Egy éve történt: Megvan az első magyar Michelin-csillag!
2011. március 16. írta: világevő

Egy éve történt: Megvan az első magyar Michelin-csillag!

(A poszt saját szerzeményem, eredetileg egy másik blogon jelent meg 2010.03.16-án, reggel 9-kor.)

A győztes pedig a Costes étterem a Ráday utcában, annak ellenére is, hogy távozott január elején a portugál séf Miguel Vieira. Helyét az argentín Nicolas Delgado vette át. A Michelin egyébként gyorsan reagált a váltásra, és újabb inspektorokat küldött januárban a hely színvonalának ellenőrzésére.

 

Nicolas Delgado, Fotós: Nagy Balázs, Forrás: DiningGuide

Gerendai Károly tulajdonos is tőlem tudta meg a hírt, majd exkluzívan reagált is a hallottakra: "Nagyon örülök a csillagnak. Nagy kihívás volt az év elején a séfváltás, mindenképpen szerettük volna megőrizni az addigi magas színvonalat, és ha lehet, túl is szárnyalni. Azt hiszem most még inkább bizonyítanunk kell, hogy nem hullott rossz helyre a csillag" - mondta el a tegnap tiszti kereszttel is kitüntetett Gerendai, aki szomorú szívvel engedte útjára az alábbi képen látható Miguelt. Sztárjuk jelenleg Lisszabonban egy luxushotel séfjeként teljesít szolgálatot. Maximum respect!

Na, de nézzük, kit díjaztak még a hazai mezőnyből. A kiemelkedő ár-érték arányért járó Bib Gourmand minősítést nem túl nagy szomorúságunkra elvették a Náncsi nénitől, négy budapesti étterem viszont megkapta. Ők a 21, az Arcade, a Bock Bisztró és a Csalogány 26. Bíró Lajos, a Bock Bisztró séf-tulajdonosa eképpen fogadta a hírt: "sikerünk mellett természetesen nagyon örülök, hogy kapott egy csillagot Magyarország! Végre van egy olyan vállakozó, akiben volt elég kitartás ehhez. Minden elismerésem. Komoly pénzt kellett beletenni az étterembe, hogy abból csillag legyen. Mi nem tudtunk volna elhozni csillagot, nincs elég helyünk, az árainkat pedig nem akarjuk megváltoztatni" - fejtegette Bíró, aki szintén az tőlem tájékozódott a gasztrotörténeti eseményről.

Bíró Lajos. Forrás: DiningGuide

A fent ismertetett jóhíreket Jókuti András a radiocafé Gasztrománia című műsor vezetője juttatta el hozzánk. Szombaton 11 órakor jelentkező műsorában exkluzív interjút hallhatsz a kiadvány főszerkesztőjével és az étterem egyik tulajdonosával, Gerendai Károllyal.

További részletekkel folyamatosan bővül majd a poszt, nézz vissza napközben többször is! Addig is örüljünk az eddigieknek.

Szerinted megérdemelten kapta a Costes? Ha nem, ki másnak járt volna az elismerés?

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr362741633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása