Pic
2011. szeptember 26. írta: világevő

Pic

Gondolkoztam ennél kicsit hatásvadászabb címeken is, de aztán végül úgy éreztem, hogy ehhez a fantasztikus nőhöz, ehhez a zseniális vacsoraélményhez csak ez az egyszerű cím passzol. Pedig nem kérdés, hogy az - egyetlen franciaországi nőként -  három Michelin-csillagos Anne-Sophie Pic éttermében elfogyasztott vacsora ott van életem legjobb gasztroélményei között. A lyoni nagy gasztrokaland nem csak főzésben, hanem hétvégente kirándulásokban is manifesztálódik, ennek egyik legfontosabb állomása volt Pic.

 

Rengeteg egyéb kitüntetése mellett a világ 50 legjobb éttermét tartalmazó lista (amiről eddig csak kevésben ettem sajnos) is foglalkozik vele, idén ő kapta a világ legjobb női séfje díjat. Ebben a kérdésben nem tudok egyértelműen állást foglalni, meg kell még ismernem az összes többit is hozzá :) Igaz, pár 3-csillagos nőtársának legalább egy fogását kóstoltam már Paul Bocuse 85. születésnapi gálavacsoráján, ahol persze Pic is főzött a 200-csillagos vendégseregre.

 

Valence-ben, Lyontól 100km-re délre, Provansz kapujában van az étterme, több generáció óta viszik a szakmát, némi költözés volt csak a régión belül. Bár Anne-Sophie megpróbált pár évre kitörni a kényszerpályáról, szerencsére végül feladta, és üzletasszonykodás helyett visszatért a konyhába. És nagyon jól tette, legalábbis én nagyon boldog voltam mindennel, ami elém került nála. Hihetetlen frissesség, kreativitás, egyéniség tükröződik az ételeiben, amit volt szerencsém aztán másnap reggel személyesen is megtapasztalni, amikor - részben az előző esti taxis (!), Jean-Pierre, közbenjárására - meghívott reggelizni és beszélgetni is tudtam vele. Lenyűgözően kedves és szerény nő, egész beleszerettem...

Ebben persze elég komoly szerepe volt a vacsoramenünek is:

Üdvözlőfalatok a teraszon, egy pohár Billecart-Salmon Pic Special Edition champagne kíséretében:

Így fogad az asztal:

Szerencsére a szerviz csak késve kap észbe, hogy egyszer már üdvözöltek, szóval még egy kör (pezsgőből nem):

 Van kenyér is

Aztán indul a csoda, első (t)ételében még csak lassan bevezetve ebbe az izgalmasan feminin és fantáziadús világba: A répa és a narancsvirág.

 A répa zselé (alul, nem látszik), frissen és mousse formájában, hozzá narancsvirágos joghurt és Voatsiperefery bors. Üdítően könnyű, de még nem elég mély, jó felkészítés a folytatáshoz.

Az egyik kedvencem lett: A cékla. Sütve és főzve, ilyet bárki tud, de a Blue Mountain kávéval ízesített céklahab brutálisan érdekessé teszi, a highbush áfonya pedig savas kíséretet ad. Zseniális.

Szardella-póré-kaviár, egy köztes meglepetés:

A scampi. Rebarbarával főtt langusztin, zöld zeller szósszal és rebarbarával, tasmániai borssal aromatizálva.

A francia gyarmatokról származó hangzatos összetevők kissé mániákusan kerültek elő, mondanám, ha nem lenyűgöző lenne a végeredemény, így inkább csak hallgatok. A langusztin szinte semmi hőkezelést nem kapott, majdnem nyers, roppanós.

A Szent-Péter hal. Párolva, paradicsomlevesben, ami Tahiti Bora-Bora vaníliával van ízesítve. Khm. Viszont - bár például Guy Savoy-nál is ettem már vaníliás halat, ott nekem nagyon erőszakos volt az illata, itt csak finoman jelenik meg, és fantasztikus. De még inkább felejthetetlen a paradicsom, ami különböző formákban és színekben jelenik meg, részben molekuláris játszadozásként, és olyan intenzív és csodálatos az íze, hogy szinte háttérbe szorítja a - természetesen tökéletes - halat is.

 

Egy kis felfrissülés: citromzselé mogyoróhabbal:

Galamb a farmról. Amúgy is nagy kedvencem a galambhús, de ez a példány életem legjobbja, annyira szaftos és omlós a húsa. Éppen csak finoman van füstölve, gyökérnövényekkel és zöld ánizzsal tálalva:

 Meuax-i brie újragondolva. Bár ezt a szót nem szívesen írom le, kezd elcsépeltté válni, de legalább akkor itt egy pozitív példa a használatára. A klasszikus sajt ezúttal könnyű habként, finoman vaníliával ízesítve jelenik meg, de semmi köze egy desszerthez, a szokásos édesség előtti francia sajtkocsit helyettesíti teljes sikerrel. végtelen mennyiségben tudnám enni.

 

 

Aprósütik:

Fosóka. Egy újabb váratlan köztes desszert, persze ők nem így mondték, de ez a "becsületes" neve a sárgaszilvának, hozzá mogyorós "gombóc". Könnyű és üdítő.

Füge és matcha. Füge pirítva és krémben, zöld teával. Kiváló, de az előzmények olyan erősek voltak, hogy emiatt elhalványul.

Nehezen fogom elfelejteni a vacsorát, főleg mivel másnap sikerült személyesen is találkozni a művésznővel, de az már egy másik történet lesz.

Ennyire cuki...

Csatlakoztál már a Facebookon? Rajta!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr983254477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.26. 08:01:46

ezekről a divatok 'hab'okról nekem folyton a hányás jut eszembe.
legyen bármilyen guszta az étel.

muszáj azokat odatenni?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.26. 08:08:45

@Babette_: koszonom az ertekes kommentet :) egy ideig rendszeresen beleirtam, hogy nagyon varom, hogy valaki kopeshez hasonlitsa majd kommentben az eteleket, aztan mivel elmaradoztak ezek a kommentek, leszoktam rola. Ugy latszik ideje visszaterni :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.26. 08:34:25

@világevő: nem, nem az ételek, hanem ezek a habok:)

vagyööööö....ezt ételnek szánják, nem díszítésnek...?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.26. 08:45:23

@Babette_: nem, nem diszitenek hanyassal soha :) az etel, ize van, illata van, texturaja van.

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.26. 09:10:08

@világevő: és hát ez az, ami a képen nem jön át:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 09:15:50

@Babette_: nincs ezekkel semmi baj, most egy ideje ez trend, hogy ilyen bigyokkal karriert lehet csinalni
picassora is azt mondtuk, ilyet tudnank barmikor rajzolni4 evesen
ez egy uzletag lett, elnezest de leginkabb sznoboknak
es emeltt meg jo is lehet am

fogash 2011.09.26. 09:33:32

Hát, nekem ez a menüsor nem jön be. :( Nyers langusztin, nyers(nek látszó?) galamb, habos cuccok. Ahová nem írtad oda (pl. köszöntő), ott el sem tudom képzelni, mi lehet a tartalom.

Értem én, hogy egy ilyen menüsor nem a kemencés csülök pékné-módra alternatívája, de ez nagyon messze áll tőlem.

A habozás meg örök vita marad, azt hiszem. Én egyszer kóstoltam popcorn-habot (Costesben), állagára egy nagyon gyenge minőségű, összeesett tejhabot idézett (nem a felgőzöltet a capuccinon, csak az öntéskor felhabzó teljestejét), de tényleg pattogatottkukorica-íze volt.

Sajnos egyik-másik ételen tényleg úgy mutat, mintha odaköptek volna a tányérra, vagy a mosogatóvízből jött volna a cucc. Még ha tudom is, hogy NEM az, sőt az íze biztos csodás, de az én szűk látókörű tudatom ezt nem kívánja, mégha a világszakácsászatban most ez is a trend. :-/

Mi volt a suliban?

ayad 2011.09.26. 09:35:18

tényleg nagyon cuki :)) és még főzni is tud...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.09.26. 09:47:13

az a galamb annyira nyers volt, amilyennek látszik? Egy vékony kérgen belül nyers hús? Finom a galamb, no de ennyire véresen? :)
Az adagok csak nekem tűnnek nagynak? Az a céklás kompozíció meg a citromzselé főleg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 09:51:47

@Réka ‎: szerintem a cekla egy B&B meretu tanyeron van, ugyhogy hatalmas nem lehet'
/najo maximum desszertes/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 09:54:08

@ayad: hat egyikben sem vagyok biztos:)
abban viszont igen, hogy ebben a mufajban nagyon ott van
nagyon jol neznek ki a dolgok, amit kitalalt

ayad 2011.09.26. 10:00:09

hagyma, majd külön szólok ha a véleményedre vagyok kíváncsi, így is tele van veled az összes gasztroblog ;)

Kassian 2011.09.26. 10:22:29

És ezzel jól lehetett lakni?

Kilgore Trout 2011.09.26. 10:34:29

Biztosan én vagyok bunkó, de azon a Szent-Péter halas izén a jobb oldali zöld bogyó az tényleg OLYAN MINT HA nyálhabon lenne. Ilyennel gusztustalankodtunk ált. isk 3-4 osztályában.

Drótmalac · http://blob.blog.hu 2011.09.26. 10:35:44

@Kassian:

Lefogadom hogy csak akkor dugsz, amikor gyereket akarsz csinálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 10:42:53

@ayad: igen, mind a ketto, szeretek zabalni
majd szolok ha valaszolhatsz nekem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 10:47:17

@Kassian: ez em az ehezo nepnek keszul es nem a jol lakast kivanja elerni
ezek kulonlegessegek, izek, harmoniak, plusz a latvany
ha jol akarsz lakni siman eleg paprikaskrumpli sok kenyerrel
en imadom amugy
nem mondom, hogy ingyen nem mennek el egy ilyen menusorra, mar kivancsisagbol, de hat ez draga meg kell hozza oltony meg ilyenek

TitokJolán 2011.09.26. 10:51:54

Nekem is a pasas tetszik az egész menüből.

Istenem! Egy ilyennek egyszer főzni már az magában egy élmény lehet....

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.26. 10:55:29

@TitokJolán: és csodálkozik, hogyan néz rá az a nő az utolsó képen...
nagyjából én is így néznék....

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2011.09.26. 10:55:55

A kettos portre nagyon vidam es udito. Vizualisan a galambrol tudom leginkabb megallapitani, hogy mennyire preciz az alkotas, am ez az egyetlen eleg eros jelzes arra, hogy milyen vaganyan bannak arrafele a konccal.

A cekla pedig valahogy mindig tud megeleptest okozni, vicc, hogy milyen sokoldalu...

Koszonjuk a tajekoztast, jol indult a het.

Anyád a baráthal 2011.09.26. 11:10:16

Pár év és már nem fognak habozni a nagy séfek, mert kimegy a divatból. Most ez trendi. Nálam pedig a trendi negatív jelző :)).
Lehet, hogy isteni volt a menü, és még megközelítő minőségűt/finomat/különlegeset nem ettem, de számomra nagyobb élvezetet jelent az, amikor egy "egyszerűen" tálalt (habok, színkavalkád stb.) nélkül tálalt étel illat és ízvilága varázsol el.
Ettől még kipróbálnám, de volt már ami jobban vonzott.

Gordon Ramsay szokta mondani a segítségre szoruló szakácsoknak, hogy felejtsék már el a nyolcvanas évek nehéz szószait és petrezselyem díszítését. 10 év múlva a habosításra fogja ugyan ezt mondani.

ehran 2011.09.26. 11:12:45

Hm, azért most irigyellek, nagyon étvágygerjesztő a menüsor. A galamb nálam is nagy kedvenc, és eszméletlen jól is néz ki itt a képen. A fenti megjegyzésekkel ellentétben nem is igen kell tovább sütni, mert "májas" lesz az íze.
Kissé offtopic: A scampinál meg jó lenne egységesíteni (nem csak itt, hanem úgy általában), hogy a scampi nevet vagy a langusztint (ami kissé félrevezető, mert nem languszta- hanem homárféle) építjük be a magyar használatba, mert így is elég nagy a kavarodás.

ehran 2011.09.26. 11:18:02

@Anyád a baráthal: Mondjuk a nehéz szószok és a petrezselyem esetében némileg mások az ellenérvek, mert egyik sem ad az ételhez, sőt inkább elvesz (nyilván van kivétel, van amikor pont a petrezselyem passzol), míg egy hab, ha megfelelően használják, akkor hozzáadhat. Inkább az össze-vissza használatával van gond, amikor épp azért kerül a tányérra, mert "trendi".
Fogadni mernék, hogy a citromzselénél már mindjárt kevesebbeket zavart a mogyoróhab, pedig ugyanarról van szó. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:21:18

@ehran: hat pedig naggyabol tok igaza van, a trendek forognak
10-20 ev es megint egesz kacsat szolgalnak fel

kontratenor 2011.09.26. 12:28:31

@Réka ‎: A kommentekig meggyőződésem volt, hogy a galamb a jobb szélső, csontban végződő oszlop, és a középső rózsaszín puha cucc egy gumó.
De még most is nehezen képzelek el mást.

Attilajukkaja 2011.09.26. 12:41:15

@világevő: @Babette_:
En sajnos Babette-vel ertek egyet. Alig varom, hogy elmuljon ez a habos/taknyos talalasi divat.
Borzadaly!!! Latvanyilag is. Raadasul semmit nem ad hozza az etelek izehez, minosegehez.
Ezt tapasztalatbol mondom. Kostoltam.
Minel gyorsabban el kellene felejteni, mint a molekularis gasztronomia legfobb "talalmanyat".
Szep kiserlet volt, de csak marginalis eredmenyekkel buszkelkedhet.
Aztan visszaterherunk a valoban ertekes eljarasokra, mint pl. a ma ujonan felfedezett szuvitalasra.
(A hajdani solet is igy keszult!)
Jo otlet ujitani. Csak lassam az ertelmet!

ehran 2011.09.26. 12:57:50

@hagyma: Nem mondtam, hogy nem lett belőle trend. Csak azt, hogy lehet úgy is használni, hogy hozzátegyen az ételhez - én már kóstoltam nem egy ilyen fogást - és így van létjogosultsága.

@Attilajukkaja: A szuvidálás, bár valóban nem olyan nagyon friss technika, de nem is olyan ősi - pár évtizedes. Nem a konfitálásra gondolsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 13:10:52

@ehran: nem is vitatom
nalunk is szokott lenni a hotelben ilyesmi
nincs ezzel baj
en csak azt mondtam, most ez a trend
majd jonnek vissza brutalis kajak, ha az lesz
es mi megyunk a trend utan, es ez igy normalis
nekem amugy igazan tetszenek a fogasok:)
meg tetszik ez a stilus, de enni tovabbra is steakhausba megyek:)

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2011.09.26. 13:43:49

miközben az 530 ft-os, túlsózott rizottómat eszem folyik a nyálam a látványtól. a galamb überzseniálisan néz ki.

Jokó, még pár ilyen saját fotóval megtűzdelt beszámoló és mire hazajössz minden estére lesze egy lelkes csaj kommentelő, aki főz majd neked:)

Attilajukkaja 2011.09.26. 14:11:10

@ehran:
"Nem a konfitálásra gondolsz?"
Szerintem a szuvidalas is elegge osi. A konfitalas is az. Csak nagyanyam nem igy hivta.
De lehet, hogy igazad van ;o)
A Karib szigetek vilagaban a palma/kukoricalevelben alacsony hofokon parolt tamales-re nyugodtan ramondanam, hogy az szuvidalva volt :o)

De nem eroltetem a dolgot. Ha valaki ezt a metodikat tartja a konyhaja megvaltojanak, akkor nyilvan rossz uton jar.
Ez csak egy metodika. Ha jol hasznaljak, nyilvan nagyon jo. De hogy ujdonsagnak nevezzek....?

ehran 2011.09.26. 14:18:59

@Attilajukkaja: A szuvidálásnál kevés, hogy alacsony hőmérsékleten történik, ott vákuumzacskóban készül az étel, és meglehetősen precíz, tizedfokokra beállított hőmérsékleten. A 60-as években teremtették meg az alapjait ennek, így ennyire "ősi" csak.

M.Islander 2011.09.26. 14:32:30

volt már valaki annyira szofisztikált, hogy a körítést nem hányásnak, hanem dühös béka-nyálnak, epehabnak titulálta?
a nő cuki, de ez a habzó garnírung már most idejétmúlt, mi a Csalogányban és a Mákban találkoztunk ezzel a rettenettel - talán még fluoreszkált is!

Attilajukkaja 2011.09.26. 14:53:30

@ehran:

"szuvidálásnál kevés, hogy alacsony hőmérsékleten történik, ott vákuumzacskóban készül az étel, és meglehetősen precíz, tizedfokokra beállított hőmérsékleten"

Elismerem, hogy amikor egy kubai faluban ugyesen beletekertuk a kukoricas daralt hust a kukoricalevelbe, az nem ert fel egy vakuumozassal. Azt is, hogy nem volt homeronk a vizhez,...megis minden ugy zajlott, ahogy a mai mesteszkacsok csinaljak.
A mai eljarasok csak annyiban kulonboznek a regiektol, hogy modern eszkozok igenybevetelevel standardizalni lehet oket. Magyarul, pontosan le tudom irni, hogy amit ma csinalok a konyhamban, azt barmikor meg tudd ismetelni akar az Eszaki Sarkon is. Vagy masnap a sajat konyhadban.
Regen erre nem voltunk modunk
Rad/ratok bizom, hogy eldontsetek, mennyire jo vagy hasznos a tizedfokokra bealitott furdoviz.

Attilajukkaja 2011.09.26. 15:01:34

@M.Islander:
"a nő cuki, de ez a habzó garnírung már most idejétmúlt"
A no tenyleg cuki! Ennyit biztosan megerdemel, mert nagyon aranyosnak tunik.
A bekanyalas talalas divatja az en remenyem szerint is hamar elmulik! Semmi nem indokoja a fennmaradasat.
De SEMMI!

ehran 2011.09.26. 15:39:39

@Attilajukkaja: Akkor még egyszer: az alacsony hőmérsékleten történő ételkészítés - vízben, zsiradékban, kukoricalevélben - ősi technika. A szuvidálás _nem_ ősi technika. Ennyi erővel mondhatnád, hogy a mikrohullámú sütő is ősi technika, mert régen is melegítettek ételt. :)

Attilajukkaja 2011.09.26. 16:10:44

@ehran:
"Akkor még egyszer: "
Igen, Uram! Mar elsore is ertettem, amit mond :o)
Legfeljebb nem ertettem Onnel egyett.
De ha On ragaszkodik ahhoz, hogy a sous vide (legmentes) eljaras csakis vakuum alatt johet letre, es csakis tizedpontossagu vizfurdoben, akkor nem vitatkozom onnel. Elismerem, Onnek van igaza!
A mikrohullamot pedig ne keverjuk bele, hacsak nem fedi fel elottem az osi mikrohullamozas technikajat!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.26. 19:53:39

@hagyma: @Anyád a baráthal: @Babette_: @Kilgore Trout: @fogash: köpés-hányás témában nem értünk egyet, én látom a funkcióját és semmi bajom vele. nyilván nem feltétlenül lesz örökéletű. de - mint minden divat esetén - itt is vannak trendszetterek, olyanok, akik értelmesen használják, és olyanok, akik csak lekoppintják, de nem is tudják, hogy mire való.

@Attilajukkaja: @ehran: sous-vide témában Attailajukkajával értek egyet. A dolog lényege (és névadója) ugye a vákum alatt főzés, ezt régebbi technológiák is megvalósították, pl hamu alatt, elaásva, lezárt edényben, stb, így szerintem ezek nyugodtan tekinthetők a sous-vide elődeinek, hiszen a lényeg ugyanaz. sőt, az alacsony hőmérséklet is stimmel, még ha nem is volt még meg akkoriban hozzá pl a fehérjék kicsapódásával kapcsolatos tudás, az eredmények kiválóak voltak.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.26. 20:06:10

@Babette_: @TitokJolán: sajnos foglalt a szívem, Madame Pic-é :) Persze attól függ, mi lenne a menü :)

@Réka ‎: medium-rare-t kértem, ahogy mindig, nyilván át lehetne jobban süttetni, de így az igazi. az adagok nem voltak nagyok, csalóka a fotó, a citromzselé mellett az egy mokkáskanál, a cékla is kistányéron volt.

Attilajukkaja 2011.09.26. 20:29:33

@világevő: @ehran:
"Attailajukkajával értek egyet"
Wow! De jo erzes ezt olvasni. Akarki akarmit is mond. A hiusag gonosza't/bunet senki sem szivesen hesengeti el magatol (bennunk lakozik). Meg akkor sem, ha elirjak a nevunket.

A lenyeg, hogy egyszer mar belattam, Ehrannak van igaza. Mert abban a francos sous-vide temaban TENYLEG neki volt igaza!
De a legmentes, alacsony homersekleten valo etelkeszitesre altalad felhozott peldakert orok halam :o)
Ehrannak meg azt kivanom, hogy legyen alkalma megkostolni egy igazi szaznapos tojast.
Nekem mar megvolt :o)

Jukka

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.26. 20:32:02

@Attilajukkaja: bocs, de kicsit bonyolult a neved, nekem meg elég sűrű napom volt, 6-kor kelés, utazás, aztán konyha, aztán városnézés, mea culpa, leírom jól is: Attilajukkaja :)

ehran 2011.09.26. 21:42:56

@világevő: @Attilajukkaja: Meghajlok a közös akarat és bölcsesség előtt. :)
De azért ha megnézitek, nem nagyon van a sous-vide történelmét hivatalos helyen táryalóknál hivatkozás korábban létezett technológiára. Azt meg egy percig nem vitattam, hogy Attilajukkaja-nak igaza van abban, hogy az alacsony hőmérsékleten történő sütés-főzés hosszú múltra tekint vissza.

bringó 2011.09.27. 00:31:53

milyen gyönyörűen nőiesek ezek az étkek!!! a hölgynek láthatóan jó ízlése van, divat ide, vagy oda, és tényleg nagyon cuki :)
köszönet a fotókért!

fogash 2011.09.27. 13:08:57

@hagyma: "nekem amugy igazan tetszenek a fogasok:)"

én is szoktam hagymát enni, de azért ne fényezzük itt egymást, oké? :)))

@világevő: "medium-rare-t kértem"
miért "főzés", ha nyersen kérted/kapod? :)

Egy ilyen helyen nagy prosztóság mediumot vagy welldone kérni? Még a marhát is tanulom, de nekem egy ilyen nyers-véres szárnyashús kicsit sok lenne. Elvégre feltaláltuk a tüzet, nem?

Attilajukkaja 2011.09.28. 15:38:50

@világevő:
"bocs, de kicsit bonyolult a neved"
Bonyolult az, amit nem ismerunk/ertunk. De nem akarom tulfilozofalni a dolgokat: en egyszeruen Jukka vagyok, Attila a "gazdam".(Majdnem rakerdeztem, hogy mi ebben a bonyolult,...)

Mas.
Nem szokasom delutan a Kossuth radiot hallgatni, de kedden 16:00 utan veletlenul hallhattam a veled keszult beszelgetest. Mint lyoni "tudositot" :o)
Nagyon megorultem a tenynek, hogy a kozszolgalati radio is foglalkozik Bokuce papa ugyleteivel.

Egyetlen magyar szakacs sem indul a mostani megmerettetesen.

Attilajukkaja 2011.09.28. 15:56:21

@ehran:
"Meghajlok a közös akarat és bölcsesség előtt."
Tenyleg?
Ha engem kerdeznel, nem hajolnek meg semmi elott.
Ha megis megtennem (gyakran meg is teszem!~), azt megindokolnam!

oceanearth 2011.09.28. 20:04:57

A sok remek poszt után, a több ezer kajakép végignézése után, egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Mi az az étel amit nem szeretsz? Amit zsigerből elutasítasz és meg sem kóstolod? :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.09.28. 21:06:37

@oceanearth: köszi az érdeklődést! nincs semmi sem, amit elutasítanék zsigerből, persze szándékosan is, igyekszem megőrizni a maximális nyitottságot, így például kedvenc konyhám sincs.
azért volt már amitől undorodtam persze :)

@Attilajukkaja: aha :)
de lesz magyar szakács, most van a selejtező mindjárt Budapesten, az ottani győztes (szerintem Széll Tamás, Onyx) megy majd a brüsszeli európai selejtezőre jövő nyáron, és talán van is esélye bejutni a 2013-as lyoni világdöntőbe! Persze, ha minden jól megy...

Kecske Úr 2011.09.29. 12:43:47

@világevő: A fügénél az ezüstösen csillogó dolog az micsoda? Nem tudtam rájönni.
süti beállítások módosítása