Egyedülálló nő megosztaná. A főztjét. Ennéd?
2015. október 21. írta: világevő

Egyedülálló nő megosztaná. A főztjét. Ennéd?

Valaki megint túl sok kaját főzött otthon, felpakolta a netre, hátha van pár éhenkórász a környéken. De vajon tud főzni? És azt gondolja a higiéniáról, amit én? Jó ízlése van?

yummber_02.jpg

Bevallom, elég szkeptikusan figyeltem eddig a közösségi kajamegosztás próbálkozásait, részben szimpatikus, mert demokratizálja a vendéglátást, de valahogy mégis idegenkedem a műfajtól, meg az se tetszik, hogy egyszeri alkalomról van szó, aztán ha esetleg másnap is ennék ott, akkor már semmit se találok. Meg honnan tudjam, hogy milyen lesz a kaja, ha még Michelin-csillagok se segítenek a tájékozódásban!? Szóval több a kérdés, mint a válasz, de persze ez egyben vonzóvá s teszi, így lehet felfedezni igazán izgalmas dolgokat, nem az étteremkalauzokból. De közben meg persze elég közelről figyelem a hazai szakácsok eszméletlen fejlődését, akik fittyet hányva a gyenge képzési rendszerre a kezükbe veszik a saját sorsukat és hazai vagy külföldi éttermekben bepótolják a sok tudást, sőt, gyakran még annál sokkal többet is. A közösségi megoldásokban meg ugye amatőrök próbálkoznak, ki tudja milyen előismeretekkel, eszközparkkal, alapanyagokkal.
Viszont az meg izgalmas megint csak, hogy egy magyar kezdeményezésnek is van esélye akár a világpiacra is betörni, a hírek szerint a Yummber Budapest után hamarosan megindul már városokban is. Én hamarosan kipróbálom, app már letöltve, bár most épp kicsit messze vagyok a teli fazekaktól.

Itt vannak az infók

 yummber.jpg

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr268008895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Köldök_szösz 2015.10.22. 15:36:20

dee ... miért osztaná meg?

Mr Pickles 2015.10.22. 16:23:39

@TrójaiVasParipa: mert jólelkű vagy mert társaságra vágyik, vagy mert megmérgezte...

motoroskonyhaja 2015.10.22. 20:21:12

Én biztos tennék pár próbát, mert ki tudja mit is tud az adott illető, és pont ettől izgalmas (kb. olyan faktorral bír nálam, mint a coach surfing) ;) Persze benne van a pakliban, hogy "megélhetési közösségi" (nnnna, ezt szépen megmondtam ;) ), de benne van az is, hogy valaki kreatív, szereti is csinálni és meg akarja mutatni mit is tud (emlékezzünk csak a Rózsák háborúja c. filmre, ahol a feleség a pástétom-készítésben élte ki nagyon profin a kedvtelését).
Száz szónak is egy a vége: pár misét és tapasztalatot -szerintem- mindenképpen megér!
(ja, és remélem nem azt fogod írni válaszként, hogy mostanában rossz a kedvem :D )
süti beállítások módosítása