Mit gondol az ország egyik legjobb cukrásza az ország tortájáról?
2016. augusztus 22. írta: világevő

Mit gondol az ország egyik legjobb cukrásza az ország tortájáról?

Nagyon ritkán fordul elő, hogy más írását teszem ki, még ritkább a negatív hangvételű cikk, hiszen alapvetően a gasztronómia (főzés, evés, étteremlátogatás) szépségeit igyekszem népszerűsíteni, de Kolonics Zoltán, cukrászmester szakmai munkássága elég erős érv volt amellett, hogy engedjek a kérésének. És remélem, hogy a kritikus hangvétel segít abban, hogy egy érdekes kezdeményezés még jobb irányba forduljon.
Innentől övé a szó.

kolonics_1.jpg

"Aki ismer, az tudja, hogy én ok nélkül nem emelek hangot, és ha igen, akkor megfelelő érvekkel alátámasztom. Sokan tudják, zsűrizni is szoktam és elmondom őszintén a véleményem. Vannak  felkéréseim véleményezésre vagy fejlesztésre, akkor is elmondom, akár azt is, hogy itt egyáltalán nem tudunk tenni semmit, ameddig nem történnek műszaki fejlesztések, vagy technológiai segítséget kérnek. Olyan is előfordul, hogy valaki be szeretne vezetni új terméket, vagy éppen szezonváltásra készül és elhívnak, kikérik a véleményem.

Most első alkalommal magamtól szólok és nem kisebb dologban, mint az ország tortája.

Augusztus 20-án, szombaton a nagy ünnep alkalmával felkerekedtem és minden előzményt félre téve Mátyás király módjára inkognitóban felkerestem általam random módon kiválasztott 5 neves és 5 szebb időket is megélt cukrászdát, hogy belemerüljek a szakmánk által oly nagyra tartott eseményre, ahol szegény becsületes cukrászaink remélnek valami kis extra bevételt a megőrült tömegek miatt.

Egy hely volt, ahol már kora délutánra elfogyott. Volt olyan hely, ahol aranybányának tűnően hosszú sor cikázott, mint ha egy gyógyító messiás ülne a sorvégén megváltást osztogatva mindenkinek potom 650-750 forintért

Szóval, most először gondoltam megkóstolom azon a napon mikor mindenki. Szakmai véleményként hozzá téve az első olyan tortát, ami jó is, nekem külsőleg kicsit befejezetlen, de jó arányokkal, gyönyörű paszteles színével, (No artificial colors, visszatérünk rá) egy remek új felfedezés a cukrászat terén (még egy zárójel: Ezek az alapanyagok legalább tíz éve használatosak itthon neves éttermi cukrászoknál, visszatérünk rá) egy esetleges irányt mutató jövő felé.

Éppen kapóra jön az olimpia, ahol rengeteg munkával elért egyéni sikereknek, melyek mögött szintén egy nagy csapat áll, de örülünk, sőt az egész ország, mert mindenki kicsit magáénak is érzi ezt és részt akar venni a rohanó szürke hétköznapokban egy kis felemelő örömnek.

Itt jön a párhuzam, csak pont fordítva, az ország tortája a szakma öröme, hogy megörvendeztessük és megmutassuk a vásárlóinknak, ha még maradt, hogy mit is tudunk ma mi CUKRÁSZOK. Hát kérem szépen nem azt, amit gondolunk ezzel a remek termékkel. Itt is ugyan, mint az olimpián van egy nyertes, elismerés a szakma által, de arra nem gondolunk, hogy a második (jelen esetben ugyanaz, aki az első) mögött pont fordítottan szállnak versenybe a versenytársak, 3. 4. 5. ……..68.-ik, aki esetleg részt sem vett a megmérettetésen, csak extra bevételt szeretne, gyorsan, minél olcsóbban. Igen kérem, a meglátogatott helyekből csak kettő érte el azt a szintet, hogy 10/9 és 10/8 as eredmény, A többi gyalázatosan elkészített, cukros, zselés, megnemmondommivanbenne, fura állományú, förtelem, de eladom, mert ma esély van, hogy 40 ezerrel több lesz a kasszában. Kihasználva a nagy napot és a győztes munkáját, erőfeszítéseit. Kit érdekel, hogy két hét múlva megint pang az üzletem, főleg délelőtt. Egy 10/0 is született, de lehet, ebben benne van a túlzott szakmai elhivatottságom is, mert ugye megenni mindent meg lehet.

Igen kérem, konkrétan 10 különbözően elkészített tortát kóstoltam, más és más színárnyalatokkal, rétegekkel, állománnyal, mérettel – és a legfontosabb – ízzel. Sajnos megint előáll az a jelenség, hogy valamelyik blogger – vagy több is – meg fogja versenyeztetni, hogy melyik a legjobb ország torta.

Illetve a vásárlókban felvetődik, hogy most melyik is az eredeti?!

A másik párhuzam, hiába is ünnepeljük az elért fiatalok sikereit, ugyanazon cukrász-társadalom húzza ki alóluk a sámlit az akasztófa alatt. Mert nem az aktuális cukrászdát fogják szidni, ha éppen gyalázatos módon olcsó alapanyagokra váltja, vagy megváltozott technológiával készíti el és egész más lesz a végeredmény, festékekkel, zselatinnal, ki tudja mivel, növényi tejszínnel.

Igen kérem, az elért első hellyel az eszme itt kezd meginogni és a lejtőn elindulni. Óhatatlanul, az annyira nagyra becsült csapat, most lép a versenypályára, félre téve a versenyszabályokat. Egy malomba őrölnek megbízva az eddigi állandó jó minőségűnek hitt kókuszgolyó és puncsszelet mellett, megjelenít valamit, amihez esetleg nem is értenek és hát a vendég „ezért voltak úgy oda?” soha meg nem kóstolva az eredetit. Odasózva a cukrásznak, vagy akárkinek, aki éppen ott érdekelt, hát Józsikám te ezt biztosan jobban is el tudnád készíteni, ezek nem értenek hozzá. Mi közben majszolja az eredetinek az árnyékát sem.

Szóval sajnálatos módon, a dicső elképzelések rosszul kivitelezett elgondolás és stratégia nélkül csak fellángolások az adott időszakban, hosszútávon rombolva a közösséget, a szakmát. Ellenőrzés, betanítás nélkül ez csak egy álom marad, mert nem ügyelünk a csapattársainkra és nem regulázzuk őket, no fegyelmet tanúsítva, a pillanatnyi siker mámorában.

Hajrá Magyarország."

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr3111325088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Keresztes 2016.08.22. 11:25:46

Ha a negatív 8 cukrászda listája ki is marad (elhiszem, hogy nem szeretnétek negatív reklámot csinálni) a két jobb hely neve nagyon érdekelne.

pantlikaskiralylany 2016.08.22. 11:37:35

Nagyon rossz a cím, mert konkrétan én azt gondoltam, hogy magát a tortát fogja leszólni, pedig pont nem erről szól a dolog...
Sajnos azt nem lehet kivédeni, hogy egyes cukrászdák "valahogy" megcsinálják.
Teljesen véletlenül 20-án én is ettem, bár csak olyan szándékkal mentem be egy szegedi cukrászdába, hogy vegyek valami sütit, és örömmel megláttam, hogy van az idei év tortájából (másfélszeres áron, mint a többi, de persze ez most üzlet), gyorsan vettem is, sőt örömmel láttam, hogy van sárgabarackos kölestorta, abból is vettem - annak idején az nagyon ízlett.
Nos az Őrség zöld aranya nagyon-nagyon finom volt, nem tudom milyen az eredeti - de engem, és az egész családot levette a lábáról.
A sárgabarackos kölestorta azonban csak nevében volt az, egyébként nem sok köze volt az eredeti ország tortájához. Tömény növényi tejszínes krém a tetején tele zselatinnal, a tészta is nagyon sűrű, fojtós. Pedig ugyanabban a cukrászdában készült mind a kettő. Annyi piros pont nekik, hogy legalább az ideit normálisan készítették el (bár vasárnap is vettünk, mert annyira ízlett mindenkinek, és különösebb probléma az ízzel nem volt, de a kinézete, és állaga már kicsit más volt, de nyilván nagy volt rá a kereslet, és nem sikerülhet egyformán). Szóval lehet ha most hétvégén is vennék, akkor már abból is csak olcsóbb változat lenne, ami az összetevők ismeretében (tökmagolaj stb) a totális katasztrófa felé viheti el.

Veetee 2016.08.22. 11:40:15

Biztosan ért hozzá, biztosan tudja miről beszél, de fogalmazni nem tud. Egyáltalán nem.
Végigküzdöttem magam a poszton, de - megmondom őszintén - nagyjából a harmadik bekezdésénél elvesztettem a fonalat. Egyszerűen nem tudtam a mondanivalóra koncentrálni, meg azzal voltam elfoglalva, hogy megpróbáljam kibogozni az egyes mondatok értelmét.

Javaslom, legközelebb körvonalaiban fogalmazza meg a kritikát, majd írassa meg valaki olyannal, aki a fogalmazáshoz ért, nem a cukrászathoz.

Muad\\\'Dib 2016.08.22. 12:09:19

Ezt a címet piszok gyorsan meg kellene változtatni, mert nem méltó a bloghoz ilyen csúsztatás. Ugyanis a cikk nem a győztes tortáról szól, hanem annak egyes cukrászdák általi interpretálásáról...
Azzal pedig mélységesen egyetértek, hogy ha valaki nem tud érthetően fogalmazni, kérjen segítséget. Nem szégyen az, nem lehet jó mindenki mindenben. Mert így kissé nehéz volt kibogarászni az értelmét a dolognak.

ProjectMayhem 2016.08.22. 12:12:17

@Veetee: egyetértek, gyakorlatilag nem tudom, hogy miről szólt a beírás.

Pilgrim76 2016.08.22. 12:21:18

Igen. Megtévesztő a cím! Tegnap ettem a tatai Detre cukrászdában az említett tortából, és meglepően finom volt. A tökmagolajos megoldás kicsit megijesztett először, de fogyasztás után már mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani kipróbálásra! :)

Démétér 2016.08.22. 12:28:59

Csatlakozom: a téma megérne egy sokkal jobb fogalmazású cikket. A lényeg érdekes is, egyet is értek vele, de vért izzadtam, mire kihámoztam a szövegből.

nemecsekerno_007 2016.08.22. 12:38:01

Én a helyetekben felraknám a gagyi cukrászdák névsorát. Eleg már a sunyi középszerűségből mert sose leszünk normális ország :(

SpeciGames 2016.08.22. 12:53:20

Tehát a nagy handabanda röviden: lehet jól és lehet rosszul is országtortáját készíteni. Ezt mondjuk a pogácsáról is tudtuk.

Leon61 2016.08.22. 12:53:41

Ez valóban nem egy cikkk. Ez inkább egy szabad beszélgetés leirata, ami ráadásul a felütés ellenére mégsem akar mindenen átgázolni. Aki meg nem érti, annak tele vannak az újságos standok.

Capt. Hindsight 2016.08.22. 13:05:24

Legközelebb tessenek több konkrétumot írni, mert így semmi értelme a cikknek!
Persze, ha nem akarnak sokat bajlódni, akkor holnap megjelenhet ugyanez az esszé néhány szót kicserélve a következő témákban:
- marhapörkölt
- mobiltelefonok
- pelenkák
- politikai pártok
- szépirodalom
- stb, bármi.

micsoda? 2016.08.22. 13:06:33

Egyszóval nem tudom, miről is szólt a poszt. Talán ha többször elolvasnám, mint Thomas Mann Mark Varázshegy cimú könyvét, de ez ennyit nem ér. Viszont a stílus, a szókincse gazdag.

Grillcsirke 2016.08.22. 13:14:12

Melyik a rosszabb: silány cukrásztermékkel rabolni az emberek pénzét, vagy silány írással rabolni az emberek idejét?
... az egyik írni tud, a másik sütni - az egyik ne nyisson cukrászdát, a másik meg ne íron cikket. És a világ máris egy élhetőbb hely lesz.

MACISAJT 2016.08.22. 13:36:37

@pantlikaskiralylany: ("Nagyon rossz a cím, mert konkrétan én azt gondoltam, hogy magát a tortát fogja leszólni, pedig pont nem erről szól a dolog...")

Ráadásul a szöveg is cirkalmas és túlméretezett.

Az idei ország tortája és cukormentes tortája jó és szellemes alkotások.
Vannak cukrászdák, melyek ezeket az eredeti receptet nem betartva, hamisítva, forgalmazzák.

odamondó 2016.08.22. 13:36:51

@Adam Keresztes: teljesen egyetértek. Lehúzni nem kell egy helyet se de a 2 jó hely engem is érdekelne mivel sajnos cukrászdában nem vagyok otthon melyik jó.

Yoss 2016.08.22. 13:49:50

Hát ezt fájt elolvasni. Rendezetlen, kusza, többnyire értelmezhetetlen írás.

Éva Cseh 2016.08.22. 13:55:10

Én megértettem elsőre. Már olvastam olyan cikket ami lesza lehúzta a tortát. Majd megkóstolom a Zila meg a veresi országtortát és eldöntöm milyen. Egyébként volt már nem túl jól sikerült országtorta.

dr.oid 2016.08.22. 15:25:00

mesterek farvizén kaszáló festéklocsoló epigonok
hah habüstbe fojtani keverőgéppel szétzúzni mind
ki mammon oltárán gyalázza az éteri cukrásztökélyt

Sexual Harassment Panda 2016.08.22. 15:38:05

Én ebből a katyvaszbòl egy szòt sem èrtettem.

Kyria 2016.08.22. 17:20:57

Véleményem szerint aki odafigyelt olvasás közben, az elsőre megértette a posztot. Én azt kifogásolom, hogy nem jelent meg sem a jó, sem a pocsék cukrászda neve és ez így nem fair (legalábbis szerintem). Mert most vagy meg akarjuk védeni a fogyasztót, vagy nem (mivel azt nem hiszem, hogy a lakosság nagy része ránézésre meg tudja mondani, hogy azt az adott szelet tortát érdemes megvenni a kinézete alapján vagy nem?). Egy másik cikkben olvastam, hogy pl. Szamoséknál 810 Ft az idei országtorta és csodálkoznék, ha nem lett volna a megkóstoltak között...ráadásul ott sokan vásárolnak, ezért (is) érdekelne a cukrászdákra lebontott vélemény.

vakegér II 2016.08.22. 17:31:56

@Veetee: A cikkíró nem költő, nem újságíró. Ez egy kiváló szakmai hozzászólás, és nem stilisztikai gyakorlat. Aki inkább irodalmi magasságokba vágyik, annak ajánlom a Petőfi Irodalmi Múzeum "Írói fogások" c. kiállítását, ahol a magyar irodalom nagyjainak talányos, humoros vagy éppen szomorú szövegidézetei segítségével reflektálnak napjaink gasztronómiájára.
Ja, és még valami: annak idején nekem tanítottak szövegértést is. Ma már nem?

eLzsÉ 2016.08.22. 17:39:58

Tökéletesen értelmetlen írás.

Hogy lehet jól, meg rosszul elkészíteni egy tortát?
Hát, jó reggelt kívánok!

Ezt eddig is tudtuk, mint ahogy azt is, hogy blog poszt is lehet jó, meg lehet olyan, mint ez a fenti.
Most akkor rendüljön meg a hitem a bloggerekben?
Mert ez itt, ha tudja is mit akar mondani, képtelen megfogalmazni?

Ráadásul kétszer is: "visszatérünk rá"

Mikor térünk vissza?
Majd holnap?

Veetee 2016.08.22. 18:27:40

@vakegér II: A hozzászólás szakmai kiválóságát sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, tekintettel arra, hogy erdőmérnök vagyok, nem cukrász.
A cukrásztól - de mondhatnék díszítőkovácsot, orvost, szobafestőt vagy bírósági tanácselnököt - nem stílusgyakorlatot, esszét vagy akadémia székfoglalót várok, vagy azt, hogy Krúdy Gyula színvonalán írjon a gasztronómiáról, hanem olyan alapvető nyelvtani szabályok betartását, mint az alany és állítmány számban és személyben történő egyeztetése, a központozás vagy az, hogy a mondatainak legyen eleje és vége. Amit - legjobb tudomásom szerint - egyébként ugyanúgy tanítanak az iskolában, mint az értő olvasást.
A cikk szakmaisága, a szerző hozzáértése mit sem ér, ha a cikk olvashatatlan, kibogozhatatlan, adott esetben érthetetlen.

2016.08.22. 18:48:16

@vakegér II: Hogy a cukrászatnál maradjunk: ezt a posztot olyan volt olvasni, mintha kiváló alapanyagokból készítették volna el a tortát, csakhogy egyik lapját odaégették volna, a másikat csak félig sütötték, a krém túlédesített, és tocsog az egész a tökmagolajban.
Pedig amúgy az alapanyagok kiválóak.

2016.08.22. 18:53:53

Mellesleg ja, eddig is tudtuk, hogy az ország tortája sütiket és egyéb jellegzetes sütiket is el lehet készíteni nagyon jól és nagyon szarul. Semmilyen új infót nem adott ez a poszt. Legalább azt a 2 cukrászdát megemlíthette volna, ami szerinte megközelíti a zsűrizett eredetit. Így amolyan nesze-semmi-fogd-meg-jól az egész iromány.
Persze, nyilván, mindenki ott veszi majd meg a maga tökmagolajos tortaszeletét, ahol egyébként is vásárol, és ismeri illetve megbízik a cukrászda minőségében.

Ejkekjetter 2016.08.22. 19:01:08

Ezt a szöveget erőteljesen lektorálni kellene, mert iszonyat képet fest az írójáról. 10/0,2

Etelital 2016.08.22. 19:07:23

hát a vásárlókban valóban felmerül, "hogy most melyik is az eredeti" :)

és ha a cikk célja az (is) lett volna, hogy ne az országtortát szidjuk, ha rosszat kóstolunk, hanem a spórolós/béna cukrászdákat, akkor elég nagy hiba nem elárulni, hogy HOL LEHET A JÓT KAPNI :D

motoroskonyhaja 2016.08.22. 19:36:01

Én egyetértek az írással és a felvetéseivel, megállapításaival. Én is megkóstoltam a jeles napon -ahogy gondolom sokan- bízva abban, hogy a nyilvános recept és technológiai leírás alapján mindenhol ugyanúgy készítik el (sőt, a leírásban még az alapanyagok márkái/származása is meg volt adva). Ennek ellenére az én élményem is borzalmas volt. A tökmagolajat éreztem a süteményben, de a többi rész a teljes gagyi fogalmát merítette ki. Kár, hogy egy normális kezdeményezés ilyen szintre is tud süllyedni....
Ez kb. olyan, mint az Ország kenyere. A tavalyi nyertes Pedró pékségben kóstoltam a nyertes kenyeret, az valóban szuper volt. Vettem mástól is, az még halvány utánzata sem volt az eredeti nyertesnek.
Kár.

vakegér II 2016.08.22. 19:47:03

@Ejkekjetter: @Etelital: és mindenki másnak: Hogy kinek mi ízlik, az erősen szubjektív vélemény. Objektív tények alátámasztása nélkül a leminősítésből könnyen lehet bírósági per . Ha meg nevesítve dicsérem, akkor esetleg hiteltelen reklámnak tűnhet az egész. Nem egyszerű.
A címadás valóban nem eléggé átgondolt, és talán a szöveg is lehetne összefogottabb, de piszokul nem a külalak/fogalmazás/helyesírás a lényeg! Ez az írás egy elhivatott szakember (megalapozott) kesergése arról, hogy minden állítólagos gasztróforradalom ellenére a szakma (meg az egész vendéglátás) tele van dilettánsokkal, lelketlen kontárokkal, szélhámosokkal. (meg önjelölt zsenikkel, de ez már csak az én személyes véleményem).
Jó lenne a továbbiakban erről vitázni, és nem a "Vannak-e összetett szavak, és ha nincsenek, mik azok? " típusú - amúgy tényleg fontos és érdekes -nyelvtudományi kérdésekről.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2016.08.22. 20:52:26

Nahát én ebböl alig értettem vmit. Szar a torta, köcsög az összes pénzéhes cukrász?

2016.08.22. 21:27:25

@vakegér II: Na, ne hülyéskedj már. Ha valóban az illető úr a szakma egyik legjobbja, akkor senkiben sem fog felmerülni, hogy "X" vagy "Y" cukrászdát direkt feldícséri. Ha ugyanis nem így lenne, az azonnal a szakmai hírnevébe kerülne. Tehát ez az érv nem áll meg.
Én speciel a sz.r cukrászdákra nem vagyok kíváncsi, de arra a két jóra nagyon.
Tudod, az íráskészség is adottság, tehetség, pont mint az énekhang. Ezt fejleszteni lehet, továbbképezni lehet. Megtanulni nem lehet.
Az úriember minden bizonnyal tehetséges cukrász, és kiválóat alkot a maga területén. Ehhez van tehetsége.
Az íráshoz meg nagyon nincs. Ami nem baj. De legközelebb talán inkább ne írjon, hanem kérjen meg egy tehetséges, jó stílusérzékkel bíró (blogger)barátját, hogy írja meg helyette, akár kis-interjú formájában. Úgy talán a mondanivaló is jobban átjött volna, és a poszt is sokkal élvezetesebb lett volna.
Tudod, nem csak a tartalom számít, a forma legalább annyira fontos. Ezt ő mint cukrász nagyon is jól tudhatja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.08.23. 00:33:03

Nyilván a rossz cukrászdákban a rossz cukrászok sz*rul csinálják meg az országtortát, a jókban meg a jó cukrászok jól. Illetve a legjobbak általában nem is vesznek részt az egészben, ez az országtorta-biznisz a mainstream cukrászdák játéka. Már csak azt kell felismerni, hogy melyik a jó cukrászda, és ott megkóstolni az adott évi országtortát... erre (a felismerésre) a vásárlók többsége nyilván nem képes...
A Gerbeaud újabb kori süteményeiből következtetve Kolonics Zoltán lényegesen jobb cukrász, mint író. Ettől elvonatkoztatva, nem tudom, mi értelme van konkrétumok megnevezése nélkül írni a minden sütiimádó által jól ismert jelenségről.

Szanto Andras 2016.08.23. 08:43:40

Rettentően öncélú írás, a sopánkodás helyett szívesen olvastam volna iránymutatást, hogy miről ismerhető fel egy valamire való cukrásza/sütemény. Ezzel terelve a népet a minőség felé a felesleges pénzkiadás helyett.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.08.23. 09:53:34

@Pilgrim76: @Muad\\\'Dib: @pantlikaskiralylany: A címmel kapcsolatban: az ország tortája kifejezés egyrészt magára a konkrét tortára, másrészt az egész intézményre utal. Pontosan ezekkel foglalkozik a cukrászmester írása is. Azaz semmi megtévesztő nincs a címben.

Ravasz Figyelmeztetés 2016.08.23. 11:06:51

@Ejkekjetter: 0/10, és nem 10/0, a 10-es mindig a NEVEZŐBEN, és nem a számlálóban áll, tanuljuk már meg...

A cikkíró is elcseszte persze.

pantlikaskiralylany 2016.08.23. 11:26:29

@világevő: eredetileg a cím alatt az volt, hogy a cukrászmester véleménye az ország tortájáról.. azóta finomítottátok, hogy ilyen az, amikor rossz kezekbe kerül a tortakészítés :-)
Az volt megtévesztés, hogy a cikk nem az ország tortájáról szól (vagyis próbálkozik szólni) hanem arról, hogy hiába egy jó recept, ha nem aszerint készül el :-)
Eszembe jutott egy vicc, hogy Kovácsék vendégségbe kóstolnak egy süteményt, ami nagyon ízlik nekik, elkérik a receptet, hogy az asszony is elkészítse otthon. (oké a vicc nem teljesen ebben a formában van, de a lényeg az ez)
Úgy kezdődik, hogy végy 5 tojást. -nézi az asszony, az nagyon sok, elég lesz 2 is.
Tegyél bele mandulát - az nagyon drága, inkább kihagyom belőle,
20 dkg vaj - jó lesz a zsír is helyette
stb

A végén pedig nem értik, miért nem olyan, mint amit kóstoltak.

Na az Őrség zöld aranya, egy remek torta, azonban ha azt nem úgy készítik el, ahogy kell, ha valami gagyi tökmagolajat használnak hozzá, ha telenyomják zselatinnal, akkor egy ehetetlen valami lesz belőle, az ízek harmóniájából pedig egy zsíros, olajos ehetetlen egyveleg.
Ez a hosszú és cirkalmas cikk lényege, 1 mondattal le lehetett volna írni. Ettől még igaz persze, de tényleg nem ártott volna bele valami olyan konkrétum, hogy mire figyeljen az ember a cukrászdában, ha nem akar nagyon mellényúlni, akármelyik sütemény esetén, miről ismerhető fel már küllemre ha növényi zsírt, vagy túl sok zselatint használ az adott hely, vagy bármi olyan konkrétum, hogy ne csak a küllem alapján válasszunk.

protézisesh 2016.08.23. 11:33:57

@Veetee: szerintem ez téged minősít. Én értettem.

Mihályi László 2016.08.23. 11:33:59

Zoli teljesen egyetértek veled! Nagyon jó hogy ezt felvállaltad és szót emeltél! Talán azért értik félre sokan mert még túl finoman is fogalmaztál és írtad körül a problémát! Szót emelni szakmai felelősség, megnevezni helyeket, személyeket nem szükséges. Sokan vagyunk a te véleményeden!
..akinek nem inge nem veszi magára akié igen, az öltözzön fel rendesen!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.08.23. 11:46:51

@pantlikaskiralylany: Most is az a címe, nézd meg. És arról is szól, hogy mi a véleménye az ország tortájáról. Magáról az idei győztesről, illetve erről az intézményről, hosszabban az ország tortájának kiválasztásáról, és megvalósításáról a gyakorlatban (csak ennyire hosszan nem lehet fogalmazni egy címben). Nem értem, hogy mi a probléma, hol a megtévesztés.

Veetee 2016.08.23. 12:31:29

@protézisesh: És ahogy a kommentfolyamot olvasom, rajtam kívül még jónéhányunkat...

Kalocsai Tamás 2016.08.23. 13:29:37

Hangosan röhögtem, mire a cikk végére értem. De nem azon, amit írt, hanem azon, ahogy írta! :D

Muad\\\'Dib 2016.08.23. 13:48:15

@világevő:
Hát ezzel most nem értek egyet. Egy cím az én olvasatomban lehetőleg a mondanivaló lényegét emelje ki egy cikk esetében. Ha jól látom magával a tortával ennyi foglalkozik:
"...Szakmai véleményként hozzá téve az első olyan tortát, ami jó is, nekem külsőleg kicsit befejezetlen, de jó arányokkal, gyönyörű paszteles színével...egy esetleges irányt mutató jövő felé."

A többi a kivitelezéssel foglalkozik. Ez körülbelül olyan, mintha megjelentetnék egy cikket "Mi a véleményem a rántott húsról" címmel majd egy sorban leírnám: szeretem, majd 40 bekezdésben arról beszélnék, hogy milyen rosszul készítik 30 helyen. Ami érdekes, de a rántott húsról alkotott véleményemet tekintve irreleváns.

De értettem, neked más a véleményed és ez nyilván a te blogod.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.08.23. 13:54:10

@Muad\\\'Dib: erre írtam, hogy az ország torta nem csak a 2016-os tortára utal, hanem a7 ország tortájának a teljes kiválasztásra, megvalósítására, lebonyolítására. Csak ez nem való címnek, mert hosszú és bonyolult. A rántott húsos példád pedig pont a lényegében különbözik: az nem egy szabvány, ez meg - elvileg - nagyon pontosan meghatározott torta. Ha nem úgy csinálják, az a teljes intézmény problémája, nem csak az adott cukrászatoké, amivel hasznos foglalkozni.

gummy59 2016.08.23. 14:08:11

Nincs ezzel az írással más baj csak az, hogy nem tudtam meg hova menjek kóstolni...:)

toroloco 2016.08.23. 17:24:03

Nincs ezzel a cikkel olyan nagy baj. Kicsit kontextus hiányos de alapvetően lejön a lényeg. Gagyimagyarország megvédte a nemlétező csodásat a szakmai meg minden egyéb tisztességtől. Business as usual ahogy ezt már megszoktuk magunktól az évszázadok során.

2016.08.23. 18:45:39

@vakegér II: Ez nem fogalmazás, hanem egy totálisan kusza szóhalmaz. Ha nem tud írni (miért is nem? Én legalább alapszinten tudok rétest készíteni, pedig nem szakmám), az baj, de a fő felelősség a blogszerkesztőé, aki így megjelentette ezt a zagyvaságot.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.08.23. 23:45:26

lehet hogy az a gond, hogy olyan "országtortát" hoztak ki győztesnek, amit csak ilyen spciálisa utasítások és alapanyagok által lehet megcsinálni. pedig egy "országtortának" jó értelemben vett tömegterméknek kell lennie, amit egy átlagkorrektségű cukrászműhely is el tud jól készíteni.

eddig az "országtortákkal" nem volt ilyen gond. megszületett a győztes, kijött a recept és elindult az országos termelés. nem hinném, hogy épp idéntől akart a szakma országos szinten kamut eladni (zöld) aranyáron.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.08.23. 23:49:51

inkább az lehet a gond, hogy túl spéci a termék és túl kötött a technológia.

vakegér II 2016.08.24. 13:10:59

@gwr: Legyen igazad. A stílusát nem fogják tanítani, de beszéljünk már végre a tartalmáról, ami azért sokkal fontosabb. És igaz!

vakegér II 2016.08.24. 13:22:00

@városjáró: minden cukrászrecept "spéci". Aki nem tudja megcsinálni, az nem cukrász, hanem tanulatlan kontár. Aki meg nem akarja úgy csinálni az árverseny, konkurencia harc, szakember hiány, meg hasonló kifogásokra hivatkozva (én inkább erre szavaznék), az etikátlan csaló, akit a szakmának a saját érdekében ki kellene közösíteni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.08.24. 17:16:15

@vakegér II: no igen, de van az a szint ami fölött nem éri meg belekezdeni. ez ennek nagyon a határán mozog szerintem.

Gyűrött Papír 2016.08.25. 11:26:12

Azt hittem az ország tortájával van gond, de ezek szerint csak a replikákkal.

Figyelembe véve, hogy egy sűrűbb napon csak a címet olvasom el és utána mindenkit megállítok az utcán és lehúzom az ország tortáját, hogy "tudták hogy..." szerencsétlen címválasztást sejtek a háttérben.

amuci 2016.08.29. 11:30:33

Most olvastam a cikket, na és a kiművelt nyelvész társadalom hozzászólásait.
Szánalmasak vagytok. Azon fanyalogtok, hogy grammatikailag rendben van e a cikk, ahelyett hogy az üzenetét megértenétek. Szerintem ti is azt a sz@rt ettétek és most szembesülnötök kell a jó ízlés hiányával. Egyébként akit a nyelvtani szabályok megfelelősége ennyire izgat annak talán nem gasztroblogotkelleneolvasgatnia.

Ja és ez az ember ér annyit a maga szakterületén, mint teszem azt a nagy tiszteletű Grécsi László a sajátján.

amuci 2016.08.29. 11:40:43

jav: Természetesen Grétsy és nem Grécsi elnézést kérek tőle.

amuci 2016.08.29. 15:36:54

@világevő: Bocsi de elragadott a hév. Egyébként kifejezetten jó műsora volt.

woland666 2016.08.29. 17:12:33

Amikor olvastam, hogy az idei és a tavalyi év tortája is egy salgótarjáni cukrászda alkotása, akkor határoztam el, hogy egy hétvégi napon lemegyek Salgótarjánba, megnézem a Somoskői várat és eszem az eredeti tortából és veszek náluk pékárút is. Az ízek utcáján a vár bazárban vettem egyébbként egy szelettel, nekem annyira nem jött be...

Warcraft4 · http://warcraft4beta.blogspot.com/ 2016.08.31. 20:52:29

Internetes pénzkeresés - Weboldal építés / Cikk írás / YouTube, Instagram Marketing/Fordítás [Nem MLM, és klikkelős] valodipenzkeresesaneten.blogspot.com/
süti beállítások módosítása