A halászlék halászléja
2017. június 11. írta: világevő

A halászlék halászléja

Több éve tervezem már, most végre sikerült eljutnom ebbe a Baja-közeli, kis csárdába, amit még táblák sem jeleznek, annyira eldugott. Ennek oka is van, azt szeretnék, ha csak olyanok találnának oda, akik tudják, hova mennek. Mi tudtuk.

2017-06-07.jpg

Nem, nem a 'szegedi vs. bajai halászlé' örök vitatéma felélesztése a célom, mert ez engem eléggé hidegen hagy, nincsenek ugyanis szigorú preferenciáim azon túl, hogy finom legyen. Nem hiszem, hogy azon múlik egy halászlé tökéletessége (vagy éppen borzalmassága), hogy van-e hozzá gyufatészta, de azon biztos, hogy frissen készül-e, kerülnek-e bele ízfokozók, milyen alapanyagokat használnak, leginkább milyen fűszerpaprikát és halat, és megfelelő igényességgel készítik-e. Ezekben pedig mindben fantasztikusan teljesít az érsekcsanádi Rév csárda, így az egyetlen hiányérzetem az az ottani halászlével kapcsolatban, hogy nem rendeltünk elvitelre is pár adagot. (bár az ugye már nem lenne frissen készült...)

A Rév csárda megközelítése tényleg nem egyszerű: autóval is elég komoly kerülőt kell tenni, bárhonnan is jön az ember, teljesen eldugva áll a Duna-parton, ahol tényleg látszik egy rév is, de az ottlétem alatt nem tűnt úgy, mintha működne is. Ellenben a halászlé annál inkább. 

Minden egyes adag halászlét csak akkor kezdenek el készíteni, amikor a vendég megrendeli. Azaz minimum 45-50 percig eltart, viszont garantáltan tökéletesen friss és üde, hiába hangzik ez furcsán egy halászlével kapcsolatban. Tinusz Gábor, a tulajdonos nem ismer kompromisszumokat, aki csak beesik és szeretne halászlét, azt vagy eltanácsolja, vagy ajánl neki valami más ételt. Persze van egy tuti tipp is: telefonon előre meg lehet rendelni, és akkor nincs felesleges várakozás. Az is igaz, hogy a várakozás soha nem felesleges: maga a Duna-part is kellemes egy sétára, vagy üldögélésre, vagy van egy pár - természetesen főleg halas - előétel is: haltepertő (a halászléhez használt ponty farkából), házi készítésű füstölt, olajos hal és halpástétom. Hozzá pedig valódi kovásszal készült házi kenyér. És a komoly italválasztékot is meg lehet addig nézegetni.

De persze a legfőbb attrakció a halászlé, sikerült bekéredzkedni kicsit a színfalak mögé is. Nem filézve kerül bele a hal, 70-80% ponty, mert az adja az ízt, 1 cseresznyepaprika, 30 percig fő még a fűszerpaprikával, amiből persze kiváló kell, és még egy nagyon fontos trükk a rengetegből: nem alacsony, hanem épp ellenkezőleg, hatalmas tűzön zubog végig a halászlé, ennek hatására - a közhiedelemmel ellentétben - nem esik szét a hal, sőt, épp ettől marad egyben. Statisztikáim nincsenek erről, de a saját adagomnál stimmelt a dolog. És persze házi a gyufatészta is!

Egy kis összefoglaló mozgóképen:

Kóstolóba a végén még egy kis sült hal is, kukoricalisztben megforgatva. Kecsege - süllő - harcsa. És az aktuális desszert, egy csokis-epres sütemény zabalapon:

 Szóval így: 

 Nagyon ajánlom! 

Kövesd a gasztrokalandjaimat itthon és külföndön: Facebook / Instagram!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr212584373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2017.06.11. 17:31:24

a szegedi-bajai nem a gyufatésztán múlik (az most hagyjuk, hogy nem is gyufatészta), hanem 1. passzírozom-e, vagy sem? a bajai nincs passzírozva, 2. a bográcson. a fentiben legfeljebb gulyást, de hallét tuti nem csinál egy bajai :D

Parancs János 2017.06.11. 17:35:44

Barátaim ! Humbug az egész. Gulyásbográcsban halászlét? Csak a totál analfabéták tesznek ilyet. A helyről meg annyit, ritka vastagon fog a ceruzájuk a számlázásnál, ha nem vagy képben, még rosszabbul jársz. Én egyáltalán nem ajánlom a saját tapasztalataim alapján.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.06.11. 17:59:07

@mildi: valóban nem csak azon múlik, de pont nem a kettő közötti - milliószor megénekelt - különbségekről akartam írni.
@Parancs János: gulyásbográcsban és szándékosan abban főzik, igen.

vidéki embör 2017.06.11. 20:13:15

Hát biza, ezt nem neköm tanálták ki. A szódavíz is 600 forint literje, amindönit!!!

loading 2017.06.12. 13:28:27

A haltepertő nem a farkából, hanem a "hasaljából" készül általában. A farkában elég sok szálka van.

emul 2017.06.12. 13:56:50

@világevő Amint meglattam a szalagcimet tudtam hogy a Rev csardarol lesz szo :)

Nekem vegyes tapasztalataim voltak. Regota vagytam en is ide es tavaly elmentunk csaladommal enni egy halaszlet meg egy kis sult halat.
Eloszor is a lenyeg. A halaszle tenyleg elkepesztoen finom es teljesen elut minden mastol amit eddig kostoltam. Nagyon dominal benne a paprika, nagyon nem is mindegy milyenbol keszitik. Vegignezhettem hatul ahogy keszul az etelunk es a szakacs is kedvesen valaszolt minden kerdesemre es megmutatta a dolgokat. Ez nagyon tetszett. Mint ahogy a hely hangulata is.
Ami nem tetszett:
- Tobbszor kertem etlapot de sosem kaptam olyan valaszt hogy nincs csak hummogtek valamit es mondtak hogy felsoroljak szivesen ami van. Ami okes ha nincs etlap, csak akkor mondjak. Na meg igy ugye eleg ciki is hogy felsorolja mi van majd akkor mindengyikrol megkerdezed aham es az mennyibe kerul ...
- A felszolgalok kicsit tojtak a fejunkre mig ott volunk. Nem volt kozel sem tele a hely, rajtunk kivul volt meg 2 par meg egy nagyobb csalad akik ismerosok lehettek mert mindenki korberajongta oket a tulajtol kezdve a pincerekig. Ami okes is csak ugye a vendeglatasban ez kb kijarna mindenkinek. Felreertes ne essek nem varom en hogy korbeugraljanak meg ilyenek, de hogy odafigyeljenek azt igen
- A szamlan a vege volt olyan tetel amit nem fogyasztottunk. Ez betudom szimpla hibanak mert johiszemu vagyok. De meg igy is gaz higy kissebb etteremnel ugy hogy nincs nagy forgalom.

DE! Iden is jarunk arra turazni es tervezek elmenni megint, mert a halaszle tenyleg elkepesztoen finom.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.12. 13:57:38

Az újpesti Öreg halászban szoktam haltepertőt és halászlét enni, az nagyon bejön. Nem tudom a szakmabelieknek mi a véleménye róla :)

Bambano 2017.06.12. 14:19:02

én akárhogy rakom fel a halászlét a tűzhelyre, 12-15 perc után szétfő a hal. az, hogy 50 perc erős tűzön pont nem esik szét, kicsit sci-fi.

FlybyWire 2017.06.12. 14:40:27

@Bambano: ??? Számtalan halat főztem, 12 perc alatt semmilyen körülmények között nem lehet szétfőzni.
Besózás, (sólében áztatás), hagyma előfőzés, vörösbor. Simán rotyog 20-25 percig akármekkora lángon, nem fő szét. Pünkösd vasárnap is finom lett nagyon :)

Ja igen, a tésztát csak lével esszük (+nyers hagymakockák), nem halhússal, műveletlen szerzőkém.

rot weisses Partybus 2017.06.12. 14:40:31

Mondhat nekem bárki, bármit: Algyöi halászcsárda. Pont. Az összes többi csak humbug. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.06.12. 14:44:08

Kedves Világevő! A tiszacsegei halászcsárdát nyugodtan kihagyhatod, mert ott a halászlé afrikai harcsából készül - akárcsak a többi, "harcsa"-étel. (Saját, idei szomorú tapasztalat.)

Billy Hill 2017.06.12. 15:00:17

Pikec! Vagy Sebesfoki!

Pierr Kardán 2017.06.12. 15:18:22

Nos, ha ez a legjobb bajai halászlé, akkor milyen lehet a többi :-((

Konkrét problémáim:

- Haltepertő a hal hasaaljából készül, ahol zsírosabb a hal. Húsból nem lehet tepertőt sütni, abból sülthús lesz.

- Ilyen bográcsban pörköltet kell főzni, nem halászlevet! Nem véletlenül van különleges formája a bajai halfőző bográcsnak. Annak lapos az alja és szűkül a szája, pont azért, hogy könnyebben melegedjen benne a lé és kevesebb párologjon el belőle. A pörköltet pont azért főzik ilyen bográcsban, hogy gyorsabban párologjon a leve.

- Mondhat aki amit akar, az ilyen zubogva forró lében megindul a körforgás (fizika tankönyv!), és a forgó lében biza megtörik a halhús.

- A képen lévő bográcsban vagy 20 adag halászlé fő, hol van az elv, hogy egy adagot főznek csak ki egyszerre?

- De ha meglenne az egyszerre egy adagot főzünk elv, az is sületlenség lenne, mert a halászlé alap ebben a tekintetben a töltöttkáposztára hasonlít (abból sem főzünk egyszerre csak 1 gombócot :-)), csak javít rajta a hosszú ideig történő hőntartás.

Összefoglalva: Fehér tói Halászcsárda a régi 5-ös út mellett, Szatymaz és Szeged között, az a tuti!!!

mildi 2017.06.12. 15:24:15

@világevő: oké :)
hozzátartozik, hogy utálom a hallét. ergo max bajait eszek, mert annak a leve izzasztóra bikázva ehető

FlybyWire 2017.06.12. 15:26:17

@Pierr Kardán: a szerzőnek nem kell értenie a kaják elkészítéséhez, elég ha zabálni tud.
Azzal láthatóan nincs gond, bár ez esetben azt is bukta, a tészta+halhús egyberakásával.

Kedélyes Paraszt 2017.06.12. 15:32:14

megneztem az arlapokat a honlapjukon. szerintem nem veszes, foleg, ha finom is, amit nem ketlek.
revcsarda.hu/

tiszacsegen tenyleg mar afrikaibol keszul, de azt nem is titkoljak. evente tobbszor kajalok ott. igaz, miota nincs itthon halaszat, nem eszek ott harcsat. nehanyszor beszelgettunk ott a pincerekkel, ok is sajnaljak, hgy igy alakult. azert megneznem azt is, hogy a revben honnan szerzik be a halat.

Semper Fidelis 2017.06.12. 15:41:47

Komolyan kérdezem. Titeket nem zavar a szálka? Mit lehet vele tenni? Azért nem eszem meg a halászlevet, mert egész egyszerűen nem jöttem rá, hogyan lehet élvezetesen úgy elfogyasztani, hogy közben nem a szálkát piszkálom. Őszintén érdekelne, hogy mi a titok.

FlybyWire 2017.06.12. 15:56:07

@Semper Fidelis: A halászlében nincs szálka, az csak a halban van.
Nem értem a problémát?

Egyébként a "patkó lábaiban" sincs, csak az az 1-2 nagy, Kicsi egyáltalán, és a felső részében is csak néhány.
Minél nagyobb legyen a ponty! :)

Duplaxiii 2017.06.12. 16:03:28

Remek!
Viszont hiányolom a PR megjelölést, mivel én is tudok vagy egy tucatot... Szóval jó lenne jelezni, hogy ezért a írásért és hogy "valamiért" kikerültél a címlapra, mit kaptok?
De az ötlet jó.

Gyorgy Nagy 2017.06.12. 16:14:43

Aki igazánjó halászlét (filézet harcsa vagy ponty ,tiszai vagy balatoni )akar enni az a kispesti Notafa étterembe menyen el! Az ár érték vergetetlen .Budapest legjobba !

Boar. 2017.06.12. 16:30:20

@Gyorgy Nagy: Oszt szerinted honnan van az a "tiszai" vagy "balatoni" hal?
A tógazdaságból öreg, a sok hülye balek meg beveszi...

Boar. 2017.06.12. 16:34:48

@Pierr Kardán: Egy adagot nem főznek. A legkisebb bográcsban is két adag a minimum amit vállalnak, tehát az, hogy "egy ember beugrik egy halászlére", nem opció. Vagyis ha egyedül bemész halászlét enni az is cirka ötezer forintnál kezdődik oszt vagy megeszed a két adagot vagy elviszed a maradékot. Ezért a pénzért Baján a híd alatt a "Potykában" már degeszre eszem magam halászlével és sülthallal.

Skunkworks 2017.06.12. 16:53:53

@Semper Fidelis: Akkor leírom én hogy szoktam. Van a ponty, filéket csinálok, majd ezeket beírdalom. A hal bőre alul van. Aztán ebből vágok olyan kb. két ujjnyi szeleteket. Ezeket dobom bele. Nincs szálka, eheted.

Bambano 2017.06.12. 16:59:04

@Semper Fidelis: engem zavar. ezért van saját találmány hallé főzési módszerem. az alapötlet az, hogy amit nem akarsz megenni, ne tedd bele.

poszthoz: életem második legjobb halászléjét Hajdúnánáson a Median hotelben ettem vagy egy éve.

David Bowman 2017.06.12. 18:08:17

Kiváló halászlét ettünk két éve a Lila Akácban Tiszafüreden.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.06.12. 18:41:55

@David Bowman: Tiszafüred mellett Örvényesen is van kiváló halétterem (és csodás tiszai kilátás).

szkepi 2017.06.12. 18:46:22

Dunaföldvár. Hősök tere.

Attilajukkaja 2017.06.12. 18:59:55

Már hosszú évek óta az érsekcsanádiak az egyik legjobbak az országban.
Örülök, hogy végre Várkúti is felfedezte őket!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.06.12. 19:29:45

@Attilajukkaja: A Várkúti már rég, most már csak a Jókutinak kellett eljutnia.

Janossz 2017.06.12. 19:41:25

@Pierr Kardán: A lobogva forró lére és az alatta lévő rendes tűzre azért van szükség, hogy a hal belehelyezése után ne kelljen negyed órát várni az újraforrásra, egyszersmind a főzésre.
Kisebb lángon csak párolod, vagy szuvidolod a halhúst, garantálva annak szétesését.

Janossz 2017.06.12. 19:44:42

@Gyorgy Nagy: Ehetsz halat tiszai, vagy balatoni módra, de az élővízi halászat legalább egy éve tiltott Magyarországon. Aki úgy kínálja a portékát, hogy ez tiszai halból van, bármi egyéb aljassága is képes lehet.

Attilajukkaja 2017.06.12. 19:46:37

@világevő:
Elnézést! Nagyon restellem az elírást! :o)
Véletlen volt!!!!!
A lényeg, hogy te is eljutottál az érsekcsanádi csárdába.
Nagyon jó még a sült keszegük és a kárászuk is. Nem valami prémium halak, de ők olyanra sütik, hogy az csak na!

autosvilag.com 2017.06.12. 21:25:46

A poszt pozitívuma, hogy már legalább láttuk a szponzorautót!

Boar. 2017.06.12. 21:36:29

@Janossz: Ennél a módszernél nincs "hal belehelyezése"...a hal az elejétől fogva benne van...

Janossz 2017.06.12. 21:52:08

@Boar.: Tehát te hideg vízzel indítanád a projektet? Bele hagyma, paprika, meg a hal, aztán gyújtsuk meg? OMG!
Elejétől fogva?? A fejénél megragadva?
Miket nem mondasz. Forró, nagyon forró alaplébe tesszük a halat, hogy minél előbb elérje a főzéshez szükséges hőfokot.
Mit nem értesz ezen elejétől fogva?

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2017.06.12. 21:52:41

Természetes vízből fogott halat vendéglátó helyen, legálisan senki nem ehet. Marad a tógazdasági. Nem feltétlen rosszabb, de nem az.

motoroskonyhaja 2017.06.12. 22:13:02

Az írás alapvetően jó. Amin én csodálkoztam az olvasása közben, hogy újdonságként hat a zubogva lobogó lében való főzés. Hiszen a halászlé erről szól, ezért kell neki csak 30 perc :) Ja, a haltepertős képen az nem farok, hanem hasaalja, másból nem készítenek haltepertőt ;)

motoroskonyhaja 2017.06.12. 22:17:11

@Janossz: @Boar.: Boarnak igaza van. Előbb hagyma, utána hal (előbb a fejek, farkak, majd a patkók), aztán a hagyma másik fele. Hideg vízzel felenged, a paprikát pedig forrás után tesszük az ételhez.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.06.12. 22:47:42

@motoroskonyhaja: "Az írás alapvetően jó." Nagy kő esett le a szívemről.

whatisevenworse 2017.06.12. 22:50:00

Azért kellemes olvasni, hogy vannak jó halételeket kínáló helyek az országban. Nekem speciel a dunai (bajai) halászlétől feláll a szőr a hátamon, de egyszer elmegyek ide is. Amíg Baján voltam pár hetes elszállásoláson határvédelem miatt :), addig egyszer csak elmentem ott is enni egy levet függetlenül, hogy nem szeretem (a határos kajánál minden jobb, még a vagdalthús is).

motoroskonyhaja 2017.06.12. 22:55:54

@világevő: Ha valóban így gondolod örülök. Ha pejoratív értelemben, akkor viszont nem értelek ;)

InspectorSD 2017.06.12. 23:56:40

@Mitzi von Küche: Jó szemed lehet, lévén Örvényes a Balaton északi partján, Aszófő és Balatonudvari között van. Onnan látni a Tiszát... :-)
Mellesleg ott járva a Huszár Csárdában jó közepes minőséget ehetsz (akár hallét is, igaz balatonit), elfogadható árakkal, kedves kiszolgálással.

motoroskonyhaja 2017.06.13. 00:04:25

@Bambano: Median hotel, "életem második legjobb halászléjét". Gratulálok, csak így tovább..... :D

motoroskonyhaja 2017.06.13. 00:07:00

@Pierr Kardán: Fehér tói Halászcsárda? A szarszaggal és a sok dögléggyel, alsó-közepes minőségű szegedi halászlével, unott pincérekkel? Ez komoly?

teletabiii 2017.06.13. 00:22:40

Hát itt Baján elég "árnyalt" a vélemény a Rév csárdáról, szerintem a fenti egy fizetett írás. Környékbeliek nem nagyon járnak ide, mert drága. Mi elmentünk, egyszer a hírét hallva, kaptunk egy átlagos levet, viszont csípős paprikát alig, kb. négyünkre egyet. Mikor kértem, hogy hozzanak, azt mondták, hogy kifogytak a készleteik. Ez nem profizmus. Tésztát is alig adtak, ha kértünk még, az feláras.
Hogy hol lehet igazán jó halat enni Baján az is nehéz kérdés. Pl. a Sobri csárda a szigeten: életem egyig legjobb és legrosszabb levét is ott ettem. De járunk le Bezdánba, a már említett Pikec ill. Sebesfok csárdákba, ott is volt, hogy kiváló levet kaptunk, máskor átlag alattit. Bajaiak a halászére azt mondják: azt csak otthon.
Végül az én közel húsz éves halfőző tudományom röviden: a legfontosabb, jó halat kell venni. Zsíros halastavi hal nem adja jól az ízt. A legjobb a Balatoni vagy folyami ponty, az akár lehet zsíros is, kagyló zabált egész életében nem rohadt, penészes takarményt, esetleg trágyát, mint egyes helyeken. Nyilván ez befolyásolja a lé ízét. Ezt követi a szikes tavakban nevelt ponty, pl. a szeged környéki tavak jók. Rosszak a dunántúli iszapos tavak a tapasztalatom szerint. Baján legalább 10 halbolt van, lehet válogatni.
Én ha tehetem lesózom egy napra a halat, jól átjárja a húst és főzés közben nem esik szét a hal, (kivéve ha rossz a minősége) emellett így igazán ízletes.
Főzéskor fejét farkát ill. némi kárászt (nem keszeget, az semmi ízt nem ad) odateszem kilónként egy fej hagymával ill. 1,3-1,5 l vízzel, ez a bogrács méretétől függ, nagyobb bográcsba kevesebbet, mert arányaiban kevesebb fog elfőni. Egy kanál zsír sem árt, mert ebben oldódik a paprika. Ezt felforralom, majd ha elfőtte a habját, jöhet bele kilónkánt 1 púpozott kanál jó minőségű, szigorúan nem boltban vásárol paprika (ez szintén lényeges elem). Ezt nagy lángom főzöm kb. 10-15 percig, Azért kell zubogjon, mert így oldódik a paprika. Ha kanálba véve nem ül ki a paprika az aljára, akkor rakom bele a pontyszeleteket. Ezt főzöm szintén zubogva 20 percig (mások tovább). Hangsúlyozom, hogy nem lehet eléggé forralni. Egy veszély van, hogy odakozmál. Ezért állandóan forgatni kell, vagy levágni az uszonyokat, mert ezek szoktak letapadni. Ha jól be volt sózva a hal akor csak kevés sót kell már csak hozzárakni, kissé sósnak kell lennie a lének, mert a tészta elvesz a sósságból. Minden egyéb összetevő a hal, víz, hagyma, paprika, són kívül szerintem felesleges. Ha valaki harcsát rakna bele (mert annak nincs szálkája), figyeljen, annak tíz perc főzés is elég, utána szétesik.

plokmi 2017.06.13. 01:07:24

@Pierr Kardán: Ha egy 4-5 fős társaságról van szó, akkor 2 adag étel/fővel számolva már 10 adagnál tartunk. Nem ismerem a helyet, de azokban a halászcsárdákban ahol már jártam, nem egy tányér halászlét hoztak ki hanem egy tálat amiből merni lehetett. Minimum 2x / fő.

PFreddy 2017.06.13. 07:40:11

@teletabiii: Már kezdtem volna fogalmazni egy hosszabb véleményt a Rév csárdáról és a halfőzésről, de összefoglaltad amit akartam írni.

A Rév, mielőtt felkapták (vagy felkapatták) volna a különböző gasztro-oldalak, igazán színvonalas hely volt, 1600-1700 Ft-os, bőséges halászlével. Sok minden mást nem is lehetett itt enni; akadt még persze sült hal, meg 1-2 egyéb fogás mutatóba, de ennyi. Meg persze a haltepertő, az kiváló volt.

Aztán párhuzamosan növekedett a hírnéc és az árak és csökkent az adag és a minőség. Ahhoz képest, hogy Baján mekkora igény van a halászlére, és miket hoznak ki ezen cím alatt a különböző éttermekben, a Rév főztje még mindig nem rossz. Csak a jó nem ilyen.

Múltkor amúgy a bajai Vizafogóban ettem egy kifejezetten jó halászlevet. Meg is lepődtem.

Boar. 2017.06.13. 08:24:28

@Janossz: Én a dunai lé elkészítéséről írtam, arról, amit Érsekcsanádon is főznek. Ez így készül.
Ha ismersz valamit, járj utána fikázás helyett.

Boar. 2017.06.13. 08:37:00

@teletabiii: Azt furcsállom, hogy a zsíros halat kerülöd de egy kanál zsírt szemrebbenés nélkül beleraksz a lébe...(Jó, ha "csanádi" vagy, akkor a vajas kenyeret is jércezsírral kened :-) )
Szerintem ha elegendő félbehasított fej kerül a bográcsba, az ad elegendő zsírt a paprika oldásához.
Harcsával, harcsafejjel óvatosan kell bánni, nem ad ízt hanem elvesz, deríti a lét. Viszont finom, a főtt harcsafej a szakács jutalma :-)
Egyik barátnőm egy ismert tiszai halász unokája volt. Az édesanyja mesélte, hogy ha gyenge hal maradt csak otthon-a jót ugye el kellett adni-ők is raktak egy kis zsírt a lébe. Nem pirították a hagymát rajta mint a mosoni duna mentén, de a paprikát fel kellett oldani valaminek.
Sajnos amit a trágyázásról írtál, az is valóság, ráadásul a felkapott akasztói szikiponty-amiből a Rév csárdában főznek-is ilyen. Ez nem titok, volt egy kis bemutató film Szabó Joe-val Akasztóról és abban szerepelt, hogy trágyázzák a vizet mert attól elszaporodik a plankton és azt eszi a ponty.

2017.06.13. 08:56:11

@Attilajukkaja: Jókuti eddig várt. Tehát Várkuti! Hiába is tiltakozik ellene. :)))
@Boar.: ezért szoktam harcsafejből zöldséges levest főzni, szép tiszta lé, ízletes hús. Volt, hogy nagyon nagy fejből főztem, akkor leszedtem minden ehetőt a főtt fejről, gombóckákat csináltam belőle, és az lett a levesbetét.
@Mitzi von Küche: Tiszaörvény az! :) Ám az ottani helyek, mind a három, eléggé felemás. Hol jó, hol nem, legutóbbi két esetben inkább nem. Ez is tapasztalat. A tiszacsegei csárdát kerülni kell, egyetértek!

Pierr Kardán 2017.06.13. 09:02:39

@Janossz: Annyian mondjátok ezt a lobogva forró vízben való főzést, hogy kezdem elhinni. Ki fogom próbálni, bár bográcsban nem főzök halászlevet, de otthon a gázon is meg lehet küldeni a fazekat.

Kelly és a szexi dög 2017.06.13. 09:58:21

Szerencsére az érsekcsanádi haverom mindig ide hív meg, ezúton is köszi Laci! :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.06.13. 10:05:39

@InspectorSD: A Tiszánál evidensen Tiszaörvényes, amit arrafelé bizony Örvényesnek neveznek.

szsuzsanna 2017.06.13. 10:19:10

-Csak igen halkan mesélem, -mer' nem értek hozzá...
Régen volt, -barátaink hétvégi házába mentünk ki, -ahol, előző nap, egy nagy társaság főzött egy nagy üstben halászlét. Sok, és sokféle, élővizekben fogott halakból. Az üstben még bőven volt maradék, -OLYAN FINOMAT SOHA NEM ETTÜNK! -azóta sem...

Attilajukkaja 2017.06.13. 12:04:34

Sajnálom, hogy van akinek rossz tapasztalata volt az érsekcsanádi csárdában. Amikor én Baján jártam, igazán finom hallevet nem sikerült ennem, az érsekcsanádi viszont nagyon finom volt. Egy adag tésztát kértünk, de csak ketten bírtuk megenni, annyit adtak.
Ahol még szeretek halászlevet enni, az a kecskeméti Sugovica Halászcsárda. Furcsa, hogy éppen Kecskeméten van, de abban még soha nem csalódtam. Ők is bajai hallevet készítenek és az adagok is szép nagyok. Már évek óta járunk hozzájuk és több halételüket is megkóstoltam. Amit érdemes ott enni, az egyértelműen a haltepertő és a halfasírtjuk, na meg a halászleveik. A többi kajáik nálam a futottak még kategóriába tartoznak.

Attilajukkaja 2017.06.13. 12:07:55

@pizzaszeletvágó:
"Jókuti eddig várt. Tehát Várkuti! Hiába is tiltakozik ellene. :)))"
Nem nem! Azonnal lecsapott rám! :o)
Volt is sűrű bocsánatkérés részemről. (Fogalmam sincs, miért írtam Várkutit.)

Janossz 2017.06.13. 17:02:56

@Attilajukkaja: A hely kecskeméti, a tulaja bajai. A vér nem válik vízzé a sivatagban sem.

Attilajukkaja 2017.06.13. 17:26:50

@Janossz:
Köszi az infót!
Inkább arra gondoltam, hogy a nagy homokos alföld közepén, ahonnan még a Tisza is picit messze van, működtetnek egy ilyen jó kis halászcsárdát. Persze igazad van: miért ne? :o)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.13. 19:04:45

@Attilajukkaja: nincs messze Kecsótól a Tisza :) felóra

Gyorgy Nagy 2017.06.13. 19:28:46

@Boar.: Kostold meg és igazat fogsz adni.

Boar. 2017.06.13. 19:40:09

@Gyorgy Nagy: Miben fogok igazat adni? Hogy tiszai vagy balatoni a hal?
Abban aligha. Egyrészt, mert ezt kóstolással nehéz eldönteni és némely tógazdaságokból is lehet kiváló halat venni, másrészt mert a halászat betiltásával a tiszai vagy balatoni hal beszerezhetetlen lett.
Amúgy amit a Duna mentén "Tiszai" néven árulnak az simán tógazdasági hal.
A balatoni hal kérdését pedig az a kis gyökér bitay marcika oldotta meg egy huszárvágással, nevezzük "balatoninak" a Balaton melletti tógazdaságokban nevelt halat és lesz öröm, boldogság. Nem lesz, mert a kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz...

Janossz 2017.06.13. 20:09:30

@enpera: Ezt a Kecsózást, ha kérhetném, kultúrkörökben mellőzni méltóztassál!
Merthogy ez suttyóul van, azt a nyelvet meg nem mindenki beszéli. Köszönöm.

2017.06.13. 21:29:30

@Janossz: jaj. Mutasd, hol fáj?!
Mindig furcsállottam az önjelölt moderátorokat. Elnézést méltóságos uram, nem tudtuk, hogy ez egy kultúrkör itten, már megyünk is. Kérem ne küldje ránk a hajdúkat.

Boar. 2017.06.13. 22:38:19

@pizzaszeletvágó: Elkéstél. Ma éjjel ne aludj otthon...
:-)

Attilajukkaja 2017.06.14. 09:51:55

@enpera:
"nincs messze Kecsótól a Tisza :) felóra"
Igen, autóval. Ezért is írtam, hogy csak PICIT van messze. De akárhány kilométerre is van, Kecskemétre kevés ember tekint úgy, mint viz-parti városra. :o)
Mára már nem érvényes az az igazság, hogy igazán friss halat csak viz mellett érdemes készíteni vagy enni, de sokak agyában még mindig él az a tévhit - nevezzük inkább illúziónak -, hogy a felszolgált halat a közeli tiszta vizekből halásszák és főzik meg íziben.

@Janossz:
"Ezt a Kecsózást, ha kérhetném, kultúrkörökben mellőzni méltóztassál!"
Engem nem zavarna, csak az a baj, ha nem tudtam volna pontosan, melyik helységről van szó, akkor nem értem meg. :o)
Családi okokból sokat járok Kecskemétre, de ezt a kifejezést még soha nem hallottam az ottaniaktól.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.14. 17:58:35

@Janossz: nem suttyóul van, én ott születtem. De ha ennyire zavar, akkor nem mondom.

Janossz 2017.06.14. 18:05:49

@enpera: Ha rám hallgatsz, nem mondod, földi!
De, ha szükségét érzed, használd nyugodtan. Az biztos, engem irritál.
És úgy van, ahogy az előtted szóló mondta volt, nem a bennszülöttek, a környék népének szóhasználata ez inkább.

Attilajukkaja 2017.06.15. 10:51:15

@Janossz:
@enpera:
Megkérdeztem, mit gondol a Kecsóról a párom, aki szintén ott született és a családja egy része még mindig ott él. Azt mondta, hogy ismerik a kifejezést, de ők soha nem használták, A haverjai sem.
Vagyis az ott élők tényleg ismerik, de valamiért nem nagyon szeretik. De az is lehet, hogy a fiatalok körében elterjedt, csak mi vagyunk túl öregek hozzá. :o)
A lényeg, hogy ha valamelyikőtök járt már abban a bizonyos kecskeméti Sugovica Halászcsárdában, az írja meg a véleményét. :o)

Janossz 2017.06.15. 18:26:09

@Attilajukkaja: Lehet, a kor teszi. De én frászt kapok az ilyen koviubis szörnyűségektől is, nem tehetek róla. Budapest is lassan Budi lesz így...:-)
Nem voltam még náluk, ettem a lavük családi összejövetelen, onnan hozva, jó volt, de semmi extra...Különben én a szegedi változatra lettem szocializálva, ott töltvén kamaszkorom, és itt a városban is menő a passzírozás általában.

Attilajukkaja 2017.06.15. 19:07:05

@Janossz:
Nálunk a koviubi-párkáp-pirburg már egy szállóigévé alakult át. Ezt arra mondjuk, amikor egy étel nem túl igényes. Szeretem ezt a kifejezést, mert nagyon visszaadja az egykor menzák hangulatát. :o)
Én is a passzírozott halleveken nőttem fel, és egészen "öregen" kóstoltam az első bajai stílusú hallevet. És akkor megvilágosodtam. :o)
Azóta úgy gondolom, hogy a frissen, magas tűzön főtt levesnek nincsen párja. Érsekcsanádon ráadásul az asztalod mellett teszik fel főni a cuccost. Nem csalás, nem ámítás.
Sajnálom, hogy a kecskeméti Sugovica halleve nem ízlett annyira. Nekem nagyon bejön. :o)
De én egy paszírozott hallének is nagyon tudok örülni, ha az tényleg jó!
Neked melyik a kedvenc helyed?

Janossz 2017.06.15. 20:29:24

@Attilajukkaja: A kedvenc helyem az asztalfőmön van, egy 100 éves Thonet karszékben. Nyáron az öntöttvas faszenes grillem, vagy a bogrács mellett. Nem belőlem fog fellendülni a vendéglátóipar.:-)
Ha már mégis, néha, hát a Csalánosi Csárda. 52-es út mentén.
Különben, témánál maradva, ha kicsit belegondolok, halászlében igazán nagy produkciók nem jutnak eszembe...Van jó, meg nem olyan jó.
Rendes anyagból tisztességesen főzve jó lesz, de ezt fokozni, valami magas szintre, hát nem tudom...

Attilajukkaja 2017.06.16. 10:56:06

@Janossz:
"A kedvenc helyem az asztalfőmön van, egy 100 éves Thonet karszékben. Nyáron az öntöttvas faszenes grillem, vagy a bogrács mellett."
Na jó, így könnyű. :o)

"Ha már mégis, néha, hát a Csalánosi Csárda. 52-es út mentén."
Ott még sohasem jártam, köszi a tippet. És a halételeiket is kóstoltad már?

"halászlében igazán nagy produkciók nem jutnak eszembe...Van jó, meg nem olyan jó."
Pontosan! :o))
Sajnos több a nem túl jó.
Érsekcsanádon nekem még a bográcsozás élménye is megadatott, ami neked nyilván nem lenne egy nagy cucc. De nekünk az volt, főleg, hogy még a szél sem fújta ránk a füstöt.

Janossz 2017.06.16. 18:53:23

@Attilajukkaja: Ott fokhagymás szüzérméket szoktam enni. Elég ritkán mostanában.
Viszont, mint halászlépártinak, mondanék egy tippet.
A Budai utcai halboltban (Piacnál) lehet venni általuk kotyvasztott lésűrítményt. Ha nem akarsz két-három adagért sokat pancsolni a konyhán, igazán megéri. Felöntöd vízzel, összeforralod, bele a hal, jobb mint az igazi!:-) Ettem ilyet már, meg nem mondanád a csalást, ha nem tudod.

Attilajukkaja 2017.06.17. 14:01:04

@Janossz:
Köszönöm a tippet, de nem szoktam otthon halászlevet készíteni. Végre találtam egy magyaros fogást, amit egy csárdában is szívesen elfogyasztok. Bár nem vagyok vegetáriánus, de nem eszem húst. Szóval a halászlevet meghagyom a profiknak. :o)
Más izgalmas húsmentes kaját úgysem kapok náluk.
De a kecskeméti rokonaimnak továbbítom a tippedet! Amúgy is arra panaszkodnak, hogy Kecskeméten nagyon szegényes a halkínálat. Már évek óta megszüntették az annak idején létező halas standot is a Tescóban. Nem volt rá igény. :o(
süti beállítások módosítása