Itt nézheted a Bocuse d'Ort élőben online! És részletes magyarázat a magyar csapat versenyételeiről!
2017. január 24. írta: világevő

Itt nézheted a Bocuse d'Ort élőben online! És részletes magyarázat a magyar csapat versenyételeiről!

Ott voltam a magyar csapat edzésén többször is, így az utolsó edzésükön is Lyon előtt. Megmutatom, mivel készülnek a mai napra!
Ajánlott: Így zajlott a zöldségpiacon a bevásárlás tegnap délután (videó)

img_3963.jpg

Csoportkép az utolsó edzés után, január 19-én

Az utolsó pillanatokig ment az ételek csiszolgatása, Rasmus Kofoed (3 Michelin-csillagos étterméről is írtam részletesen) is jelen volt az edzésen, aki a Bocuse d'Or legsikeresebb versenyzője, így hihetetlenül értékes tanácsokkal tudta ellátni a magyar csapatot. Itt éppen arra kérdezett rá, hogy a pecsenyelében mi volt az a kis csípős mellékíz, majd komoly paprikakóstolgatás kezdődött.

img_3974.jpg

A magyar csapat és a tanácsaival túlzás nélkül éjjel-nappal rendelkezésre álló dán séf:

img_3972.jpg

Vele sikerült persze itt Lyonban is összefutni, ahova ezúttal is elkísérte leghűségesebb szurkolója, az apja!

rasmus_kofoed_father_jokuti_mc.jpg

Na és akkor ennyi előzmény után nézzük, hogy mivel töltik azt az 5 óra 35 percet ma Széll Tamásék!
(Igyekszem a kulisszák mögé is betekintést nyújtani, amennyire a műsorvezetés engedi, csatlakozz ehhez a Facebook-oldalhoz!)

Online közvetítés a verseny ideje alatt végig:

Itt van a két étel részletes leírása:

 

Vegán téma

Betekintés a magyar konyha kultúrába & történelembe

Menünkben fellelhető Tokaji bor, Tokaji ecet, tökmag, erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba & paprika

img_3916.jpg

„Gyökerek & Levelek alatt”

Grillezett zeller, magyar szarvasgomba, savanyított erdei medvehagyma & tökmag

*

Cékla, gombák, sült fokhagyma & virágok roppanós levélkével

*

Sárgacékla & Hagymadzsem savanyított bodzával, Tokaji furmint, paprika & mustármag

*

Körte petrezselyem olajban konfitálva petrezselyemszárral

*

Pirított póréhagyma, fekete bors & savanyított citrom

*

Roppanós „gyökér” & csicsókapüré

*

„Dió” & Gombazselé

*

Tokaji ecet gyöngyök & savanyított répák

Mártás

Petrezselyemkrém

*

Grillezett zellermártás dióval & magyar szarvasgomba

Feliratozva: (a képről hiányzik a zellermártás, az a gombazselébe kerül, a "dió" köré)

szell_tamas_bocuse_lyon_2017_vegan_zoldseg_jokuti_vilagevo_bresse.JPG

 

Bresse- i csirke & Tenger gyümölcsei

Betekintés a magyar konyha kultúrába & történelembe

Menünkben fellelhető Tokaji furmint & aszú, mangalica sonka & szalonna, tökmag, kacsamáj & paprika

”Magyar téli erdő”

img_3961.jpg

Grillezett csirkecomb, szárny & belsőségek

Homár, fűszerek & erdei gombák

*

Csirkemell mozaik ropogós csirkebőrrel, csirkezsír & roppanós „tölgyfalevélkék”

*

Folyami rák paprikával, petrezselyem krém & homárhab

 

Köretek

Sárgacékla & hagymadzsem

savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás & magyar szarvasgomba

*

”Tartlet virág”

Marinált zöldborsó savanyított citrommal & mangalica sonka & csicsókapüré

*

Céklazselé meggyecettel, sült kacsamáj & zöldalma, mustár- és tökmag, sóskavirág

Mártás

Csirke jus grillezett csirkecombbal, Tokaji furmint & aszú, fekete bors, savanyított fenyő & barnított vaj

szell_tamas_bocuse_lyon_2017_hus_jokuti_vilagevo_bresse.JPG

Ha nem lenne esetleg minden egyértelmű...

img_3919.jpg

Így kóstol egy 3 Michelin-csillagos, Bocuse d'Or-győztes

Ajánlott: Így zajlott a zöldségpiacon a bevásárlás tegnap délután (videó)

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr2012149499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.01.24. 10:28:40

A zöldségtál tetszik, jó az egységes erdő koncepció is. Tudom íz és illat nélkül kár bármit mondani, de a csirke tál nekem nem annyira meggyőző. A savanyítás is OK, Kérdés az is a tokaji mennyire segít ezt finomítani.
A dióra külön kíváncsi lennék.
Hajrá!

2017.01.24. 10:34:30

Ilyen kanári adag kaják elkészítését minek nézzem? Kb. 40 - 50 tányérral el kéne fogyasztanom ezekből, hogy csökkenjen az éhségérzetem!
Liliputi konyhaművészet? Kösz nem.

Főzzenek egy jó halászlevet, vagy pörköltet, az kell a magyar népnek!

ChopiTzr 2017.01.24. 10:57:27

Nem hiszem el, hogy egy nemzetközi versenyen, még ha Bocuse d'Or-nak is hívják és erős francia kötődése van, nem lehet egy angol fordítót alkalmazni...

drhorrible 2017.01.24. 11:09:10

@Dr. Trejo:

Kérlek mondd, hogy ez csak valami vicc akart lenni. Nem tudom mennyire vagy jártas a modern gasztronómiában, de szerinted egy nemzetközi versenyen Széll Tamásnak és társainak egy hatalmas kondér mellett kéne kavargatnia a sertéspörköltet, majd egy jó adagot kiszedve kéne tálalniuk a zsűrinek? Ne érts félre, én ezeket az ételeket nem nézem le, sőt ha étteremben járok első dolgom megkóstolni, milyen a harcsapaprikásuk esetleg a marhapörkölt. Ellenben egy ilyen rangos versenyen a hagyományos elkészítésük ezeknek az ételeknek nevetséges lenne. Egy újragondolt formában persze teljesen működne. Inkább legyünk arra büszkék, hogy kint vannak és drukkoljunk nekik, hogy minél előkelőbb helyen végezhessenek! :)

kovácspéterke 2017.01.24. 11:09:29

Hajrááá! A levélkék marha jók!

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.01.24. 12:16:18

Jó a poszt! Tetszenek a fogások - leginkább a levelek és gyökerek. Jól mutat az ételen, és a roppanósságuk sokat lendít a puha habokon :)
Drukkolunk!!!

bcrics 2017.01.24. 15:46:51

@Dr. Trejo:

"Főzzenek egy jó halászlevet, vagy pörköltet, az kell a magyar népnek"

- Erre van a majus 1.

Mindennek megvan a maga helye es ideje.

cardiobascuralis 2017.01.24. 16:04:06

Szerencséjük, hogy a helyesírást nem pontozzák, mert fenti lista alapján már a versenyen indulni sem engednék őket.

Tényleg nincs egy ismerősük, akit megkérhetnének, hogy nézze át nyelvi szempontból?

Basszátok meg, küldjétek el nekem, és ingyen korrektúrázom, a csapat sikere érdekében.
De ez így szörnyű!

Pl.: A magyarban NINCS & jel, ki kell írni, hogy és, vagy -val/vel rag.
A bornevek kisbetűsek.
Az i képzős településnevek (kisasszondi) kisbetűsek.
A megnevezésekben, címekben, nevekben csak az első betű nagybetű, kivéve a tulajdonneveket.
Vannak ún. összetett szavak, mint mondjuk petrezselyemkrém, amelyeket egybeírunk (ezt a szót pl. néha sikerült, néha nem).

cardiobascuralis 2017.01.24. 16:07:20

"Copyright: a blogon lévő ÖSSZES szerzői írás, fénykép a szerző saját tulajdonát képezi, melyek másolása, terjesztése akár részletként is csakis előzetes engedéllyel lehetséges."

Ez mondjuk viccnek jó, de szerintem az Index minden itt megjelent írást és képet sajátjának tekint, mivel ők a blog.hu tulajai. Legalábbis régen mintha lett volna ilyen kitétel, amit vagy elfogadsz, amikor blogot nyitsz, vagy nem engedélyezi a blognyitást.

tomvor 2017.01.24. 16:29:52

Nagyobb marketingértéked van országimázst is nézve mint syegény TonyCurtis-nek!
Gratula a cikkhez!

Flankerr 2017.01.24. 20:12:45

ilyen magyarázó ábra lehetne majd máskor is, meg mondjuk az idei többi tállal :)

KukuxuBucsu 2017.01.25. 03:00:14

A tegnapi live feed valahol elérhető lesz később valamilyen formában? Mondjuk itt a blogon?

Cogito.t 2017.01.25. 15:54:56

A Kofoed előtt lévő vegán tálon a gombazselében, a dió körül van valami matéria (a kép alapján meghatározhatatlan), ami a tegnapi tálaláskor is szerepelt a tányéron, de magyarázó képen nincs rajta.
Mi az?

Molinaseca 2017.01.25. 16:53:51

@Dr. Trejo: Mire végigeszel egy menüsort egy fine dining étteremben, ahol sokszor 5-7 ilyen apró fogást is kapsz, plusz desszertet, fogásonként különböző borokkal és egyéb italokkal, nem maradsz éhes. Ez az örömről, és az élvezetről szól, nem a televágott gyomorról.

Molinaseca 2017.01.25. 16:55:50

@Cogito.t: Úgy tudom, az zellekrém vagy zellerszósz.
Szerintem nélküle látványosabb volt, bár a szürke-barna kombó meglepően harmonikus.

Leone_510 2017.01.25. 17:53:36

az egyik legfeleslegesebb elfoglaltságok egyike az ilyen verseny, de nyilván hajrá Tamás :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.12.23. 05:45:40

@cardiobascuralis: a szerzői jog elidegeníthetetlen, teljesen mindegy, hogy mit tartalmaz esetleg egy leokézott nyomtatvány, vagy akár egy írásbeli szerződés. Majd a halálom után 70 évvel fog elévülni.
süti beállítások módosítása