Narancsos lecsó, grapefruitos halászlé, mindent szabad?
2014. augusztus 24. írta: világevő

Narancsos lecsó, grapefruitos halászlé, mindent szabad?

Nem gondoltam volna, hogy egy saját 'találmányom' is bekerül éttermi kínálatba, (na jó, egyszer mégis, amikor a Hunnium versenyén a pálinkás meggyragus, kacsamell misós pürével bekerült a Kistücsökbe), alaposan meglepődtem, amikor épp a narancsos lecsóm jött szembe tegnap egy borvacsorán!

Akarsz egy óriási, különleges vacsoraélményt szerezni? Itt a soha vissza nem térő alkalom!

Ahogy korábban is írtam, az Olimpia Vendéglő egyértelműen a megfizethető áron kínált magas konyhaművészetet képviseli Budapesten. Tegnap a nyári szünet végét egy borvacsorával ünnepelték, de rendhagyó módon nem egy borász boraihoz, hanem egy hentes, Károly József, húsaihoz csináltak nagy menüt. Az egész vacsora is nagyon emlékezetes volt, az Ádám Csabára jellemző játékossággal és erőteljes japán befolyásoltsággal, aminek nagyon izgalmas és változatos a végeredménye. Részletesebben erről itt, a menü és az ételek itt vannak képen:

 Az egész menü emlékezetes volt, de a leginkább mégis a lecsó szúrt szemet, hiszen, ahogy fent is lehet látni, július 13-án már én is feltaláltam ezt, ráadásul szintén kumquattal tettem még egy kicsit érdekesebbé az ízhatást! [Nehogy félreértés legyen: el sem tudom képzelni, hogy a séf tőlem lopta volna az ötletet, van neki épp elég sajátja!] Szerintem rettenető vicces, hogy egy klasszikus ételt elég meredek átalakításnak vetünk alá, és mégis ugyanaz lesz a végeredmény! Az külön érdekessé teszi, hogy még emlékszem, hogy nekem honnan jött az ötlet: épp az Olimpia étteremben csinált egyszer még Takács Lajos egy halászlét, amibe grapefruitot is tett, ami szintén egy nagyon izgalmas kombináció volt. Persze lecsóból Ádám Csabáé sokkal szofisztikáltabb, kimunkáltabb, nemesebb volt, én csak egy hagyományos lecsóba tettem a végén friss narancsot és kumquat szeleteket, ő a nehezebb és igényesebb utat választotta, sült kápia lecsöpögtetés, enyhélt aszalt koktélparadicsom, hámozott paprika, stb. Viszont mindenkinek ajánlom kipróbálásra, aki szeret bátran kísérletezni, mert akár egy nagy adag lecsó kis részével is lehet kísérletezni, összefőzni szinte nem is kell már, és egészen más megvilágításba helyezi a régi ismerőst!

Ha mégis valami konzervatívabbra, de nagyon finomra vágynál paradicsomból!

Akarsz egy óriási, különleges vacsoraélményt szerezni? Két gasztroblogger kényeztet egy különleges helyen! Kattints ide!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr746630355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szépjuhászné 2014.08.24. 11:53:15

Azért olvasok ilyeneket, hogy azután feltaláljam az olívaolajon pirított cukkinit zsályával és árnyalatnyi narancshéjjal. :)

braue 2014.08.25. 03:59:25

Kínjukban nem tudják mit tegyenek. hogy érdekesek legyenek. Minden ehető étel le van már írva, hát kitalálnak ehetetleneket is.

Dr_utcai_arcos 2014.08.25. 09:28:27

Szép képek, csak a lecsó hiányzott róla. Ami a képen volt, az nem az volt.

pihito 2014.09.03. 21:19:35

Jó pár éve, Jamie Oliver nemzetek ételeit főzte, és a lecsót naranccsal készítette.

rambo13 2014.09.04. 16:16:04

OFF:
bocs, h ide.
kicsit kezdek elszomorodni. Nagyon nagy öröm számomra, h a gasztronómia hiper sebességgel fejlődik kishazánkban, de sok minden nagyon nem stimmel. ezek közül sokat már sokan sok helyen kiveséztek, de van amit csak egyszer kétszer érintőlegesen érintettek a neves hazai fórumok (pl ez is).

sajnos sok vezető hely zár(t) be és sok nagy nevű séf vált(ott) helyet az elmúlt években ami sztem kifejezetten nem tesz jót, mert nem tud egy-egy hely eléggé kiforrni, letisztulni, saját stílust és egy vevőkört kialakítnai, pedig szerintem óriási szükség lenne rá. egy érdekes "láncban" mutatnám be,h mire is gondolok

atakám: tavaly év végén még több oldalas riport a MK-ban büszke tulajdonossal, rá egy-két hónapra bezár. az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb éttermi élményem volt, a séfek is ide jártak kajálni, mégsem tudták kitermelni az iszonyat magas bérleti díjat (arcade effektus) teljesen váratlanul és hirtelen történt minden, nuku tájékoztatás, aztán márciusban tudtuk meg a valódi okokat(érdemes elolvasni a facebook oldalukon a storyt)

bruno&bruno: az atakám séfje pont itt talált magának remek lehetőséget, h folytassa az ott elkezdett munkát. két hónapja még lelkendező GM cikk. hiába egy (látszólag?) tőkeerős, gasztro minibirodalom (67) része volt, bezárt. persze itt is nuku info az okokról (talán hasonló, mint az előző esetben?)

a hegyvidék központ új étterme a Tanti, séf Pesti István aki a babel bezárása után, kissé elveszett a nagy gasztrokavalkádban. arról volt szó, h majd Bécsben lesz új Baldaszti Pestivel, de aztán mégsem, majd az egykettő konyhájában bukkant fel nemrég.

az egykettő meg sztem külön posztot érdemelne, mert ilyet én még nem pipáltam. Az elmúlt egy- másfél évben csak jöttek-mentek a különböző neves helyekről elcsábított séfek (most hely hiányában nem sorolom fel, de érdemes utánajárni) nomeg üzletvezetők ezzel együtt a profilban is történt jópár váltás. Hiába az Ybl palota (itt működött ugye korábban a Pesti Lámpás), hiába a jóra való törekvés, nem tudták magukat felírni a hazai gasztropalettára, de ilyen fluktuációval nem is lehet. kész csoda, h még működik.

szóval vannak még komoly gondok úgy látszik nem csak az alapanyagellátásban, de egyéb más feltételekben is...

itt említeném meg a blogtulajdonos múltkori intelmét, h addig menjünk az Olimpiába, amíg lehet...

ON: egyébként széll tamás bocouse-os gulyásában is volt narancs, meg ha jól emlékszem talán kávé is....

rambo13 2014.09.04. 16:17:48

jól emlékeztem itt a széll féle gulyás receptje:

2 l Ducasse-féle pecsenyelé „apró" módosítással (barna alaplé + 10% malacláb, 30% ököruszály, 40% csirkeszárny, 20% borjú lapocka)
120 g hagyma, negyedelve
4 gerezd fokhagyma, egészben zúzva
4 filézett narancsgerezd
2-3 fűszerpaprika egészben
6-8 szárított paradicsom
2 ek fűszerpaprika-őrlemény (bezdáni)

a frissítéshez:
10 szem pörköltkávé
3 fej salotta, az utolsó pillanatban finomra vágva
1\2 kk szárazon pirított kömény
1\4 kk cayenne-i bors
1\4 kk füstölt fűszerpaprika
kevés sóban eltett citrom héja, finomra vágva

rambo13 2014.09.04. 16:30:53

Javítanám magamat, nem néztem utána, h az egykettő is már régebben megszűnt

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.09.07. 16:35:45

@pihito: ezt nem tudtam, vicces!

@rambo13: hát igen, nem olyan egyszerű biznisz az a vendéglátás, hiába tűnik csillogónak minden a jó éttermekben, az nem biztos, hogy a jövedelmezőséget is jelenti. Nyilván vannak ezek között szerencsétlen balesetek is, néha-néha felelőtlen tulajdonosok/séfek, vagy akár eleve átmeneti időre leszerződöttek, talán az jelentené a tartós megoldást, ha itthon is lenne legalább egy kis tulajdonrésze a séfeknek az éttermekben.
süti beállítások módosítása