Az Év Étterme 2015.
2015. december 31. írta: világevő

Az Év Étterme 2015.

Hosszas mérlegelés után a Világevő zsűrije egyhangú szavazáson megválasztotta az óév éttermét.

vilagevo_ev_etterme2015_fejlec.jpeg

A Világevő Év Éttermének legfőbb kritériuma, hogy - szemben a Michelinnel, GM-mel - egyáltalán nem csak a tányéron levő étel alapján születik a döntés, hanem úgy, ahogy egy étteremlátogatónál is: az összélmény alapján.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem egy tökéletesen megkomponált ételsorért járunk étterembe, hanem azt szeretnénk, ha egy komplex élményt kapnánk! Amibe persze nagyon nagy súllyal beletartozik a szakács teljesítménye is, de helyet kap az étterem hangulata, dizájnja, önazonossága, helyi gyökerei, szerethetősége, a szerviz stílusa is és sok minden más.
(Nyáron összeszedtem egy 25-ös listát arról, hogy mik azok, amik le tudják rombolni az idillt.) 

Rengeteg toplista készül a világban, járjuk az ország és a világ legjobb éttermeit és gyakran csóváljuk a fejünket, nem értve, hogy egy-egy hely hogy is kerülhetett fel ezekre, vagy egyáltalán mi értelme is van egy adott listának.
(Itt pl. épp a LaListe-et kritizáltam, ami érdekes módon egyelőre nem nagyon érte el a magyar sajtó ingerküszöbét (mármint maga a lista), pedig pár éven belül már nagyon lelkesen fogják közzétenni az aktuális világ legjobb éttermet annak alapján...)

A mi listánk legfontosabb tulajdonsága, hogy bevallottan szubjektív. Hiszen minden vendég élménye is szubjektív, nem lehet objektív mércék alapján megítélni az éttermeket, ez egy élvezeti forrás, egy ünnep, egy esemény, egy összetett élmény. De ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk meg a lehető legtöbb szempontot mérlegelni és a végén azt az éttermet kiválasztani Magyarországról, ahol szerintünk egy étkezés során és után a legboldogabb a vendég.

A Világevő szerint 2015-ben az encsi Anyukám mondta étteremből távoztak a legboldogabban a vendégek!

vilagevo_ev_etterme2015.jpg

A Dudás-testvérek megszállottsága, ahogy a legjobb olasz alapanyagokat felhajtják, hogy itt asztalra kerüljenek, ahogy mindent elkövetnek, hogy minden egyes vendég tökéletes ételt és élményt kapjon, ahogy maníroktól mentes ételeket készítenek és azokat prezentálják, ahogy tudják, hogy nincs magas szintű vendéglátás a tulajdonosok személyes jelenléte nélkül, ahogy sikeresen továbbfejlesztik évről-évre ezt a családi vállalkozást, ahogy hihetetlen munkabírással teszik a dolgukat, és mindezt egy (előttük) cseppet sem a gasztroturizmásról ismert településen, ez mind-mind példamutató!

Évek óta boldogan járok vissza ide különböző társaságokkal, és persze soha nem hagyom ki őket a Gourmet Fesztiválon sem.

IMG_6257.JPG

IMG_3135.JPG 

Pár kép a saját idei látogatásaimból:

És - ugyan nem ez döntött - de ez volt az az étterem is, ahol a minden 3 Michelin-csillagos éttermet megjárt Andy Hayler is elhajította brit eleganciáját és önfeledten turkált az asztaltársaság tányérján!

A fent használt tbsz.1.sz. csak az előkelő fogalmazást hivatott támogatni, a döntésért a felelősség kizárólag Jókuti Andrást illeti.

Érdemes még elolvasni: ez volt a 30 legdurvább étel idén2015. 10 legizgalmasabb gasztropillanata és végre legyen izgalmas lencse szilveszterre!

Egy hét múlva pedig már Tokióban fogom enni a sushikat, a legnagyobb mestereknél (Jiro, Saito)... Érdemes Facebookon és Instagramon is követni, nem tudom, hogy lesz.e időm kint blogolni.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr428207188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carlo Matisa 2015.12.31. 10:59:05

Gratulálok Fiúk! Évek óta hangsúlyozom, hogy a Dudás testvérek szakmai felkészültsége, elhivatottsága, a szakma iránti szenvedély és tisztelet ötvözete az alapja a nagyszerű teljesítményüknek és ami a lényeg minden kreációjukban, gesztusukban ott van az EMBER!
Csak így tovább!
Sikerekben gazdag Boldog Újévet kívánok nektek és családotoknak! Carlo

samot 2016.01.01. 08:51:43

Gratula és padlogàzzal elöre!Igy tovàbb!

Jenő Boross 2016.01.03. 11:19:50

Gratulálok a tulajdonosi körnek az elért eredményhez,sajnos én személyesen nem voltam még az üzletben de már oly sokat hallottam róla,hogy szinte már érzem az ízeket amit kreálnak a konyhában.
süti beállítások módosítása