Exkluzív konyhai kalandok a Costes-ben a sok kicsi keretében!
2012. november 30. írta: világevő

Exkluzív konyhai kalandok a Costes-ben a sok kicsi keretében!

Tavaly szerencsére nagyon népszerű volt a Costes étteremmel közös Világevő felajánlás, így nem szeretnénk változtatni a győztes csapaton, idén is hasonlóan exkluzív izgalmakat kínálunk fel együtt jótékonysági célra.
A tavalyi győztesekkel együtt főztünk, volt konyhai tárlatvezetés, és persze egy komoly borozós ebéd, az ország egyetlen Michelin-csillagos felszolgálójával, Miguel Vieirával, aki persze valójában a séf, de ezúttal idegenvezető és felszolgáló is volt, rettenetesen jól is sikerült a dolog.

A sok kicsi lényege, hogy az alapítvány által kiválasztott kedvezményezett kapja az általad felkínált összeget, viszont sorsjegyek is járnak érte, amivel a 15 blogger és 15 céges felajánlásból van esélyed nyerni izgalmas gasztronyereményeket. (Minden részlet itt megtalálható.) Minél több sorsjegyed van, annál nagyon esélyed a nyereményre, de persze a lényeg a jótékonykodás, a pénzed mindenképpen jó helyre kerül: gyógyszer, kaja, tanszer, tábor lesz belőle, rászoruló gyerekek számára (részletek itt).

A Világevő és a Costes étterem által felkínált nyeremény: Két főre szóló különleges konyhai kaland és ebéd az első magyar Michelin-csillagos étteremben, a Costes-ben Miguel Vieirával és a Világevővel
A nyertes alaposan körülnézhet a luxusétterem vendégektől elzárt részén a konyhában az idegenvezető páros ehhez a Michelin-csillagos séf, Miguel Vieira és én. Ezután pedig - igény esetén egy kis közös főzés - majd borokkal kísért ebéd következik az idegenvezetőkkel, ahol minden kérdésre megpróbálunk válaszolni.
(Miguel angolul, portugálul, franciául és spanyolul egészen biztosan tud, de tudok tolmácsolni, ha szükséges)

 

Az ebédre persze majd egy előre egyeztett időpontban kerül sor, amikor a győztesnek megfelel. Karácsonyi ajándéknak se rossz!

Azzal is sokat segítsz, ha terjeszted ezt a lehetőséget, minden befolyó bevétel garantáltan jótékony célra megy!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr304939491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.12.01. 12:19:29

Tavaly mekkora összeget sikerült összegyűjteni az alapítvány számára?
süti beállítások módosítása