JÁTÉK: nyerj 2 x két személyes francia vacsorát!
2015. február 19. írta: világevő

JÁTÉK: nyerj 2 x két személyes francia vacsorát!

Mondtam, hogy nagyon bedurvulnak a játékok, itt a következő, amiben 2 db két személyes francia vacsorát lehet nyerni!

larus4_gb.jpg

A Larus étteremmel kooperációban készült.

Az gondolom nagyjából kiderülhetett már, hogy eléggé nagyra becsülöm a francia gasztronómiát, nem véletlenül járok vissza állandóan. Emiatt végképp izgalmas programnak tartom, hogy Várvizi Péter, a Larus séfje egy egészen különleges rendezvénysorozatot szervez: a legfontosabb francia régiókat járja végig tematikus vacsorák keretében. Egy-egy gasztronómiai régió ételeit hagyományos vagy általa kissé átértelmezett, az ottani alapanyagokat alapul vevő felfogásban is meg lehet kóstolni, erre nagyjából havonta van lehetőség. Az első ilyen Gallok Budán alkalom éppen ma kezdődik és szombatig tart, a téma pedig Bretagne, azaz Franciaország legnyugatibb csücske lesz, nagyjából az a rész, ahol Asterix is gallkodott.

asterkep.JPG

A játék kérdése viszont nem az lesz, hogy tényleg a vaddisznó-e a kedvencük a képregény szereplőinek, hanem ennél egy kicsit nehezebb, de azért nem sokkal.

Két nyeremény is van:

- egy a gyorsaknak: Bretagne-i vacsoramenü két főre a Larus étteremben most hétvégén (csütörtök-péntek-szombat), beleértve az alkoholmentes italokat. Ennek a győztesét már ma este kisorsolom, érdemes figyelni az emaileket!

- és még egy nyeremény, amihez nem kell gyorsnak lenni: vacsora két fő részére a Larus Étteremben. (20 000 Ft értékben, tartalmazza az alkoholmentes italokat, beváltható: 2015. június 30-ig.)

A kérdés pedig 3 részből áll:

1, Mondj legalább egy francia éttermet, ahol Várvizi Péter dolgozott.

2, Mit jelent a Breizh szó és milyen nyelven?

3, Hol lehet Párizsban nagyon jó breton palacsintát enni? 

A megfejtésekhez persze nyugodtan lehet használni a Larus weboldalát, a Google-t és a Világevő blogot.

Beküldési határidő: február 23. éjfél.

A megfejtéseket emailben várom (vilagevo@gmail.com) hétfő éjfélig, de aki beküldi még ma, automatikusan játszik az első nyereményért is! Legyen a tárgy mező az, hogy 'Gallok Budán', a levélben pedig - a megfejtésen kívül - a neved és a telefonszámod (a győztesekét átadom az étteremnek, én nem fogom használni semmire). (A Larus étterem küldi majd a meghívót a 2 nyertesnek és tisztázza a foglalást.)

További információk a rendezvénysorozatról a weboldalon, illetve a Facebook-oldalukon.

És ezzel még mindig nem érnek véget a játékok, hamarosan még egy következik!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr857186571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barzso 2015.02.19. 10:25:47

vilagevo várvizi a laurusban dolgozott a breizh angolul angolna a breton palacsinta párizsban Breizh Caféban kaphaz bubics emilné

barzso 2015.02.19. 10:27:18

vilagevo várvizi a laurusban dolgozott a breizh angolul angolna a breton palacsinta párizsban Breizh Caféban kaphaz bubics emilné

barzso 2015.02.19. 12:18:56

@világevő: a játékban ahol étermi belépöt lehet nyrni bubics

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.02.19. 12:21:52

@barzso: Erdemes meg egyszer elolvasni, azt a reszt is, hogy hova kell kuldeni a megfejtest!

Vipera01 2015.02.20. 12:40:02

@barzso: Az angolna angolul 'eel'.

rambo13 2015.02.20. 14:14:14

@Vipera01: hát nem csak ebben tévedett a "játékos"...
valószínű ez okozta az angolnás félreértést:
www.youtube.com/watch?v=d9SoLhzdq7M#t=28
süti beállítások módosítása