Létezik megfizethető fine dining? Igen!
2014. július 10. írta: világevő

Létezik megfizethető fine dining? Igen!

Sokaknak van határozott véleménye a fine diningról, a csúcséttermekről annak ellenére is, hogy esetleg soha nem kóstoltak semmit ilyen helyeken, ez egy rendes trollt nem tart vissza attól, hogy egy-egy fotó alapján megállapítsa egy ételről, hogy az ehetetlen vagy éppen túlárazott, esetleg még pluszban nevetséges adag is, amivel akkor sem lehet jól lakni - ellentétben a jóskabá 300 forintos pacalpörijével - ha 5-10 fogásból áll egy vacsora. [Na ők ne olvassanak tovább, nem nekik szól ez a posztom. SEM.] És ennek részben nyilván az az oka, hogy egy igazi csúcskategóriás gasztronómiai élményt kínáló éttermet lehetetlen megfizetni, hiszen teljesen alapvetőnek számít egy 30 ezres degusztációs menü. De van kivétel?

2014-04-15.jpg

Már évekkel ezelőtt, a nagyszerű Takács Lajos regnálása idején is rendszeresen igyekeztem járni, sőt, volt még némi közöm a felfedezéséhez is, amikor még nagyon új volt a hely, behívtam Lajost az akkor még létező rádióműsoromba, aki egyik legnehezebb interjúalanyomnak bizonyult, viszont az étterem felívelésére szerencsére jó hatással volt a szereplése. Aztán az Olimpiából távozásával kicsit én is elfelejtettem a helyet, az utóbbi hónapokban viszont egyre gyakrabban jut eszembe, el is megyek időnként, annyira, hogy a tegnapelőtti spontán ebéd után tegnap vacsorázni is oda mentem.

És kivétel nélkül izgalmas, változatos, nagyon átgondolt, nemzetközi viszonylatban is érdekes és magas színvonalú menü várt, sok-sok meglepetéssel, kiváló és néha meghökkentő alapanyagokkal. Akit nagyon érdekel, hogy mi van a tányérján és megfelelően igényes is, itt rengeteg örömben lesz része. És ezúttal az árat se hagyom le, bár azt szinte sehol nem szoktam megírni, mert szerintem eltereli a témát a fontos kérdésekről, de ebben az esetben éppen ennek fényében is annyira fantasztikus a menüajánlat: ebédre 2/3 fogás 1950,-/2250,-, vacsorára a meglepetés menü 7 fogás esetén 8500,-, de - ha jól emlékszem - 4-5 fogás esetén már 5-6 ezerért van.

Rettentően kíváncsi lennék, hogy a séf, Ádám Csaba miket alkotna egy elegáns étteremben, ahol maga választja a tányérokat is, na meg lényegesen magasabb büdzséből alkothat. De ennél a kíváncsiságomnál is sokkal erősebb az a kívánságom, hogy megmaradjon az Olimpia egy elérhető árú csúcsétteremnek, ahol bele lehet kóstolni a legmagasabb színvonalba. Egyszerű kulcsszavak mentén dolgoznak, amiket nem egy ügynökség talált ki nekik: kreativitás, szorgalom, tanulás, alázat.

Olimpia weboldal, Facebook.

Egy fontos infó: még egy bő hétig vannak nyitva a nyári szünet előtt, július 20-ig, utána egy hónapig zárva marad az Alpár utcai félszuterén. De még előtte is van rá lehetőség, mentsük meg a helyet, ahol demokratikusan elérhető szuper izgalmas gasztroélmény!

Mindig is meg akartad mondani a véleményed az éttermeseknek? Itt a lehetőség, ők is olvasni fogják az eredményeket: itt egy kérdőív, amiben az éttermi bosszúságok témaköréről van pár kérdésem, ha szoktál étterembe járni!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr816496197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redsea 2014.07.10. 22:25:41

érdemes lenne a megfizethető fine dining témában jobban elmerülni. Elég nehéz meghúzni a határt a szimplán jó ebéd(menü) és a fine dining kategória között.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.10. 22:48:12

@redsea: igen, sőt van példa arra is, hogy a bisztróstílust hívják (tévesen) fine diningnak, csak mert szép a tálalás és elegáns az enteriőr. Én jobban szeretem a külsőségek helyett az ételeket nagyobb súllyal bevonni a megkülönböztetésbe, az Olimpia esetében ugye a dizájn és mondjuk a teríték nem felel meg a fine dining szigorú követelményeinek, viszont az ételek kimunkáltsága, változatossága, a tálalás gondossága, a kreativitás magas foka, a különlegesség alapján egyértelműen ott a helye.

Ezres Klub 2014.07.11. 13:04:19

Imádom az olimpiát, eddig csak pozitív élményekkel távoztam onnan. Igazi baráti-vacsorázós-borozgatós hely.

cenzuratroll bosszanto 2014.07.11. 15:48:21

"ellentétben a jóskabá 300 forintos pacalpörijével - ha 5-10 fogásból áll egy vacsora"

Jogos. Mindenki a traktán és a hétvégi családi zabáláson nőtt fel. Pont ezért szeretem a Trófeákat, ott annyit szedek amennyit akarok, oszt 3 falatnyi kóstolókkal kevesebbet kajálok mint amennyit egy kifőzdében adnak, viszont többféle menüt végig tudok próbálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.11. 16:24:34

"mentsük meg a helyet, ahol demokratikusan elérhető szuper izgalmas gasztroélmény"

???

Gyorgy Nagy 2014.07.11. 20:07:55

A kispesti NOTAFA ár érték adag.Űt mindegyiket!

Gyorgy Nagy 2014.07.11. 21:32:29

Magyaru.Nótafa a KIRÁLY!

emul 2014.07.11. 21:33:36

Volt szerencsem mar tobb magas kategoriaju etteremhez, es az olimpiahoz is. Meg a magamfajta hozza nem erto is fedezett fel kulonbseget a minosegben az olimpia es mondjuk a Costes vagy Onyx kozott, de hogy oszinte legyek akarmennyire tokeletes az utolso ketto, osszehasonlitva nem biztos hogy megerik azt a plusz penzt az Olimpiahoz kepest. Remek az etel is, a kiszolgalas is. Az ajanlott borok is rendben voltak. Egy szo mint szaz, akit erdekel fine dining, annak mindenkeppen ajanlom. Onmagaban is remek elmeny, de ar/ertek aranyat nezve egyszeruen tokeletes. Az adagokrol meg annyit, hogy nem vagyok egy kis etku ember, es a 8 fogasos degusztacios menut (ami igazabol megvan 11 is a kis ajandek falatkak miatt) nem birtam vegigenni. Egyszeruen sok volt, az utolso 2 desszertet mar tisztelettel visszautasitottam.
Ami nagyon fontos hogy ne ugy menjen ilyen helyre valaki vacsorazni hogy 1 ora alatt tul lesz rajta. Ez egy egesz estes program, szepen hozzak a fogasokat, hozza a borokat, beszelgetes es eves-ivas 3-4 oran keresztul. Remek kikapcsolodas, utana az embert ajarja a "Zen".

gizmo26 2014.07.11. 22:04:18

Múltkor a teszkó előtt a padkén ülve fogyasztottam el a sajtos stanglit, a májkrémet meg a kannás bort. Az is vót ilyen jó vazzeh....

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.11. 22:07:46

@Hepci: ilyen alapanyagok és ennyire szűk marge mellett tele kell lennie ahhoz, hogy életben tudjon maradni.

@emul: úgy bizony!

@gizmo26: na ja, a prémium májkrémjük tényleg jó, de érdemes a sommelier-re hagyatkozni a megfelelő kannás borkíséret kiválasztásához!

ne vada 2014.07.12. 03:33:03

Jelentkezik egy nem zabálós, ám allergiás és majdnem teljesen absztinens olvasó, akinek felkeltette az érdeklődését ez az étterem. :)
Van-e lehetőség előzetesen megtudni, mi szerepel az étlapon? (Az allergének miatt érdekelne.)
Van-e lehetőség bor helyett csapvizet/ásványvizet kérni? (Nem az ár miatt kérdem, hanem mert nagyon ritkán iszom alkoholt. Aperitifet szinte soha, két fogás között bort nagyon ritkán, inkább esetleg a végén valami "lezárósat".)

Bálna69 2014.07.12. 08:09:21

@Gyorgy Nagy: Magyaru. Há e aztá királ.

emul 2014.07.12. 08:23:44

Ne vada. Szerintem ha odatelefonalsz megmondjak szivesen mi lesz teriteken, kerdes hogy mennyire elore tudjak ezt megtenni. A bor kostolot nem kotelezo valasztani. HA megkered akkor minden fogashoz ajanl neked a Sommelier egy megfelo bort, ha kered akkor csak egyhez kettohoz. Te dontesz. Rendelhetsz barmit, van szodajuk is, de barmilyen normalis etteremben szajhuzas nelkul szivesen kihoznak neked csapvizet is.
Az egyetlen kotottseguk az aktualis menu, de abbol is valaszthatsz hogy hany fogasost kersz, szerintem siman megbeszelheto veluk hogy ha valamit nem ehetsz a 8 fogasosbol akkor mondjuk kersz egy 5 fogasost es azokat hagyjak ki amik nem stimmelnek.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.12. 08:47:33

@ne vada: @emul: Szerintem is érdemes odatelefonálni, mert elég bonyolultak az ételek, az allergiáidtól függ, hogy tudnak-e hozzá alkalmazkodni, de alapvetően elég valószínű, csak persze mondani kell őket!
A bor pedig egyáltalán nem kötelező, sőt, az ebédmenü árában a szóda is benne van tudtommal!

Brit Columbia 2014.07.13. 02:23:09

Évente egyszer jövünk haza nyaralni és többek között az Olimpiában is vacsorázunk.Az írás csábításának engedve előrevettük.Szombat este, full house, életem legjobb kecskegida mája,gombaconsoméra nincsenek szavak,narancsos lecsó zseniális... Csillagos szintű konyha. Fél szemem a magyar gasztronómián, de a srácról soha nem hallottam!? Nálam 4ből no.1 és "nagyneveket" ver, a Taki méltó utódja, csak tartsa ezt a szintet ...
Az ár az tényleg vicces,hasonló 120-150 USD ...
Köszönöm Világevő and Olimpia!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.13. 08:52:41

@Brit Columbia: szuper, ugyanez a véleményem, örülök, hogy ennyire tetszett neked is és vissza is jeleztél!

ne vada 2014.07.14. 01:14:27

Köszönöm a válaszokat! Ez jól hangzik, hogy van lehetőség nem kérni valamit a fogások közül. Az allergiám egyébként NEM olyan, hogy ha lenyelek egy bizonyos összetevőt, rögtön feldobom a pacskert. :) Csak jobb tisztázni, hogy miben mi van, milyen feldolgozottsági állapotban stb.

protézisesh 2014.07.16. 08:56:35

"a menüajánlat: ebédre 2/3 fogás 1950,-/2250,-,"

Csak összehasonlításképpen (azoknak, akik sírnak, hogyezmilyendrága): tegnap rohanásban voltam, a Burger Kingben ettem egy Steakhouse Angus (vagy mi a neve) menüt nagykólával, nagykrumplival. 2200,- Ft volt egy mirelitekből összeszórt vacak, papírdobozból, műanyagtálcán.

Lehet gondolkozni, hogy mi a drága.

Hetpettyes 2014.07.17. 15:13:30

Kedves Vilagevo, koszi nagyon,hogy irtal az Olimpiarol. Kedd este ettunk ott ( a kotelezo "ki eszik kint kedd este-majd nem lesz ott senki" utan) es lass csodat. A kornyek es a dekor nem rettentett el, telt haz, udvariassag, profizmus es... szuper, szuper vacsora. A talalas, az izek, a kombinaciok...emelem a kalapom (epito jelleggel tan csak annyit es szigoruan magan velemeny, a citrusokkal picit light handed kellene, nem elnyomna a dominanciaja, hanem kiemelne az eltel izet. De csak zarojelben). Egyszoval: koszonjuk.
Ui- van olyan bp-i hely a "zsebedben" ahol gyerekkel is lehet jot enni es nem rantotthus halrud a gyereknek ajanlott menu?

virtualdog 2014.07.18. 10:54:18

Nem hiszem, hogy elmegy "fine dining"-nek, de jobban élveztem, mint a Manna Lounge-ot és a Búsuló Juhászt együttvéve (bár ott is nagyon jó volt az étel!):

Padrón tapasbár.

Részemről a Street Food Show-t is ők nyerték. Tegnap narancslekváros-fügés bárányt ettem kecskesajttal, sült bikafarkat, vékonyra szeletelt jamónt, ceviche-t (marinál hal korianderrel és lime-al), sült padrón paprikát... Akárhányszor itt vagyok, meghatódok az élvezettől.

Csak gondoltam, reklámozom kicsit, ha már megfizethető (négyen 12.000 Ft-ból jóllaktunk, és ebben 1-1 ital is benne van) és valóban egészen kiváló étterem.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.18. 13:05:20

@Hetpettyes: nagyon örülök! gyerekkel? azt őszintén szólva nem szoktam figyelni... mondjuk a borkonyha?

@Borbíró Andris: Miért nem fine dining szerinted? [ahogy feljebb kommenteltem: 'Én jobban szeretem a külsőségek helyett az ételeket nagyobb súllyal bevonni a megkülönböztetésbe, az Olimpia esetében ugye a dizájn és mondjuk a teríték nem felel meg a fine dining szigorú követelményeinek, viszont az ételek kimunkáltsága, változatossága, a tálalás gondossága, a kreativitás magas foka, a különlegesség alapján egyértelműen ott a helye.']
Sajnos a Padrón most nem nagyon izgat, lévén, hogy 3 napja San Sebastianban pintxózom :)

virtualdog 2014.07.18. 14:58:40

@világevő: Jogos! Akkor fájndájningoltam! :D Portugália és Baszkföld is be van tervezve, jövőre vagy azután. :)

ehran 2014.07.25. 13:17:21

@Brit Columbia: MGE-s versenyeken rendszeresen szokott indulni, ügyes nagyon, és mint ez is mutatja, szeret tanulni, fejlődni.

BM_MB 2014.07.31. 13:34:11

Olimpia: kötelező látogatás, akiben egy kicsi fogékonyság is van a felső kategóriás gasztronómia iránt, megszállott lesz.

@Borbíró Andris: nagyon jól esik ezt olvasni a Padronról, muchas gracias! :)

@világevő: remélem, augusztus végére megjön a tapaséhséged, 18-án nyitunk újra, utána sok szeretettel várunk! :)

Üdv,
Marci (Padron-tulaj)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.07.31. 13:46:32

@BM_MB: :) már kezd visszajönni, én is visszajöttem sajnos :)

BM_MB 2014.07.31. 13:49:02

@világevő: ennek örülök, a nyári feltöltődés után sok akkor szeretettel várunk! :)
süti beállítások módosítása