Hűtött panoráma
2014. október 22. írta: világevő

Hűtött panoráma

Eleve szerintem minden tisztességes ember kétajtós, azaz side-by-side hűtőről álmodik, amióta amerikai filmek elérhetők Magyarországon, de ha ez még részben átlátszó is, és van még pár meglepő dobása, akkor pláne!

Food ShowCase_1.jpg

Az már mindenkibe beleégett, hogy nem is rendes család az, ahol az anyukák nem a kétajtósból veszik elő a mogyoróvajat az uzsonna alapos megkenéséhez, na meg persze itt sorakoznak a six-pack dobozos sörök is, a gallonos narancslé mellett. Elvárás az is, hogy egészben beférjen a hálaadásnapi pulykasült. Azt viszont már a Samsung Food ShowCase hűtőszekrény fogja divatba hozni, hogy esetleg színek szerint pakolunk majd be a hűtőbe, vagy csak a csomagolásdizájnra megyünk rá a vásárlásnál. Ugyanis duplafalú ajtajának köszönhetően eleve ahhoz sem kell kinyitni az egész hűtőt, hogy a dolgok többségét megtaláljuk. Ráadásul ennek a duplikációnak köszönhetően elég csak az ajtó egyikét kinyitni, hogy hozzáférjünk a hűtőajtóban tárolt, gyakran használt alapanyagokhoz, italokhoz, anélkül, hogy kitárnánk a teljes hűtőszekrényt.

A rendrakás és a maximális helykihasználás volt a legfontosabb szempont a hűtő kialakításánál, rengeteg speciális rekesze van, külön a gyerekek számára, a családnak, a tartósabban a hűtőben tárolt élelmiszereknek, persze az úgy nevezett ShowCase, azaz a kirakat vagy vitrin van a középpontban, ide érdemes pakolni a leggyakrabban használt dolgokat, na meg a leglátványosabbakat is. Ezek mögé pedig el lehet rejteni az InnerCase-be a kevésbé színpompás vagy ritkán használt élelmiszereket. Tiszta Amerika!

A blogbejegyzés a Samsunggal kooperációban készült. A vélemény - mint mindig - az enyém.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr136817219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása