me suis pris' sanzont, egy Szűz Máriához szóló imát, gyakran Blankának tulajdonítják.
