Boldog szardíniák, Portugália és két öregnéni
2011. november 05. írta: világevő

Boldog szardíniák, Portugália és két öregnéni

Ahogy közeledik a tél, úgy kezdek mindig egyre kétségbeesetten olyan úticélokat keresgélni, ahol meleg vagy legalább melegebb van, mint itt, de nem is a hőmérséklet a döntő, hanem a napsütés. Így akadt meg a szemem ezen az időjárás-előrejelzésen:

Szerintem elég meggyőző, ráadásul valamiért még soha nem jártam Portugáliában, amit nem is értek igazán, rengeteg jót hallottam az országról, gasztronómiai szempontból is nagyon izgalmas és még csak nagyon messze sincs, legalábbis repülővel.

Viszont ha már megyek, akkor egészen biztos, hogy június közepén megyek. Akkor van ugyanis a szardínia ünnepe, persze a békesség kedvéért egy szentről nevezték el a bulit, Santo Antónióról. A szardínia ugye az a hal, amelyik hatosával él egy szűk fémdobozban, olajban vagy paradicsomszószban érzi magát a legjobban. Na ezen a lisszaboni fesztiválon kiderül, hogy ez nem így van, ugyanis az egész városban friss szardíniát grilleznek, ami a szem- és orrtanúk szerint egészen fantasztikus. Óriási, hajnalig tartó utcai partik mindenhol. Szóval ezt kell majd megnéznem minél hamarabb, de az még ugye több mint fél év.

Nem saját fotó. Sajnos.

Szóval utazás helyett, egyelőre marad a kivitelezhető és egyszerűbb megoldás arra, hogy kicsit belekóstoljak a portugál gasztronómiába és a szardínia ünnepébe. Ennek pedig egy módja van, még akkor is, ha elsőre nem tűnik kicsit sem romantikusnak, de majd mindjárt elmondom, hogy miért az mégis, ez pedig a halkonzerv.

 

A képen egy 80 éve működő lisszaboni konzerves cég, a Conserveira de Lisboa szardínia-repertoárjának kb. fele látható. 1930-ban indult a cég, és mindig is konzervgyártással foglalkozott, jelenleg a harmadik generáció viszi. Maga az üzlethelyiség is a kötelező látnivalók közé tartozik, ugyanis a 30-as évek nem sok minden változott a dizájnban, ahogy a három konzervmárkájuk is őrzi a tradíciót megjelenésében is, na meg a két néni, akik csomagolják a konzerveket is majdnem egyidős a márkával. (Mautner Zsófi járt is náluk.)


A Conserveira de Lisboa mindhárom márkája elérhető Budapesten a Baldaszti's-nál.

 


Persze nem csak szardíniával foglalkoznak, de az a legfőbb attrakció, nem véletlen, hogy a fesztivál is arról szól. De a szortimentben van még tonhal, makréla, tintahal, szardella és sok egyéb is.

Maradtam a klasszikusnál, és egy paradicsomos szardíniát kóstoltam, vajas kenyéren, ahogy szerintem a legjobban érvényesülnek a halkonzervek. 

 

A konzervben láthatóan boldog, sorsukat engedelmesen tűrő haltörzsek sorakoznak finom paradicsomos szószban, azt azért nem állítanám, hogy az első harapástól az utolsóig az óceánparton éreztem magam a lemenő nap fényében sütkérezve, de nagyon finom volt!

A Facebookon is van Világevő, csatlakozz, ha érdekel a gasztronómia és az utazás!

[A Baldaszti's-zal együttműködésben.]

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr693356049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bboldii11-2011 2011.11.05. 20:06:56

Aki nem ismerné szerény blogsite-om, próbálok szép lassan mindenféle szardíniával foglalkozni, boldi.phishing.hu . Bár mostanában inkább egyes számítógépes hibákról, vírusokról híres, mint a Duqu.

BorsandPepper · http://www.borsandpepper.blogspot.com 2011.11.05. 20:29:41

Kedves Világevö, üdv Portugáliából! Én is a júniust ajánlom látogatásra, mert ugyan a Nap süt, de az esö is zuhog elég gyakran... Ja, és azokon a szardínia fesztiválokon ingyen adják a halat... Legalábbis sok városban, nálunk igen. Aki nem olyan nyavajás, mint én, jó nagyokat eszik itt nálunk. Ha érdekel, van blogom 1-2 portugál kajával, mivel itt élek:
borsandpepper.blogspot.com
Én amúgy inkább a carapaura szavazok, ami a makréla. De én fura vagyok.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.11.06. 11:18:57

Ha már Lisszabon! Akkor ez a hely kihagyhatatlan:
Solar dos Presuntos!
web: www.solardospresuntos.com/
Tavasszal volt szerencsém meglátogatni.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.11.06. 12:08:33

Szardinia és mindenféle tartósított hal kapcsán van egy tapasztalatom és egy javallatom. Egy bizonyos árszint alatt csakis mocskot lehet venni, tehát bármennyire is vannak vonzó áru "olajos" halak azokat jobb hanyagolni. A kommunizmus bukásával már nem jár az olcsó "szovjet" olajos hal. Lehet kapni utódállaból "olajos" halat, de annak a minőségéhez méltán helyére került az ára is. Egyébként is alapelvem,hogy "occsó" élelmiszer nincs, meg kell adni a becsületét.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.11.06. 12:09:33

@hajdul: Tehát: utódállamból vannak jó minőségű olajos halak, az őket megillető áron.

Savior 2011.11.06. 16:52:47

@BorsandPepper: Amennyire rövid ott-tartózkodásom alatt megismertem a halakat, én a douradara szavazok. :)

Savior 2011.11.06. 16:54:00

@Savior: Persze roston sütve... az olajos hal annyira nem kedvenc.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.06. 18:17:35

Nekünk meg maradt a Garda fesztivál Tihanyban.

Attilajukkaja 2011.11.08. 22:52:03

@BorsandPepper:
Megneztem a blogodat es nagyon tetszett. A csicseriborso az egyik kedvencem, de a spenotos-sutotokleves receptje is megmozgatta a fantaziamat.
Ha egyszer eljutok Portugaliaba, biztosan felkereslek! Akarcsak virtualisan is :o)
süti beállítások módosítása