Látogatás egy lyoni cukrászmesternél
2013. január 08. írta: világevő

Látogatás egy lyoni cukrászmesternél

Nagyon izgalmas vendégek érkeznek ma délután Budapestre, az egyik legnagyobb kedvenc gasztrorégióm, a délfrancia RhoneAlpes régióból egy komoly gasztronómiai küldöttség, séfek (köztük két Michelin-csillagos és a szakma kiváló mestere (MOF)), sajtmester, cukrászmester, csupa olyan ember, aki a legmagasabb szinten és elhivatottsággal foglalkozik a gasztronómiával. 

201212071-1.jpg

Persze nem beszélgetni vagy szórakozni jönnek, hanem dolgozni, ugyanis egy (illetve két) gálavacsora keretében mutatják be a tudásukat a magyar közönségnek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem szervezői, kitalálói oldalról is az eseményben, ugyanis fontosnak tartom az ilyen kulturális eszmecserét, még akkor is, ha sajnos csak egy szűk réteghez jut el ilyen formán a dolog. De ha ez sikeres lesz, akkor lesz ennek még folytatása. Sajnos hiába próbáltam a blog olvasóinak szerezni legalább két főre meghívást, nem jött össze, ugyanis befizetni erre nem is lehet, csak vendéglista van. (A csütörtök este még nem teljesen esélytelen, így elképzelhető, hogy lesz egy villámjáték majd az utolsó pillanatban, ha mégis összejönne.) Persze a vacsoráról lesz majd részletes beszámoló is, de addig is az egyik főszereplőről részéetesebben, akinek már többször is ellátogattam a lyoni üzleteibe:

IMG_8399.JPG

A vacsora egyik megalkotója Lyon városának legnagyobb nevű cukrász- és csokoládémestere, Sebatien Bouillet.  Két üzlete is van a városban, a nagyon hangulatos Croix-Rousse városrészben, sőt, nemrég még egy cukrászoktatóműhelyt is nyitott, ami egyben cukrászkellékboltként is működik. Emellett azért Japánban is képvielteti magát, ami elég nagy divat a francia elitcukrászok körében. Nagyon kreatív és persze vérprofi cukrászmesterről van szó, a hagyományos francia termékek mellett van egy csomó kifejezetten vicces is. Íme a mester, a rúzs alakú csokija perezentációjához készült sminkasztal tükrében:

IMG_8287.JPG

IMG_8286.JPG

És ilyenek a sütik, macaronok, torták:

IMG_8281.JPGIMG_8308.JPGIMG_8282.JPGIMG_8314.JPGAz egyik helyi specialitás, az Ardeche-ben termő alapanyagból készülő kandírozott gesztenye. Nekem magában kicsit tömény, de kóstoltam például egy kecskesajt(!) fagyival, azon hihetetlen finom volt!

IMG_8316.JPGÉs gesztenyéből persze sütemények is készülnek, sikerült bejutni a műhelybe is:

IMG_8295.JPGIMG_8301.JPGA boltban ez a kedvenc részem, a csokoládékönyvtár:

IMG_8332.JPG

Lyon ugye Paul Bocuse és a Bocuse d'Or otthona is, ilyen a szakácsverseny trófeája csokiból:

IMG_8377.JPG

Finnyás cipőfetisiszták is megnyalják a 10 ujjukat utána:

IMG_8379.JPG

IMG_8329.JPG

Lemezen is megjelentek a világ legjobb csokoládéi (persze evésre, nem hallgatásra valók):

IMG_8356.JPG

Ez pedig a tanműhely, rendezvényekre, tanfolyamokra kiváló (most épp termékfotózás zajlik a háttérben):

IMG_8386.JPG

és még egy kis macaron a végére:

IMG_8298.JPG

Ez lesz belőle:

IMG_8322-1.JPG

A Facebookon még sokkal több (és nagyobb) fotó látható.

Jövő szerdán van még pár hely a Fővárosi Phóparty-ra (aka Világevő Vietnami Vacsora, a világ legjobb levesével és sok más finomsággal), minden részlet a Facebookon, jelentkezés emailben (vilagevoesemeny@gmail.com).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr44944213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jajjfagyi 2013.01.09. 20:23:12

Kicsit off, a '80-as években lehetett kapni olyan csokoládélemezt, ami hallgatható is volt. :)
süti beállítások módosítása