Borfesztivál 2012. JÁTÉK
2012. szeptember 10. írta: világevő

Borfesztivál 2012. JÁTÉK

A héten már el is kezdődik a szokásos szeptemberi Budavári Borfesztivál, kicsit lehetne ennek kapcsán akár szomorkodni is, hogy akkor most már tényleg vége a nyárnak, de tekintettel arra, hogy milyen jó buli szokott lenni, na és mennyi finomság van, amit az ősznek köszönhetünk, inkább a vidámság megőrzését javasolnám. 

hermitage (1).jpg

Nekem tavaly különösen is vidám volt a Borfesztivál, ugyanis itt ünnepeltem meg a Goldenblog 2011. győzelmemet (amit egyébként be is jelentettem pár órával korábban a blogon, remélve, hogy nem fogok beégni...), nem tudom biztosan, hogy az idei győztesnek is lesz-e alkalma itt ünnepelni, de nagyon remélem, én most a zsűritagságomat fogom... :)

VKF_1442.jpg
És az ősz folytatási is nagyon komoly volt, a Costes-ben sztázsolás, majd a nagy kaland, a lyoni Bocuse Intézet 3 hetes intenzív tanfolyama következett, felejthetetlen volt. Idén is vannak nagy tervek, de erről majd később.

VKF_1437.jpg
És persze - szokás szerint - a blog olvasóinak is sikerült szereznem pár jegyet a szervezőktől, így 2 szerencsés a partnerével együtt napi belépőt tud nyerni a következő játékban:

VKF_1568.jpg

-A feladat nagyon egyszerű, a tavalyi - főleg borfesztiválos fotókból - készült videómból kell felismerni a hazai gasztronómiai élet nagyjait, akár a borászat, akár a vendéglátás vagy esetleg újságírás területéről. A listát pedig emailben elküldeni a vilagevo@gmail.com címre (Benne név, cím, telefonszám).

-Az a két játékos nyer 2-2 napijegyet, aki a legtöbb gasztronómiai kötődésű(!) szereplő személyt felismer, tehát a szimpla járókelők, vendégek nem számítanak. Ha egyenlőség van, akkor pedig kisorsolok két játékost a legjobbak közül szerda este egy borász segítségével a Borfesztiválon.

-NEM kell Facebookon megosztani, lájkolni, ismerősökre tukmálni,örök hűséget esküdni, stb, csakis a lényegre koncentrálunk a játékosok felesleges ugráltatása nélkül. Ha mégis megosztod, annak örülök persze, de nem befolyásolja a végeredményt sehogy.

-Beküldési határidő: szerda délután 5h

-apróbetűs rész: Fejenként csak egy megfejtést fogadunk el, aki többel jelentkezik, kizárja magát a játékból.
A játékban való részvétellel a beküldő hozzájárul, hogy a Világevő blog felhasználja a beküldött pályaművét a blogon és/vagy Facebookon.
A blog semmilyen jogi felelősséget nem vállal, a nyeremény készpénzre nem átváltható. A változtatás jogát fenntartjuk.

VKF_1495.jpg

A Borfesztivál egyébként szerdán indul és vasárnap estig tart a budai várban. A középpontban a fiatal borászok és Horvátország lesz. Minden további infó itt megtalálható.

Fotók: vermeskata.com, egy szintén tavaly őszi kirándulásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr744766017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása