Kotyogós nyugdíjba ment - kávébalesetek otthon
2011. január 24. írta: világevő

Kotyogós nyugdíjba ment - kávébalesetek otthon

 Többszörös magyar barista bajnok ismerősömet faggatva már évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy ideje lenne kihajítanom a szemétbe a régi, kotyogós kávéfőzőmet, még akkor is, ha egyébként kifejezetten szép.

Kiszolgált sokáig, elfogadható minőségű, erős espressót csöpögtetett a tűzhelyen közvetlenül a csészémbe, bár nyilván elkövettem vele az összes létező - főleg a szórakozottságomból fakadó - hibát, amit csak el lehet képzelni.

Volt amikor a kávét, néha a vizet, időnként a szűrőt felejtettem ki belőle, ez utóbbi a legkellemetlenebb, bár török kávénak azért meg lehetett inni az eredményt a zacc leülepedése után. Mondjuk a rekord talán az volt, amikor bekapcsolt a villanytűzhelyen ott felejtettem egész napra, meglepő módon a lakás nem gyulladt ki, de még a kávéfőző se ment tönkre, csak ráégett a kávé kívülről és belülről a kávéfőzőre és a tűzhelyre is, na meg persze a gumitömítés eltűnt. Viszont a takarítónőm szépen rendbe hozta (a tűzhelyet is), szerzett hozzá új tömítést, így megint elhalasztódott pár hónappal, hogy lecseréljem.

Kinéztem aztán magamnak, Molnár Attila, barista segítségével, a legkomolyabb karos kávéfőzőgépet, amit egy ausztrál baristavilágbajnok készített. Kevesen tudják, de Ausztráliában hihetetlenül erős a kávézás kultúrája, Melbourne-ben például óriási versengés folyik a kávézók között, mindenki a legjobb kávé elkészítésére törekszik. Nem volt több kérdésem, nyilvánvalóvá vált, hogy nem élhetek tovább anélkül a többszázezres, hatalmas gép nélkül, aminek a napi első használat előtt legalább 45 perc bemelegedési ideje van, rendszeresen kell szétszerelni és tisztogatni és persze kell még hozzá egy profi daráló is, de nem lenne rossz akkor már egy saját kis pörkölőgép is, hogy saját blendeket csináljak. 

Utólag belegondolva, nagy szerencsém, hogy nem forgalmazzák sehol Európában, így végül mégsem rendeztem át a konyhámat kávéfőző szobává. A kotyogós meg már megint megúszta a leselejtezést. Közben - egy különösen nehéz nap éjszakája után - egyszer még az is megtörtént velem, hogy a kávét a dobozból közvetlenül a szemetesbe kezdtem kanalazni a kávéfőző helyett...

Aztán idén karácsonykor már nem kerülhette el a sorsát, megérkezett az utódja: 

Egy Nespresso Latissima, ráadásul a konyhához passzoló színben :)

Azóta van már pár hét tapasztalatom vele, előtte nagyon ódzkodtam attól, hogy le kell mondanom a kedvenc kávémárkáimról miatta, ez meglepő módon nem különösebben zavar azóta. Azt viszont nagyon szeretem, hogy - németül szólva - idiotensicher, vagy hülyebiztos(?), azaz nem lehet vele hibázni még akkor sem, ha félálomban kitámolygok a konyhába reggel és úgy használom. Na jó, mondjuk a csészét/poharat ki lehetne felejteni, de arra még nem került sor, és akkor se az asztalra folyna a kávé szerencsére.

Két dolog nem tetszik benne, bár egyik sem katasztrófa:
-nem látszik sehol, hogy mennyi víz van még a tartályban, (közben kiderült, hogy mégis látszik)
-a kis kiegészítőnek, amivel forró vizet (pl teához) lehet engedni belőle, nincs egy kis tárolófiókja, így elkallódhat.

Viszont hamar bemelegszik, és - főleg a nagy nyomásnak és a tiszta rendszernek köszönhetően - kifejezetten nagyon jó kávét ad, akár espressóban, akár cappuccinóban vagy lattéban, ráadásul egy gombnyomásra. Bár leggyakrabban két gombnyomás kell, ugyanis ristrettót szoktam inni, amihez le lehet állítani a készülő espressót menet közben bármikor.

Nem igazán kell tisztogatni és a tejes tartály is ügyes megoldás, egyszerűen átgőzölhető használat után a csöve, így abba se rohad bele a tej, és mehet be a hűtőbe a kis műanyag tartály a következő lattéig. Azért több napos szünet esetén érdemes ellenőrizni, hogy nem alakult-e már át aludttejjé vagy túróvá a tartalma, egyszer már belefutottam egy furcsa állagú lattéba...

Nálatok mik voltak eddig a legnagyobb kávébalesetek? És mivel főzitek most a kávét?

Már Lyonban vagyok, hamarosan indulok Paul Bocuse három Michelin-csillagos éttermébe, jönnek a beszámolók arról is, meg persze a Bocuse d'Or 2011-ről.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr912604511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manmachine · http://nagykrisztian.com 2011.01.24. 14:23:15

Én egyszer a záhonyi KGST piacon vásárolt orosz forrasztópákát hagytam bekapcsolva anyám varrógépén a lomkamrában, és elmentem építőtáborba két hétre. Hazajöttem és forrasztottam vele tovább...

Jackni Konzol 2011.01.24. 14:26:56

@manmachine: és anyád is ugyanúgy varrt a géppel két hét után?

manmachine · http://nagykrisztian.com 2011.01.24. 14:32:19

@Jackni Konzol: Te, semmi baja nem lett. Az a pár centi távolság elég volt.

m_balage 2011.01.24. 14:40:14

"Bár leggyakrabban két gombnyomás kell, ugyanis ristrettót szoktam inni, amihez le lehet állítani a készülő espressót menet közben bármikor."

!!!

No comment. Ő sem tudja, mi az a ristretto.

2011.01.24. 14:47:47

Egyszer én is a gázon felejtettem a kotyogóst. Jópár órát ott főzte a kv-t, aztán magát... Akkor vettem le a tűzről, amikor az alja már meggypiros volt. Elzártam, lehűlt, 2 napig subickoltam, és lássatuk feleim szemtükhel, működik, és teljesen hibátlan, leszámítva h kellett bele egy új tömítőgyűrű, mert az sajnos folyóvá vált.

De megúszta!

Rigghead 2011.01.24. 14:58:49

mi baj a kotyogóssal? toljátok az infót botcsinálta baristák, mert kávéfüggő vagyok!

- vehetek előre darált kávét vagy az már komoly szentségtörés?
- ha a bécsi kávékultúra a kedvenc, milyet vegyek? (a nagyon pörkölt, aromás olasz és afrikai kávékat nem szeressem) Tschibo Exclusive nagyon gáz? (a sötétkék zacsis). 1000Ft/250g még beleférne nekem..
- ha lattét iszok mindíg (tudom, olasz:), akkor a 300 Ft-os ikea habosító és kotyógóban lefőtt kávé nagyon gáz?

szerintem nem készítek rossz kávét, de szívesen fejlődnék

kávébaleset nem volt, mert a kávé szent, figyelni kell rá!

Silent Bob 2011.01.24. 14:59:22

Mi az elektromos Hausert hagytuk bekapcsolva, mikor leugrottunk 4 napra a Volt fesztiválra. Semmi para nem lett. :)

Szintai Molnár Péter · http://sodagroup.hu 2011.01.24. 15:14:38

Most indítottam egy blogot, amiben kávéfőzőket (kapszulás, pod-os, kotyogós, automat stb...) fogok tesztelni és írok majd róluk, amennyire csak lehet objektíven.

Egyelőre egy bemelegítő poszt van kint arról, hogy milyen kávéfőzési szokások vannak.

Nézzétek meg, ha valami még hiányzik, akkor kommenteljetek és beleírom...

kavefozok.blog.hu/

balba 2011.01.24. 15:24:02

Gaggia Classic

@Rigghead: semmi baj a kotyogóssal, csak nem eszpresszót készít, hanem kotyogós kávét. Én mindkettőt szeretem, bár igazán az eszpresszót értékelem.

A kotyogós két dolog miatt nem tud eszpresszót készíteni:
1) nyomás: 8-10 bar helyett 0.3 bar
2) hőmérséklet: 80 fok helyett 120-130 (a nyomástól függ)

A fenti két faktor miatt más anyagok, más összetételben oldódnak ki a kávéból, illetve a nagyobb hőmérséklet miatt ezek egy része a kotyogósban át is alakul (azaz megég, ami persze nem baj, hiszen ez is hozzátartozik).

oliva 2011.01.24. 15:30:15

a leghülyébb balesetet szerintem én bírtam elkövetni kotyogóssal: történt pedig, hogy félig alva feltettem a kávét a gázra, de platni nélkül, hogy hamarabb kész legyen, aztán leültem mellé punnyadni, és amikor elkezdett folyni, akkor akkurátusan felborult és a fenekemre folyt az egész forró lötty, persze leégett...nem ragozom, azonnal felébredtem, és 8 napon túl gyógyult a dolog!

Villantó 2011.01.24. 15:49:36

Egyszer kávémat ittam reggel magamba zuhanva a fáradtságtól. Egyszer csak látom hogy elsétál mellettem a cicusom, majd hirtelen megfordul, lelapul. Farkát izgatottan csóválj, pupillái kitágulva, száját kicsit kinyitva láttatni engedi agyarait...

Gondoltam magamban: mire készü...

És akkor rámugrott, rámborítva 3dl forró kávét.

ps.: kotyogó az isten, házi körülmények között. Akar a fene hajnalok hajnalán géppel babrálni. Volt, visszatértem a kotyogóhoz.

captainbaluco · www.cbalu.com 2011.01.24. 15:57:19

en reszegen kavezok. a kocsmaban. ott meg mindennek orulok, amikor odaig jutok, hogy kell! :)

captainbaluco · www.cbalu.com 2011.01.24. 16:00:52

1:04-nel WADER nagyur utolso lehellete! Majdnem megfulladtam a rohogestol!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.24. 16:20:11

Melóhelyemen volt ilyen "egygombos" kávégép, amit rendszeresen sokáig kellett szerelnünk, mire kávét adott...
...szóval nekem inkább a kotyogó :) Annyi kávét úgysem iszok.
Meg mióta felfedeztem a városban a Semiramist, úgyis annak a kínálatát iszom végig :)

Egyébként a víz, meg a kávé kifelejtése nekem is megvolt már :D

belekotyogok 2011.01.24. 16:34:31

kotyogós, kizárólag,de abból sem mindegy, hogy melyik. én az enyémet szeretem :)
amúgy a kotyogós nagy előnye ezen gépszörnyekkel szemben, hogy egy panelkonyhában is tudsz úgy hajnalban kávét főzni, hogy ne ébredne fel a fél ház...
valahogy én szeretem a reggelnek azt a rituáléját, ami a kotyogós megtömésével, illetve mellette való bután bámulásával tökéletes. (tudom, hülye vagyok, de nem szeretem, ha behozzák nekem a kávét :))

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.24. 16:38:44

@m_balage: szakértőkém, akkor rd meg, mi az.
a wikipedia, bár nyilván nem az egyetlen lehetséges forrása a tudásnak, de azért egész megbízható, elfogadja az én verziómat:
"Another modern method for pulling a ristretto is to simply stop the extraction early, so less water has time to pass through the ground coffee. This produces a slightly different taste than the fine-grinding, equal-time method, and is often preferred in fast-paced cafes because it does not require the barista to change the settings on the coffee grinder."

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.24. 16:41:59

@belekotyogok: én is szerettem, csak sokat hibáztam, meg ahogy @balba: nagyon jól összefoglalta, nem elég nagy a nyomás, cserébe éget.
@oliva: ez valóban esélyes a rekordra :)

AttiM 2011.01.24. 16:56:01

Bár a ristretto valóban kevesebb vízzel készül, de nem azért, mert a félidőben leállítjuk a készüléket, hanem azért, mert az eszpresszóhoz képest finomabbra őrölt kávé nagyobb ellenállást fejt ki, így ugyanannyi idő alatt (20-25 mp) kevesebb víz tud átpréselődni rajta.

boldii10 2011.01.24. 22:03:44

Az én nespresso masinámon beállítható mennyi a "kicsi" és a "nagy", ha nálad is, akkor beállíthatod, hogy ristretto legyen a normál adag, és megspórolsz egy gombnyomást (lásd Jetson's), de ami fontosabb: félálomban könnyebb lesz főzni.

Ui. Én a hotelek reggelizőhelyeit nem bírom. Lemész félálomban, azt sem tudod hol vagy, de elrejtik a kávégépet, meg mindenféle trükk kell, hogy megtaláld a cukrot, stb. Az én hotelemben a szobaajtó előtt kávégép lesz. Nem a szobában, mert az túlzás (bár voltam olyan hotelben ahol minden szobában volt egy nespresso - jó ötlet), de akkor is.

m_balage 2011.01.24. 23:54:19

@világevő: ehhehe :) naigen, ezt hívják felénk vendéglátós ristrettonak. Az általad úgy féligmeddig sikeresen hivatkozott wiki szócikk szóhasználata is arra utal (miután leírta korrektül a ristretto lényegét, csak azt nem másoltad be), hogyhát igen, kevesebb vízből csodák csodájára rövidebb kávé lesz, aki siet vagy letörik a keze attól hogy kettőt csavarint a darálón/nincs darálója, az nevezheti ezt is ristrettonak.

Ha tehetjük, ragaszkodjunk az eredeti jelentéshez...!

lorien · http://lorien.blog.hu 2011.01.27. 09:36:48

Tényleg ne keverjük a valódi risztrettót azzal, amit annak nevezünk, csupán azzal, hogy előbb állítjuk meg a csapolást. Az nekem nem risztrettó.

Ha ragaszkodunk az eredeti jelentéshez, akkor a risztrettó és az eszpresszó is ugyanannyi idő, kb. 25 mp alatt készül el. Ebből már világosan kiderül, hogy a risztrettóhoz finomabb őrlés szükséges. Nyilván ezt a legtöbb vendéglátóhelyen nem kivitelezik - itthon még annak is örülni kell, ha egyáltalán iható eszpresszót kapunk.

Az eszpresszóhoz képest kevesebb mennyiségen kívül annyiban is más lesz az ital, hogy mivel kisebb a szemcseméret, a kioldódás is másképp történik, ezzel a risztrettó ízvilága is kicsit eltolódik az eszpresszóhoz képest.

Amikor csak egyszerűen előbb állítom meg a csapolást, nem lesz akkora különbség az ízekben, inkább talán intenzitásban, testességben, kicsit a savasságban jelentkezik az eltérés.

A különbséget szinte bárki érzékelni tudja egy vakteszten. Egyébként pedig nem feltétlenül a szabványos risztrettó a jobb, ezt már az adott kávékeverék tulajdonságai döntik el.

Kicsihuszar 2011.03.10. 14:46:35

Szerintem a podos/pados kávéfőzők csak vakításnak jók. Korábban Senseot használtam, de az csak az íze miatt volt jó. Próbáltam Nespressot, meg Krupsot is háát. Viszont amit nagyon szeretek az a french press, a darálós szemes automata és a hagyomásnyos kotyogós. De talán a kotyogós viszi a pálmát. Most egy Saeco-t használok, de ezt 10/9re értékelem. Amúgy meg lattét biztos, hogy nem podossal készítenék. Én inkább mindig megfőzöm hozzá a rendes szemes kv-t. Úgy már igazi. Ezek az új kv főzők tényleg csak design-nek jó, és arra hogy elmondhasd, nekem ilyen is van. Ja meg tök jó lehet vele szédíteni a csajokat. Kérsz kv-t, gyere fel hozzám főzök egyet gyorsan... :D

A Kicsihuszár

marklovassy 2011.03.10. 15:06:45

A viz allasat a jobb oldalon a Nespresso logo alatt mutatja. Ha fekete, akkor van benni viz, ha piros akkor meg nincs.
süti beállítások módosítása