A vérző fejű utas, akit lerángattak a gépről - különvélemény
2017. április 11. írta: világevő

A vérző fejű utas, akit lerángattak a gépről - különvélemény

Bejárták a világsajtót a United légitársaság repülőjéről túlfoglalás miatt lerángatott utasról készült képek és videók. De tényleg egy áldozat?

fortepan.jpg

Fotó: Fortepan.hu, Szent-Istvány Dezső

Elöljáróban: nyilván rettentő bénán intézte a társaság az ügyet, a helyszínen is, később, kommunikációs szinten is. Bár nem tudjuk a pontos hátterét, de vélhetően a legegyszerűbb az lett volna, ha – a szokásos eljárásnak megfelelően (hiszen a túlfoglalás minden társaságnál napi rutin, utasok gépről lehagyása is) – megpróbálnak pénzzel, jutalommal önkéntes jelentkezőt találni. Ha senki sem vállalta, akkor még mindig jobban megérte volna egy licitálást kezdeni, emelni a tétet, előbb-utóbb valaki ráharapott volna egy magasabb összegre. Még a gépre szállás előtt. Nem így történt, nem tudjuk, hogy miért.

Amit tudunk, vagy tudni vélünk, az annyi, hogy egy szegény dokit lerángattak a biztonsági emberek. A dokinak közben még sérülései is lettek. Tehát most mindenki a gonosz céget szidja és a dokit védi. Csakhogy.

Csakhogy: van két fontos dolog, amiről nem sok szó esett:

1. a jegy vásárlásával az utas aláír egy hosszú szerződést. Ez bizony tartalmaz olyan kitételeket is, hogy a társaságnak joga van bizonyos esetekben nem elszállítani a kiválasztott járattal. (Persze ebben az esetben az utasnak meg joga van némi kártérítéshez, stb.) Az, hogy az utasok általában nem olvassák el a szerződést, amit aláírnak (lásd itt is), az ezen nem változtat.

2. (a szerződéstől teljesen függetlenül) a pilótának joga van döntéseket hozni a fedélzeten, az utasnak meg az a dolga, hogy engedelmeskedjen ezeknek. Akkor is, ha orvos. Akkor is, ha nem ért vele egyet. Akkor is, ha páciensekhez siet. Ha ellenszegül, akkor bizony nem marad más lehetőség, mint egyéb úton érvényt szerezni a pilóta döntésének.  [Ha valaki kíváncsi természetű, próbálja ki például a reptéren, hogy mennyire lehet keménykedni mondjuk a biztonsági vizsgálatnál az ott dolgozókkal. (Ne, ne próbáld ki!)] A reptér nem az állampolgári engedetlenség kipróbálására ideális helyszín. A pilóta döntést hozott, az utas ellenszegült. Ebből akár további komoly problémái is származhatnának.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr8712418387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.04.11. 23:03:45

A hírekben az szerepelt, hogy az utasoknak felajánlották az önkéntes átfoglalást, kártérítést, szállást, de nem volt elég jelentkező, mert a béna cég 4 alkalmazottat akart felnyomni a gépre, így emelték a tétet, majd végül sorsoltak. Ha nem önkéntesen hagyják ott, akkor azt hiszem, hogy 1000-1500 dollár nagyságrendű kártérítés jár.

Abban biztosan hibázott a légitársaság, hogy nem lett volna szabad felengedni a fedélzetre azt, aki nem utazik. Egyébként ők voltak a lányokat a ruhájuk miatt hazafordító cég is.

A Unitedról több amerikai ismerősöm azt mondta már évekkel ezelőtt is, hogy a legrosszabb szolgáltatási színvonalú amerikai légitársaságok egyike és az utasok kezelése botrányos.

mikimackó 2017.04.11. 23:14:51

..joga van bizonyos esetekben..........., a "csak" nem az az eset !

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.04.11. 23:17:48

@mikimackó: valóban. Viszont a túlfoglalás igen. Benne is van a szerződési feltételekben:
www.united.com/web/en-US/content/contract-of-carriage.aspx#sec25

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.04.11. 23:19:31

@Étteremkritikus: azt nem látom, hogy miért lenne bénaság, ha a 4 alkalmazottat el akarta szállítani, hogy egy másik járatuk el tudjon majd indulni... Hibázott a cég, és simán lehet, hogy amúgy is bénák, de annak itt semmi jelentősége nincs.

Balázs utazik · http://www.balazsutazik.hu 2017.04.12. 00:45:56

Légi szabályokat nézve, valóban a pilóta a főnök a gépen. Ha ő azt mondja, hogy menni kell, akkor nincs mese... Ennek ellenszegülsz, már jön az air marshall és lerángat a gépről. Én várom még a United álláspontját, mert nem tudom elképzelni, hogy ilyen megalázó módon bánnak egy utassal, legyen az kapitányi utasítás vagy rendőri túlkapás. A fickónak valamit tennie kellett, ami veszélyt okozhatott a repülés biztonságára nézve. Napokon belül ez ki fog derülni.

Akármi is lesz a vége, a United ebből nem tud pozitívan kijönni. Talán csak akkor ha kiderül, hogy a kínai orvos az ISIS-hoz köthető és a titkosszolgálatok így kapcsolták le. PR-rémálom ez a cégnek, amit nagyon rosszul kezeltek. Bár a CEO pár hónapja PR kitüntetést kapott, úgyhogy lehet tudja mit csinál...

heavi 2017.04.12. 10:59:06

sztem itt az alapállítás téves, ez nem túlfoglalás volt. 4 United alkalmazottat akartak eljuttatni egy másik reptérre, hogy onnan repüljenek staffként. A gép tele volt, már felszálltak az utasok ugye, ergo nem denied boarding, nem overbook, mert már a helyén ült mindenki. Egész egyszerűen nonszensz amit csináltak, és itt sincs sehol leírva, hogy leszállíthatnak a gépről ha már fent ülsz, azért, mert egy United alkalmazottnak kell a hely.
www.united.com/web/en-US/content/contract-of-carriage.aspx#sec21

Pikkelő 2017.04.12. 12:05:07

Igazuk van, ha túl sok az utas tényleg ilyen reklám kell. Majd a bojkott segít a problémájukon.

/manens 2017.04.12. 12:43:26

nemehogy nálunk is ezért gondolja a " kapitány ", hogy joga van leszállítani bármelyik egyetemet a " gép "-ről ? Ne sok ilyen receptet adjatok neki !

Skankhunt42 2017.04.12. 12:55:13

érdekes volt ilyen szempontot is olvasni, mégha nem is értek vele egyet

room_101 2017.04.12. 14:41:41

Megmagyarázni mindent lehet. Meg lehet konszenzussal, meg erővel megoldást keresni. Csak ha az utóbbit választod, ne lepődj meg, ha a másik is visszaüt.
Abban az országban, ahol egy mekiben forró ital által megégetett szájért kiperelnek a cégből egy vagyont, elég kockázatos dolog emberkedni.

Stefan_Schneider 2017.04.12. 17:18:43

A reklám meg a foglalási oldal egyértelműen azt kommunikálja, hogy az utas fizet egy x összeget, a cég meg elrepíti ezért A-ból B -be a Z járaton. Aztán hozzátesznek egy *-ot és a hatvan oldalas apróbetűs rész negyvenedik oldalán benyögik hogy ja bocs, nem, igazából csak egy halvány lehetőséget vásároltál, hogy talán így lesz, de lehet hogy olyanjuk lesz hogy inkább mégse, majd meglátjuk. De a zsét azt persze előre le kell perkálni, a te oldaladról kuss van, meg pótdíjak meg anyám kínja ha véletlenül te gondolnád meg magad. Na most szerintem ez k*rvára nincs rendben. Ha a reklámban meg a fő kommunikációban nagy hangon megígérnek valamit, akkor az ÁSZF ezzel ellentétes részei érvénytelenek. Nyilván vis major esetén felül lehet vizsgálni a szerződést, de a cég a túlfoglalással saját maga teremtette ezt a helyzetet, a megoldást nem lehet az utasra hárítani.

Gere Mari 2017.04.12. 17:31:39

Számomra a blogíró egy embertelen nagy senki!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.04.12. 17:34:40

@Gere Mari: akkor méltó vagyok rá, hogy lerángassanak egy gépről, vagy még ahhoz is túlságosan senki vagyok?

Alfréd76 2017.04.13. 21:50:09

Képzeld el, hogy ülsz a gépen délelőtt, foglalásod van a Nomába vacsorára. Ahol mondjuk a kedvenc japán séfed főz együtt Redzepivel. Csak aznap este. Majd jönnek, hogy Sorry, Mr. Jokuti, le kell szállnia, mert itt egy kolléga, ő repül Koppenhágába. De semmi gond, itt egy százas és egy kupon, ebből vehet szendvicset.

Gere Mari 2017.04.15. 07:01:18

@világevő: Lényegében a légitársaságot véded, ők szórakozhatnak a kisemberrel, akik kifizettek egy utazást azért, hogy utazhassanak, akkor és ott. Saját magad legalizálod a cikkedben, hogy törvényesen lependeríthetnek bárkit, sőt felhánytorgatod, hogy mindenki a dokit védi.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.04.15. 13:40:01

@Gere Mari: nem látom, hogy kértem volna, hogy kifejtsd részletesebben a nem túl szofisztikált véleményed, de ha már megtetted: nem legalizálok ém semmit sem, csak leírtam, hogy mi a helyzet. Jogi jellegű kérdésekben ritkán döntenek az érzelmek. De ne is törődj velem, hiszen egy senki vagyok.

Pandi Atya 2017.04.18. 08:08:51

Asszem 800 dollarig ment a licit, utana random 4 utast leszallitottak azert mert 4 alkalmazottat akartak elszallitani. Sem a tulfoglalas, sem az utasok leszallitasa nem termeszetes hanem egy szaraz uzleti dontes, elegge felhaborito, nem is ertem, hogy gondolhatod, hogy ez barmennyire is oke. Kivancsi lennek, mit szolnal ha kajalas kozben felallitananak az asztalodtol mert az egyik pincer a te helyeden akar kajalni es amugy rajta van az etlapon, hogy ha beulsz, ez megtortenhet veled "indokolt esetben". Ez nem a hadsereg, a kapitany dontesi szbadsaga alapvetoen az utasok vedelmeert van es veszhelyzetekre talaltak ki, nem arra, hogy leszallitsanak fizeto utasokat azert mert nem gondolskodtak a sajat alkalmazottak elszallitasarol. A ceg maximalisan hibazott, remelem, brutalis karteritest kell fizetnie. Es az aprobetunek "semmi jelentosege sincsen", egy kezdo joghallgato is izekre szedi ezt az ervelest.

Szolo 2017.04.24. 20:21:48

Heavi írta le jól, hogy ha egyszer felengedtek a repülőgép fedélzetére, akkor már megszerezted a jogot, hogy azzal a járattal repülj. Kölcsönös egyezség alapján persze lemondhatsz erről a jogodról, de azt pénzzel, és nem izomerővel kell "megváltania" a társaságnak. Az orvos ezt jól tudhatta, és most nyerhet az ügyön, hiszen egy vaskos sok százezer dolláros kártérítés is kinéz neki.
süti beállítások módosítása