(Nem is olyan) Mini Italia a Sirha Budapesten
2018. február 08. írta: világevő

(Nem is olyan) Mini Italia a Sirha Budapesten

A Sirha Budapest rengeteg érdekességet kínál a vendéglátósok, hotelesek, catering-szakemberek, élelmiszerkereskedők részére, 2 hatalmas pavilonban vannak a kiálláíók, és van egy nagyon komoly vendégország is.2018-02-08.jpg

Olaszország nagyon komolyan vette a szereplés, az A pavilon közepén hatalmas standot építettek, ahol igyekeznek alaposan bemutatkozni a HORECA (HOtel, REstaurant, CAtering) szektor számára. Külön érdekesség, hogy ezúttal nem az egész országot, hanem elsősorban a déli tartományákot tolták az előtérbe.

Luigi Cremona, az olasz gasztrokritikusok legkiválóbbja tartott is egy nagyon érdekes szakmai szemináriumot, amiben sorba vette a délolsz tartományokat, és azok gasztronómiai jellegzetességeit.

img_2801.jpg

Ő ugyan első sorban étteremkritikus, de ugye az ottani fine dining éttermek is nagyon erősen tmaszkodnak a terroirra, a helyi alapanyagokra, a hagyományos ételekre, így azokról is nagyon érdekes infókkal és sztorikkal tudott szolgálni. Az meg csak külön vicces érdekesség, hogy sokak szerint róla mintázták a L'ecsó rettegett étteremkritikusának figuráját is... Viszont azt tanúsíthatom, hogy élőben nagyon kedves ember, persze ki tudja, mit gondolnék róla, ha étteremtulajdonos lennék és épp besétálna hozzám...

img_2805.jpg

A kiállítók tényleg alaposan lefedik a legismertebb olasz termékekeket, a olívaolajtól az olajbogyókon, különböző friss és érlelt sajtokon keresztül...

img_2789.jpg

...a mortadellán át...

img_2802.jpg

egészen a tésztákig és paradicsomszószokig terjednek,

img_2781.jpg

külön izgalmas a minden olasz tészták leghíresebbike, a Nápoly-közeli Gargagno tésztakészítő, akik szintén jelen vannak.

img_2780.jpg

De persze a prosciutto se maradhat ki a kínálatból.

img_2797.jpg

Nem is beszélve a pizzabemutatóról:

img_2791.jpg

És még egy olasz 3 Michelin-csillagos séfet, a Piazza Duomo legendás Enrico Crippáját is magukkal hozták, aki a Bocuse d'Or magyar döntőjének zsűrijét erősítette a jelenlétével és nagyon elégedetten nyilatkozott többször is a verseny színvonaláról. Már csak amiatt is nagyon érdekes az ő véleménye, mert az európai döntő zsűrielnöke is ő lesz, amit júniusban Torinóban rendeznek majd meg!

snapseed.jpg

Találkozzunk Torinóban, viszonozhatjuk az olaszok látogatását, és Pohner Ádámnak lehet majd szurkolni!

Disclaimer: Az Olasz Külkereskedelmi Intézettel kooperációban készült a blogposzt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr7113647150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hajdudia 2018.04.18. 15:46:02

Az olasz ételekhez és konyhához kapcsolódóan jutott eszembe, a cikk olvasása közben, hogy mostanában nyílt egy első ránézésre nagyon igényes olasz étterem Budapesten a Rákóczi téren. A hely neve Oinos, és 1 alkalom után nagyon jó benyomást tettek rám. Ajánlom a helyet mindenkinek aki szereti az eredeti olasz ízeket.
süti beállítások módosítása