Több évtizednyi utazás legfontosabb tapasztalata egyetlen fotóba sűrítve
2016. május 17. írta: világevő

Több évtizednyi utazás legfontosabb tapasztalata egyetlen fotóba sűrítve

Ezernyi otthoni és szállodai ki- és bepakolás után különböző kontinenseken sikerült megtalálnom a leghasznosabb tárgyat, amit magammal vihetek egy túrára:

img_1352.JPG

Függetlenül attól, hogy Európában vagy a tengerentúlra utazgatsz, örök probléma, hogy mindig mindenhol túl kevés a konnektor. Marad a hosszas keresgélés, az ágy félrehúzása, az olvasólámpa és a vízforraló, na meg a kávégép (na jó, annak maradnia kell!) kihúzása. De még így is problémás szokott lenni, nem is beszélve arról, hogy már Európán belül is minden egyes készülék töltéséhez külön adapterre lenne szükség!
Egy ilyen elosztó (és mindössze egy konverter hozzá (földeltet is fogadjon!), ha szükséges, amit akár a reptéren is meg lehet venni 3 ezer forintért) viszont megold minden problémát. És, ha sokat váltogatod a szállásokat, akkor akár hagyhatod beledugva a kábeleket, így a szobába beérkezés után 10 másodperccel már elégedetten világít minden akkutöltést jelző LED a telefonodon, fotógépeden, laptopon, hajnyírón, mobilakkun, mobilrouteren, stb. (Ez nálam a minimálfelszereltség.)

Plusz egy pro tipp:
a legtöbb kártyás ‘kulcsú’ hotelszobában automatikusan lekapcsol az áramellátás a szoba elhagyásakor. Ha tölteni akarsz a távollétedben is, akkor általában bármilyen vastagabb névjeggyel vagy egy plasztiklappal (pl: jogsi/személyi) helyettesítheted. Ha nem lehet ezzel átverni a rendszert, akkor kérj egy másodkártyát, és hagyd benne azt.

Ja és ez is egy elég kedves feature  a repülőn éppen (KLM World Business Class): van rendes konnektor az ülésben!

image.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr418724886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shownomarci 2016.05.17. 15:00:09

Na igen, de mit sem er az eloszto, ha nincs dugvilla-atalakitod.

Rejtélyes 2016.05.18. 12:31:41

Van olyan konnektor, ami a karya kivetelekor se kapcsol le, csak ki kell tesztelni. En a laptopomhoz szereztem be megfelelo kabeleket, es mivel minden USB-s, amim van, a laptopon keresztul tudom tolteni.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.05.18. 12:43:44

@shownomarci: lásd fent.

@Rejtélyes: ezért írtam, hogy a legtöbb. A laptopod usb-jéről pedig sokkal lassabban tölt.

HgGina 2016.05.18. 12:47:25

"Na milye a leghosszabb egy utazónak?"

Na, az ijen hüje idilyótának valyon milye?

betörési kísérlet 2016.05.18. 12:49:32

És ha még kisebb a hely a csomagodban, akkor jöhet az átalakító + T elosztó kombináció :)

kovacsbelane 2016.05.18. 13:07:24

@HgGina: Szerintem azt az ajánló-szerkesztők írták. :D

HgGina 2016.05.18. 15:48:28

@kovacsbelane: az könnyen lehet, egy hét alatt ez a negyedik "milye".
Az előző hármat is ugyanaz a hüje írta. Idelye lenne befoltozni az agya hején lévő jukat.
Ijenkor tán a blogszerző is komojan, csupa nagybetűvel lehüjézhetné őket nyilvánosan. Habár van az a pénz, amiért valaki elfelelyti a magyar hejesírást. Talán ez benne a legszánalmasabb.

Nand 2016.05.18. 15:48:47

@HgGina: A vessző hiányáról nem is beszélve..

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.05.18. 20:08:26

@HgGina: Te most akkor tényleg előírnád nekem, hogy kit hülyézzek nyilvánosan, miközben belenget a korrupció(?) lehetőségét is? :) Vagy valamit nagyon nem értek itt.

Vipera01 2016.05.23. 15:21:42

Utaztál KLM Business Class-on?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.05.24. 00:17:03

@Vipera01: volt már rá példa, pl ide is. Miért?

Mad Mind 2016.05.30. 09:08:57

Jó dolog a konnektor, csak még sosem használtam annyit a laptopot repülés közben, hogy legyen értelme tölteni. Az usb csati sokkal hasznosabb, és az már szinte minden business székben van.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.05.30. 09:24:02

@Mad Mind: az csak mellégvágány, a lényeg az elosztó! (nekem volt már, hogy tölteni kellett, amikor nem volt lehetőség előtte rendesen feltölteni. Na meg jól jöhet kamera vagy egyéb töltéséhez is.)

Mad Mind 2016.05.30. 09:48:57

@világevő:
Ja igaz. Bár nálam mindig van egy utielosztó, háromféle csatival. Sehol nem jövök zavarba, kivéve egyszer pont japánban, amikor otthagytam ez előző szálláson.
süti beállítások módosítása