Gasztronómiai világörökség
2010. november 23. írta: világevő

Gasztronómiai világörökség

 Vagy sokkal hosszabb nevén az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára felkerült végre néhány gasztronómiai tétel. Ez ugye ugyanaz a szervezet, amelyik a materiális világörökségekről is dönt. Ne reménykedjünk, nem a pörköltről vagy a tökfőzelékről van szó, hanem - először a lista történetében - nemzetek konyhái kerültek fel a listára. Konkrétan a francia és a mexikói konyhát érte az elismerés, ami szerint feltétlen megőrzésre érdemesek.

Az indoklás nem csak a konyhák jellegzetességeit hozta fel indoklásként, hanem az adott országok étkezési kultúráját is. A francia esetében például az étkezést, mint fontos pillanatok megünneplésére szolgáló, társadalmilag jelentős eseményt jelölték meg, kiemelve a gondosan kiválasztott ételeket és a folyamatosan gyarapodó receptállományt, na és a bor és étel párosításokat és a szép terítékeket.
Az egyik kedvenc francia gasztroélményem.

A mexikói konyha érdemei közül a hagyománytisztelet emelték ki, az ősi szokások és rituálék továbbélését, a hozzávalók termesztésétől az ételek elkészítéséig tartó, ősi hagyományokon alapuló folyamatokban kiteljesedve. 

Vajon a magyar konyhának van esélye?

Tart még a játék, amiben dedikált Segal-szakácskönyvet nyerhetsz, ne maradj le!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr452465910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girhes Joe 2010.11.23. 12:00:32

"Vajon a magyar konyhának van esélye?"

Nincs. De nem minőségi okok miatt, hanem azért, mert nem tudunk versenyezni a francia, mexikói, kínai és török konyha marketingjével és/vagy világszintű elterjedtségével.

Ugyanaz a helyzet, mint a magyar borral...

(Ui.: Valamiért Explorerben nincs Küldés gomb, így csak Firefox-szal lehet kommentet írni...)

Szelid sunmalac 2010.11.23. 12:05:23

Mindenkepp. A magyaroknal az etkezes igenis van annyira szerves resze a kulturanak, mint a csigazabaloknal. Raadasul a francia konyha korantsem olyan jo, mint amekkora a hype-ja.

Dativus 2010.11.23. 14:39:23

Sajnos pontosan minőségi problémák miatt nincs esélye. Ameddig megragadunk a "goulash" bűvöletében, aminek semmi köze az eredeti magyar konyhához addig max vágyakozhatunk a listára kerülésre.
Ég az arcom a Váci utca elején található eche magyarosch éttermek kínalata miatt..És sajnos legtöbbször ez alapján ítélnek meg bennünket.
süti beállítások módosítása