A croissant-donut hibrid az évtized marketing_fogása_, vagy tényleg érdemes érte megküzdeni?
Már 4 éve létezik a New Yorkban alkotó Dominique Ansel találmánya, ami a croissant és a doughnut keresztezéséből keletkezett. Fontos (főleg neki) tudni, hogy ha egy pék/cukrász készít hasonlót, azt nem szabad cronutnak hívni, ugyanis a maestro nem csak kiváló cukrász, hanem legalább olyan jó üzletember (és egobrandépítő) is, ezért levédette a nevet, na meg az azóta elkészült fejlesztéseiből is párat.
Még friss volt a cronut, 2013-ban, amikor először gondolkoztam rajta, hogy meg kéne azért mégicsak kóstolni, hátha mégsem kizárólag a hype. Az nem volt kérdés, hogy jó lehet a termék, hiszen egy hajtogatott, vajas tészta szinte bármilyen formában fantasztikus, még akár olajban kisütve és krémmel töltve is, bár őszintén szólva én többre becsülöm az egyszerűségükben szuper süteményeket, egy sima, de tökletes croissant jobban izgat, mint egy mindenféle különlegességgel töltött, ugyanígy mondjuk egy millefeuille se igényli szerintem a trükközést, bár néha azért akadnak kivételek (vagy ez). A New York-i kóstolás végül elmaradt, egészen prózai okok miatt, ugyanis csak limitált mennyiséget készítenek reggelente, amihez érdemes már hajnalban odamenni és beállni a sorba, hogy biztosan jusson, ehhez meg nem bíztam eléggé bennük. (Japánban bezzeg bárhol beállok a sorba, akár 1-2 órára is, ha látok, mert garantált, hogy a végén valami szenzációs kaja vár.)
Aztán azóta se jött össze kellő lelkesedés, de most, amikor Tokió Ginza negyedében betévedtem az egyik luxusáruházba, megláttam, hogy van egy frissen nyitott Dominique Ansel cukrászat, ahol ráadásul simán oda lehet sétálni a pulthoz, sőt, hiába van már ebédidő, még mindig van cronut! Gyorsan oda is léptem a pulthoz és kértem belőle, nyilván megmosolyogták (titokban) a naivitásomat, és jelezték nagyon udvariasan, hogy a lépcsőház felé azért megtalálom a sort, nyugodtan álljak csak be a végére. Így aztán legalább megkezdődött a kognitív disszonanciám táplálása is, azaz a hosszas sorbanállás után joggal remélhetem, hogy nagyon fog ízleni, különben hogy lehettem ilyen hülye, hogy elköltöttem egy halom pénzt, rászántam egy csomó időt arra, hogy vegyek egy sütit? [Azért nem kell megijedni, tudom helyén kezelni az ilyen helyzeteket is, és megítélem a minőséget.]
Az áruházi cukrászüzlet kínálata egész gazdag, és persze fel vannak készülve a sorbanállásra: előre kiosztják a japán és angol kétnyelvű étlapot is, és a célhoz közeledve egy kis dizájnos jegyzetlapon kell összesíteni a rendelést. (Ezt persze később is lehet véglegesíteni a pultnál, én is rá akartam nézni előbb a sütikre, mielőtt megendelem.)
A cronut nem volt kérdés, nagypn erősen vívódtam viszont, hogy például egy - csak itt elérhető - matchás (zöld teás) babkát kóstoljak-e, vagy valami egyéb helyi különlegességet, esetleg inkább legyen egy sztenderd a kínálatból. A babka rettentő jól nézett ki, viszont egyedül is megettem volna, így inkább maradtam egy másik hibridnél: a Paris Brest nevű klasszikus Paris Tokyo nevű változatánál, ami a matchát és a maracuját kombinálja. Érdemes megfigyelni a csomagolást is: ezekben az elegáns cukrászüzletekben teljesen megszokott a komoly doboz és benne a a hűtőakku, ha szükséges, így nem olvadozik a süti a csomagban hazafelé. (Vagy épp a park felé, mint esetemben, és tényleg szuper friss és hide volt még egy óra múlva is!)
És akkor jöjjön a cronut, amiből - általában havi váltásban - mindig szezonális a kínálat. Itt most épp cseresznyevirágzás volt, így a tejcsokis-rooibos-teás ganache-on túl sakura, azaz cseresznyevirág-dzsem volt benne. Állagra szuper, egyszerre ropogós és belül foszlósan puha, miközben a leveles tészta is érvényesül benne, legbelül pedig a teljesen krémes állag, telitalálat. Ízben nekem azért túlzás volt az édessége (mondjuk én nem vagyok édesszájú), de azért egy kísérletet bőven megérdemel, főleg mondjuk az amerikai donutlegendák mellett, amiket én sose értettem igazán, hogy mitől olyan szenzációs egy vastag cukormázas fánkot enni rengeteg ételszínezékkel. (A mázat itt le is szedtem, de még így is túl édes maradt.)
Az amerikaiak pl:
És a cronut:
Egy friss, finom, házi szalagos fánk, házi lekvárral azért veri, mondjuk amit Öskün ettem legutóbb...
Jönnek még majd gasztrosztorik Japánból, és hamarosan indulás Párizsba, majd Mexikóba! Instán érdemes követni, mert ott minden "élőben" megy.
