Egy hatalmas csalódástól megóvhatod magad
2014. augusztus 13. írta: világevő

Egy hatalmas csalódástól megóvhatod magad

Tegnap este megnéztem Az élet ízeit, ami a francia és az indiai gasztronómia dicsőítése mellett is felvetett egy érdekes kérdést.

IMG_3293-001.JPG

A fotó nem a filmből van, hanem saját, tengeri sün egy létező párizsi Michelin-csillagosban.

Egészen pontosan azt, hogy vajon milyen fejet vágnak azok a gyanútlan mozilátogatók, akik a film hatására életükben először, nyaralás közben beleszippantanak és -kóstolnak majd egy tengeri sünbe?

Mert ez a film több kulcsjelenetében is előforduló tevékenység, ami alapján könnyen abba a hibába eshetnek, hogy azt gondolják, valami könnyen értelmezhető finomságról van szó. Pedig nem, hanem egy elég erőteljes illatú (szagú?) és nagyon markáns ízű alapanyag, aminek az élvezetéhez nagy elszántság, nyitottság és fejlett ízlés szükséges. (Itt egy szép példa a használatára) Szóval ne próbáld ki otthon, ha nem vagy amúgy is a nehezen értelmezhető ételek barátja. Ha már ettél undor nélkül mondjuk nattót, pálpusztait és igazi halszószt, akkor nyugodtan adj neki esélyt, de ne tüdőzd le akkor se egyből!

A film meseszövéséről nem írnék részletesen, az biztos, hogy én nem tartozom a célcsoportjába. Könnyed nyári mozi, romantikus szállal, sematikus, kétdimenziós jellemábrázolással (például a dongócsípte orrú bácsi), a film negyedik másodpercében lehet tudni, hogy mi lesz a vége: aki szereti az ilyesmit, ezt is szeretni fogja, tartalmazza az összes formai követelményt, szép tájak, szép kaják, érzelmek és konfliktusok. Fordítási hibák is akadnak benne, de azért érthető marad a lényeg.
Viszont a gasztronómiai tartalma ehhez képest nekem kifejezetten mélynek bizonyult, hangsúlyozom, ehhez képest, előkerül - ráadásul általában megfelelő és értelmes szövegkörnyezetben egy halom gasztronómiai szakkifejezés, stimmelnek az ételek külsőre, enged egy kis bepillantást - az átlagnéző számára - a francia és az indiai konyhába. Ha csak a francia konyha Escoffier által szabványosított 5 alapmártását jegyzi meg a néző, már akkor többet ért, mint a kereskedelmi tévéken zajló celebfőzőműsorok összes hozadéka együttvéve.

Mondjuk az Espagnol mártás akkor is gyanúsan gyorsan készült el... :)

Érdekes kiegészítő infó, ha már akkora francia konyha rajongó vagyok, kiderítettem, hogy a külső helyszíneket a Franciaország délkeleti részén található Midi-Pyrénées régióban forgatták, a városka pedig a régión belül található Saint-Antonin-Noble-Val. És tényleg létezik egy Le Saule Pleureur nevű francia étterem, aminek Michelin-csillagja is van (még nem ettem ott), de másik régióban, egy Monteux nevű kisvárosban.

Escoffier-ről részletesebb itt is írtam, szuper múzeum lett a szülőházából, a francia riviéráról kötelező kirándulás a téma iránt érdeklődőknek és pont van a képeim között egy kifotózott oldal is a nagy művéből (első kiadás!), pár mártás receptjével. 

Gasztromozikról még itt írok, van TOP10 is, meg néhány újabb nagyon jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr686599245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2014.08.22. 10:43:45

"egy elég erőteljes illatú (szagú?) és nagyon markáns ízű alapanyag, aminek az élvezetéhez nagy elszántság, nyitottság és fejlett ízlés szükséges. Szóval ne próbáld ki otthon, ha nem vagy amúgy is a nehezen értelmezhető ételek barátja. Ha már ettél undor nélkül "

Tehát a tengeri sünnek alapvetően szar az íze, egy ehetetlen fos, amit az űbersznobok esznek és istenítik... Lehet ezt tekergetni (és tudod, hogy nem a pörköltzabáló proli beszél belőlem), de ha egy "étel" elé ennyi felkiáltójel kell, akkor az már önmagában izzadságszagú.

Sok országban vannak fura ételek (nálunk is van pacal, körömpörkölt, velős pirítós), de mindezek jól elkészítve mégis csak egy olyan íz- és illatvilágot testesítenek meg, ami kellemes gondolattársításokat indít meg.

Ha viszont egy "ételnek" a szaga az átlagember genetikai kódjában a "rothadás" címke alatt található, akkor lehet az tengeri sün, vagy nattó, vagy gyerekpisibe áztatott száznapos tojás, akkor ott egyszerűen a "divat" próbálja felülírni az evolúció során kifejlesztett önvédelmi rendszert.

Talán nem véletlen, hogy a tengerparti népek a kifogott cuccaikat felszórják a grillre, némi só esetleg citromfű hozzáadásával tízujjnyalós fogásokat kreálva. A tengeri sünt viszont nem eszik se az Adrián, se a Földközi tengeren, se a Thai öbölben, se az Andamán tengeren, se a Mexikói öbölben, se az Atlanti óceán partján. Biztos nem véletlenül, hiszen sünt találni nem nagy kihívás. Ha jó lenne, már rég kizabálták volna mindet a parti vizekből.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.22. 11:04:20

@protézisesh: azért a jó vagy nem jó kérdése ennél kicsit bonyolultabb. gondolj arra, hogy a saját életed, fejlődésed során is milyen durva változások voltak már abban, hogy valamit jónak ítélsz-e meg. szóval igenis nem, nem divatból szerettem meg az osztrigát se, a tengeri sünt se. nem is létezik tengeri sün divat tudtommal, és nem is dicsekedtem az elmúlt években senkinek arról, hogy szeretem (nem is gondolom, hogy dicsőség lenne).
létezik fejlődés, az ízlésünk is fejlődik, aminek a során például megtanuljuk szeretni a gyerekek számára alapvetően riasztó keserű ízt, érlelt sajtokat, de egyéb, elsőre nem feltétlenül vonzó dolgokban is felfedezhetjük a szépséget, vagy még annál is többet. létezik ez más területeken is, van, aki egész életében elvan popzenével, mert az a jó, és undorodva elfordul a komolyzenét hallva, mert az nem jó. az operáról nem is beszélve. pedig az ízlés fejleszthető, a tudás tágítható. de nem erőszak.

protézisesh 2014.08.22. 15:06:26

@világevő: fejleszthető, ebben egyetértünk. De ahogy leírtad, ez valami borzalmas lehet a tanulatlan ízlelőbimbó számára. A sajt meg jó (bár a casu marzu-t nem venném a számba), a gyerekeim is imádják a francia "büdisajtokat" (Morbier-t, Mont d'Or-t...)

ehran 2014.09.03. 11:21:06

@protézisesh: Nagyon erősen tévedsz, az elmúlt tizenakárhány évben minden nyáron megfordultam az Adriánál, én nem egyszer láttam már olasz társaságot/családot Horvátországban a parton gyűjtögetett sünökből csemegézni, ráadásul nyersen! Nem gondolnám, hogy "übersznobok" lettek volna. ;)

Zefarrion 2019.05.18. 18:09:33

Én nem vagyok olyan nagy szakértő, mint a "világevő" (mert ha valakinek ez a neve, az nyilván konyít valamicskét a világ ételeihez) és mondanám hogy nálam a nattó exkluzív csemegének számít (főleg nyers tojással és rizzsel - ahogy a japánok eszik) ugyanúgy mondanám hogy a száznapos tojás is (fokhagymás, korianderes, chilis szójaszósszal - ahogy a kínaiak eszik), és mondanám, hogy az agyvelős tojás omlettemet is halszósszal ízesítem (ahogy régen a rómaiak ették - csak halszósz helyett garummal). De mindegy, mert igazat kell adnom a szakértőnek, aki a világi szakértelmének köszönhetően olyan kifinomult ízlésvilággal rendelkezik, hogy már látatlanban meg tudja állapítani egy adott ételről, hogy az milyen is tulajdonképpen. Ezért hát "világevő" intelmére hallgatva vérző szívvel mondok le a tengeri sünről (aminek normál esetben - minőségtől függően - az ár-érték aránya a lazac kaviáréval vetekszik). :'( De hát hallgatni kell az bölcsebbekre, mert nekik úgyis nagyobb az élettapasztalatuk.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2019.05.20. 11:22:39

@Zefarrion: kicsit barokkos lett a kommented, amit kávé nélkül nehezen tudok pontosan értelmezni. Ha csak ironizálni akartál a káromra, az oké, ha szerettél volna valamit hozzátenni/kérdezni tőlem/nekem, akkor szólj.

Zefarrion 2019.05.20. 18:31:04

@világevő: Te mint "világevő" világi embernek tarthatod magad. Nem kétlem hogy sok helyen megfordultál már a világban és sok olyan élménnyel gazdagodtál, amit az egyszeri földi "proli" legfeljebb csak álmaiban kívánhatna magának.
Azonban én soha nem fogok elismerni egy olyan embert "világevő" címen, aki magából kiindulva ad véleményt az ő "sajátságos ízlésének".
Ha ilyen véleménnyel vagy a tengeri sünről, akkor nem tudom mit szólsz a nattóhoz, a száznapos tojáshoz, a haggis-hez vagy a duriánhoz? (Én ezek közül mindegyiket kóstoltam és nem tudnám egyiket sem negatív kritikával illetni - pedig én nem vagyok "világevő".)
Egy igazi ételszakértő - amilyennek vallod magad - soha nem aszerint ítél meg egy ételt, hogy az Ő SAJÁT, SZEMÉLYES ízlésére milyen benyomást tesz. Lehet ilyen szinten undorító a svéd surströmming vagy a koreai selyemhernyó báb, esetleg a pirított szöcske, a büdös tofu vagy a "balut". Más az, ha valaki erkölcsből nem nyúl egy adott ételhez, mert annak elfogyasztása ellenkezik az illető elveivel. (Pl. kutyahús.)
De ha valaki olyan élethelyzetben van, hogy alkalma nyílik kritikát nyilvánítani egy olyan dologról, amihez mondjuk egy átlag ember esetleg soha életében nem jut, és teszi mindezt, mindössze a saját önzőségét alapul véve (ahelyett hogy független véleményt nyilvánítana) - az az én szememben nem "világevő".
Egyszerűbben fogalmazva példaként:
- A te olvasatodban: a tengeri sün "egy elég erőteljes illatú (szagú?) és nagyon markáns ízű alapanyag, aminek az élvezetéhez nagy elszántság, nyitottság és fejlett ízlés szükséges. Szóval ne próbáld ki otthon
- Az én olvasatomban: a tengeri sün egy elég erőteljes illatú és nagyon markáns ízű alapanyag, krémes, sajtos ízvilággal, mint egy jó minőségű, megolvadt bree sajt. Ezt azonnal egy édes kagyló íz követi. Aztán végül egy leírhatatlan mély "tengeri íz", amely az egész lényedet álmaid gyönyörű, homokfövenyes tengerpartjára röpíti, ahol hallhatod az óceán hullámainak mély morajlását.
Prózaibb megfogalmazásban: Sajtszerű állag, erős "tenger íz", enyhén sós és édeskés beütéssel és az ehhez társuló és ehhez társuló "halszerű" aroma.

Zefarrion 2019.05.20. 18:34:46

*és az ehhez társuló kétszer volt, sajnos erre nem figyeltem (csak azért írom, hogy nehogy ez legyen a "kötekedési alap")

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2019.05.20. 18:36:56

@Zefarrion: az első mondatodnál leállok az olvasással, bocs. Szóval alaposan félreértetted az egészet, elég nagy tengeri sün rajongó vagyok, például annyira, hogy csak emiatt utaztam el Hokkaidóra, ahonnan az összes komoly japán sushizó beszerzi. Tehát hatalmas kedvencem.
[Ennek ellenére persze nyugodtan ne ismerj el, ha nem szeretnél.]

Zefarrion 2019.05.20. 19:13:12

most "barokkozás nélkül"
Én igazi szerelmese vagyok az ételeknek. Nekem egy büdös tofu megízlelése ugyanolyan nagyszerű élmény, mint a homáré, vagy a szarvasgombáé.
Azonban én - VELED ELLENTÉTBEN - nem születtem "burzsujnak", hanem egyszerű, mezei "prolinak". Azaz nekem soha nem fog megadatni elutazni a világban bárhová, hogy megtapasztaljam az adott kultúra gasztronómiai világát - ezáltal megismerve magát, az adott kultúrát.
Amikor egy olyan ember, aki csak a pénze és befolyása lévén jut el addig, hogy "világevő" legyen, azonban mégsem képes teljes szívvel és lélekkel azonosulni az ő saját szerepével (azaz egyéni ízléstől függetlenül saját véleményt formálni), az az ember az én szememben egy "senki" (azaz nem "világevő)". Remélem, most nem voltam túl "barokkos".
Most viszont én kérek egy kávét. :)

Zefarrion 2019.05.20. 19:14:51

@világevő: Azelőtt írtad ezt, mielőtt én megírtam a saját kommentemet. Ha csak iróniának szántad, akkor vedd úgy, hogy nem írtam semmit és visszaszívom az eddigieket.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2019.05.20. 19:16:43

@Zefarrion: :D bár nyilván fogalmad sincs arról, hogy én mibe születtem bele, de ez szerencsére téged sem zavar, sőt, nem is érdekel, kizárólag az foglalkoztat téged, hogy személyeskedj és rosszakat mondj rólam. Ez egy nemes cél, de a továbbiakban nem vagyok rá sajnos kíváncsi. Ahogy te sem vagy kíváncsi arra, hogy nem a saját véleményemet írtam le a fentiekben a tengeri sünről, hanem csak annyit, hogy egy tanult ízről van szó, amit konzervatív ízlésűek nem fognak tudni elsőre értékelni, sőt. Na szerbusz.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2019.05.20. 19:18:35

@Zefarrion: na én meg most látom az utólagos pótlásod. szóval az egyik kedvenc alapanyagom a tengeri sün. :)

Zefarrion 2019.05.20. 19:21:57

Vegyük úgy, hogy kicsit "hamari" voltam. Függetlenül a társadalmi helyzettől (burzsuj, proli stb.) számomra a gasztronómia egy nagyon érzékeny pont, és személyes sértésnek veszem, ha valaki a saját látásmódja szerint alkot kritikát - nem véve figyelembe az ellen véleményt. Még egyszer sajnálom, hogy ha elhamarkodottan ítélkeztem veled kapcsolatban. (A tengeri sünre kerestem rá, mert kíváncsi voltam mások véleményére és ezt az oldalt dobta ki a google első találatként - így hát remélhetőleg érthető a hirtelen felindulás.)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2019.05.20. 19:31:32

@Zefarrion: köszönöm, elfogadom, és örülök, hogy békésen zárult a dolog. És egyetértek, én is igyekszem a saját ízlésemet nem mindenhatónak tekinteni, sőt.
süti beállítások módosítása