Rántott hús 6 ezerért! Sok vagy kevés? Étteremmatek egy séftől.
2017. július 12. írta: világevő

Rántott hús 6 ezerért! Sok vagy kevés? Étteremmatek egy séftől.

Újabb levelet kaptam egy séftől, én pedig szívesen engedek teret a szakmai diskurzusoknak, hiszen közben a laikusok is nagyon sokat megtudhatnak arról, hogy miért is kerülhet egy rántott hús 6000 forintba. Vagy akár még többe.

snicli.JPG

A kép csak illusztráció

Ez pedig a világ legjobb rántott húsa, amiért bő 2 órát álltam sorba

Innentől övé a szó:

Vendéget keresek

Kezdjük onnan, hogy mostanság elég sokat hallani, mekkora szakemberhiány van, hogy az éttermek nem tudnak kinyitni a Balatonon, pocsék az étel, kritikán aluli a kiszolgálás alulfizetettek a dolgozók, mert a tulajok BMW-vel járnak.

Ezek, sajnos, nagyjából igazak is, de megütötte valami a szememet és nem hagy nyugodni. Minap a Balatonon, egy helyi étteremben ezer forintért kínáltak egy menüt. Frankfurti leves, Rántott karaj, hasábburgonya, tartármártás. Ezer forintból nem értem, hogyan lehet kihozni ezt az ételt egy étteremben, felszolgálva, tisztességesen elkészítve.

Elárulom: sehogy!!! Az étel amúgy messze volt a tisztességestől és a kiszolgálás is. De hát mit várunk ezer forintért? 

Gyakorló séfként látom a most lezajló folyamatokat és nem látom a megoldást. Az ismerőseim nagy része azt mondja, hogy hajlandó lenne kifizetni, egy kicsivel nagyobb összeget is étteremben, csak jó kiszolgálást és tisztességes ételt várna a pénzéért. Ez üdvözlendő, de szerintem ez nem a nagy átlag, de én beérem a hangos kisebbséggel.A vendéglátás egy nehéz szakma, nem nehezebb, mint bármi más, csak belülről nézve annak tűnik, de szerintem ezt mindenki így gondolja a saját szakmájáról, aki dolgozik.

A mostani állásinterjúkon és a különböző vendéglátós portálokon elég egyértelműen elmondják a fizetési igényüket a jelentkezők. Persze ezek a számok nagyrészt teljesen el vannak rugaszkodva a valóságtól és a jelentkezők tudásától.

Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha én lennék az, aki megnyitja az álométtermet! Persze csak elméletben, mert nem gondolom, hogy működőképes lenne, de teszek egy próbát!

Az én éttermemben a legjobb alapanyagokból készülnek az ételek, természetesen mindig frissen. Kedves a kiszolgálás, kifogástalan és makulátlan minden.Lássuk először az éttermet!
Nem szeretnék túl nagyot, legyen mondjuk ötven fős. A nyitva tartás heti hét nap, ebéd-vacsora. Az egyszerűség kedvéért csak egy étel szerepel az étlapon, de ez csak azért van, hogy könnyű legyen számolni.

Legyen a balatoni példa: rántott karaj, de én rizst adok hozzá, mégiscsak, nagy rizstermelő ország vagyunk és természetesen a rántott hús hazája.

A fizetési igények, ami mostanság elvárássá növi ki magát( illetve ezt mondogatják a nyugati példákra hivatkozva), sima szakács 450 000 forint 168 órára. A többi fizetést innen számolom, pozíciótól lefelé és felfelé. Az üzlet természetesen legyen valahol Pesten a belvárosban, hogy a vendég számára jól megközelíthető legyen. Az üzlet kialakítása, természetesen úgy, hogy a helyiséget bérlem, legyen 60 millió forint, ami nem túl sok egy ilyen üzletnél, ezt tapasztalatból írom. A bérleti díj 800 ezer forint.

És akkor jöjjön a matek:

Bérköltség: Számoljunk egy műszakban, 3 szakáccsal, 3 felszolgálóval, 2 mosogatóval és egy üzletvezetővel.

Ez a nyitvatartási időre lebontva 42 szakács-shiftet 42 felszolgálót, 28 mosogatót és 14 üzletvezetői napot jelent. Ehhez szükségem van 9 szakácsra, 9 felszolgálóra 6 mosogatóra és 3 üzletvezetőre. Ez elég ideális, így még talán valamennyi jut szabadságra is. A 9 szakácsból legyen 3 nagyon jó 650 ezerért és 6 kezdő 450 ezerért. A felszolgálókat ugyanígy osztanám le, a mosogatók keressenek 350 ezret az üzletvezető mondjuk 800 ezret. Így az összes bérköltségem egy hónapra járulékok nélkül 12 600 000 forint ez járulékokkal együtt  ez a nekem 23 400 000 forintba kerül. Nézzük az egyéb költségeket, csak felsorolás szerűen, nagyjából, mert biztosan valamit kifelejtek:

Marketing szolgáltatás költségei: 50 000 forint, karbantartási költségek 100 000 forint, távközlési költségek 15 000 forint, pénzügyi költségek, jutalékok 15 000 forint, tisztítási, takarítási költségek 50 000 forint, ARTISJUS jogdíjak 15 000 forint, könyvelési díjak 30 000, bérszámfejtési díjak 30 000 forint, üzemorvosi szolgálat díja 20 000 forint, bérleti és rezsidíj költségek 1 200 000, biztosítási költségek 20 000 forint. Ipával és társasági adóval nem számolok. A teljes költségem alapanyag nélkül 24 845 000 forint / hó.

Egy adag étel alapanyagköltsége: nettó 800 forint, ezt most nem vezetem le, higgyétek el nekem.Ha kihasználom az étterem kapacitását, úgy gondolom, hogy napi kétszáz vendéget ki tudunk szolgálni, ez egy hónapban 6000 adag rántott hús rizzsel. Ennek az alapanyagköltsége 4 800 000 forint. Így az összes költségem 29 645 000 forint ez elosztva a 6000 adaggal nettó 4940 forintra jön ki. Erre természetesen felütöm a 18% áfát akkor egy adag rántott karaj rizzsel 6030 forintba kerül. De hát ugye van még egy beruházási költség ami potom 60 millió és én azt szeretném ha 5 év alatt megtérülne. Ezt az összeget elosztom a 360 000 rántott hússal és adagonként hozzáadom(166 forint) a nettó összeghez + áfa:

így kijön a rántott karaj eladási ára: 6 226,- forint.

És ha ez mind így van, akkor 5 év múlva már én is keresek minden egyes rántott húson 166 forintot. Ez azt jelenti, hogyha minden jól megy, és lesz ennyi vendégem minden nap az év 365 napján, akkor én fogom keresni a legtöbbet a cégben 5 év után közel 1 000 000 forintot.

Ez remekül hangzik, és szeretném kiírni ezt mind az üzletem ajtajára, hogy itt a legjobb a rántott hús és nálam keresnek a legjobban, itt a vendég mindig elégedett, mert gondolom ilyen fizetésekért az ország legjobb szakemberei fognak nálam dolgozni.

Tehát kedves kollégák, akik ilyen fizetéseket szeretnétek keresni, gondolkodjatok egy kicsit reálisabban!

Tehát összegezve: keresem azt a napi 200 vendéget, aki minden nap eljön hozzám enni és kifizet 6226 forintot egy adag rántott húsért rizzsel.Természetesen, ha az arányok tarthatóak, lehet majd mást is kapni

Egy séf

Ui.: Sajnos nincsen 60 000 000 forintom, így ha valaki adna kamat nélkül 5 évre, nagyon hálás lennék

Természetesen a számok nem pontosak, és én is tudom, ennél bonyolultabb egy üzleti terv, de bemutatja a nagyságrendeket.

Világevő kigészítése: mielőtt kommentben megírnád, hogy mekkora butaság ez az egész, ajánlom figyelmedbe, hogy ez egy modell, azaz szándékosan leegyszerűsíti a valóságot, másrészt Széll Tamás kommentjét a kalkulációról!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr2712659575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyulambulam 2017.07.12. 21:18:31

Nem értek hozzá, de szerintem azért a bevételt erősen meg lehet dobni mondjuk azzal, hogy italt is kimér egy étterem. Ha a rántott húshoz mindenki vesz még egy-két pohár ásványvizet, netán egy sört vagy pohár bort, akkor már mások lesznek a számok, vagy nem?

Tibor Székely 2017.07.13. 04:26:59

Egy háziasszony 6226 forintból háromfogásos vacsorát csinál borral sörrel kávéval és fagylalttal NÉGY SZEMÉLYRE. Ha az éttermek ennyire rossz hatásfokkal - ilyen drágán - tudnak csak működni, akkor elszállt felettük az idő. Éljen a Meki, a giroszos és a palacsintázó, ahol ennyi pénzből szintén négy ember tud jóllakni.

Azért egy sztárgázsit leakasztó szakácstól talán egy kicsit több is elvárható mint egy rántotthús-rizs menű elkészítése.... Ha egy étteremtulajdonos arra "használja" mesterszakácsát, hogy futószalagon rántotthúst süttessen vele akkor megérdemli hogy csődbe menjen.

babbaba 2017.07.13. 06:25:35

Nekem meg nincs (hatezer ugyan van a napi kajára, még jóval több is ha kell, de eszembe sincs rántotthúsra költeni egy vedéglőben) hatezer forintom egy otthon is egyszerűen elkészíthető kajára. Én ezer alatt kihozom. Ha esetleg igazad is van a saját szempontodból, abból nem élsz meg. És hidd el, remek rántotthúst tudok készíteni.

Rebuska 2017.07.13. 06:26:09

@Tibor Székely: Ez pusztán egy kalkuláció volt, egy példa, ami a helyzetet segít megérteni. Nyilván nem kellene méregdrága szakács kizárólag panírozásra, mert azt egy gyerek is meg tudja csinálni. És persze amúgy sem lenne vonzó egy olyan hely, ahol csak egyfélét lehet kapni.

theman 2017.07.13. 07:50:59

Borzasztó sok helyen van benne hiba, így a végeredmény is rossz.
A sok tisztességes és tiszta étterem,inkább csak legenda.Kevés olyan hely van ahol nincsenek komoly gondok a tisztasággal. Több ismerősöm jár ilyen helyekre, van aki csak árut szállít, van aki ellenőrzi őket, én azt mondom azért csak óvatosan, ki hol eszik.

Kelly és a szexi dög 2017.07.13. 07:54:11

Ahhoz, hogy ez a kaja 2000 forint legyen, sok kompromisszumot kell kötni - mindenkinek (kivéve a helyiséget bérbeadónak...)

SzAdam 2017.07.13. 08:01:10

350-ért én is mosogatnék, de persze megtaláltam a cikkben a lényeget mint a többi kommentelő :P
Az a szomorú valóság, hogy nem igazán érdemes más vállalkozást sem indítani, ugyanígy számolva az autójavító műhely sem tudja megjavítani a kocsid olyan áron, ahogy Te azt elvárod vagy a fodrász levágni a hajad, a pék megsütni a kenyered (és ők még alacsonyabb ÁFA-t sem tudtak kisírni). Mindenhol okoskodni kell, kiskapukat kihasználni, vevőt finoman lehúzni, az adóelkerülés a legnépszerűbb nemzeti sport.

Lapcsánka 2017.07.13. 08:16:09

Értem én hogy a rántott hús rizzsel kijön 6000 ft-ra, persze, ha kakaóval számolnánk ki ugyanezt, akkor egy kakaó 12 000 ft lenne. Tök hülyeség az egész, mert az étterem ne ma rántotthúsból él. Van mellette még több választék, van amivel nem lehet gazdálkodni, de a tészta ételeket is bőven ezer forint felett szolgálják ki, aminek az alapanyaga sokkal olcsóbb. Ráadásul nagyüzemben, nagykeráron több kijön.

Serivor 2017.07.13. 08:20:05

Nincs napi rutinom az osztrák éttermekben, ezért most kerestem találomra párat. Egy adag Wienerschnitzel simán megvan 20-25 €, és azt még nem is figyeltem, a köret benne van-e ennyiért.

Szóval a kalkuláció nem is olyan elrugaszkodott, csak át kéne állnunk egy másik világra: ahol mindenki rendes fizetésért rendesen be van jelentve, és ezért elég pénze van, hogy rendes áron vegye meg a dolgokat.

Csak sajnos ezt nem lehet egy kapcsolóval átkapcsolni, hogy holnaptól minden másképp lesz, a lassú átmenet meg nehéz és lehetetlen helyzeteket teremt.

Golyós 2017.07.13. 08:21:19

Ha estleg összejön az éttermed, szólj mindenképp, az asszonnyal napi váltásban megyünk mosogatni :-)
Értem a levezetést de erősen túlszámoltad a munkaerőt. A példában felhozott 50m2 éttermet ennyien elvinn? Ennél 4x nagyobb helyeket működtetnek harmad ennyi emberrel, fele fizetésért.
Így rögtön kijön az 1000 forintos rántotthús :-)

Quas! 2017.07.13. 08:23:44

Az a lényeg, amire a cikkíró próbál rámutatni, hogy milyen költsége van ma Magyarországon egy étterem üzemeltetésének. Megdöbbentő a bérköltség nagysága a többi kiadáshoz képest. Ezen próbálnak szerintem a kegtöbben spórolni, mert hiába spórol az alapanyagon és mondjuk ehhez a menühöz nem 800ft-ért szerzi be a hozzávalókat, hanem csak 600-ért, azzal nem jut jelentősebb többletbevételhez.

NagyVonalakban 2017.07.13. 08:25:01

Jól kell csinálni azt a kib@szott rántott húst...meg a többit is....

Aztán ha jön a Michelin csillag, akkor lehet kérni tízezret azért a kib@szott ràntott húsèrt...

AdamTheTux 2017.07.13. 08:29:50

@Tibor Székely: Pontosan emiatt a hozzáállás miatt szenved a magyar gasztronómia: az első gondolatod az volt, hogy ennyi pénzért nagyobb _mennyiséget_ kapsz. És a minőség? Az élmény? Az smafu?

Nem, egy házasszony (vagy háziember - otthon inkább én főzök) főztjét, legyen bármennyire is jó, nem lehet összehasonlítani egy tényleg jó étterem konyhájával. Hiába főzök jól, hiába fejlődök a végtelenségig, sokféle okból egyszerűen nem tudom felvenni a "versenyt" egy jó étterem konyhájával. Otthon például belefér, ha a zeller pirítás közben picit odakap, ha egy sótlan lesz a leves egy kicsit, ha a vadas szaftja alkalomról alkalomra másképp sikerül, ha egy kicsit túlsütöm a gombát, ha rizs egy kicsit túlfő. Nem szarvas hibák, sokan észre sem vennék, ha nem mondom, és nem tudom, hogy nem olyan, mint amilyennek lennie kellene - de egy étteremben ezek a hibák már nem megengedhetőek.

Ebből kifolyólag pedig egy jó étteremben megjelenik ez a minőségi ugrás. A legtöbb dologgal úgy van, hogy egy bizonyos szinten túl a minőség javításához exponenciálisan növekedő ráfordításra van szükség. Legyen egy pesti étteremben vadas marhapofája a 99%. Amit én főzök vadas marha, az legjobb esetben is legfeljebb 95% (újra: míg hobbiszakácsként híres tudok maradni átlag 90-95%-os vadassal, addig az étteremnek mindennap hoznia kell a 99%-ot), és egy fiktív michelin csillagos étterem vadas marhaszelete pedig a 101% - nem modernizált, hagyományos vadasmarha, de mégis ad egy pluszt. Nos, amíg én kihozok egy adagot körettel nagyjából 8-900 Ft-ból (hátszínnel számolva), addig a pesti bisztró 3200 Ft-ért ad egy adagot, a fiktív Michelin csillagos étterem pedig mondjuk 6'000 Ft-ért.

Ez nem azt jelenti, hogy otthon nem lehet nagyon finom, éttermi minőségű ételeket főzni. Lehet, sőt, törekedni kell rá, de azt be kell látni józan ésszel, hogy teljesen más műfaj egy étterem konyhája, és az otthoni főzés. Szerintem radásul egy igazán szenvedélyes hobbiszakács imád étterembe járni inspirációért.

Robert William 2017.07.13. 08:31:05

@Tibor Székely:
Ez kb. a Lajtán túl szinte minden étterem üzleti modellje, és ott működik is, mert elhiszik az emberek hogy tisztességes pénzért (cirka 20 eur) normális ételt kapnak, és nem sajnálják sem a dolgozóktól a rendes megélhetéshez alapvető bért, sem az étterem tulajtól a nyereséget. hiszen azért fektet be, kockáztat hosszú távon! Hozzáteszem, hogy a fentebbi modell abban sántít picit, hogy ilyen forgalom mellett amortizálódik a hely, és a berendezés, ezért biztosan nem 5 év után válik teljesen nyereségessé az üzlet! De akik ilyenbe fognak generációkon keresztül ebből élnek, csak úgy éri meg...

Muad\\\'Dib 2017.07.13. 08:31:06

@Golyós:
Kijön, de olyan is lesz...

Roadster68 2017.07.13. 08:31:11

Mint az elején írták, az italon is van kb 30% haszon és ugye mindenki iszik valamit, és azzal sok munka sincs, sőt van aki csak piát mér ki és egészen jól elvan vele, simán megkeresi a költségeket.
....és az se felejtsük el hogy ha nem fizeted be az ÁFÁt, meg az emberek utáni járulékokat az megint egy használt jó BMW ára/hó.
200 adag kajához pedig nem kell 3 pincér.

CyberPunK 2017.07.13. 08:34:05

Ehhez szükségem van 9 szakácsra, 9 felszolgálóra 6 mosogatóra és 3 üzletvezetőre.

vs

Ha kihasználom az étterem kapacitását, úgy gondolom, hogy napi kétszáz vendéget ki tudunk szolgálni,

Baszod, kedvenc streetfood helyemnél ennél több vendéget szolgálank ki ketten.

Robert William 2017.07.13. 08:40:01

@Négyzetrács: Egy jól működő modell szerint nincs szükség egész napos nyitva tartásra! Ebéd idő, max. 2 óra, 11-13h-ig, majd 17től nyitás 22hig, és konyha ebből csak 18-21h-ig és máris kijön a matek
3 team-re azért van szükség mert a hétvégi, ünnepnapi nyitva tartásra járó szabadnapok, és szabadságolások megkívánják. De ezt 2 teammel, és egy két részmunkaidős, vagy beugró emberrel simán meg lehet oldani.

masada 2017.07.13. 08:43:22

A szokásos rinyálás megy, ami minden jó vállalkozó lételeme

szemétpasi 2017.07.13. 08:44:48

Nekem egy picit sántít. 3 műszak? Melyik étterem van nyitva 0-24? Mióta általános a 8 órás műszak a vendéglátásban? (ergo miért is kell 3 szakács garnitúra?)
Két mosogató? Minek? Én angliában dolgoztam 130 fős étteremben mosogatóként ahol ráadásul csoportok voltak 70-80%-ban (ergo egyszerre ömlött be mindig nagy mennyiség) és röhögve megcsináltam egyedül... Egy a'la carte étteremben ez nehogy már megoldhatatlan legyen. Ráadásul a 350k-t egy mosogatóra itthon irreális. Ennyit keres egy mérnök... Ne vicceljünk már. Az addig tiszta, hogy nyugaton ennyit lehet keresni, de szerintem az itthoni mosogatók ennek a felével is boldogak lennének.
800k az üzletvezetőnek? Nem irreális egy kicsit ez? Én nem sajnálom senkitől de a nettó 800k az közép vagy felsővezetői fizetés itthon..
Mondjuk a keressen ennyit az végülis lehet bérköltség, bruttó vagy nettó is...

Ez a cikk egyoldalú és ha nem is hazug, de erősen ferdít. A költségeket jelentősen túlbecsüli, a 200 vendég pedig igazából nem olyan borzasztó sok. Szezonban ennek többszöröse is összejöhet (persze télen nem, szóval átlagban még csak-csak, de akkor meg télen se lesz 3 műszakban nyitva az étterem)

Morgó Muki 2017.07.13. 08:47:25

Lesz egyszer olyan, hogy logikus ellenérveket fogok olvasni a kommentek között? Eddig egyetlen volt, hogy az itallal meg lehet dobni a bevételt, de hogy te otthon mennyiért tudod megcsinálni otthon az nem ellenérv, hiszen rengeteg költséggel neked nem kell számolnod. A "Rinyarinyarinya" meg ...

2017.07.13. 08:50:03

Egyébként onnan már full fals az egész, hogy a poszter nyugati béreket számol a dolgozóknak, hát hol keres egy mosogató bő ezer eurót Magyarországon? Meg kezdő szakács 450-et, üzletvezető 800-at? Szval innentől komolytalan, mert az étterem tulajdonosok legeslegeslegeslegutolsó ötlete lenne, hogy a melósaikat rendesen megfizessék,

Kopasz Szuzukis 2017.07.13. 08:51:00

Munkahelyemen az üzemi étkezde átlag 6-700 főre főz mindennap.
4 féle leves, 6 féle főétel (ebből kettő vegetáriánus), 3 féle desszert, egyebek.
Egy étkezés 1 leves+1 főétel+ 1 desszert = 1300Ft, azaz egyezer háromszáz forint.
Mindehhez 1 főszakács, 4 szakács, 2 "konyhalány", 2 mosogató, 2 pénztáros és 2 adminisztrátor tartozik. A konyháért és az étkezdéért a vállalat bérleti díjat számolfel a vállalkozónak.
Az ételek minősége, mennyisége összevethető egy flancosabb pesti étteremével.
Az étkezde üzemeltetője elégedett a bevétellel, fejlesztéseket tervez a menüben is, és a szolgáltatásokban is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 08:53:11

Ha egy ország zöme szegény, nem lehet magas árakat kérni, mert a többség nem fogja megfizetni. Azaz ez egy zárt kör.

A megoldás: nem szabad olyan gazdasági modellt alkalmazni, ahol egy ország megtermeli a profitot, majd az külföldre megy, másokat gazdagítva. Ez a mai liberális, brüsszelita modell, más néven neokoloniális elnyomás. Amíg ez lesz, marad a szegénység.

tompus 2017.07.13. 08:54:34

Szóval az erősen túlárazott rántott hús erősen túlárazott üzlettel jön ki. 60M Ft-ért felépítesz egy éttermet, nem pedig bérled. Persze biztosan el lehet ennyit költeni rá és egy frekventált helyen.
Nettó 800Ft 10dkg disznóhús? Persze nem vezeted le, el kell hinni.
Lehet, hogy az 1000Ft-os menü nem jobb, mint amit otthon főznék, de inkább az, mint a te túlárazott kajád.

István Tamasi 2017.07.13. 09:01:50

50 fős étterembe 3 szakács????

Muad\\\'Dib 2017.07.13. 09:02:19

@Kopasz Szuzukis:
Na de, hogy jön ide a mennyiség? Ha a "flancosabb" étteremben nem fél kiló per'keltet adnak akkor levonunk 5 pontot?

kékmosoly 2017.07.13. 09:03:51

Ha igy számolunk, akkor már nem lenne egy vendéglő sem . Viszont, eddig csak gazdag vendeglossel talalkoztam. Majdnem elsírom magam.

Lapcsánka 2017.07.13. 09:03:54

@tompus: Azért a 800 Ft nem csak a hús, ott a rizs, olaj, zsemlemorzsa, tojás, fűszerek (ha kell), díszítés. Érdemes lenne levezetnie valakinek ezt nagyker áron.

szemétpasi 2017.07.13. 09:06:04

@tompus: Mondjuk jah, egy csont nélküli sertéskaraj pl a tescoban 1500Ft/kg. Ennél a nagykertől olcsóbban meg lehet venni egy étteremnek, de számoljunk 1500-al. Akkor 1 adagban a hús 150-200 Ft, a panír legyen 100 Ft (nem annyi de vegyük úgy prémium zsemlemorzsa), az olaj legyen 13 Ft (1 liter 500, menő étterem tehát naponta cserélik a kb 5 litert ergo 2500/200=12,5). Most járunk 313 forintnál. Köretnek rizst írt az legyen 400 Ft/kg, egy adag rizs 6 dkg, de számoljunk 10-el tehát 40 Ft.
Akkor ez így eddig 353 anyagköltség. A rezsit és bért ugye nem számoljuk bele mert anyagköltségről van szó.
A maradék 450 az meg biztos a szeretet és a törődés. Vagy nem tom. Érdekelne a levezetés, hogy mi a maradék 450 Ft. Szerintem a 800 inkább a bekerülési költség adók nélkül egy nem túlfizetett személyzet esetén.

Burgermeister 2017.07.13. 09:10:06

Vmi nem kerek a számításban vagy az éttermekben!!!
1. Ennyi bért (álom) csak zsebbe fizetnek, ugye minimálbérre van mindenki bejelentve.
2. A bérek tulzottak. (tudom, hogy csak példa!!!) Mint ahogy a személyzet is!
3. Ital? Hiányzik, azon sokat lehet hozni.
4. Marketing, reklám, túlzás.
5. De tegyük fel hogy okés, akkor hogy a picsába működnek ma az éttermek?

Mondok egy példát, Városliget közelében étteremben ebédeltünk az egyik nap.
1 db Leves, 2 db főétel, 2 db desszert, egy sör, 2 db ásványvíz, 1 db kávé
(kiszolgálás, borravaló 5000 forint)
Ez hogy jön ki?

Ronald 2017.07.13. 09:13:07

".....Ehhez szükségem van 9 szakácsra, 9 felszolgálóra 6 mosogatóra és 3 üzletvezetőre."

Egy 50 fős vendéglőbe?
Észnél van maga, séf úr?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.13. 09:13:21

szerintem abszolút reális, ha mindent tisztán legálisan számolunk.

A rántotthús meg csak egy példa, ne azon akadjunk fel.

Burgermeister 2017.07.13. 09:14:10

Egy másik példa:
A Dózsa György úton van a NAV, ott egy vállalkozó üzemeltet egy "üzemi konyhát/ebédelőt" 800-1000 forint között van egy menü, tisztességesen elkészítve, ár/érték arányban rendben van! És van rántott hús is minden héten.

erkölcsi hulla 2017.07.13. 09:23:42

-nem számolsz a jobb áron eladható üdítőkkel, esetleg piával
-egy sztárséf nem csak rántott húst tud sütni, hanem drágább kajákat jobb árréssel, sznobabb közönségnek
- ha meg rántott húst sütsz, keresel helyben valami szarér'hugyér 'dolgozó, kiszolgáltatott munkaerőt, minimálbéren, a többit zsebbe adod, ahogy a magyar kis-középvállalkozások nagyja. Ha meg pofázik akkor megfenyegeted, hogy kirúgod, szokásos.
-Tisztasági szabályokra szarni rá, ha bezáratja a hivatal, akkor kifizeted a bírságot, ami addigra 10x megtérült, és kinyitsz újra.
-kerítesz valami kreatív könyvelőt, ellenőrizhetetlen fekete beszállítót, legajább alapanyagokat
Na eddig ennyi, pedig közöm sincs a vendéglátáshoz.
A bajod az hogy nem kaptad el az aljamagyar hozzáállást, mindent le lehet csalni kiskapukkal, csalással, beleszarással.
Persze az állam bá is pont ezért szarrá adóztat, legálisan átlagember nem fog tudni megmaradni piacon

szemétpasi 2017.07.13. 09:29:06

@erkölcsi hulla: Mondjuk ez nem értelmes vitaérv, hogy de csalni is lehet. A baj nem ez a posttal.
Hanem az, hogy még a teljes legalitást hozzávéve is erősen túloz a költségekben illetve olyan fals adatokkal számol ami egyáltalán nem reális egy 50 fős rántotthúsos étteremben, aztán az ebből levont következtetés alapján a vendéglátás összes problémáját áttolja arra, hogy a vendégek nem fizetnek eleget.

Doktor Kamera 2017.07.13. 09:30:12

érdekes Londonban 9 font egy 25 dkg-os steak körettel, pint sörrel, olyan pub-ban ami úgy néz ki mint egy könyvtár. pedig ott kicsit magasabbak a bérek mint a Balatonnál.

ChPh 2017.07.13. 09:34:52

@Quas!: Sajnos hiányzik még pár vállalkozási költség, mindazonáltal tényleg el kell vonatkoztatni attól, hogy nem ilyen egyszerű a számítás és be kell látni, hogyha másról nem lenne szó, akkor 6000 lenne az a rántott hús (és engedjük el a 3 műszakos tévedést/nem tévedést). Illetve hozzá kell adni, hogy itt a bérek azt a szintet mutatják, amennyit ma szeretnének kapni az emberek.

Viszont ha valaki tényleg vállalkozni akar, akkor célszerű egy hozzáértővel (könyvelő, vállalkozást segítő tanácsadó) konzultálni, mert sokat javulhat az a kép. És nem beszélve arról, hogy az étlap árainak a kialakítása is egy kemény elemzés és számolás végeredménye :)

szemétpasi 2017.07.13. 09:38:54

@ChPh: Szerintem ne engedjük el. Ha más nem is az látható, hogy a bérköltség a legnagyobb tétel. Most eleve jelentősen felülbecsülni a bért és az alkalmazottak számát majd picsogni, hogy ez drága meglehetősen erős ferdítés és nem jó másra csak hangulatkeltésre.

Persze egy étterem költségei túlmutatnak az alapanyagon, de azért hülyeségeket nem kell írni.

legyetek 2017.07.13. 09:45:08

A szakácsok 2 havi béréből kifejleszthető egy rántott hús sütő automata,
ha rántott húsra specializálódik az átterem. A személyzet 2-3 éves béréből
automatizálható az egész folyamat.

ChPh 2017.07.13. 09:48:20

@szemétpasi: Abban igazad van, hogy jobban ki kellett volna emelni ezeket és nem kattintásvadász posztot csinálni.

azördög 2017.07.13. 09:48:27

Ezért érdemes kicsi, "családi "vállalkozásként kezdeni. Lásd Pléh büfé .

csorsza 2017.07.13. 09:49:18

@Tibor Székely: Ez jó minőségű helyről és ételekről készült kalkuláció.
Hogy jön ide a meki meg a giroszos? Alma-körte.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.07.13. 09:49:29

Ezek a számok el vannak szálva. A poszter kicsit árnyalhatta volna a témát. De alapvetően igaza van abban, hogy totális nonszensz hogy nem megbuherált fogyasztásmérőkkel, nem seftes üzemanyaggal, nem extra, de normális és BEJELENTETT fizetésekkel, nem prémium, "csak" átlagos minőségű alapanyagokkal számolva bárki is 1500-2000 forintért tudjon főételeket adni. Pláne 750-ért menút (legyen az bármennyire is butított méretű adag). Aki ennyiért adja az tulajdonképpen elismeri, hogy valahol csal. És ez sajnos még csak el sem igen itélhető. Mert ezt termeli ki a gazdaságpolitika... Enélkül ugyanis ebben az országban válllakozásba fogni egyenlő lenne az azonnal csőddel. És akkor kb a ma üzemelő boltok, éttermek, szolgáltatások 9/10-e eltűnne a színről kábé úgy egy örökre... (Ennek fényében igencsak bírom az olyan rózsadombi milliómosok által kreált sztártáppokat amikben azt zengik, hogy igenis lehet becsületesen is megszerezni azt a bizonyos első milliót, csak korrektnek és tisztességesnek kell lenni...)
Sajnos ez az "ócsósított élet" ma a magyar realitás. Amíg ilyen kormány(ok) van(nak), addig ez nem fog változni. És a forrdalamat nem a gasztrovilágban kellene ellenük megindítani. Ha értjük, mire célzok...

HgGina 2017.07.13. 09:50:10

@Tibor Székely: Aha. És abban is benne van a napi reklám, a telefon, a lakás takarítása, a kiszolgálás, a lakás karbantartása, a munkaidejére jutó közterhek és egyebek?

Mrs.Columbo 2017.07.13. 09:50:54

29millió forintot meg lehet termelni napi 200 ebéddel vagy napi ezerrel. Ez utóbbi az 1000 Ft-os napi menü titka (de inkább az, hogy üdítőkre meg sörre egy család simán kifizet még pluszban két menü árát)

Szuperül működne ez az egész, ha lenne az országnak gazdasága és a bérek _legalább_ a duplájára nőnének.
De így a többség örül, ha egyáltalán eljut nyaralni, és emellett egy négyfős család nem fog kiadni alsó hangon 30ezret egy ebédre.

Viszont simán van kereslet egy ilyen étteremre, mert van egy réteg, aki meg tudja fizetni, sőt.
De az a szomorú tény, hogy ez nálunk akkor is már inkább a luxus kategória, míg elmész kicsit nyugatabbra és ott meg a középkategória, abból is az alsóbb fele.

huncut_kata 2017.07.13. 09:52:20

Nem kevés egy kicsit a havi 50e Ft a takarításra egy mindennap üzemelő puccos étteremre? Vagy a mosogatónak a béréért még takarítania is kell?

FayRodisz 2017.07.13. 09:56:53

Ez jó volt. Akkor röhögtem fel erősebben amikor közölted, hogy az étel árát nem bontod ki, azt higgyük el mert szépen mondod.
Engem azért érdekelne, hogy a cirka 1000 - 1200 forint kilós húsból (áfával, piacon) kijövő egy adagra eső 100-120 Ft és a cirka 300 forintos rizsből kijövő cirka 30-40 forintos költség a legalább 10 kiló húshoz felhasznált 500 forintos olaj egy adagra számolt (ex has) 5-10 forintjával, sóval, borssal hogy a bánatba jön össze nettó 800 ruppóra. Kéne keresned itthon egy jó termelőt, az ennyiből az ajtód elé teszi és nem Párizsból hozatni mert az a trendi.

Ha a többi is ennyire stimmel, akkor a röhögés még jobban felerősödik.

kismedve

FayRodisz 2017.07.13. 10:01:24

@legyetek5ó6éú2:

Aha. Pont egy hasonló gép fejlesztésében vagyok benne. Tudod mennyi egy tábla olyan rozsdamentes anyag amit az élelmiszeripar elfogad?
Láttál már olyan fejlesztést ami az első körben 100%-ig tuti és már semmit nem kell változtatni?

TÜV-ről és a többi baromságról ami min. 10 szakács bére körül kódorog és csak egy embléma a gép hátulján hallottál már?

legyetek 2017.07.13. 10:02:42

Szerintem azt kéne csinálni, hogy áthozatni az üzemi konyháról 1000ért a rántott húst és fölszolgálni 4000ért. A vendég keres a bizniszen 2000 Ft-ot,
a tulaj is kb ennyit.

Kreativitás elvtársak, az a nagy üzlet!

Elnök Úr 2017.07.13. 10:02:47

Addig a pontig volt türelmem olvasni a marhaságokat, hogy egy 50 fős étteremre 9 szakács kell. Vagy teljesen dilettáns a szerző vagy szándékosan hatalmasakat hazudik.

FayRodisz 2017.07.13. 10:08:06

@MaxVal BircaMan HJCD:

Valóban, a jó modell az, ha az országon belül marad a pénz olyan embereknél akik a multi bejelentett állása helyett 4 órás tutiban foglalkoztatják az embereket és a nyereséget offsór cégeken keresztül nem beruházásba forgatják, hanem eltüntetik az adóhivatal elől.

Ismét olyanhoz szóltál buta birka amihez nem értesz, köszönjük putyin elvtárs legjobb bértollnoka.

Lapcsánka 2017.07.13. 10:08:23

És a borravalót a főni teszi zsebre?

legyetek 2017.07.13. 10:09:35

@FayRodisz: Mondom kifejleszthető. Tervek, deszkapéldány, vezérlés. Az üzembehelyezés, engedélyeztetés egy másik történet, legyen egy 10-es
szorzó cakk-pakk. Akkor is megérné. Ráadásul a fejlesztés és az engedélyeztetés csak az 1. pld-t terheli. Úgyhogy párszáz ilyennel még exportra is tudna rántott szeletet termelni.

gabest1 2017.07.13. 10:10:17

Át kell menni a szomszéd étterembe és összetörni a berendezést. A filmekben is így csinálják.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.07.13. 10:11:14

persze napi 200 etelre 6 teljes allasu mosogato mindegyik 500k bruttoval. ilyenek utan nem tudom milyen logikus ellenerveket lehetne irni. meg minek.

bz249 2017.07.13. 10:12:04

Ha csak 200 vendeg van, akkor miert nem lehet ezt 1 muszakban letudni*? Vagy tenyleg megeri 2 komplett muszakot fenntartani a 22:00 es 11:00 kozott beeso vendegek kedveert. Bizonyara rengetegen akarnak hajnal fel negykor rizses rantotthust (meleg foetelt) fogyasztani.

Mondjuk 1 muszak, de csak 150 vendeg, mert a munkaba vonulo vasgyari melosokat elveszted, mert ugye hajnalban nincs nyitva a hely.

VT Man 2017.07.13. 10:12:25

Vicces a szamitas, de valahol hiba van.

Angliaban egy foetel 8-14 font, persze van feljebb is, az akciosabb helyek a 8 font.
Tehat kb. 3000-4500 Ft. Oke, ebben nincs innivalo, az legyen 1.5-2 font (5-700 Ft).

Na most akkor nagyon szep, hogy levezette a posztolo, hogy az angliai araknal is tobbet kerne, mikozben a berek, koltsegek alacsonyabbak.

Valahol hiba lehet a szamitasban.

FayRodisz 2017.07.13. 10:14:06

@theman:

"én azt mondom azért csak óvatosan, ki hol eszik."

Otthon. Amióta nem járok éttermekbe meg kifőzdékbe, elmúlt a gyomorfájásom, nem kell azon imádkozni, hogy jöjjön időben a pincér, hogy hazaérjek a budira.

Kivlov 2017.07.13. 10:15:12

Mosogatónak nettó 350? hagyjad már...

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 10:15:14

@Elnök Úr: igazad van!
Nálunk egy 30 fős étteremre vagyunk 10-en

ambbay 2017.07.13. 10:15:51

Legjobb: Zamárdi, Mauro pizzéria: 15% szervízdíj, de a pincér diszkréten figyelmeztet, hogy az az étteremé, szóval még kp-ben egy keveset légyszi... bármit meg lehet oldani, hogy jövedelmezô legyen a buli, bármit meg is szoktak.

Zacskóstej 2017.07.13. 10:18:06

@MaxVal BircaMan HJCD: "Ez a mai liberális, brüsszelita modell, más néven neokoloniális elnyomás."

Már megbocsáss...de szerintem ha te karácsony éjszakáján anyukádnak írsz egy sms-t abban is szerepel egy kis libsizés. Ugye?

FayRodisz 2017.07.13. 10:20:33

@legyetek5ó6éú2:

Nem fejleszthető ki. Ha a mérnököt megfizetnéd, ennyiért el sem vállalná.

Alapanyag, motor, vezérlés, tápegység, levágás (lézervágó is pénzért dolgozik, vagy otthon darabolod a lemezt flexel?) oszt olyan szépen repkednek a 10-20 ezrek, hogy öröm nézni. Egy Európa kártya itthon lassan eléri a 15-20 ezret. Az összes NYÁK a gépembe itthoni proto gyártásban lazán közelíti az ötvenest. Kínai kakit sem ér, hiába olcsó.

brlv24 2017.07.13. 10:20:56

Talán pontosabb lenne az üzlet modell, ha nem rántott húsra, hanem főre lenne kiszámolva.
Átlagos család 4 fő, 4 x ~6.000 Ft = 24.000 Ft/ebéd. Ez itallal együtt elmegy, jól kell árazni.

2017.07.13. 10:21:53

A kedves posztíró nem számolta be a maffia védelmi pénzt. Ez mindenhol benne van a vendéglátásban, minden étterem kávézó valamelyik maffiózó (politikus) vadászterületén van és ott perkálni kell. Különben naponta jön a NÉBIH, NAV stb kommandó és tönkreteszik az üzletet.
Nem tudom mennyire közismert amikor xxxxxx einstandolta le az erzsébet téri éttermet... bejött két fekete öltönyös figura a tulajhoz és közölte, hogy a jövő héttől már a xxxxxxl étterme lesz ez és addig pakoljon ki. És kipakolt. Ennyike.

2017.07.13. 10:24:06

@huncut_kata: természetesen a személyzet takarit. Ez mindenhol így van.

ZakMcKracken 2017.07.13. 10:24:23

@nyulambulam: Ezt akartam én is írni. Általában egy étteremben alaphangon 150 Ft/dl az almalé. Ásványvíz detto hasonló (350 ft/2,5 dl). Ki van ez találva. Nem tudom mennyi ezeknek a bekerülési költsége, de alaphangon is 100% hasznot realizálhatnak az italokon.

2017.07.13. 10:27:05

@VT Man: te valamelyik másik posztra reagálsz??? PONT arról szól a poszt hogy HA a nyugati bérszinvonalon keresne a személyzet akkor lenne ilyen drága a kaja. Az alapanyagnak elhanyagolható ára van a bérköltséghez képest.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.07.13. 10:29:04

@Burgermeister: Pl, hogy valamiben csal - ha épp nem mindenben. De nem ítélem el, csak rögzítem.

Egyébként érdekelne egy korrektül levezett költség/haszon számítás. Mert lehet nullaszaldóra is dolgozni. Ahol a főtulajdonos azért robotol napi 12-15 órát, hogy legyen egy átlagnál alig magasabb "alkalmazotti szintű" jövedelme. De én meg ezt nem hiszem el.

legyetek 2017.07.13. 10:32:01

@FayRodisz: 9 szakács, 500e/hó + járulékok * 3 hónappal cc 15-20 milla.
Ha ebből nincs meg a deszkapéldány elásom magam. Nyákot nem gyártunk, egy raspberry levezényli az egészet egy RS485-ön keresztül. szerintem.

Persze lehet másképp is csinálni.

renegadepestisrac 2017.07.13. 10:36:28

@Rebuska:
Ez sehogy sem áll meg.
Most épp a velencei tónál nyaralok.
Tegnap voltam egy közepes szintű étteremben.
Meglepődve tapasztaltam hogy drágább mint egy ugyanilyen színvonalú étterem Kanadában a Niagara vízesésnél.(nyár elején voltam ott)
A cézár saláta ott 1000 huf itthon 1500, egy steak ott 3000 huf itthon 4000.
Vajon mi lehet az oka?
Biztos az, hogy egy eldugott szar kis hely alacsony bérekkel, bezzeg a világhíres velencei tónál nem lehet kigazdálkodni...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.07.13. 10:38:11

@városjáró: Ja és akkor nincs egyetlen,d e egyetlen fillérje se befektetve a vállakozásba aminek illene azért 100 évnél valamivel hamarabb visszatérülnie...

Macropus Rufus 2017.07.13. 10:45:27

Aki 6000-ért vesz rántott húst az meg is érdemli.
Pár évvel ezelőtt a családomat meghívtam egy nagyon királyságos helyre (reklám helye: Aranykorona étterem / Solymár)
Aki volt már ott az tudja, hogy milyen hely. Mondjuk nem olcsó. De én 4 személyre fizettem nem egészen 27ezer forintot. Ebben volt minden. Előétel/fő étel/desszert. A fenti árral számolva 6000/adag, akkor nem úsztam volna meg 35ezer alatt mivel csak a 1db rántott hús+köret/fő lett volna 24000Ft. Se előétel, se desszert se semmi. Szóval ez a 6000Ft eléggé meredek ár egy nyamvadt bécsi szeletért.

2017.07.13. 10:48:57

@FayRodisz: te sem számolsz jól . Már ott kezdődik, hogy 10 dekát számolsz egy adagra. Sütési veszteség után 8 deka....gyerekadag?

2017.07.13. 10:49:48

@Macropus Rufus: erről szól a cikk. Jóreggelt!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 10:52:32

@FayRodisz:

Amit írtál annak SEMMI köze ahhoz, amit én írtam.

Kb. mintha arra a kérdésre, miért rágós a rántott hús, azt mondanád "mert a vadnyúl gyors".

yerico1 2017.07.13. 10:52:36

Tegyük hozzá nagyon gyorsan, étterem nem fizet áfát, nem vásárol számlára.
1 adag étel alapanyagköltsége nincs 800 forint. Alapanyag = hús, tojás, liszt, rizs, fűszerek, zsemlemorzsa, olaj. Hús kilója 1100 HUF, Rizs kilója 300. 15 deka hús egy adag, az legyen 170 forint. Rizs max. 20 deka, az újabb 60 forint. Tojás 40 (és egy tojással nem egy szelet húst paníroznak) , liszt mondjuk 10 forint, fűszerek újabb 10 forint, olaj mondjuk 30 huf, zsemlemorzsa kb. ennyi. Ezek mind áfás árak. Messze van ez a nettó 800-tól. Abban biztos vagyok, hogy kiváló minőségben bruttó 500 forintból megáll egy adag étel nyersanyagigénye.
Az már más dolog, hogy ezeket tárolni is kell, annak elég szigorúak a szabályai, HACCP, stb, amik rendesen dobják az árat. Persze ezekre kevesen figyelnek., plusz bejátszik, hogy étterem nem vásárol számlára, csak töredéket.
Valaki meg leírta, nem az ételen van a bevétel. Ahol 900 forintért menüztetnek, ott 300-400 egy kóla, egy sör. Ott már a haszon simán 3-4x-es, és ott bejön az elveszett üzlet. Pont úgy, ahogy a bolt becsábítja a vendéget a szuper akciós termékkel, és lehúzza a többivel, amit egyébként meg se venni, ha nem menne be.
Láttam elég sok étterem készletgazdálkodását, és az ehhez rendelt számokat (a valósakat, nem azt, amit a NAV-nak mutogatnak), nyersanyagköltségeket, nyereségeket, stb. Érdekesek voltak.

chrisred 2017.07.13. 10:53:03

Jól számolom, egy szakácsra egy hónapban 600 adag elkészített étel jut? Egy családanya simán hozza a felét úgy, hogy mellette teljes állásban dolgozik.

_B_ 2017.07.13. 10:53:15

Azt azért te is vágod kedves poszter, hogy az étterem, ami normál adagot ad (tehát jól is laksz vele) nem a főételen akasztja az igazi lóvét, hanem a levesen, a desszerten, és főképp az italon. Ugye nem kell említenem az 500 ft-os 2decis ásványvizet, vagy az 500Ft/deci "ház bora", 4 deci Borsodi (sznoboknak Staropramen felirattal) 700-ért.

Másik nagy tévedés, amit tényként közölsz:
Alapanyag árban nem tudom hogy jött ki neked a rántotthús 800 Ft-ra, hiszen kedvezménnyel meg nagykerből veszel mindent. 800 Ft-ból a legsznobabb biopiacon is összeszedem neked 1 adag rántotthús + köret + saláta alapanyagait.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2017.07.13. 10:56:02

@Tibor Székely: Az étteremnek nem az a lényege, hogy hatékonyan helyettesítse a mindennapi étkezést.

yerico1 2017.07.13. 10:58:25

@ZakMcKracken:
Az éttermek nem bolti áron vásárolnak, attól 20-40% kedvezményt kapnak, mivel egyszerre raklapnyit vásárolnak egy termékből. Ráadásul sokszor kizárólagos szerződést kötnek egy céggel (megfigyelhető, hogy egy cégnél csak Coca / Pepsi van általában, kinek a logója van a napernyőkön, stb.), erre újabb kedvezményt kapnak a cégtől.

sergio1977 2017.07.13. 10:58:42

Egész jó a levezetés... Egy nagy baj van vele: a vendégek nem isznak (egy ásványvizen minimum 100 forint haszon van a mai árakkal számolva), nem fogyasztanak kávét, nem esznek levest és desszertet. Ezek nélkül persze h nem fog kijönni rentábilisra a cucc. Ugyanakkor 1 kg hátszínt egy étterem 2000 forintért meg tud venni (kifejezetten jó minőségű húsról beszélek!!!) amit aztán (alaphangon) 8000-ért ad el steakként (kilóját). Szóval ez a levezetés egy "picit" sántít, mert ha egy dolgot árulsz, akkor természetesen nem fog működni a dolog. Azonban egy étteremben sosem rendelsz csak egy dolgot. Még egy balatoni büfében is kérsz a kaja mellé minimum inni valamit.

György Oláh 2017.07.13. 11:02:19

A bérek kb angol szinten vannak, kb a költségek is, csak valahogy egy nyomorult rántotthus risszel drágább lett mint egy rump steak körettel meg egy pint sörrel...

yerico1 2017.07.13. 11:03:45

@_B_: plusz ne felejtsük el a borravalót, ami igen komoly összeg lesz nap végére, amit sok helyen közösbe dobnak, és a fizetés részét képezik. Egy hatezres ételen már van 500 forint borravaló, ami 200 adagnál már napi 100E. Ez már havi 3 millió, éves 36 milla. Ha tényleg be vannak jelentve az alkalmazottak 450-600E / hóra, akkor a tulaj el fogja szedni a borravalót, és akkor már meglesz a befektetett 60 milla haszna. Havi 5% haszon már nem rossz befektetés.

Barát Csaba (törölt) 2017.07.13. 11:04:44

Otthon nem kell fizetni a vállalkozás után járó adót, nem kell fizetni az alkalmazottat ha van, ezért olcsóbb az otthoni kaja. Egyébként egy ilyen tróger, gonosz országban eleve nem megyek éterembe, mert csak poénból is szart fognak felszolgálni és beleköpnek.

Medgar 2017.07.13. 11:05:21

A világ ahogy a trendi blogger elképzeli alcímű íráson vitatkoztok. A tipikus elszállt szűzvállakozó gondolatmenetet követte.

recommented 2017.07.13. 11:06:03

A cikkírónak fogalma sincsen a vállalkozásról, vagy a Marson él, esetleg valamilyen fideszes alternatív valóságban...

27 alkalmazott egy 50 fős étteremben, napi 200 főre. :D :D :D

Ne akarj éttermet csinálni, se semmi mást, de ha mégis, akkor szólj, nem fogok odamenni. :)

Elhiszem, hogy a közigazgatásban Mancikákkal, Ferikékkel kell felesleges ember ennyi aktát tologatni és segget vakarni, de ott szerencsére nem is kapnak piaci bért az alkalmazottak. Jó, a csókosok igen, és arra megy el a több pénz...
Inkább ülj vissza az íróasztalod mögé "séf úr", és lásd be, hogy ez nem jött be.

Benoke2 2017.07.13. 11:06:25

Árnyalt a kép azért. Nagyjából jól van levezetve a dolog, Több vendég kell és italt is kell mérni, üditő, ásóvíz, sör bor. TEA! Alig lehet kapni, pedig az is nagy kasza. 500FT egy forró vízért egy filter kis cukor, citrom lé méz. Nyáron nem sláger de télen a vendéglátó helyek felében nincsen... Ugye sok meló nincs vele... KV. Ha jó helyen van akkor a magasabb árak is indokoltak. Ha mást is árulnak és ekkora személyzet azért több vendéget ki tud szolgálni. Az alapanyag se mindegy honnan jön, nem csak minőségben árban sem mindegy. Biztos lehet faragni az árakon meg ésszerűsíteni. Nem tudom melyik étteremben keresnek ennyit, de szerintem sok helyen csak álmodnak ilyen fizukról. Szóval ennyiért jobban oda tennék magukat :)

onetwo12 2017.07.13. 11:06:29

a vendéglátó iparban valahogy mindig rinya van rinya hátán, miközben saját magukat túlmisztifikálják

recommented 2017.07.13. 11:06:58

@Barát Csaba: "Egyébként egy ilyen tróger, gonosz országban eleve nem megyek éterembe, mert csak poénból is szart fognak felszolgálni és beleköpnek."

Így van, mindenki magából indul ki!

chrisred 2017.07.13. 11:11:45

@recommented: Neked meg a közigazgatásról vannak olyan fogalmaid, mint a blogolónak a vendéglátásról. Az elektronikus iratkezelő és nyilvántartó rendszerek korában a közigazgatásban dolgozók töredéke végez klasszikus titkársági munkát.

_B_ 2017.07.13. 11:13:51

@Roadster68: "Mint az elején írták, az italon is van kb 30% haszon"
Na persze, még a Tesconak is van 30% haszna az italokon.
Olcsó étteremben kapod a piát a Tesco ÁFA-s kisker árának 2-3 szorosáért!

Macropus Rufus 2017.07.13. 11:14:02

@Mrs.Columbo: "Szuperül működne ez az egész, ha lenne az országnak gazdasága és a bérek _legalább_ a duplájára nőnének. "
sajnos én nem vagyok ennyire optimista. Ha béreket a duplájára emeljük, akkor két dolog lehetséges: a) cég nem emel árat akkor az a zsé fog csökkenni amit a főnök zsebre tesz havonta. Ez kizárt, mert neki kell a havi x összeg, hogy fent tudja tartani azt az életszínvonalat amit addig megszokott. Ebből következik a b) lehetőség: árakat fognak emelni. Tehát ott leszünk ahol a part szakad.
Ez a béremelés dolog árdrágulás nélkül csak úgy oldható meg ha keményen a tökére lépnek aki árat mer emelni. Különben semmit nem ér az egész, hiszen dupla bér esetén sem fogja érezni a user, hogy ő dupla bért kap már, mert minden legalább 50%-al drágább lesz.

2017.07.13. 11:14:06

@enpera: nem ismersz, nem tudod a forrásaimat. Én meg nem állok neki bizonygatni semmit.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.07.13. 11:15:55

@yerico1: A jatt egy jogos felvetés. Mivel ez - igazából a franc tudja milyen alapkon de - egy ilyen szakma. Ha tehát be vannak jelentve és magas fizuval, akkor alap hogy a közösbe kell menjen. Egyébként is oda való, mivel a vendég nem csak a pincérnek szánja, hanem a háttérben dolgozóknak is. Én legalábbis.

Borzasztó Károly 2017.07.13. 11:17:35

A visszaküldött ételek újrafelhasználását sajnos nem láttam kalkulálva. Pedig simán lehet számolni az adagok harmadával, azt mindig visszaküldik. A rántott húsból pedig még rengeteg ételt lehetne készíteni, csak le kell fejteni a panírt és alatta a remek alapanyag pörköltnek,esetleg bármilyen szósszal, vagy bedarálni hortobágyinak, fasírtnak, akárminek! A rizsből pedig mindent lehet készíteni, pl. desszertnek rizskoch! Na ugye, hogy máris jobban néz ki a terv?
Egy jó magyar étteremtulajdonos gondol ám erre is! Nem ám csak a pazarlás!

chrisred 2017.07.13. 11:17:38

@Macropus Rufus: A főnöknek nem csökken a bevétele, legalábbis nem a bérnövekedéssel arányban, mert a bérnövekedés fogyasztásnövekedéssel jár együtt, tehát nagyobb lesz a forgalom.

recommented 2017.07.13. 11:21:27

Akkor számoljunk egy kicsit.
Napi 200 adag az havi 6087,5 adag (a szökőéveket is számolva). Ha egyenlő eloszlást feltételezünk, ez azt jelenti, hogy egy pincér havonta (!) 676 adag ételt szolgál fel. Te számoltál havi 168 órás munkaidővel, tehát óránként átlagosan 4-et.
A szakácsok fejenként szintén átlagosan 4 ételt készítenek el (ha azt is beleszámoljuk, hogy egyféle étel van, akkor ez még siralmasabb).
Mosogatóból kevesebb van, így egy mosogató óránként 6 garnitúrát mosogat el, havi nettó 350000-ért.
Így persze, hogy drága lesz minden.

Aki ezt írta, annak nincs köze a magyar valósághoz. Semmi.

recommented 2017.07.13. 11:22:25

@chrisred: Tehát még azt sem csinálják rendesen :P

Nancsibacsi 2017.07.13. 11:25:16

Napi 200 adag rántotthúst rizzsel tök egyedül megcsinálok otthon egy átlagos konyhában 8 óra alatt úgy hogy még rohadt sokat fogok unatkozni is közben. Minek erre 3 szakács, 3 pincér, meg 2 mosogató? Ráadásul úgy, hogy ez csak 1 műszak, és 1 nap nem 1 műszakig tart.
Számoljunk már kicsit: óránként alatt kiszolgál 1 pincér 200/3/8~8 vendéget? 6000-ért egy laza szaxi is jár - mert ennyi időbe még az is belefér.

ZakMcKracken 2017.07.13. 11:25:55

@yerico1: Akkor ezek szerint még nagyobb a haszonkulcsuk.

2017.07.13. 11:26:18

Nem tudom hol él a posztoló, de én jó marha steaket eszem kevesebbért itt Kelet-Ázsiában. Azt hiszem nem megyek haza egyhamar Magyarisztánba sertés rántotthúst enni. Itt japán étteremben panko bundás rántotthús (igaz, nem akkora, hogy lelóg a tányérról) vagy egy sashimi, kb 2000 forint, de akkor a rizs köret, kápsztasaláta ingyen van és annyit eszel, amennyit akarsz. Helyiség bérleti díjak, bérek a magyar szint felett vannak jóval, de energia, gáz, villany olcsóbb. Adók jóval alacsonyabbak, ÁNTSZ, Köjál vagy minek hívják, ellenőrzés nincs, csak ha valami pestis járványt okozol. Lehet matekolni.

Egyetem alatt voltam mosogató nyugaton... ott kerestem ennyit, mint itt a posztoló leírt, mondjuk ott nem volt lazsálás.

Magyarországon, vidéki ismerősöm nagyon közelről ismeri egy patinásnak mondott (jó, az épülete patinás) vidéki étterem belső ügyeit, na ott a bécsi szelet 2700 forint körül van körettel.
És egy műszakban van 1 szakács, 1 mosogató, meg egy tanuló, utóbbi természetesen ingyen dolgozik, mert örüljön, hogy van gyakorlati helye. Meg van az üzletvezető. Turisztikailag frekventált hely, de vidék, megyeszékhely, szóval nem fővárosi bérek vannak, de beesik egy 50 fős német turistacsoport naponta, szóval van forgalom.

wpeople 2017.07.13. 11:28:22

@babbaba: ő is kihozza 1000 alatt. 800Ft az alapanyag költség (bár nettó) de valószínűleg jelentős különbség van a Te és az Ő minőségbeli igényetek között.

chrisred 2017.07.13. 11:29:59

@recommented: Hogyan csinálják, az más kérdés, de nem azt. :)

Pop40 2017.07.13. 11:35:25

Jó a poszt, és értem, mire akar kilyukadni, ugyanakkor a 9 szakács 9 felszolgáló / napi 200 vendég arány nem jön ki.

Még ha 1-2 minden nap szabin is van, akkor is 20-30 vendég jut naponta 1-1 szakácsra meg felszolgálóra - 350 és 450k- ért havonta? :-)

Ezt a mennyiséget egy nagyobb családban kvázi az anyuka-nagymama is hozza.

fifibá55 2017.07.13. 11:44:05

Elszomorító, hogy a kommentelők jelentős része nem érti, mire akart ezzel rámutatni a posztoló.

recommented 2017.07.13. 11:46:01

@fifibá55: Elszomorító, hogy a posztoló hülyeségeket beszél és egy megvalósíthatatlan üzleti modellt vázol fel, és ezt a kommentelők egy része nem érti meg.

Roboduck 2017.07.13. 11:47:08

A számítás nagyjából rendben van. Persze a beruházás lényegesen kevesebből is kijöhet, de az üzemeltetési és bérköltségek ezen a szinten lesznek Pest belvárosában.
Nnna, ezért nem alapozzák az ilyen éttermeket rántott húsra, mert nem lehet annyiért eladni, hogy akár csak nullszaldóra kijöjjön.
Egy rafináltabb kreáció simán belőhető a megcélzott ársávba, az italokon pedig elég jó haszon van.
Az ilyen étterem léte igazából azon áll, vagy bukik, hogy a célcsoportot sikerül-e megfogni.

recommented 2017.07.13. 11:47:57

@fifibá55:
Elszomorító, hogy a posztoló hülyeségeket ír, és egy megvalósíthatatlan üzleti modellt vázol fel, és ezt a kommentelők egy része nem érti.

chrisred 2017.07.13. 11:49:27

@fifibá55: Mindenki érti, de a levezetés olyan torz, hogy csak az jöhet ki végkövetkeztetésnek: minek vesz fel valaki ennyi alkalmazottat, ha nem tud nekik munkát adni.

ze11 2017.07.13. 11:50:27

A tanulság az, hogy ennyi vendégre nem éri meg éttermet nyitni - pláne ekkora dolgozói létszámmal.

yerico1 2017.07.13. 11:53:37

@Roboduck: Étterem nem működik úgy, hogy legalább 100% haszon ne lenne egy tételen. Menü persze kivétel, de minden máson van legalább 100% haszon.

chrisred 2017.07.13. 11:56:16

@Roboduck: A rántotthús csak az egyszerűbb számolás miatt egyetlen fogás az étlapon, az egész konstrukció az egy nap alatt eladott kétszáz adag ételen bukik meg.

2017.07.13. 12:00:14

Magyarországi éttermekben sehol se fognak ennyi embert felvenni, ha csak napi 200 vendéget kell kiszolgálni. Eleve nincs 2 vagy 3, csak 1 műszak, de az nem 8 órás. Mosogató meg kb. a posztban szereplő bér harmadáért akad.

pizo 2017.07.13. 12:03:52

Nem gasztronómiai vállalkozóként: az egyéb költségekben rengeteg hiba, hiány és alultervezés van.

Üdv. Zoli

pizo 2017.07.13. 12:06:09

@SzAdam: "ugyanígy számolva az autójavító műhely sem tudja megjavítani a kocsid olyan áron, ahogy Te azt elvárod"

Nem is tudja! Most pont ilyen költségszámításokkal foglalkozom mint gépjárműves szakember, döbbenetes dolgok jönnek ki.

Zoli

papierusz 2017.07.13. 12:06:28

@Roadster68: találomra rákerestem egy ital nagykerre, nézzük az üdítő árakat: 0,25 7UP 93Ft. Véletlenszerűen kiválasztott szegedi középkat étterem itallapja 0,25 pepsi termék: 300 Ft, ez nettó 236 Ft. 256/93~2,5 szeres különbség, 150 %-os haszon. 200 adag rántott hús mellé elfogy átlag 2 db adagonként: napi 57000 Ft bevétel üdítőből megszorozva 30 nappal 1 716 000 Ft. Ésszerűen gondolkozva ezt megfelezzük, kerekítjük 1 M Ft-ra. Ez egy hónapban csak szénsavas üdítőből. Nincs szó alkoholos italokról, sörről, borról, pálinkáról és a helyben készült italokról. A véletlenszerűen kiválasztottszegedi középkat étterem itallapján szerepel még a Haázi limondádé 600 Ft/0,5 l-es áron, ez 18-as Áfával számolva nettó 508 Ft. Mennyi lehet a költsége fél literenként ennek a lének? 100 Ft? Rögtön 400 %-os a haszon rajta.
Még mielőtt, sarkítok, igen, tudom, nettó beszerzés, nettó eladás, bruttó beszerzés, bruttó eladás, elábé, haszonkulcs, meg miegymás. Ki lehet ezt pontosan is számolni, meg lehet a megfelelő beszerzési forrásokat is találni, le lehet szerződni üdítőipari cégekkel, sörgyárakkal, akik forgalmi vállalásra pénzt adnak a vállalkozásnak.

Vagy persze el lehet várni, hogy valaki előkészítse a zöldséget minimálbérért 240 órában havonta. Világetető...

papierusz 2017.07.13. 12:10:18

@sergio1977: a 2000 Ft-os hátszínből tudnál nekem is szerezni pár kilát? Elfér a fagyban, apránként megeszegetném!

banyek 2017.07.13. 12:13:19

@István Tamasi: ebedtol vacsoraig harom ember nem sok heti het nap, hogy hoznad ossze a muszakokat?

VT Man 2017.07.13. 12:18:51

@Kulics:
"@VT Man: te valamelyik másik posztra reagálsz??? PONT arról szól a poszt hogy HA a nyugati bérszinvonalon keresne a személyzet akkor lenne ilyen drága a kaja. "

Aha.

Csak epp nyugaton, nyugati berszinttel dolgozo szemelyzettel olcsobb a kaja.

Tehat valami nem stimmel a szamitasban.

Fejér Roxanne 2017.07.13. 12:27:21

@Doktor Kamera: Kíváncsi lennék annak a 3 fontos steak + köret menünek a minőségére, mivel Angliában a legalja marhahús negyed kilója kerül 3 font körüli összegbe, és akkor az még csak nyers hús a tescoban.

Bambano 2017.07.13. 12:36:13

láthatóan nem megy a matek...
ha egy műszakban 3 szakácsnak kell dolgoznia, akkor nem kell 9 szakácsot alkalmaznia. stb. stb.
ezt a logikát követve, mivel jól láthatóan a bérköltség nyomja meg az árat, a 6000+ forintos ár is levihető 4000 alá. valószínűleg sokkal lejjebb.

a 3000 forint meg a mai árszinthez képest nem annyira elszállt ár.

egyébként a közgazdaságtan azt mondja, hogyha te 6000-ért tudsz előállítani valamit, amire 2000-ért van kereslet, akkor zárd be az üzemet.
azt is mondja, hogy munkaerőpiac van, ha egy dolgozó máshol lényegesen többet kaphat, mint nálad, akkor oda megy.

smartdrive 2017.07.13. 12:40:53

na látod ezért nem megyek étterembe. az én pénzemből egy MOSOGATÓ ne keressen 350 ezer nettót

2017.07.13. 12:44:43

@smartdrive: de ha te mondjuk 700ezret keresnél, akkor nem bánnád, hogy ő 350ezerért mosogat.
Mindenesetre még bruttónak is irreálisan sok a 350ezer egy budapesti mosogatónak.

pizo 2017.07.13. 12:46:32

@smartdrive: "az én pénzemből egy MOSOGATÓ ne keressen 350 ezer nettót"

Nagyon jó mondat! Mert megmutatja mi a LEGNAGYOBB baj itthon: senki sem akartja a PIACI árat megfizetni SEMMIÉRT sem, mert RAJTA az a szemét vendéglős, autószerelő, könyvelő ne keressen, hanem dolgozzon neki INGYEN.

Te mist is csinálsz, mivel foglalkozol? Hát majd én sem veszem igénybe a Te szolgáltatásodat, mert TE ne keressél RAJTAM, hanem dögöljél éhen...

Remélem érted amit írtam.

Zoli

Brett Shaw 2017.07.13. 12:51:55

Elolvastam végig, nem tűnik irreálisnak. Kár fennakadni azon, hogy 800 vagy 400 forint az anyagköltsége egy rántott húsnak, mert az összes költségnek csak töredéke így is.

chrisred 2017.07.13. 12:53:15

@pizo: Nem arról van szó, hogy nem fizeti meg a piaci árat, pölö fizetés nélkül lóg meg az étteremből, ezért szegény mosogatónak ingyen kell elmosogatni a tányérját. Hanem hogy nem veszi igénybe a szolgáltatást, mert nem éri meg neki.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 12:54:15

@Bambano: de, mert 2 műszak van, és mindenkinek van 2 szabadnapja, illetve szabadsága is, bármilyen hihetetlen.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 12:55:25

@smartdrive: ok, de akkor nem kell hisztizni hogy az összes szakember külföldre megy.

Bambano 2017.07.13. 12:58:49

@Sexual Harassment Panda: 200 ember egy 50 fős étteremben 4 kör. 2-3 óra összesen. napi 3 órára ne legyen már 2x8 órás műszak, mert megcsikarom magam.

2017.07.13. 13:00:19

@pizo: "enki sem akartja a PIACI árat megfizetni SEMMIÉRT sem"

Baromság! A piaci ár pont annyi, amit a piac fizet érte. Ha egy mosogatót tudsz találni 160ezerért havonta, akkor nem 350ezer a piaci ára annak a "szakmának". Ha az uber elvisz feleannyiért, mint a céges taxis vagy a hiénataxis, akkor nem a taxis ára a piaci ár. Persze ha az állam fasiszta módon beleavatkozik a piac működésébe, akkor meg nincs értelme piacról beszélni.

2017.07.13. 13:01:18

Szerintem ha a konyhai kisegítő (továbbiakban mosogató) megkap 200-at, akkor már nem feltétlen adja fel az itteni bért az osztrák/angol létért cserébe, vagy legalábbis nem olyan mértékben. Na de számoljunk 240-el és mondjuk azt, elindult valami. Ez kb 350 bruttó (nem számolok most a hr portálon engedelmetekkel), A teljes költsége a munkáltatónak 450.000 ft körül alakul, miután megfizet mindent.
2 mosogató bőven el tudja vinni a helyet, de 3 fővel is számolva 1.350.000 / hó.
(Munkakör-gazdagítás keretében ki is takaríthatnak ennyiért)

9 cincér hőspincér ugyanezen a béren boldog lesz, főleg ha a jattot is megkapják. + 4.050.000

Nem Gordon Ramsey aki a konyhát igazgatja, így műszakonként 1-1 szakács az étlapon lévő cirka 12 - nagyjából egyszerűbb - ételt (többet felesleges) a konyhai kisegítőkkel közösen el tudja készíteni. De ha túlbiztosítjuk, akkor legyen 6 szakács, műszakonként 2-2. Nettó 300-ért fejenként. Ez azért pesten sem egy rossz bér, főleg egy még nem befutott szakácsnak. Kb az bruttó 480, minden munkáltatói költséggel 600.000, 6 főre 3.600.000

Így jelenleg 1.350.000+4.050.000+3.600.000 a munkaerő költsége, azaz br. 9.000.000 ft.
A főnök felvesz 450 nettót. Az kb 800.000 teljes bruttó költség. Számoljunk azért 10.000.000-val az egyszerűség kedvéért.

A helyet egy frekventáltabb területen is havi 400.000-ból illene letudni. Ami ennél drágább az nem neki való.

Ő maga futtathatja a boltot facebookon, gyárthat szórólapot. Idehaza az üzletvezetők szeretik azt hinni, hogy nekik semmit sem kell tenniük. Szükség esetén beállhat a konyhába is. Nem törik le a keze.

Tegyük fel, vesz alapanyagot 3.000.000 ft-ért. Nem dolgoztam konyhán, nem tudom ez mire elég, de valószínűleg igen sok mindenre.

Tehát 13.400.000 ft-nál vagyunk.

A nagy koponyák szerint minimum 50% haszonkulccsal kell üzemelnie egy étteremnek. Ahhoz, hogy napi 80 adag ételt lefőzzön, az havi szinten 2400 adag étel. Ez így 5583 ft lenne + az 50% haszon, 8375 ft.
Látjuk hogy ez irdatlan kevés ételmennyiség a létszámhoz. Egy lángossütőben is lesül 2-300 lángos naponta!

Szóval módosítsuk a számolást.
Betér a tervezett 200 vendég. Havi 6000 adag étel. Frekventált helyen tényleg nem lehet probléma.
Új ár ez alapján 2233 ft, 50% haszonkulccsal 3300 ft.

Az italfogyasztással le lehet vágni a költségeket, a legtöbb helyen ugyanis a pián van a nagy haszon.

Mindezek fényében az átlagos étel, normálisan megfizetett alkalmazottakkal, normális alapanyagokból, normális helyen, kelló haszonnal és minden megfizetése után 1500 ft-ból kihozható.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 13:03:46

@Bambano: te mennyit dolgoztál màr konyhán?

KukuxuBucsu 2017.07.13. 13:04:19

A hozzászólásokat olvasva azt javaslom a poszternek, hogy legközelebb konkrét ételmegnevezés helyett "A étel" szerepeljen, mert a legtöbb ember leragad a rántott húsnál, és ilyen furcsákat írogat, hogy otthon a rezsón mennyiből égetik oda.

pizo 2017.07.13. 13:06:50

@Colonel H. Stinkmeaner: Elmagyarázom: az lenne a piaci ár, ha kiszámolod az általad nyújtott szolgáltatás költségeidet korrektül, a jogszabályokat betartva, hozzáteszel egy korrekt 15%-os hasznot, és ezt tudod érvényesíteni. ha ezt nem tudod, akkor az nem piaci ár, hanem valami más, és hogy ne legyél veszteséges, trükköznöd kell. Vö, csalni, ne fizetni adót, járulékot, lejárt élelmiszert adni, alacsony fizetést, stb.

Zoli

ChPh 2017.07.13. 13:07:21

@fifibá55: Ja, le kell venni a túlzásokat és értelmezhető. De nem, a kedves kommentelők el akarják mondani mindenáron mi a valóság, de ezt a levélküldő is tudja...

Mikrobi 2017.07.13. 13:08:02

450-650 ezer Ft egy szakácsnak? 350 ezer egy mosogatónak? Ez komoly? Mert akkor én azonnal megyek mosogatónak! A karbantartási költségek miért kerülnének havi 100 rongyba? És ennek a pár embernek a bérszámfejtése (számítógéppel, nagyrészt automatizálva) 30 rongyba? Plusz az egyéb könyvelés másik 30?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 13:10:29

@Mikrobi: mert a posztoló nyugateurópai béreket vett alapul.
Tudod mennyit keres egy szakács átlag Németországban?
2000 Euró nettó , + teljes ellátás

pizo 2017.07.13. 13:13:48

@Mikrobi: Karbantartási és egyéb költségek alul vannak kalkulálva. És a könyvelés egy nagyobb helynek 50-től indul, mert rohadt sok dolog van vele, nemcsak a bérszámfejtés... Te sem voltál még vállalkozó...

És persze a hasznon kívül nem volt számolva az amortizáció, a szükséges fejlesztések fedezetére elkülönített összeg, a biztonsági tartalék ha hirtelen nagyobb költség merül fel (hirtelen tönkremegy a sütő vagy valami más), stb...

Zoli

Roadster68 2017.07.13. 13:15:03

@_B_: Jaja, 300%.-ot akartam írni.

ChPh 2017.07.13. 13:19:00

@pizo: A hozzászólók nagy része se nem vállalkozó, se nem látott éttermet belülről...

2017.07.13. 13:21:54

Hát, ha 450 ezret keresek majd és nem 150 ezret, akkor a mostani gyatra 2 ezer forintos helyett szívesen kifizetem az arányaiban ugyanannyi, 6 ezer forintos kaját. Vagyis a blogger által megszólított vendéglátós csak annyit tett hozzá a tisztánlátáshoz, hogy 2 ezerért ehetnénk akár jót is a mai viszonyok mellett! Köszönjük!
És akkor elfogadtam a matekot, pedig alaposan tett a kiadások számlájára...

sergio1977 2017.07.13. 13:26:00

@papierusz: Egy nagyon jó barátom üzletvezető egy pesti étteremben. Ő szerezte az ő beszállítójuktól, aki neki odaadta ugyanannyiért, amennyit az étteremtől is kér. Szóval szerezni nem tudok... Ha nagyon kell, nyiss éttermet és akkor menni fog! ;-) :-)

chrisred 2017.07.13. 13:30:42

@KukuxuBucsu: De pont azzal dramatizálta a példát. Mert ha azt írja, hogy egy vendégnek nagyjából átlagban 6 ezerért kell fogyasztania, hogy kijöjjön a számítás, senkinek az arcizma nem rándul. De úgy, hogy minden vendég csak egy adag ételt fogyaszthat, teljesen bekavart magának is.

VT Man 2017.07.13. 13:36:57

@karandash:
A 200 ezer közmunkás országában (havi 47 ezer), kicsit elszállt a 350 ezer mosogatásért.
Arra van 200 ezer jelölt.

DFK 2017.07.13. 13:44:48

@Serivor: a 25 euróban benne van a köret, és az ital is. Legalábbis Bécsben. Máshol olcsóbb.

nikkel odeon 2017.07.13. 14:00:48

650k egy szakácsnak, és 350k mosogatásért - te konkrétan hülye vagy? Ismertem olyan OTP-s fiókvezetőt, aki az utóbbi összegtől alig keresett jobban. De akkor már mér ne keresne annyit egy szakács, mint egy szenior programozó, egy mosogató meg annyit, mint egy kutató gyógyszerész? Nettó baromság...

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 14:02:02

@nikkel odeon: nem te vagy a legélesebb kés a fiókban.

bobijub 2017.07.13. 14:03:01

@Tibor Székely:

(1) ide aztán igazán nem kell az milennehamikelangyelószéklábakatfaragna megközelítés. étterembe többféle okból mehet valaki. ezekből ki-ki kiválogathatja hogy ízlése szerint melyiknek nem fogadja el a létjogosultságát. miért is ízlik akárkinek jobban a rántotthús annak tudatában, hogy ugyanaz a szakács képes lenne tökéletes dobostortát is csinálni meg tökéletes szusit is meg tökéletes piláfot is meg tökéletes sültszöcskét is meg tökéletes(en élvezetellenes ízmentesített) egészségmániás paleovegán humbugot is ?????? egy étteremben egy ülésben kevesen esznek végig több vacsorát. ha nem egy kisváros egyetlen étterméről van szó, akkor aki legközelebb mást akar vacsorázni, mehet egy olyan kajáldába, ahol adnak mást is. normális esetben a szakosodásnak lehet az eredménye az igazi specialista, és normális esetben az igazi specialista pedig attól igazi specialista, hogy sokkal rántotthúsabb rántotthúst tud csinálni mint a nemspecialista (vagy sokkal hatékonyabban tudja csinálni, de a kalkuláció pont arról szól, hogy a rántotthúscsinálás hatékonyságának fokozása ebben a játékban nem a legmeghatározóbb tényező.)

(2) ez aztán a qrv@-durv@ szelektív olvasás. a kalkuláció teljes terjedelmének elég jelentős része szól azokról a tételekről, amiket egy étterem költségvetésének ki kell tudnia gazdálkodni az alapanyagárakon kívül. szóval a háziasszony tényleg sokkal-sokkal-sokkal olcsóbban hozza ki, de ha hozzászámolnánk a háziasszony órabérét, és ehhez az alapanyagbeszerzésre jutó részt, az előkészítést, a mosogatást, a takarítást, és minden hasonló egyebet is hozzászámolnánk, akkor a nyolcszoros szorzó mindjárt lecsökkenne háromésfélszeres alá.

nikkel odeon 2017.07.13. 14:05:35

Meg a valóságban a mosogató személyzet be se lesz jelentve, vagy ha belesz, akkor is csak minimálbérre - és attól nem is fognak sokkal többet kapni, és nem is kell, mert piaci alapon annyit ér a munkájuk. 350k... ezt a baromságot nincs az a hülye, aki elhiszi. Bőven _pesti_ átlagbér feletti fizetés (egy átlag diplomás se keres ennyit szerintem) egy betanított munkáért, nyilván, Amúgy természetesen minden étterem mindig mindenben teljesen tisztességes volt, és mindent le is adóztak becsületesen, és ilyen szép béreket adnak...

Bambano 2017.07.13. 14:05:39

@Sexual Harassment Panda: többet, mint szerettem volna. én voltam a Therma-1! :P

Előfordult-e már veled, hogy egy tojásra azt mondtad, hogy záp? Ehhez képest hány tojást tojtál eddig?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 14:09:45

@Bambano: attól függetlenül 9 szakács egy 50 fős étteremben alap.

sujbert 2017.07.13. 14:19:23

A 350 ezres mosogatót már írták. Egy másik: 12.6 milliós bruttó bér járulékkal kb. 15 millió. Hová lesz kb. 8 millió, ami a 23.4 millió teljes bérköltséghez kell?

FayRodisz 2017.07.13. 14:24:40

@legyetek5ó6éú2:

Bocsánat, valamit félreolvastam és 2 szakács bérével kalkuláltam, kilencé már valóban megközelíti.

A többi nagyon szép és nagyon jó, de a RAS meg a többi egykártyás idiotizmus nagyon jó otthon a laptopra dugva játszadozni és kipróbálni a működést, de ipari környezetben egy kalap szart nem érnek, nulla zavarvédelem és a többi ami azonnal előjön ha kattogó, cserregő, motorzajtól terhelt környezetben próbálod használni. Tapasztalat. Belefuttattak egy fejlesztésbe ahol a csodaszámítógép 8 nyomógombot és egy szaros négysoros LCD-t nem tudott lefagyás nélkül lekezelni. Amióta kivágtam és kapott egy rendesen megtervezett mezei PIC vezérlést, azóta hibátlanul ketyeg.

Jahno 2017.07.13. 14:27:03

@Benoke2: Haverom minőségi teázója meg döglődik a Móricz környékén....

Zsoltbacsi 2017.07.13. 14:27:19

@Serivor:

"Nincs napi rutinom az osztrák éttermekben, ezért most kerestem találomra párat. Egy adag Wienerschnitzel simán megvan 20-25 €, és azt még nem is figyeltem, a köret benne van-e ennyiért."

Innsbruckban elek (itt Tirolban a legmagasabb az osztrak atlagfizetes, kb 15-20 szazalekkal a becsi felett) es normal adag Wiener Schnitzel 13-15 Eur kb mindenhol a varosban, de 20ert mar tanyerrol lelogo kb 25 dekasat kapsz...
Ebben az arban a koret (altalaban petrezselymes krumpli) es gyakran salata (altalaban kaposzta) is benne van.

FayRodisz 2017.07.13. 14:28:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mert az étteremben többet kapsz. Amúgy ha figyeltél volna, akkor körülbelüli mérettel, árral, darabbal próbálta számolni nem pont 8 - 10 - 12 - akárhány dekával, de nem is 2 dekán van a hangsúly, hanem a nagyságrenden. Vagy ha kiszámolom 13 dekával 8 tized grammig és 3 tizedes pontossággal és kijön egy adag 333 ruppóról 347 ruppóra akkor minden rendben?

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.07.13. 14:35:28

@Sexual Harassment Panda: Ne hulyeskedj mar. 4 csillagos kulfoldi szalloda konyhaja, reggel hattol ejfelig nyitva, 150-200 a la carte reggeli, 100-150 a la carte vacsora, kozte meg 400-500 adag bar food. Ez egy jobb napon 700-850 adag kaja, erre vagyunk 15-en szakacsok, es ebben mar benne van a reszmunkaidos mamoka, a ket kulon cukrasz es a tanulokislany is.
Egy 200 fos vacsoraszervizt 4 szakacs megcsinal, egy az eloetelen, egy a halon, egy a húson, egy meg oda segit be ahol epp gebasz van. Es nem rantott hus-rizs a menu.

legyetek 2017.07.13. 14:37:02

@FayRodisz: Hát egy konyha azért nem ipari környezet, de egye fene legyen
egy PIC, nem ez a tétel.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 14:43:40

@Firestarter.18: nálunk 50 fő alacartra vagyunk 10-en.

Szelid sunmalac 2017.07.13. 14:49:20

@Sexual Harassment Panda: Mar megint hazudsz. Dehogy keres egy szakacs 2000 nettot ATLAGBAN. Rendszeresen osszevissza hazuduzol baszod aztan azzal probalod meg alatamasztani a tobbi faszsagodat ugy teve, mintha te aztan ertenel hozza. Az atlag 2000 BRUTTO, aminek 2/3-at kapjak kezhez, de az is fugg szovetsegi allamtol, etteremtol, kortol. Nach der Ausbildung können Köche im Schnitt mit einem Einstiegsgehalt von 1.711 € rechnen. Im weiteren Berufsleben sehen die Gehälter so aus:
25 Jahre = 1.768 Euro brutto
30 Jahre = 1.831 Euro brutto
35 Jahre = 1.929 Euro brutto
40 Jahre = 1.999 Euro brutto
45 Jahre = 2.053 Euro brutto
50 Jahre = 2.055 Euro brutto

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 14:50:41

@Szelid sunmalac: nagyon szép!
Attól függetlenül Németországban 1800 eurò alatt nem találsz szakácsot.

a keresztényeket bántani tilos 2017.07.13. 15:00:55

@renegadepestisrac: Kanadában 5% a szövetségi ÁFA és 6% körül van a tartományi ÁFA (legalábbis Quebec-ben). A bérköltségek, és az alapanyag árak is egész mások lehetnek.

Viszont Kanadában csúnyán néznek rád, ha nem adsz minimum 15, de inkább 20-25% borravalót, mert a pincér kizárólag abból kap fizetést. :P

honapos retek 2017.07.13. 15:19:30

A legtöbb bécsi vendéglöben napi 6,20-6,90 euroért, tehát kb 2000 ft-ért kapni napi menüt leves fö étellel. Minden héten egyszer pont bécsi szelet van, de a többi napokon is az egyik menü mindig hussal van. A kiszolgálás is normális es nem kötelezö italt rendelni mert az asztalon ott a viz. Na most ez egy harmada annak az összegnek mint ami a cikkben szerepel. Lehet hogy egy osztrák háromszor annyi ételt készitk el egy müszakban mint a budapesti kollégája és hogy ott az alapanyag is olcsobb mint Pesten? Vagy egyszerüen etetnek bennünket nem rántott hússal hanem salátával?

Szelid sunmalac 2017.07.13. 15:20:42

@Sexual Harassment Panda: Hat persze hogy nem! Meg a nagy lofaszt baratocskam. Sot, ahogy irtad minden kibaszott etteremben legalabb 10 szakacsa van. Kicsit fogjal mar legalabb akor vissza ha szembesitettek a hulyesegeiddel. Azt hiszed senki mas nem dolgozott ,de meg csak nem is jart etteremben soha?

2017.07.13. 15:21:31

@Sexual Harassment Panda:

@Sexual Harassment Panda: nyilván Misleny-csillagos helyen lehet 10 szakács is, de egy jobb átlag budapesti étterembe nem fognak ennyit felvenni, de egy ausztriai schnitzelezőbe se. A posztban nem Misleny-csillagos helyről volt szó, hanem kivert és kirántott húst akarnak eladni (vagy annál nem sokkal bonyolultabb fogásokat), napi 200 parasztnak. Tudod, az éttermek többségébe azért megy a paraszt a fejlett világban, hogy elverje az éhét és mert otthon nem főz. Aztán van a pár százaléknyi, ahova meg azért mennek, mert kulináris orgazmust akarnak átélni.
Magyarországon picit lejjebb van a szint mindkét kategóriában, mert córesz van, ezért otthon főz sok ember.

Szelid sunmalac 2017.07.13. 15:23:22

@honapos retek: Epp a mult heten tartottam ketnapos konferenciat Becsben. Eeltem egyik legjobb becsiszeletet ettem, lelogott a tanyerrol ,vajpuha volt. 7,5 korettel. Nemetoban az atlag menu 12 EUR korul mozog, Ebben 3-4 fele foetel kozul lehet valasztani (korettel), kenyer, ital, kave. Van ahol leves vagy desszert is van benne. Menzakon ennek fele, kicsit menobb ettermekben a menu 15-17 korul van.

2017.07.13. 15:27:25

@pizo: piaci ár az annyi, amennyiért megveszik a cuccot. Senkit se érdekel, hogy te mennyit gondolsz kapni érte. Irreleváns.
Ma Budapesten irreleváns, hogy valaki 350ezret akr kapni mosogatóként napi egy nyolcórás műszakért. Aki ennyit vagy többet akar keresni, az megy ausztriai hüttébe keccsölni. Nincs Magyarországon étterem, ami kifizet egy mosogatónak ennyit.
Miért? Mert a piac nem indokolja, hisz kap százhúszért is mosogatót. Vidéken még jóval kevesebbért is.

2017.07.13. 15:45:05

Már bocsánat, de "Egy séf" igazi hülye.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 15:45:17

@Szelid sunmalac: az általad írt bértábla milyen pozìcióra vonatkozik?
Mennyit dolgoztál már konyhán?

Szelid sunmalac 2017.07.13. 16:00:00

@Sexual Harassment Panda: Milyenre baszki?! Hat hidegburkolora es asztronautara egyarant!
Neeem! Ne engem probalj meg hitelteleniteni, hanem cafold meg az en tenyeim, vagy tamaszd ala TE tenyekkel a te faszsagaid!
Egybkent meg pont jo lora tettel ocsem! Az elso diplomam KVIF-es, es a Balaton mellett nottem fel. Reszletekbe nem megyek.

De nesze bazdmeg mer en ilyen rendes vagyok, hogy funkcionalis analfabeta trolloknak is bemsolom ha mar guglizni hulye:
www.gehaltsvergleich.com/gehalt/Koch-Koechin

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:00:03

@Sexual Harassment Panda:

Az egyik legnagyobb osszehasonlito es hirdetooldal, szerint 1449 hirdetes alapjan orszagosan 1439 es 2702 kozott van a kinalat. Brutto termeszetesen es sima beosztott szakacs

www.gehaltsvergleich.com/gehalt/Koch-Koechin

2017.07.13. 16:03:43

42 szakács shift... na itt dobja el mindenki az agyát. Persze, heti hét nap, minden nap 3 műszakban fogja tolni az étterem meg minden műszakban lesz minimum 2 szakács. Hógyneeee! Magyarországon leginkább egy 10 órás műszakban tolja a szakács, szabadnap meg hol va, hol nincs. Balatonnál mondjuk szezonban nincs. Magyar viszonyok közt egy ilyen 50 fős éttermet két szakács vinne. Nem 9.
Nem mondom, hogy ez helyes, vagy követendő, de olyan bérköltséget, amit itt a posztban felvázoltak, sehol se fognak Magyarországon kifizetni a tulajdonosok.

renegadepestisrac 2017.07.13. 16:10:02

@a keresztényeket bántani tilos:
Azt tudom, hogy a franciák különcködnek, de a legtöbb tartományban mára egybe olvasztották a gst-t és a pst-t. HST vagy mi lett belőle...
De ez lényegtelen....
Itthon 150 nettó mellett fizetsz 1500-at a salátáért kint meg 700 nettó mellett 1000-et.
Nem gondolod, hoyg ekkora bérköltség különbség mellett elenyésző az áfa mértéke?

púdó 2017.07.13. 16:11:30

a poszter egy hazug.ezt bátran kijelentem.

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:28:24

@Szelid sunmalac:

Azert ez nem ilyen egyszeru. Nekem sok magyar vendeglatos ismerosom van, es itt TIrol es Salzburg kornyeken mindenki hazaviszi a 2000-et ugy, hogy melle meg teljes ellatast is kapnak.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 16:28:31

@Szelid sunmalac: te nem igazán vagy képben.
A konyhán van kb 20 pozíció, a commis de cuisine-tól az executive chef-ig.
Mind más fizetéssel.
Fölösleges arcoskodnod, nincs igazad.
Pl jelenleg én junior souschef-ként 2000 euró nettót keresek, + a 600 eurós lakásomat a cég fizeti.
Nálunk 2500 bruttò + szállás alatt nincs szakács a kobyhán.
(Nekik nem jár teljes lakás, 300 euró hozzájárulást kapnak)
Ezen felül napi 3x étkezés, szabadnapokon is, ingyenes munkaruha+ tisztìtás, privát duha tisztítás kedvezményes áron.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 16:29:35

@Zsoltbacsi: hülye ez, hagyjad.
Nem mind1 hogy commis vagy sous chefként dolgozol.
Életében nem járt konyhán, de az észt azt ossza

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:29:46

@Zsoltbacsi: Marmint ez nem a belvarosra, hanem a kornyezo sipalyakra ertendo termeszetesen. (telen-nyaron 2x 4 honap)

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:33:44

@Sexual Harassment Panda: Illetve meg azt is hozza kell tenni a matekhoz, hogy itt evente 14 havi fizetes van

Haverjaimnal ugy megy a 4 honapos szezon, hogy aki vegigcsinalja, az az utolso honapban kb tripla bert kap (ki nem vett szabadsagok+ bonuszok+egyeb)

sakkosfx 2017.07.13. 16:44:09

A kormányink döntése, hogy mi mennyibe kerül! A piaci lehetőségeket is a kormányaink határozták meg! Nálunk nincs szabad piac! A gengszter váltás óta nem tudtam eljutni saját erőből egy étterembe vacsorázni!

Marcsee 2017.07.13. 17:10:09

Nem olvastam végig az összes kommentet, mert felb@szódott az agyvizem. Azt írta már valaki, hogy "Emberek, szövegértés csillagos egyes, pótvizsgára sem mehet!"?

Le lett írva, hogy számításban szereplö bérek az állásra jelentkezőktől ELVÁRT, Lacika ennyit szeretne kapni, mert Józsi németbe is ennyit kap, amikor szabadnapos. Nem a valós piaci bérekről volt szó! Ez nem egy valódi vállalkozás valódi üzleti terve, ez fikció! Ami megmutatja, hogy mennyir kellene kb. csengetni egy éttermi kajáért, ha pl az elvárt fizut kapná a személyzet..

xclusiv 2017.07.13. 17:46:03

@Marcsee: nem az a fő baj, hogy elvárt bérrel számolt (bár azt is megnézném, aki konyhai mosogatói állásra jelentkezve benyög nettó 350-et), hanem az, hogy faszságot.

9 szakács kell neki ahhoz, hogy napi 200 ember elé letegyen egy egyszerű egyfogásos ételt. Értem én hogy több műszak meg szabadság meg szabadnap meg apámfasza, de akkor is az jön ki, hogy egy szakács napi 8 órában elkészít 30-40 rántott húst és mellé köretnek rizst (ami amúgy a legyegyszerűbb és legkevésbé macerás köret). Ezt egy falusi háziasszony simán megcsinálja egy vasárnap délelőtt, és mellette még elmosogat, és még egy csomó mást is megcsinál.

A másik meg: ilyen túlzásokkal behord egy horror nagy bérköltséget (a 6000-es kaja kb. 75%-a) , aztán ezt az egészet be _kell_ hozni egy darab főételen, ami mondjuk legyen a legkommerszebb magyar étel, mert így pörög a demagógia.

Mert ugye levest nem lehet enni, hiszen ha a leves ára a főétel fele-harmada (az anyagköltsége pedig kb. ötöde-tizede), az borítaná az egészet, akkor már csak 4k lenne egy rántott hús.

És ugye ha iszik is a vendég, azon is ott van a sokszáz százalékos árrés, akkor máris nem lenne már a rántott hús körettel csak 2500-3000 Ft.

És ez már baromi közel van a jelenlegi árakhoz, pedig álom fizetéssel van van fizetve a napi 8 órát dolgozó személyzet, és mindenki be van 8 órára jelentve.

A valóság ezzel szemben az, hogy fele ennyi személyzet kétszer ennyit dolgozik, fele-harmada ennyi nettóért, és mivel a bejelentés és adózás is "okosba van megoldva", így valójában a bruttó bérköltség még ennek is a töredéke.

VT Man 2017.07.13. 17:50:28

@Szelid sunmalac:
"Epp a mult heten tartottam ketnapos konferenciat Becsben. Eeltem egyik legjobb becsiszeletet ettem, lelogott a tanyerrol ,vajpuha volt. 7,5 korettel. Nemetoban az atlag menu 12 EUR korul mozog,"

Nekem is ez szurja a szememet, hogy a posztolto BEBIZONYITOTTA es KISZAMOLTA, hogy nyugati berek mellett 6000 Forint kell legyen egy foetel.

Csak epp nyugaton ennek toredekeert kapod meg.

Roadster68 2017.07.13. 18:42:50

Mellesleg jó lenne ha egy séf nem játszana étterem tulajdonost, mert mint a mellékelt szöveg is alátámasztja: EGYSZERŰEN HÜLYE HOZZÁ.
Nem mintha az étterem tulajdonosok nagy része nem az lenne, de ezért mennek tönkre az éttermek is mert: EGYSZERŰEN HÜLYÉK HOZZÁ.
Nem messze tőlünk nyilt egy étterem szar helyen elképesztően olcsó árakkal, melyek üdítő esetén a Tesco árszintjén mozgott pl 0.5l Coca Cola 200 Ft.
Akkor kiszámoltam hogy havonta kb 1 millát fizet rá. Két évig bírta.

charliefirpo1 2017.07.13. 19:01:53

Gemeinkostenkalkulation, hogy jobban menjen a matek: www.welt-der-bwl.de/Kalkulationsschema

Janossz 2017.07.13. 19:18:51

Ez a Séf Bácsi a South Parkból jött ugye?
Ok, hogy egyféle kaját ad, de köret is csak rizs lehet? Ne már!!
A monokultúrás konyhához nem kell hadsereg. Mi a fenét csinálna annyi ember egész nap a konyhában? Meg három felszolgáló a placcon...Ugyan már!
Álomfizetésekért.

Sajnos a piacról ez a jóember (amennyiben nem vicc ez) életében nem hallott. Olyat kell árulni, lehetőleg jó minőségben, amire fizetőképes kereslet van. A hatezres rántott szeletéért Pesten nem állnának sorba.
Bécsben is olcsóbb (18 Euro), ahol sorban állnak érte. Pedig az egy legendás hely.

Janossz 2017.07.13. 19:21:45

@VT Man: Meg a troll-sereg, akik életükben Kisvárdánál messzebb még nem jártak, de állítani tudják időnként, hogy nyugaton minden! kétszer annyiba kerül. Imádom őket.

Nancsibacsi 2017.07.13. 19:30:43

@Sexual Harassment Panda: "mert egy étlapon van kb 20 étel "
És az mégis mit számít? Nem mindegyikből 200 adagot kell előkészíteni. A pincérnek attól tovább tart kihordania, hogy 20 féle ételt hord ki, nem egyfélét?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 19:43:52

@Nancsibacsi: nem, de a szakácsnzk több mindent kell előkészítenie.
A konyhai munka 90% előkészítés, és ha minden nap mindent frissen csinálsz, kell a 9 szakács.

Janossz 2017.07.13. 19:52:11

@Sexual Harassment Panda: A posztban szereplő nagyszerű:-) üzleti terv egy féle étellel kalkulál. Sőt, egy féle körettel. Mitől is lett ez nálad húsz?

bandigyerek 2017.07.13. 19:58:07

Néhány hónapja olvastam, hogy a westendben nyílt valami büfé, ahol háromezerért adják a féltenyérnyi rántotthúst papírdobozban, mert valami lófaszjóska séf a tulaj. Miért van az az érzésem hogy a fenti posztot ez az ember duzzogta ide, mert nem megy a bolt?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 20:08:03

@Janossz: szóval szerinted reális az, hogy 1 féle étel van egy étteremben, és arra az 1 ételre 9 szakács.
Ok.

Janossz 2017.07.13. 20:12:39

@Sexual Harassment Panda: Az egész iromány értelmetlen. Ha csak a 206 kommentet nem számolom, az volt a cél, nem az étteremnyitás. :-)

puzz 2017.07.13. 20:18:12

@ChPh: Még szerencse, hogy itt vagy te nekünk! A mi zseni megmondó emberünk!! :))))

Nedudgi - Dörrög Zultán 2017.07.13. 20:36:10

Úgy gondolom egy dolog kimaradt a működési tervből: az italok. Az éttermek az italokon elég sokat keresnek és ott a beszerzési áron túl nincs más költség (pincér, mosogató, gáz, ...). Az italokból jövő haszon jelentősen javíthat a helyzeten.

eff 2017.07.13. 21:39:46

Szerintem a cikkíró nem séf. Vagy ha az, akkor tegyük " " közé, mert tuti valami menza szerűségben nyomja, esetleg valami melóhely kantinjában. Eleve mi az, hogy 3 műszak vendéglátásban, mi ez a bőséges létszám egy 50 fős helyen, ha tényleg séf lenne, akkor eleve számolt volna az itallal is, nemcsak az étellel. Ő úgy számolt mint mondjuk egy ebédeltető hely, ami 11.30-15.00 közt várja a proletárokat, és utána bezár.

GiaMarie 2017.07.13. 22:31:27

De azért bájosan "lenyúlta" a kommentemet, az kicsit reálisabb számokat tartalmazott :D . Egyébként van ebben az országban más gond is, csak hogy lássuk, hova vezet az elvárt bérek megadása: a BKV, Volán, stb JÓL fizet a magyar átlaghoz képest. Nagyon jól, és a fő "gond" hogy tisztességesen bejelentve. Ennek biztosításához a magyar bérekhez képest irreális jegy és bérletárak jönnek ki. Csak viszonyításképp, a városban, ahol lakom, 3000 Ft egy helyi buszbérlet, és a város két legtávolabbi pontja sem több 3,5 km-nél (persze a busz megtesz egy vidám 20 perces kört lelkes utasaival, de kocsival bármely megállóból bármely megállóba közvetlenül MAXIMUM 3,5 km) Havi 20 munkanappal számolva maximum 140 km. Egy szomorkás régi Suzukival EGY EMBERNEK EGYEDÜL is megáll a buszbérlet árából! Ugyanakkor amikor hozzám munkaadóként jelentkezik valaki egy reménytelen zergeb*szta zsákfaluból dolgozni, akkor az Mt kimondja, hogy fizessem a bérletét is. Ez, a fentieknek hála 30-40.000 Ft is lehet. EZÉRT nem kap munkát, aki ilyen helyen lakik, csak max egy multiban, ami céges busszal összelapátolja a droidokat reggel. Pincérként vagy mosogatóként addig állj fél lábon, amíg valaki megszponzorálja a harmincikszezres bérleted (hogy utána hallgathassa, hogy azért késtél ma is, mert havazott, megdöglött egy malac a síneken, részeg volt a buszsofőr, stb) Ide vezet a kiharcolt irreális bér. Ezért van egyszerre munkaerő hiány ÉS munkanélküliség.

ebella 2017.07.14. 03:33:31

@Roadster68: 30? Inkább 300%. Egy sima sarki kocsmában is megduplázzák a bekerülési árat, Hátmég egy jobb étteremben.

babo_ 2017.07.14. 07:56:50

@sakkosfx: Közgazdaságtanból ülj le, egyes.
Nem a kormány határozza meg a béreket és az árakat, hanem a piac.
Tfh. a kormány holnap úgy dönt, hogy - a fenti témánál maradva - a szakácsok nyugati bért kapnak, nettó 1M Ft-ot. Ezt a szakácsokat foglalkoztató vállalkozásoknak ki kell pengetni, ergo vagy lehúzza a rolót, vagy árat emel. (lásd 6K HUF bécsi szelet). Két lehetőség van. Vagy felzárkózik a piac többi szereplője is, és meg tudják venni a kaját, vagy a lebuj be fog zárni, mert nincs forgalom. Ha a piac felzárkózik, akkor a pék, a bolti pénztáros a hentes, etc is 1M HUF-t fog keresni. De ezt az 1M Ft-ot ki kell termelni a pékségnek, a TECSÓ-nak, a hentesüzletnek. Ezért a kenyér 100 HUF helyett 1000 HUF lesz, a csirkefarhát 200 HUF helyett 2000 HUF stb. Néhány hónapon belül beáll az eredeti állapot azzal az egy különbséggel, hogy minden termék és bérpapír száma mögött egy 0-val több fog állni. Ezt hívják úgy, hogy infláció.
Csak a termelékenység növelésével lehet büntetlenül béreket emelni.
Azzal, hogy nem 3 szakács szolgál ki 200 embert, hanem csak egy, mert olyan az étterem felszereltsége, a szakács szaktudása és mentalitása, ami ezt lehetővé teszi. A pék egységnyi idő alatt több/jobb kenyeret képes megsütni. A bolti eladó egységnyi idő alatt több vevőt szolgál ki (és nem 5 perc egy ember kiszolgálása a pénztárnál, mint ahogy ma gyakran megesik)

babo_ 2017.07.14. 08:08:17

@pizo: Sőt a posztoló abból indult ki, hogy 60M az üzlethelyiség.
Ezzel vagy rendelkezik, vagy bérelnie kell.
Ha rendelkezik az üzlethelyiséggel, akkor azt is hozzá kell kalkulálni, hgy ha ezt a 60M-t beteszi a bankba, akkor havi 120-130K HUF csak a kamat.
Azaz ezt akkor is megkapja, ha semmit sem csinál.

chrisred 2017.07.14. 09:05:12

@babo_: De a kormány az állami alkalmazottak bérének, a munkát terhelő adók és járulékok mértékének és a központilag szabályozott kötelező minimális bérek szabályozásával hatást tud gyakorolni a termelékenységre és ezáltal a versenyszféra béreire is. Ha az alacsony állami fizetések és a magas elvonások miatt a lakosság nagy része egyáltalán nem, vagy csak minimálisan tud megjelenni fogyasztóként a belső piacon, akkor a termelékenység alacsony lesz: a termelő és szolgáltató szektorok egységnyi időtartamon belül kevesebb fogyasztási értéket állítanak elő, mintha pörögne a belső piac. A kisebb bevétel és az alacsony előállítási ráta meg visszafogja a versenyszféra béreit is. (Ahonnan ezáltal az állam kevesebb adóbevételhez jut, tehát ez egy olyan mókuskerék, amiből nehéz szabadulni.)

GiaMarie 2017.07.14. 09:25:38

@Nedudgi - Dörrög Zultán: Mindenki ezzel jön, de én őszintén szólva annyira nem látom már. Szerintem ez régen volt inkább így, amikor lehetett a két literes üdcsiből löttyinteni a pohárba. Most, hogy mindenhol a kis üveg üveges üdítők vannak, nem látom azt a szédületes hasznot. Egyrészt, ezt nem vedelik az emberek hektoliter számra, másrészt, lehet neked 210% a marginod, ha az összesen 140 forint, abból nem gazdagodsz meg. És akkor szalad a pincér, mosogat a mosogató, rámegy mondjuk összesen 5 perc humán bérköltség egy üdcsire, ez már egy nagyon szerény, rendesen bejelentett bérnél is elviszi a hasznot, nem még annál, amiket elvárnának a szakmában dolgozók. Étteremben aljasodásig részegedni sem szoktak az emberek. A pultnál kitöltött felesen valóban nagy a haszon, de ezt a kocsmák teszik el, nem az éttermek. A vacsihoz szervírozott üdítőből, ásványvízből vagy pohár borból nem lesz "ikszes" BMW, ha nem trükközik az ember

babo_ 2017.07.14. 09:34:12

@chrisred: A kötelező minimálbér központi szabályozása nem igazán jó megoldás a termelékenység javítására. Ugyanis ez azt eredményezi, hogy vagy nincs szignifikáns különbség a minimálbéren dolgozó - általában képzetlen - munkaerő és a magasan kvalifikált munkaerő bére között, vagy azt eredményezi, hogy a béreken keresztül felpörgeti az inflációt. A második a fentiekben leírtak miatt nem megoldás. Az első verzió - ami a mostani minimálbér növeléssel meg is valósult a gyakorlatban - pedig azt eredményezi, hogy "nem éri meg tovább tanulni", így hosszútávon lesz egy képzetlen és versenyképtelen munkaerőnk, rövid távon pedig azt, hogy a képzett munkaerő oda áramlik, ahol megfizetik.
Az állami fizetések emelése és a magas elvonások csökkentése pedig egymás ellen hat. Az általános vélekedéssel ellentétben, az államnak nincs pénze - és nagyon nem örülnénk, ha nekiállna ész nélkül nyomtatni - ergo a magas állami fizetéseket a versenyszférából kellene elvonni, ahonnan viszont az állam csak a magas járulékokon keresztül tud pénzt kivonni. Magyarán, ha emelni akarjuk az állami szféra jövedelmét, akkor nincs mese növelni kell az adóbevételeket (vagy legalább is hatékonyabban felhasználni). Amit lehetne tenni, hogy hatékonyabbá tesszük az államháztartást, de az maga után vonná, hogy 2-300 ezer közalkalmazottat el kell bocsátani, amit egyik kormány sem mer meglépni (garantált bukta a következő választásokon).
Németország lakossága 8.5x nagyobb Mo.-nál, de csak kb. 6x annyi köztisztviselője van, mint Magyarországnak.

chrisred 2017.07.14. 10:04:01

@babo_: Nem egyértelmű, kit értesz köztisztviselőn. Ha a közigazgatásban dolgozókat, akkor abból Németországban nemhogy hatszor, de húszszor is többen vannak, tekintettel arra, hogy ott háromszintű (helyi, tartományi, szövetségi) igazgatási rendszer van. Ha 2-300 ezer embert el akarsz küldeni a jelenleg 450 ezer oktatásban és egészségügyben dolgozó közalkalmazottból, az gyakorlatilag az állami ellátórendszerek megszüntetését jelenti. Ezzel az erővel az összeset elküldheted.

babo_ 2017.07.14. 10:12:58

Jelenleg ma Mo-n kb 760.000 állami alkalmazásban lévő személy van. (tanár, orvos, rendőr katona). Ugyanez a szám No-ban 4.67 millió fő.
Egy 2006-os felmérés alapján , forrás : www.mkksz.org.hu/html/main/alkossunk/vitainspirator/0406/vita0406.pdf
Azóta magyarországon a KSH adatai alapján bő 100.000 fővel nőtt a közfoglalkoztatottság (2017-ben 847.000 fő). forrás:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html
Ebben nincsenek benne a közmunkások, ami még + 200.000 fő.
forrás: 24.hu/fn/gazdasag/2016/02/02/rekordot-dontott-a-kozmunkasok-szama-tavaly/

Szóval jelenleg én ezt látom, de amennyiben neked van ettől frissebb/megbízhatóbb forrásod, akkor kérlek oszd meg velem

chrisred 2017.07.14. 10:20:11

@babo_: Azért kérdeztem, hogy konkrétan kire vonatkozik a megállapítás. Magyarországon jelenleg nagyjából 110 ezer közszolgálati tisztviselő van (cca 70 ezer kormánytisztviselő és 40 köztisztviselő az önkormányzatoknál). Ezen kívül 450 ezer közalkalmazott. És ott van még nagyjából 200 ezer munkaviszonyban alkalmazott az állami tulajdonú cégeknél.

babo_ 2017.07.14. 10:32:31

@chrisred: Nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától.
Szerintem az alapvető probléma abban van, hogy a magyar vállalkozó a vállalkozásából meggazdagodni akar és nem megélni. Ezért a vállalkozás első évében vesz magának 5-ös BMW-t, meg kacsalábon forgó palotát, és az összes olyan tőkét kivonja a vállalkozásából, amit annak fejlesztésébe kellett volna betolni. Nem fizeti meg a munkaerőt, ezért az, az első adandó alkalommal elmegy. Évekig volt az a felfogás, hogy nem gond, van a helyedre másik 100. Csakhogy azt a másik 100-at ki kell képezni. És az bizony költség. A kiképzett munkaerő meg megint letapos. Amikor meg változik a piac (gazdasági válság, erősödő konkurencia, növekvő terhek, csökkenő munkanélküliség, stb) akkor nincs a cégben tartalék, ezért le kell húzni a rolót.

GiaMarie 2017.07.14. 10:47:52

@babo_: Az alapvető probléma más országokkal szemben, hogy nálunk a bevételt adóztatják halálra, és nem a hasznot. Ebben különbözünk más országoktól. Például az ÁFA. Nagyon nem egyenlő az, hogy Szlovákiában magasabb az osztalékra rakodó közteher (nem az egyébként összességében: 20% társasági adó, vs 16% SZJA + 14% EHO 450.000 Ft-os felső plafonnal) "cserébe" nálunk magasabb az ÁFA, mert a két adó alapja kb 1:10-hez arányban áll, de persze a laikusokat kitűnően lehet hergelni ezzel. Ez az "adóelőny" kb netto 100millió forintos árbevétel felett jelentkezik a vállalkozónál, az átlagos kisvállalkozó már a bevételből is többet adózik, mint szlovák társa, és ehhez jön a + 7% áfa. Csak érzékeltetésül: netto 100 milliós árbevételnél a szlovák vállalkozónak marad 7 millió forint a zsebében magyar társával szemben, amit bérfejlesztésre, beruházásra fordíthat. Nálunk az adórendszer megfojtja a munkaerő igényes ágazatokat. 100 nm alatti kisker egységet, 50 asztalos éttermet lehetetlen nyereségre kihozni nem trükközve, ha az ember nem olyan luxus termék árul, amin 900% a margin (designer ruha, fine dining étterem) A tisztességes egytál ételre építő kockásabroszosok halálra vagy csalásra vannak ítélve, ha nem Budapest belvárosában vannak, mert akkor sem tudják kitermelni a "tisztességes" bért és annak járulékait, ha kígyózó sorok állnának az ajtóban, és állandóan 100% lenne a kihasználtság.

Szakyster 2017.07.14. 11:49:53

Azért remélem mindenkinek feltünt, hogy az alkalmazotti béreknek szándékosan lettek megadva az elvárt, és nem a reális pénzösszegek!

fcsaba 2017.07.16. 00:09:54

Az mennyire reális, hogy 60 milliós ráköltés után is csak bérlem? Lehet, hogy nagyon naiv vagyok, de azt gondolnám, hogy ennyiből már meg lehetne venni. (Egyébként egy nagyon érdekes szemlélet, ami tényleg minden költséggel számol.)

GiaMarie 2017.07.16. 11:44:45

@fcsaba: Nagyon. Ki kell építened az elszívást, a HACCP konyhát (ipari gépek, sütők) ezek miatt jó eséllyel újra kell vezetékezned az egész placcot, hogy legyen ipari áramod is plusz a vendégeret - ez nem két fillér. Csak egy 50 asztalos vendégtérre simán el lehet költeni 5-10 milliót, és akkor még nem is különösebben exkluzív.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.16. 11:51:29

Nem értem ezt a pitiánerséget. Csak 6 ezer egy rántott hús? Miért nem 60 ezer? Vagy ha lúd, legyen kövér: legyen 600 ezer.

Ha naponta csak 1-2 adaggal számol kedvenc séfünk, akár 600 ezerre is kijöhet egy rántott szelet ára.

A közismert zsidóvicc mintájára kedvenc séfünk is akkor keresi meg a zsíros kenyérre valót, amikor zárva tart. :D

sebi77 2017.07.16. 12:00:20

Nyugaton se kerül ennyibe, lehet hogy ott is rosszul csinálnak valamit.

A másik, hogy ha azért legyen 6e a rántott hús hogy 350-et keressen a mosogató, akkor csórikámnak még annyira se fog telni rá, mint most (dupla fizetés hatszoros árak mellett).

fcsaba 2017.07.16. 12:06:58

@GiaMarie: Köszönöm a pontosítást! A kérdésem igazából arra vonatkozott, hogy 60 millióból nem lehet a nulláról felépíteni egy 50 fő befogadására alkalmas éttermet? Abból indulok ki, hogy 30 millióból fel lehet húzni egy viszonylag tágas családi házat, és gondolom, ennek a kétszerese elég kell, hogy legyen a egy étteremhez. Ez esetben ugyanis nem kellene kitermelni az egyszeri befektetési és a bérleti díjat is, ahogy az a példában szerepel. (De lehet, hogy nagyon el vagyok tájolva az összeget illetően...)

Turista1981 2017.07.16. 12:21:15

Egy séf, inkább egy hőzöngő vállalkozó azok ámítják a jó népet baromságokkal. Ha olyan rosszul menne a vállalkozóknak, és most nem csak étterem-tulajdonosokra gondolok hanem un-blokk, akkor nem szaladgálna az utakon olyan sok 10-40 milliós paripa, és a 100 millás villák száma is kevesebb volna. Simán tudnának többet adni ezek a tisztességes becsületes vállalkozók, csak mi hagyjuk magunkat.

Még néhány felvilágosító szakmai helyesbítés a "séf" úrnak :
-a szakácsok napi 12-15 órát dolgoznak, heti 4-6 napban
-nincs fizetett szabadság nagyon ritka ahol igen
-minimál bérre jelentik be őket nagyon ritka ahol nem

GiaMarie 2017.07.16. 12:26:09

@fcsaba: Hát, csak azzal nem számolsz, hogy éttermet nem nyithatsz akárhol, ha meg is szeretnél belőle élni. A frekventált helyeken nem sűrűn találkozol jó árú építési telkekkel. Főleg Budapesten tákolhatod a 100 éves ócska épületeket. De nem a négy fal a drága ebben a sztoriban, hanem pl egy HACCP konyha elszívással meg minden egyébbel alap hangon 20 milla. 30-ból max négy falat húzol fel, de egy étterembe nem vehetsz lakossági járólapot vagy parkettát, mert cserélheted két évente, stb-stb-stb. Csak azt számold ki, mennyibe kerül a saját konyhádat felszerelni! Edények, poharak, evőeszközök,serpenyők. Most ezt szorozd fel alap hangon százzal, mert a profi cucc nem annyiba fog kerülni, mint amit Te otthon használsz, cserébe 200 főre kell megvenned.

Bicepsz Elek77 2017.07.16. 12:44:25

Tanujj fiam!!!

vendeghanyas.blog.hu/

Annyibol nem allja meg a helyet, hogy Budapesten pl a berek es a berleti dijak is joval magasabbak a Belvarosban,mint videken. De az etelek is kb 5000+ tol kezdodnek egy magasabb helyen(nem a pinceettermekrol beszelek a csoviknek a 8 kerben stb). A masik: az igazi haszon az italon van, nem az eteleken. Marcarrol nem is beszelek, hogy a legtobb pesti etterem penzmosoda a maffia szamara..

Sexual Harassment Panda 2017.07.16. 12:50:10

@fcsaba: 60 millióból lehet hogy egy telek talán kijön.

CoolKoon 2017.07.16. 12:51:01

@Roadster68: Az italmérésből jól megél?! Anyám volt osztálytársának volt egy kocsmája. Falusi kocsma volt, úgyhogy nem kellett a belvárosi maffiának tejelnie. Tudod, mit mondott?! Hogy a (bérelt!) játékautomatákból több bevétele volt, mint az italmérésből (a "törzsvendégek" ellenére is)! Viszont egy idő után még ennek ellenére is be kellett csuknia a boltot, mert annyira nem ment jól neki. Na ennyit az italmérésről...

Bicepsz Elek77 2017.07.16. 12:52:18

@babo_: Ha meg kiadja az uzlethelyseget 800 000 et kap havonta a 120 000 helyett..
@GiaMarie: Miert az allam/onkormanyzat stb. finanszirozza azt, hogy a te munkaerod olcson juthasson be a varosba? Vegyenek motort stb oszt jonapot!!
Amugy Balatonon voltam. A szakacsok mondtak, hogy a legtobb kaja lefagyasztva van es kb 20%-a az elasasi arnak a kaja. Az italokat meg 5x arakon adjak(ez Londonban is igy van bolt vs Pub es akkor meg a sz.r csapolt sorokrol beszelebk nem is az uvegesrol.

Trulli 2017.07.16. 13:19:35

Dan Du bist falsche ort in falsche zeit! fai la tue okiali apertó!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.07.16. 19:45:43

mi már ezért nem járunk étterembe, egyszerűen nincs normális hely, rengeteg a negatív élmény, sokszor basztunk rá, az egész magyar vendéglátás egy nagy rakás büdös szar, olyan mint a foci meg a prosztó taxishiénák keveréke. Szocreál örökség maszekolós proliszósszal lefosva. Inkább elmegyünk drága henteshez, veszünk drága sztéket, drága sertést, drága szárnyast, drága zöldséget és főzünk egyszerű de kurvajó kajákat és boldogok vagyunk. A szar bunkó magyar vendéglátósoknak meg meghagyjuk a proli belisztezett szar kajáikat amiket a 80-as évekből mentettek át narancskarikákkal, petrezselyemmel meghintve

fcsaba 2017.07.16. 20:06:10

@GiaMarie: köszi a pontosítást! Ahogy egy későbbi hozzászóló írta, egy várhatóan frekventált vendéglő telekára a 60 millió.

marczy 2017.07.16. 20:32:58

6000-párszáz forint az 20 euró, az még Ausztriában is sok egy szimpla rántott húsért, de garnírunggal, itallal már bőven otthagysz ennyit. És az még nem egy drága étterem.

motoroskonyhaja 2017.07.16. 21:39:52

A múltkor nem véletlenül írtam azt, amit....

motoroskonyhaja 2017.07.16. 21:43:05

A fellengzős, lekezelő válasz pedig mindent elmondott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 02:45:19

@marczy:

"de garnírunggal, itallal már bőven otthagysz ennyit."

Ugye jól értem a posztolót, hogy ő ital nélkül és a létező legolcsóbb körettel (rizs) számolta a 6000-es árat? Ja, és nem osztrák bérekkel.

bontottcsirke 2017.07.17. 06:53:45

Ha mindenki megkapná az ezerötszáz eurós fizetését nem tűnne soknak 12 ezer két főre..

Void Bunkoid 2017.07.17. 08:03:16

Egy kicsit vicces, amikor a magyar rögvalóság kiütközik az egyszeri kommentelőkön, no meg ez pont rámutat arra, hogy miért is ennyire béka segge alatti a bérszínvonal itthon.

Ugye mindig megy az "európai béreket akarunk", de amikor valaki felvet egy ezer eurós mosogatós fizetést, akkor azonnal kórusban megy a szájhúzás, hogy "350 ezret egy MOSOGATÓNAK, még mit nem".

Magyarországot önmaga húzza vissza a saját posványába, nagyon is találó a régi vicc poénja, amikor ugye a pokolban főnek a népek üstökben, mellettük ördögök vigyáznak, bezzeg a mienknél egy ördög sincs, mert ugye ha valaki megpróbálna kimászni, a többi azonnal visszarántja :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 08:45:22

@Void Bunkoid:

Tetszik a nicked, mély önismeretről ranúskodik.

"Ugye mindig megy az "európai béreket akarunk", de amikor valaki felvet egy ezer eurós mosogatós fizetést, akkor azonnal kórusban megy a szájhúzás, hogy "350 ezret egy MOSOGATÓNAK, még mit nem"."

Ezzel van egy aprócska gond: ő sem ad 350 ezret a mosogatóinak.

A másik aprócska gond az, hogy ha akarna sem tudna adni, mert senki nem tudná megfizetni a 6 ezres rántotthúsát.

Tudod (de szerintem inkább nem), nem úgy megy az, hogy a kormány vagy XY vállalkozó elhatározza, hogy ezentúl ny.-európai béreket fizetünk. Ha emögött nincs fedezet, akkor ezzel csak egy óriási inflációt indítasz el, semmi mást nem érsz el vele. Fedezet pedig nincs, mert az ország gazdasága nem képes kitermelni.

(Tudom, Horn, Gyurcsány és a többi balos me. alatt képes volt, akkor még a szar is illatos volt.)

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:30:11

@Sexual Harassment Panda: Meg mindig tolod a hulyeseged? Hadd idezzelek: "Tudod mennyit keres egy szakács átlag Németországban?
2000 Euró nettó , + teljes ellátás "

Erre jossz azzal ,hogy TE junior sous chef-kent mennyit keresel, mikro betettem mar neked hogy VALOJABAN mennyit ATLAGBAN. Ami kb. 2000 BRUTTO. A junior sous chef-ek meg ATLAG 2500 BRUTTO. Cafold mar meg amiket belinkeltem! Aztan johetsz a folytatassal, hogy nalatok ATLAGBAN junior sous chefek vannak baszki. Magyaran az a kozep, teht pont annyi ched de cuisine van, mint amennyi commis de cuisine! Anyadnak hazudjal mar! Meg aztan azt is magyarazd mar meg, hogy a felsohaaros fizetes egy csillagos etteremben vagy szallodaban azaz atlag. Tudod te mi az atlag? A te ertelmi szinted.

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:33:03

@Void Bunkoid: Neked fogalmad sincs valosarol es kopkodsz masokra. Tudod te mennyit keres egy atlag takarito vagy mosogato? 600-900 EUR netto! Vagy mondju minijobban (ami a legelterjedtebb) 450-t. Esetleg kettot vallal be 900-ert. Ugyebar az 1000 a 300k forint, tehat kurvara sehogy nem jon ki a te 350-ed.

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:55:32

A legszebb egyebkent amikor az otthon elokek itt blogokon megprobaljak eladni a brutto bereket nettonak! Foleg mondjuk Steuerklasse 1.-ben, ahol kvazi a fele a netto.

ŐŐ 2017.07.17. 12:18:49

Én vagyok, aki oda mennék étkezni.
Számoljunk kicsit. Oda megyek ebédelni és vacsorázni.
2*6226=12452
A hónap minden napján
30*12452= 373560
Reggelire költsem el az egyharmadát, mint ebédre
(6226/3)*30=62260
Tehát étkezésre havonta elköltök
373560+62260=435820
Az egyéb kiadásaim (lakhatás, ruházkodás, szórakozás, stb.) mondjuk kétszerese az étkezésemnek
2*435820=871640
Így a havi költekezésem
435820+871640=1307460
Következtetés.
Amint a havi bevételem eléri a 1millió 300 ezer forintot, már megyek is rántott húsozni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 12:27:14

@ŐŐ:

Rosszul számolsz, mert a 6 ezer csak a rántotthús. Ha inni is akarsz rá valamit, akkor arra is hasonló árrés kerül. A posztoló szerint 800 Ft az önköltség, ebből lesz 6000. Akkor a 100 forintos pohár kólából lesz 800 forintos ár. Egy pohár sör meg kerül majd 2000FT-ba.

Hoppá, ez már nagyjából a lehúzós pubok árszínvonala. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 12:33:22

És akkor levesről és valami utóételről, desszertről még szó sem volt.

Kedvenc séfünk éttermében egy leves+rántotthús+kóla+desszertből álló egyszerű ebéd talán kijönne 12 ezerből. Talán.

Ja, a kormány által belengetett 10-15%-os szervízdíjat plusz az ezen felül elvárt 10%-os borravalóról elfeledkeztem. Így az egyszerű ebéded talán kijön 15 ezerből.

GiaMarie 2017.07.17. 13:09:31

@Bicepsz Elek77: Fordítva nézed ezt a kérdést! Kezdjük mindjárt az elején: nem a dolgozóm, és soha a büdös életben nem lesz az, fentiek miatt. Miért vennék én fel valakit egyszerű betanított munkára ilyen helyről? Nem fog motorral vagy kocsival járni, mert mosogatói bérből meg a 9 ft költségtérítésből nem jön ki (motorra nem is jár, csak SAJÁT tulajdonú gépjárműre amúgy). Mondjuk mosogató / pohárszedő munkára a minimálbér, max minimálbér + 10% a reális. Bérköltsége 150-170.000 Ft. Erre már miért is fizetném ki a 40.000-es bérletét? Hm? Ha nagyon nem találok embert ennyiért helyben, akkor inkább megdobom ennek az összegnek a FELÉVEL a bért, ami innentől jobb, mint az átlag, és kapok "magasabb kvalifitású" munkaerőt helyben. Nyilván, az ilyen munkakörnél ez nem plusz egy diplomát jelent. De mondjuk csak annyit, hogy nem rohan el a vendég mellett 30 másodperccel zárás után, le ne késse az utolsó buszt. Mivel a buszbérlet ára az alacsonyan képzett munkaerő jövedelméhez képest irreális, a kormányzat ezt úgy oldotta meg, hogy rátolta a munkaadóra. A munkaadó meg úgy kerüli el, hogy nem vesz fel ilyen munkakörre vidékit. Konklúzió: ott döglenek éhen a zsákfaluban.

JanekOne 2017.07.17. 13:43:35

Én amióta vendéglátói iskolában dolgozom, nem járok étterembe, Azt is kétszer megnézem amit egy talponállóban megiszok, főleg, ha nem üveges. De látom már, el kéne járnom, mosogatónak!

Gerardus A. Lodewijk 2017.07.17. 18:07:22

A szerző nyilván azt a senki által komolyabban kétségbe nem vont feltételezést kívánta bizonyítani a maga módján, hogy ha egy vállalkozás alkalmazottai nyugat-európai szintű bérért dolgoznak, akkor az előállított termék ára is nyugat-európai lesz. Azonban erősen eltúlzott számadatokból indult ki, így szükségképpen torz lett a végeredménye is, miszerint ha egy vállalkozás alkalmazottai a Nyugat-Európában szokásos minimumot alulról közelítgető bérért dolgoznak, akkor az előállított termék ára a Nyugat-Európában szokásosnak a másfél-kétszerese lesz.

Egyébként emlékszem, valamikor 89 környékén a Reform magazinban fejtegette egy (már akkor is unortodox) közgazdász, hogy az országos összesített munkabértömeg a nemzeti jövedelemnek csak kb 12%-át teszi ki (míg Nyugat-Európában 40% és afölött a szokásos), ezért azt javasolta, hogy a kormány rendelje el a bérek megnégyszerezéeét, ami szerinte csupán egyszeri, 36%-os inflációs lökéssel járt volna („Ugye Ön sem bánná, ha minden – egyszeri alkalommal – a harmadával drágább lenne, Ön viszont négyszer annyit keresne, mint ma?”). A kormányban persze voltak nem unortodox közgazdászok, akik pontosan tudták, hogy nincs olyan, hogy egyszeri inflációs lökés: ahol hirtelen megtöbbszöröződik a fizetőképes kereslet, ott az árak is előbb-utóbb lépést tartanak vele. (Mellesleg akkoriban már enélkül is volt vagy 30% az infláció.)

Void Bunkoid 2017.07.18. 08:36:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jó, persze a 6k-s rántotthús _itthon_ eléggé valóságtól elrugaszkodott dolog, de speciel ha megnézed a nyugat-európai árakat, akkor általában a szolgáltatások szoktak igazodni az ottani, hozzánk képest magasabb fizetésekhez, a többi, napi vagy tartós fogyasztási cikkek ára igazából nem különösebben kerülnek többe, mint itthon (különös tekintettel műszaki cikkekre, amik jellemzően jóval drágábbak itthon, mint nyugaton) - tekintve, hogy a szolgáltató szektorban dolgozóknak a bérét is ki kell termelni a szolgáltatásból, nem csak anyagárban adni a cuccot.

A nyugati ingatlanárak meg egyenesen pofátlanok arányaikban a magyarhoz képest.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.18. 11:43:14

@Void Bunkoid:

A szolgáltatások áraa egyértelműen az adott ország bérszínvonalához igazodik, hiszen a szolgáltatásokban _általában_ nagy a élőmunka aránya, aminek az árát megint csak a bérszínvonal határozza meg. .

Az ingatlanáraknál is az van szerintem, hogy normál körülmények között s fizetőképes kereslethez igazodnak, úgy-ahogy. Persze ezen sokat torzít, hogy az ingatlan egyrészt befektetési eszközként is működik, másrészt a jelzáloghitelezésen keresztül a közvetlenül nem befektetési célú ingatlan is függ a bankrendszertől, a gazdaságtól ill. a spekulációktól, tehát igen volatilis.

Valahogy akkor is furcsa a levélíró bér- és árképzése. Na meg ahogy már páran leírták, elegánsan megfeledkezik az italokról, azaz úgy tesz, mintha azokat önköltségi áron adná, mindent az ételen akar megkeresni. Ha az italokon realizált jóval nagyobb százalékos nyereséget is figyelembe venné , máris nem 6 ezer lenne az ár.

Molinaseca 2017.07.19. 11:22:36

@Tibor Székely: Anyámborogass, te érted mi volt a poszt célja?
Milyen reflexesen mindent jobban tudás ez...?

Molinaseca 2017.07.19. 11:24:09

@Tibor Székely: 'Egy háziasszony 6226 forintból háromfogásos vacsorát csinál borral sörrel kávéval és fagylalttal NÉGY SZEMÉLYRE.'

Dehogy csinál. Hol? Magyarországon, ahol négy szelet tisztességes karaj ára nem áll meg egy ezres alatt..?

Molinaseca 2017.07.19. 11:30:05

@chrisred: Elég nagy probléma, hogy egy családanya élete ilyen, ne hozd már ellenérvként bakker. Fizetetlen munka az, ha úgy tetszik. Te meg érvként használod.
LOL

Molinaseca 2017.07.19. 11:36:12

Az átlag kommentelő ezen a blogon is olvasási/szövegértelmezési problémákkal küzd, valamint imád reflexes módon és kicsinyesen reagálni, sérelmeket igazságként előadni, és mindent jobban tudni.

Ez csak egy fiktív példa volt arra (lásd még Tom és Jerry), hogy mennyire nem vág egybe a fogyasztói igény valamint a fogyasztó lehetőségei, azzal amit egy dolgozó kíván, és egy étterem biztosítani tud minőségben, mindezt azzal az állandó feladattal, hogy profitábilis is legyen - mert ugye azért is nyitja aki nyitja.
Nem pontos, de a valóság különböző elemeit hozza össze, hogy látható legyen a vendéglátás nonszensz helyzete.

chrisred 2017.07.20. 05:36:29

@Molinaseca: Ez egy felvázolt példa esetében elég elhamarkodott következtetés. Mi van, ha közben a férj levágja a sövényt a kertben, megjavítja az elromlott vízcsapot és bevásárol, a gyerekek meg kitakarítják a lakást? Ez mind önmagában fizetetlen munka, amit egymásért csinálnak, munkamegosztásban.

Molinaseca 2017.07.21. 21:37:23

@chrisred: Mi köze a férj oldalának ahhoz, hogy te ezt a háziasszonyos példát használtad, egy szakács munkájával való összehasonlításra? Kommentem lényege az volt hogy tök fölöslegesen kevered ide a háziasszonyt, aki számára ráadásul ez egy fizetetlen munka.
Tudom, tudom az volt a lényeg, hogy leírhasd: deaférfiis! :D

chrisred 2017.07.24. 05:27:23

@Molinaseca: Semmi köze, csak azt állítottad, hogy fizetetlen munka, és ezzel kapcsolatosan állítottam, hogy a közös háztartásban élők számára ez nem értelmezhető kijelentés, mert általában a többiek is végeznek szolgáltatásokat a háztartás számára, amiét nem kapnak fizetést. Vagyis összességében mindannyian részesülnek ellenszolgáltatásban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.24. 07:00:26

@chrisred:

"általában a többiek is végeznek szolgáltatásokat a háztartás számára, amiét nem kapnak fizetést. Vagyis összességében mindannyian részesülnek ellenszolgáltatásban."

Bunkó paraszt eszetlen macsó vagy. A munkaviszonyban álló nő sok családban minden nap készít reggelit és főz vacsorát. Hétvégéken ebédet is. Emellett útközben hazafelé bevásárol. Ezzel kvára nem egyenlő "ellenszolgáltatás", hogy a férj időnként bever egy szeget a falba vagy kiviszi a szemetet, miközben olyan képet vág, hogy Jézus szenvedései a keresztfán az övéhez képest vidám mulatozásnak tűnnek.

De hamár az egészet üzletnek tekinted és ellenszolgáltatásről beszélsz, akkor minden dugásért számold fel azt, amit a pasi egy kurvának fizetne, ha nem lenne neki otthon a kész picsa és meleg málé.

Molinaseca 2017.07.24. 15:59:50

@chrisred: A főzés, és az azzal járó teendők napi rutin, napi több óra, míg a kerítésfestés, alibi csónaklakkozás, meg polcfelfúrás ennél sokkal kisebb idő és energia befektetés.
Na. Most komolyan erről kell vitatkozni ez alatt a poszt alatt? :)

chrisred 2017.07.25. 05:28:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem minősítem a környezetedet, a saját ismerőseim körében (meg nálam is) abszolút alap, hogy a pár felosztja egymás között a házimunkát, leginkább az időigénye alapján, mert abból van a legkevesebb manapság. Mivel a főzés jellege szerint hosszadalmas feladat, a másik eközben mos, takarít, bevásárol, segít a leckében a gyereknek stb.

A szokásos szövegértelmezési problémáid jöhettek elő, ha az előzményekből az jött le neked, hogy én tekintem üzletnek a közös háztartás fenntartását.

chrisred 2017.07.25. 05:31:07

@Molinaseca: Ha nálatok a többi háztartási munkát a bejárónő végzi, akkor szerencsés helyzetben vagytok.
(Hát ne vitatkozz!) :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 09:26:52

@chrisred:

És higgyem is el, hogy te ekkora family man vagy, mi?

"A szokásos szövegértelmezési problémáid jöhettek elő"

Így igaz, meg kellene már tanulnod végre értelmezni egy magyarul írt szöveget. Mert sajnos nemcsak az én, hanem mások szövegeit is rendszeresen félreértelmezed.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.07.28. 10:30:55

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: ORBITÁLIS FAAASZ, csak ennyit tudok rád mondani. Mindenről ugyanaz az elcsépelt hazugság jut eszedbe, a kivitt pénz. Ezt szajkózod mindig mindenhol évek óta, tényleg megéri ingyen? :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.07.28. 10:33:12

@VT Man: szar a számítás, meg itthon magasabbak a bérre rakott adók és az áfa is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.28. 10:53:13

@Zka:

VT Man nem számítást, hanem tényt közölt.

Azt állítod, hogy a bérre rakódó adók és a magasabb ÁFA miatt egy szakács itthon többe kerül, mint Ausztriában?

ételizésítő 2018.01.08. 01:28:21

@babo_:
Egy 90 négyzetméteres lakásnak szerinted 3x akkora vécé kell, mint egy 30 négyzetméteresnek?
Már csak hogy az arányosítás mindig ésszerű-e.

ételizésítő 2018.01.08. 01:35:02

@FayRodisz:
Az ugye megvan, hogy 1 kg boltban megvett zsacskós rizsből kifőzve 3 kg rizsköret lesz, mert saját tömegének kétszeresét veszi fel vízből?
süti beállítások módosítása