A Borfesztivál játék megfejtése és nyertesei
2012. szeptember 13. írta: világevő

A Borfesztivál játék megfejtése és nyertesei

Örülök, hogy tetszett nektek a boros nyereményjáték, amivel a Budavári Borfesztiválra lehetett páros jegyeket nyerni, többen is jeleztétek, igyekeztem olyan feladatot kitalálni, ami érdekes is, játékos is. Most már ugyan nincs tétje, de ha valaki szívesen próbára tenné magát, ebben a videóban kellett felismerni a lehető legtöbb "gasztrocelebet":

Előzetesen 13 nevet írtam össze, akiket vártam megfejtésként, de még meglepetés is ért, az egyik játékos felismert egy gasztroújságírót egy borosüveg mögött a háttérben, akire én nem is gondoltam. Így lett végül véletlenül 13+1 :)

Volt, aki gázszivárgás miatti kilakoltatás miatt nem tudta időben beküldeni, de amúgy sem lett volna a nyertesek között, és volt pár vicces elírás/tévedés, remélem nem sértő, ha közzéteszem őket név nélkül. (Ebből párat javított is később a szerző egyébként):

Bock Lajos - Családegyesítés történhetett
Dér Heni - Na ő csak szeretett volna szerepelni :)
Zimány Linda - Szintén nem volt a képeken, bár tegnap ott volt a Borfeszten
id. Miklós Csabi - Nagyon hasonlítanak, de azért a keresztnevük különbözik
Demcsák Zsuzsa - Ő sem szerepelt
Dudi - (egyelőre?) nem gasztroceleb, így pont nem, csak elismerő biccentés jár a felismeréséért :)
Havas Dóra - a Lila Füge sem képviseltette magát a képeken
Papp Diána - őt sem sikerült felfedeznem
Török Csaba borai - jogos, de csak személyeket kerestünk
"George Clooney kávéja" - ebben is van igazság
+ pár csinos lány, akiket nem ismerek - stimmel, de nem jár érte pont

És itt a valódi lista, in order of appearance, ahogy a moziban:

Jókuti András -  ez nem lehetett nehéz, ki si volt írva
Gyimesi Zsuzsa, HVG.hu
Baldaszti Péter, Baldaszti's
Kamocsay Ákos, Maurus
Miklós Csabi, miklóscsabi
Bíró Lajos, Bock Bisztró
Pauli Zoltán, Gere Mandula
Gere Andrea, Gere Attila
Miklós Pál, miklóscsabi
Takács Lajos, Olimpia étterem
Herczeg Ágnes, Gróf Buttler
Mautner Zsófi, Chili&Vanília
Anthony Lecaude, á table

Volt egy telitalálatos "szelvény", Eszternek sikerült mindenkit felismernie, gratulálok!

László volt a második legjobb, 12 találattal, ami szintén nagyon komoly teljesítmény, így még azt is megbocsátom, hogy az én nevemet hosszú u-val írta :)

Nem volt végül szükség sorsolásra, nem alakult ki holtverseny, jó sokan voltak még a 8-9-10-11-es mezőnyben, mindenkinek köszi a játékot, remélem tetszett.

A nyerteseknek emailben megírom, hogy hogy kapják meg a nyereményüket.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr44774397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.09.14. 16:26:59

Nagyon penge mindenki, aki ezt ilyen szinten vágja! Maximális riszpekt. :))
süti beállítások módosítása