Egy ritka hely, ami egyszerre szuper hotelként és étteremként is
2017. augusztus 07. írta: világevő

Egy ritka hely, ami egyszerre szuper hotelként és étteremként is

Jártam már erre másfé éve, és akkor is nagy tetszett, aztán valahogy csak egy rövid kis posztra futotta az időmből, pedig ennél sokkat többet érdemelnek. Mutatom a helyet, ahonnan az ember nem igazán akar napokig kimozdulni! dscf0040l-002.jpg

Másfél éve először csak egy gyors ebédre ugrottam le, aztán visszatértem még pár napra később, és nagyon meg voltam elégedve. A szállással is, a dizájnnal is, és - ami igazán ritka a hazai mezőnyben - az étteremmel is. Aminek óriási jelentősége van, ugyanis a közelben nem sok alternatíva van arra, hogy az ember egyen egy jót, így jó eséllyel a ház vendégszeretét fogja élvezni a főétkezések során is. 

Tavaly márciusról ilyen képi emlékek maradtak:

Voltam közben egy céges rendezvényen is, ahol kifejezetten hangulatos és profi volt, épp a legutolsó képen látható Mininek volt egy márkanagyköveti gyűlése, persze éttermi színvonalú tányérszervizzel.

Pár hete aztán végre sikerült visszatérni hosszabban is, nagyon kíváncsi voltam, hogy a családi vállalkozásból nem fogyott-e el a kreativitás, energia. Örömmel jeletem: nem!

A Natura Hill Facebook-oldala és weboldala

Kezdjük a reggelinél: nagy rajongója vagyok az osztrák hotelreggeliknek, nagyon magas színvonal és jó választék jellemzi őket, ráadásul mindig nagyon komoly egészséges kínálat is van a hagyományos mellé. A Natura Hill simán hozza ezt! Az alap reggelicsomag is tele van szuper opciókkal, bőven lehet válaogatni, a helyi termelőktől származó felvágottastál (1. kép) már önmagában elég érv lenne, nem is beszélve a tökéletes házi lekvárokról és a jó kenyérről, de a többi is szuper. És emellett vannak még á la carte választható (külön fizetendő) elég sokféle étel, köztük mondjuk a tökéletes tojás füstölt pisztránggal, padlizsánkrémmel, burgonyalángossal vagy a palacsinta.

Külön nagyon jó poén, és pont az ilyen ötletes apróságok adják szerintem meg az igazán maradandó élményeket, hogy a kert jelentős részét beborító levenedulaföldről szabadon lehet szüretelni egy csekély díjazás ellenében. Ehhez egy gyűjtő(papír!)zacskó és egy olló is jár, a fárasztó meló kipihenéséhez pedig kiváló mondjuk egy levendulás-citrusos limonádé.

Elég jókat lehet kirándulnia környéken, sportosabbaknak nagyon ajánlom például a Julianus kilátót, ahonnan egészen lenyűgöző kilátás nyílik a teljes Duna-kanyarra, nem is értem, hogy miért nem világhírű ez!
[a kertből indulva, végig gyalog ez kb 3 óra minimum, de nagyon megéri!]

img_3708.JPG

Nehéz visszaadni az élményt fotón, így néz ki egy panoráma, de élőben persze sokkal jobb, na meg eleve komoly kapaszkodás előzi meg, szóval az ember még azért is hálás lenne, ha csak egy közepes kilátás lenne, ehelyett tényleg szuper.

img_3835.JPG Vissza a hotelbe, ahol az egyes szobák (összesen 8 van, azaz tényleg elég intim a környezet) egytől-egyig külön dizájnt és nevet kaptak, íme pár részlet a mostaniból. A kilátás persze mindből adott: a Duna-kanyar, előtérben a levendulamezővel.

És akkor az ételek: a tavalyi látogatáshoz képest több jelentős változás is történt, Ruga Endre, séf mellé bekerült a jelentős ázsiai tapasztalatokkal bíró Varga Dániel is, így lehetővé vált, hogy ne csak hétvégéken legyen nyitva az étterem, na és a reggeli is ugyanazt a színvonalat hozza, amit az ember egy igényes vendéglátóhelyen elvár. Az alapanyagok, termékek túlnyomó többsége helyi, rakár a saját konyhakertből származó, de rengeteg a szomszéd gazdáktól, közeli kistermelőtől, helyi néniktől beszerzett árut is használnak, nagyon odafigyelve a minőségre. Az eredmény pedig nagyon tetszetős, változatos, de erőteljes helyi gyökereket felmutató kiváló fogások, a hagyományok tisztelet mellett bőven szerephez jut a kreativitás is, nagyon jól működik együtt a páros! Legnagyobb kedvenc ezúttal talán a BBQ ribeye volt, de tényleg a teljesen spektrumban tudnak nagyon jókat mutatni a levesektől a desszertekig, külön élmény, hogy még a sült csirke is kiváló, pedig arra tényleg nehezen veszem rá magam.

Nem utolsó sorban pedig extrém módon gyerekbarát a hely, annyira, hogy a gyerekmenüt rendszeresen el akartuk enni Világetetett elől, annyira profin ötvözte a gyerekbarátságot a gourmet-ízléssel, de erről majd a Világetetőn írok részletesebben is.

Ilyen, amikor a gyerekek megbeszélik az autókkal kapcsolatos tapasztalataikat:

img_3650.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr5012683117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása