Bor, Mámor, Bénye - fotóriport Erdőbényéről
2013. augusztus 18. írta: világevő

Bor, Mámor, Bénye - fotóriport Erdőbényéről

Még a legelső erdőbényei napokon voltam utoljára, aztán most végre sikerült eljutnom újra erre a hihetetlenül hangulatos falusi fesztiválra, ami fehérborrajongók számára végképp kötelező. Akkor Nyíregyházáról, a strandvízilabda bajnokság döntőjéről mentem át, ahol ráadásul egész jól szerepeltünk, de aztán pont lekéstem azt az ételt, amit a fesztiválról megcéloztam, talán ezért is távoztam kicsit csalódottan és maradtam távol évekig. Egészen tegnapig.

20130817-1.jpg

Erdőbénye nincs közel. Mármint Budapesthez. De, ahogy a Stílusos Vidéki Éttermiség szuper jó programjai is jól mutatják be, érdemes nekivágni az országnak, rengeteg csak az autentikus helyszíneken elérhető nívós gasztrokaland vár. Az egyik legfontosabb ezek közül a Bor, Mármor, Bénye, ami még a hétvégén elérhető. (Itt a részletes program.)

IMG_1391.JPGTokaj-Hegyalja tele van komoly borásszal, és - a szerencsémre - egyre egyértelműbb trend a száraz fehérborok készítése. Persze megvannak még a nagy aszúk is, amiket szintén nagyra becsülök, de abból sokat kóstolni képtelenség, ellentétben a nagyon finom, gyakran reduktív, ásványosabb furmintokkal és hárslevelűvel.

IMG_1309.JPG

Az egész fesztivál lényege, hogy behálózza az egész falut, az egyes portákon, borászatoknál zajlik az élet, főleg az udvarban. Kóstolás, jazz(es)koncertek, gyerekprogramok és persze ételek, ezek legtöbbször külsős produkcióban.

Ez például a Karádi-Berger, szerintem a leghangulatosabb udvar:

IMG_1327.JPG

IMG_1333.JPGEz pedig az itt készülő, nem teljesen zempléni, de nagyon finom tortilla összehajtás előtt, Fűszeres Esztertől:

IMG_1330.JPGA borászat kívülről:

IMG_1325.JPG

Nagyon kellemes borokat kóstoltunk a Bardonnál:

IMG_1313.JPG

IMG_1317.JPG

A gasztro részleget itt a pesti DivinPorcellóra bízták, azt semmiképpen sem állíthatjuk, hogy a kutyát sem érdekli:

IMG_1316.JPG

Erdőbényén még történészek is csinálnak - ráadásul kiváló - borokat, dr. Ungváry Krisztián, azaz Vayi pincészet:

IMG_1319.JPG

IMG_1320.JPGNem kötelező végig jó bort inni:

IMG_1323.JPGEgy kis szerencsével az ember még Cooking Starokkal is összefuthat, sajnos a polipja megkóstolására végül nem jutott energia, pedig nagyon jókat hallottam róla (Takács Lajos, Olimpia):

IMG_1341.JPGNagyon finom viszont a nU bisztrós Fülepi Kálmán lecsója, azért is néz ilyen büszkén:

IMG_1360.JPG

IMG_1359.JPGŐt a Homonna pincészet udvarán lehet megtalálni, ahol nagyon izgalmas, bár kissé nehezebben érthető borok készülnek, érdemes kipróbálni:

IMG_1349.JPG

IMG_1356.JPG

IMG_1343.JPG

IMG_1353.JPGA Béres birtok az egyik legimpozánsabb, ráadásul innen gyönyörű rálátás van a környező hegyekre és Erdőbényére is, na meg végre lehet élőben is találkozni a szőlővel (a legfelső kép is ott készült):

IMG_1372.JPG

IMG_1366.JPG

IMG_1378.JPG

IMG_1365.JPG

A gyerekek itt is elég jól érezhették magukat, amíg a szüleik kóstolgattak:

IMG_1386.JPG

IMG_1389.JPGEz volt még nagy kedvenc, valódi, nagyon finom málnaszörp az Ábrahám pincénél:

IMG_1338.JPG

Ez pedig maga Erdőbénye, a kertek vasárna estig még tele izgalommal!

IMG_1392.JPG

(Aki át szeretne menni Encsre, az Anyukám mondtába, gondoljon rá, hogy ez a remek ötlet másnak (=mindenkinek) is eszébe jut, mindenképp javasolt asztalt foglalni!)

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr155465502

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.08.18. 11:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása