8-oldalas címlapsztori magyar borokról a világ talán legmenőbb gasztromagazinjában!
2015. december 29. írta: világevő

8-oldalas címlapsztori magyar borokról a világ talán legmenőbb gasztromagazinjában!

Somló és Tokaj a legfrissebb amerikai Saveur magazin címlapján, amihez egy 8-oldalas fényképes beszámoló is tartozik.

saveur.jpg

Fotók: Saveur magazin

The Forgotten Hat of God - a magyar 'Isten ittfelejtett kalapja' kifejezés fordítása és Somlóra utal, ez ugyanis a fő témája a cikknek. Ami már az alcímben gyorsan le is szögezi, hogy mennyire nagyszerű becenév ez egy hegynek, illetve borrégiónak, amely végre lassan megkapja azt a figyelmet, amit érdemel. A figyelem pedig - már csak ennek a cikknek köszönhetően is - várhatóan tényleg Somló felé fordul majd.
[Annál érdekesebb a kifejezés eredete, ugyanis a google-népszavazás szerint Vörösmartytól származik, a legtöbb magyar weboldal ott említi forrásként, szinte mindannyian egyből hozzá is fűzik, hogy ''miként a nagy borivó, Vörösmarty nevezte". Azaz szépen másolgatják egymást az oldalak. Hibásan, ugyanis ő térföldi remetének hívta, és ridegnek (na meg fösvénynek, érzelemmentesnek) nevezte (Jó bor című művében), de Isten ittfelejtett kalapjának nem. Szóval már csak emiatt se érdemes copy-paste-tel írogatni... De azért vannak, akik külön utat járnak és Mikszáthot jelölik keresztapaként, megjelölve a Noszty fiút forrásként. Na abban sincs ilyen (ilyen viszont van: "A Somlyó csaknem egy tökéletes, szabályos kúp, mintha egy óriás a kalapjából borította volna ki a földjét, a mintegy ezerholdnyi kúpot, mely voltaképpen három kúpból áll. (Alakja a pápai tiarára emlékeztet.) Tűzhányó volt valamikor; a legfelsőbb kúp tetején tisztán kivehető a kráter üstalakú öble és szerteszét hever a sok lávakő még most is, később aztán, úgy látszik, meggondolta magát, vagyis észretért a Somlyó, hogy mennyivel okosabb lesz másképpen adni ki a tüzet, mint forró kőzetekben (...) és most már a legalsó kúpon díszlő venyigék gyümölcsén át jön ki a tüze. A pokolnak is vannak szerencsés ötletei."). Kisfaludy Sándor tényleg hívja kalapnak a hegyet ("Amott látom domborodni Nagy-Somlónak kalapját;"), de hogy kitől származik a pontos kifejezés, arra semmilyen hiteles forrást és idézetet nem találtam.]

saveur2.jpg

Na de vissza a cikkhez, ami két nagy fehérboros termővidékkel, Somlóval és Tokajjal foglalkozik, és olyan kedves részletekbe is belemegy, mint a somlói nagy öreg, Fekete Béla SZTK-keretes (RUN DMC stílusú) szemüvegkerete, de persze a fő téma a borok, és a borászok, na és azért lehoznak egy marhapörkölt-receptet is, amit végre helyesen nem goulash-nak hívnak, hanem helyre is teszik a tévedést!

A cikk a következő borokat emeli ki:

  • Fekete Juhfark
  • Bott Furmint Csontos
  • Spiegelberg Somlói Nászéjszakák Bora
  • Szepsy Birtok Furmint
  • Samuel Tinon Szamorodni

A cikk az élő legenda, Szepsy István szavaival végződik:

"Hiszek benne, hogy ezen a helyen el lehet készíteni a világ legkiválóbb száraz borait. Természetesen kell még hozzá idő, hogy eljussunk odáig. De jó úton vagyunk".

saveur3.jpg

A nyitóképen: Fekete Béla (Saveur magazin)

Érdemes még elolvasni: 2015. 10 legizgalmasabb gasztropillanata és végre legyen izgalmas lencse szilveszterre!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr698208700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furious ewok 2015.12.30. 17:38:52

Sokat számít az ilyen "hírverés", bárcsak a nagyszerű vörösboraink is kapnának legalább ennyi figyelmet.
süti beállítások módosítása