Mit tud az Andrássy úti luxusétterem? Sznobtalálkahely vagy csúcsétterem?
2014. április 18. írta: világevő

Mit tud az Andrássy úti luxusétterem? Sznobtalálkahely vagy csúcsétterem?

Erre a kérdésre kerestem a sürgős választ, hiszen nem olyan gyakori, hogy Budapesten önmagát csúcséttermi pozícióba helyező étterem nyit, nagyon fontosak az ilyenek (mint például a Lou Lou), még akkor is, ha nyilván nem fog mindenki elmenni enni oda, aki olvas róla. De vajon jó is vagy csak drága és elitista?

2014-04-17.jpg

Egy kedves ismerősöm a következőképpen foglalta össze a saját élményeit a l'Occhio di Stilében: "megvolt tegnap. berúgtam. jó volt." Ez akár lehetne is egy komplett blogbejegyzés, hiszen egy éttermi élménybeszámoló minden fontos eleme megvan benne, kiderül, hogy ott járt, és nem csak mások beszámolóira vagy egyéb anyagokra támaszkodva nyilvánít véleményt (ami egyre nagyobb divat), benne van a személyes szál, és egy teljesen egyértelmű értékelés is. Én azért igyekszem ennél kicsit alaposabban körbejárni a témát, sőt, még egy kedves építészismerőst is felkértem, hogy enteriőr szempontjából értékelje a helyet, na és persze fotóztam is rengeteget tegnap este.

Kezdjük a másik kedves ismerős szakvéleményével, rendhagyó módon -de ha van rá érdeklődés, akkor visszatérően - felkértem Bulcsu Tamás építész-belsőépítészt, hogy véleményezze az éttermet szakmai szempontból, ez következik a képgaléria után, alatta pedig jönnek majd az ételek is persze, kábé a teljes étlap.

 "Végre, végre, végre!!! Kössz András!!! Egy blog, ahol megkérdezed, hogy ki az építész, vagy hogy ki a belsőépítész!? Miért ilyen? Miért fent? Ívek? Üvegfalak? Bőrkárpit?

Kezdjük az elején.
Építészet: Nagy Csaba és tervezőtársai - Archikon
Belsőépítészet: Beretta Associati – Milano
Étterem belsőépítészet: GA Design International – London
Épp húsz éve építette Erik van Egeraat egy sarokra ide az Andrássyn a bálnát. [igen, igen, BÁLNÁT, nem a CET-et, bár azt is holland építész jegyzi: Kas Oosterhuis]. Na szóval, fantasztikus terek, fantasztikus anyagok. Hasonló építészeti feladat volt ez is, igényes megoldásokkal itt is. Közben jut eszembe, hogy három sarokkal odébb, Tiba János csapata rakta rendbe a Parisi Nagyáruházat.

Mindegyik felsorolt budapesti átépítésben közös, hogy műemlékhez kellett hozzányúlni, az épületet eredeti pompájába kellett visszaállítani, vagy finomhangolni. Az il Bacio di Stile korábban lakóépület volt, klasszikus bérház. Tervezők elmondása szerint három kiemelt tervezési rész volt; a bejárat megformálása, a gangos bérház-struktúra átalakítása és a tetőtér-tetőszint beépítése. Felfelé haladva szárnyalt a fantázia. Az utcaszint, a homlokzat és a belső tér inkább műemléki felújítás, míg a párkány feletti területen szabadabban szaladt az építész keze.

Fent finom ívekkel leírható térszerekezet terveztek, amely alatt két szinten helyezkedik el az étterem. Az ívek rafinált megvilágítása bizonyos fényviszonyok mellett elmossa a mennyezetet, értelmezhetővé válik a szabad forma. Kint és bent között csak a robusztus acél lizánák jelölik ki a határvonalat, ami inkább a biztonságérzetünket segíti. A bérház udvara íves üvegfalakban folytatódik, itt már nem téglalap a térszervező elem. Ezen a szinten már akár kint is lehetünk. Itt van udvar. A belső tér közepe felé emelkednek a terek, utalás ez a tűzfalak szabálytalan geometriájára, vagy az erővonalak a tűzfalgeometriában is megjelentek.

A mennyezet légiessége a bárpultnál folytatódik, ezt ellenpontozza a sok nehéz, stabil beépített bútor és az elegáns, bőrkárpitos design fotelek. Szépek a térbe úsztatott szönyegfoltok -már megint az ívek- haha, és ha jól látom még vicceskedtek is a designerek a város sziluettjének felrajzolásával.

Mondjuk én már infót is tettem volna a tornyokhoz, hegyekhez...

Igen, az étterem neve. A kilátás valóban pazar. Menő a döntött üvegezés. Igen, még esőben is, és hó alatt is."

Bulcsu Tamás építész-belsőépítész – munkacsoport.net
http://munkacsoportnet.blogspot.hu/

Remélem érdekes volt az építészeti nézőpont, nekem nagyon!

És akkor az ételek, indításnak forró bagett a világ talán legjobb vajával (Bordier, vagy elegánsabban Le Beurre Bordier, abból a félig sós és a piment d'espelette-es, remélem felbukkan majd az algás is, ami a legnagyobb kedvencem tőle, vagy a yuzus...), a mini cocotte-okban pedig chorizóval(!) töltött macaron, illetve egy nagyon tavaszi, friss ízű mandulás morzsás krém, ez még az előételek előtti mezőny:

Aztán az előételek: a fésűkagyló (zellerrel, zöldalmával, kaviárral), a langusztin (zöldborsóval, jamon iberico chips-szel, vadouvannal (indiai fűszerkeverék)), és a tengeri sügér (édesköménnyel és vénuszkagylóval):

Utána a főételek, a Bresse-i csirke (combjával töltött tortellinivel, kucsmagombával, fehér spárgával, gyökérrel) és a short rib, ami USDA marhaoldalas (gnocchival, 'rántott' velőgolyócskákkal, Roscoff-hagymával):

És a desszertek, elődesszertként egy zöldalmás-rizses pohárdesszert, majd a csokoládé (csokimousse-szal és dulce de lechével, vanília fagyival):

Ez a Tavasz nevű degusztációs menü teljes sora. (Értékelés kicsit lejjebb.)

Ez pedig külön még néhány fogás az étlapról, tehát nem a kóstoló menü részei. A tavaszi kert (retkekkel (az egész például hajszálvékonyra vágott feketeretekágyon van), zöld és fehér spárgával, parmezánzselével), a libamáj (bergamottban pácolva, brióssal), a quinoa, ami egy rizottó acquerello rizsből, hántolatlan quinoából (bébi articsókával, 'újhagymapiskótával', mascarponéval), a homár (rebarbarával, mandulakrémmel és boudin noirral, azaz francia véres hurkával, ami egy mille-feuille-ben kap helyet), és két desszert az étlapról, a mangóleves (pekándióval, joghurttal, mini pavlovával) és a mille-feuille (mákkal, maracujával, mascarponéval):

És a zárás, a petit four (kakukkfüves macaronnal, rozmaringos gyümölcskosárkával, kávés bonbonnal és csokis sütikockával), kiváló olasz (szekszárdi :)) kávéval, na meg az argentin séffel, Fernando Trumppal, és a magyar, több helyen is nagyon kedves gasztroélményeket okozó cukrásszal, Balatoni Brigittával:

 És akkor a véleményem: alapvetően az összes étel rendkívül átgondolt, tudatos, nagyon profi és tökéletesen kivitelezett. Egyértelműen csúcsétterem kategória, kiváló ízekkel és textúrákkal, érdekes választékkal, jó kombinációkkal. Az argentin séf láthatóan a világ komoly éttermeiben szerezte a tapasztalatát, magabiztosan bánik a zöldségekkel, a halakkal és a húsokkal is, nem bonyolítja túl a tányérokat feltétlenül, és attól sem riad vissza, hogy mondjuk egy-egy zöldséget egyáltalán ne, vagy csak éppenhogy hőkezeljen, ha úgy kívánja az étel harmóniája. És óriási öröm, na meg igazából nem is meglepetés, hogy az ételsorba tökéletesen illeszkednek Balatoni Brigi desszertjei, bárhol a világon megállnák a helyüket!

A legmaradandóbb élményt ezek okozták: a roppanós, elképesztően tavaszi saláta, a zsenge zöld borsós langusztin, a tökéletesre készült homár izgalmas körítéssel, az egyszerűségében is meghökkentően érdekes quinoa, a szuper mákos és a csokis desszert és az egészen brutálisan jó, és garantáltan hamarosan emblematikus fogássá váló oldalas.

Az étterem az Il Bacio di Stile áruház tetején található, az áruházban levő lifttel kell felmenni a negyedik emeletre. És lenyűgöző a bár is, de arra most nem volt idő.

L'Occhio di Stile
VI., Andrássy út 19.

A hely hangulata egészen meglepően kellemes. Annak ellenére, hogy egyértelműen luxuskategória, kifejezetten nem a merevség és az ünnepélyesség sugárzik belőle, hanem laza és élvezhető marad. Ugyanez vonatkozik a szervizre is, barátságos, (valódi!) mosolygós, így még az sem zavaró, ha - talán a rutintalanságukból adódóan - elkövetnek valami apróbb hibát, ugyanis nem robotok, hanem kedves emberek, akikkel - ha van kedve a vendégnek - barátságos kapcsolatba lehet kerülni. Nem kiszolgálnak, hanem kedvesen inkább kínálgatnak, miközben azért persze profi módon teszik a dolgukat. 

Instagramon is követhető vagyok, itt pedig hamarosan indul a gasztrocsatornám a youtube-on, csatlakozz, mert arany színű rolls royce-okat sorsolok hamarosan!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr676047800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2014.04.18. 13:49:51

És akkor (csak hogy ne maradjon ki itt se) "jéé, egyik tányér szélre se köpött oda egy jó habosat a séf." :D

Komolyra fordítva: Szépek a tányérok, de ezekben a modern konyhákban úgy megfaragnak mindent, hogy ember legyen a talpán, aki felismeri, hogy melyik képen ki kicsoda. András, nagy feladat lenne "hagyományos" képeket beszúrni, hagyományosan aláírva, hogy mit láthatunk rajtuk?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.18. 14:29:33

@protézisesh: nagy. Eleg sok melo igy is, persze lehetne minden alapanyagrol, hokezelesrol, stb kulon, soha nincs vege, a teljes elmenyt ugy se lehet visszaadni a komplett recepttel sem. A 'normalis fotot' nem tudom ertelmezni, szerintem eleg jokat csinaltam. Targyasztalt nem viszek vacsorazni.

Alfréd76 2014.04.18. 15:29:37

Én is amatőr fotós vagyok; figyelembe véve a viszonyokat (fények hiánya-minősége, emellett az a tény is lényeges, hogy élesben fotózol, egy vacsora közben, nem külön a fotózásra teremtett körülmények között), és a professzionális ételfotózás körülményeinek (tárgyasztal, tárgysátor, vakuk, ernyők, stb.) hiányát nagyon jó képek ezek...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.18. 21:17:29

@Alfréd76: köszi! és persze meg is akarom enni az ételekt, amíg még melegek :) amúgy itt szerencsére egész jó fény volt.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.19. 17:02:08

A fém tálcákról vajon dörzsivel csutakolták le a rászáradt kecsöpöt?

eöeöe 2014.04.19. 17:28:49

Azért mint a bejegyzés elején szerepelt, a "megvolt, berúgtam, fasza vala" is elég lett volna tán, mert örülök én, hogy ízlett, és ilyen olyan jófejek folyton a séfek, de ha egyszer valami hasznos infót is elcsöppentenél, pl egyre több embernek van sous vide gépe otthon, hőfok/idő/súly tippek, néha én is úgy szétkenném a tányérom, de az mindig olyan röhelyes lesz, mittomén. Azért persze egészségedre

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 17:31:24

@Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé: igen (leszámítva az üveg poharat és egyéb egyértelmű dolgokat)

@eöeöe: úgy érted mellékeljek az egyes fogásokhoz részletes recepteket? remek ötlet.

IamTwo 2014.04.19. 17:32:44

@világevő: szerintem arra gondolt, hogy vagy a szöveget olvasod vagy a galériát nézed, de nincs közöttük kapcsolat, mert a galériában sincsenek képaláírások. Szerintem azt szeretné(nk), hogy ne (csak) galéria legyen, hanem esetleg amit külön kiemelsz a szövegben, az legyen kiemelve önálló képen is.

IamTwo 2014.04.19. 17:34:30

Tehát nem a képek minőségét kifogásolta, csak a cikkhez való illesztésükkel kapcsolatban fogalmazott meg kérést.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 17:35:12

@IamTwo: elképzelhető. de azért - mivel egy-egy galériában 2-3 féle étel van a legtöbbnél, és előtte azonos sorrendben van a felsorolás, szerintem áttekinthető a dolog. természetesen dolgozhatnék vele még sok órát, és akkor még jobb lehetne.

IamTwo 2014.04.19. 17:42:17

Talán a galériában lévő képaláírások nem vinnének el "még sok órát", képenként 10-20 mp. De ahogy tetszik, a Te blogod.

kuki123 2014.04.19. 17:45:25

Annyira semmi értelme ezeknek a puccos "luxus" éttermeknek hogy ihaj

gyakorlatilag értelmesen ékezni nem lehet. Éhesen betér az ember vár 40 percet és kihozzák ezt...vicc
nem azt mondom hogy hamburgert meg hasábborgonyát szolgáljanak fel.
De ez a másik véglet.

"az étellel ne játsz"

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 17:48:24

@kuki123: természetesen büntetheted őket azzal, hogy nem mész.

iparterves 2014.04.19. 18:23:53

... és enni mit lehetett?

bam-bi 2014.04.19. 18:24:05

A kérdés az, hogy az étterem mely vendégkört célozta meg? Mert azért az is egy kérdés, hogy abban mi a jó, ha Budapesten francia, olasz, stb ételeket lehet kapni? Azokkal igazából eredetben lehet jókat enni. Akkor hol van a híres magyar konyha? Vagy ilyen nincs is?

The.Unforgiven 2014.04.19. 18:24:49

@kuki123: pont erre gondoltam.. egy férfiember ilyen kaja után éhenhal :D

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 18:26:43

@iparterves: @The.Unforgiven: hú, de sokat kellett várni erre a sose hallott viccre!

@bam-bi: ez nem egy magyaros étterem. olyanok is léteznek, de általában nem argentin séffel.

renhoek 2014.04.19. 18:29:34

Mert ilyen helyekre nem bezabálni jár az ember, hanem az ízek miatt, és mert nem kell számolgatni a fémcsipesszel összefogott tízezreseket. Ne aggódjatok, van elég újgazdag Pesten... Nekem sem a világom, de ettől még azt tudom, hogy a konyhaművészet elég más világ, minthogy pukkadásig zabálsz a pörköltből.

bam-bi 2014.04.19. 18:30:33

@világevő: Igen, pont erre gondoltam! Azért kérdeztem azt, hogy merre van a célközönség?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 18:33:29

@bam-bi: azt az étterem tudja, gondolom, én csak tippelhetek, hogy egyrészt a hazai, a nemzetközi színvonalra és konyhára nyitott - és persze megfelelő anyagi lehetőségekkel is rendelkező - vendégek, illetve nyilván itt élő külföldiek, turisták, stb. Nem teljesen értem a kérdést amúgy, szerinted az a jó, ha minden országban kizárólag az ottani specialitások elérhetők? Szerintem nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.19. 18:37:19

@világevő: hagyd
ezek az emberek, akik soha de soha az eletukben nem ettek vegig egy ilyen jellegu etelsort, de tudnak rola mindent
nekem tetszett, vegig is ennem mar ma este
az epitesz bevonasa jo otlet, mert eleg kulonleges a hely
/asszem ezzel be is jelentkeztem a RR-ra:)/

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 18:39:04

@hagyma: :) az mi, hogy RR? azért, aki őszintén érdeklődik, annak szoktam normálisan válaszolni, mindenki fejlődhet, tanulhat.

renhoek 2014.04.19. 18:40:14

Lesz elég vendég, ne abból induljunk ki, hogy mennyi szegény meg csöves van Bp-n. Budapest egy világváros, nagyon sokan megfordulnak itt... Van sok jómódú ember is... ami nincs az a középosztály.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.19. 18:46:22

@hagyma: valami arany szinu színű rolls royce-okat emlegettel:)

nem jarunk hetenkent ilyen jellegu helyekre, de megesik azert
meg soha nem keltem fel a szekbol ehesen
sot!!!!
amellett hogy hangulata van, nagyon jo altalaban a menusor, 2 pohar bor, tokeletesen eleg mennyisegileg is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.19. 18:47:33

@világevő: eggyel feljebb klikkeltem a valasz gombot, de gondolom erre mas is rajott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.19. 18:53:24

@renhoek: nem tudom otthon milyen arai vannak egy ilyen helynek
mi legutoljara, mikor voltunk, borral egyutt 200 dollarbol kijottunk kettesben
es 4 gyemantos hely volt
/jo, nem sztarszakacsok voltak, vagyis hat helyi szinten azok Biltmore, Asheville NC/

egy verseny resz volt
"fire on the rock"
raadasul a legvegen a mi shefunk nyert Raleightben:)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.19. 18:55:30

@hagyma: jaaa! milyen szín érdekelne? (RR)

renhoek 2014.04.19. 19:07:17

Igen, es pont ez a jo ott, hogy egy atlag kozeposztalybeli is megengedhet egy 200 dolcsis kulinaris kirandulast... itthon pont ez az kozep atlag ertelmisegi reteg hianyzik akinek nem problema etteremben vacsorazni, neha pedig ilyen kalandozast is megengedhet maganak, mint ez a hely.

bam-bi 2014.04.19. 19:07:30

@világevő: Nem arra gondoltam, hogy csak hazai, de egy külföldi étterem valószínű nem a külföldiek számára jön létre, hanem a hazai fogyasztói piacra. Itt vannak kételyeim az árszintet illetően, bár elfogadom, vannak olyan személyek akik hajlandóak megfizetni a márkát. Egy ilyen árképzésnél ugyanis a legkevesebb súllyal az alapanyagok vannak, míg a tudás és a hely szelleme képviseli a számla vaskosabb oldalát. Általában ez egy olyan mentalitás melynek során elmondhatom: én is ott voltam! Természetesen ez nem csak ezen helyre igaz! Általában ez a módszer két dologra jó: 1./ Eleve ezzel szűri a vendégeket, 2./ Ezáltal kíván "neves" hellyé válni.

renhoek 2014.04.19. 19:12:35

Hidd el sokan vannak ugy, hogy az ar masodlagos. Mindegy, hogy 1000 vagy 10000. Viszont ha cserebe vilagszinvonalon nyujtanak szolgaltatast, akkor van helye itthon is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.19. 19:19:06

@renhoek: najo, ilyen jellegu luxusettermekbe mi sem rohangalunk
ez kifejezetten az es nagyon jol megcsinaltak
@bam-bi: azert az alapanyagokkal ovatosan, mert nemm olcso az
en mondjuk biztosan nem azert mennek, hogy "en voltam ott is"
az elmenyert az uj izekert a kornyezeter, ez a kilatas fantasztikus, a belsoepiteszet is
igen kellemes 2-3 orat eltoltenek ott az asszonnyal:)

2014.04.19. 19:24:41

@bam-bi: a magyar konyha nem híres... tapasztaltabb, kifinomultabb nyugati ember hányna a te "magyaros" prolikonyhádtól.

2014.04.19. 19:26:38

@iparterves: elég változatos és sok adagból áll ez... de te csak zabáld a zsíros-mocsingos-mirelites-utánmelegített prolikosztodat.

2014.04.19. 19:30:53

@The.Unforgiven: széttágult bendőjű, túlfűszerezett fost evő magyar prolinak ez a kaja nem fog bejönni. amúgy nem egy 1 kis adagot eszel, hanem 5-7 kis fogást.

1, változatosat eszel
2, különlegeset eszel
3, egészségeset eszel
4, egyedien elkészítve
4, jól laksz...
5, ... de nem felpuffadva, elnehezedve

Mr.Treeger 2014.04.19. 19:36:16

Én örvendetesnek tartom a nyitását, én arról az oldalról közelítem meg, hogy kellett egy kis frissítés a pesti étterem piacnak felülről. Mert bár sok fejlődés volt az elmúlt 10 évben, mintha az utóbbi években ez egy kicsit belterjessé és belpiacossá vált volna.
Ezért jó egy kis új fuvallat.
Ahogy a tányérokat nézem, ez még a bemutatkozó fázis, mely a helyhez akár későbbiekben is elég. Hogy mi lesz az emblematikus tányér, várjuk meg mit beszívni a séf Pestből.
A desszert tányérok ígéretesek, és végre desszert tányérok és nem klasszikus édességek. Ebben egész Bp gyenge még. Bár nem a farok csóválja a kutyát, de desszertről visszafelé is felépíthetnének egy menüsort.
Kellett ez már Bp-nek, a trollok nyeljék le a békát, de ez segít a turizmusnak is.

seepheerd 2014.04.19. 19:44:39

Én meg egy baromijó hambit ettem ma utcai kisbódéban :)
Viccet félretéve, komolyan megfogadtam hogy mindig... ööö...öö.... soha nem fogok ilyen étteremben enni. Magyarázni nem fogom, de annyit elárulok hogy pl. imádom a ruccolás, rákos, sonkás gnocit. Itt összeszámoltam 3 szemet a tányéron. Na elmennek a búsba :)

A rákot pedig így szeretem, két kézzel kétpofára zabálni, persze én vadember vagyok :)
mayree-uh-uh.blogspot.hu/2013/06/a-szeizmika-diszkret-baja.html

iparterves 2014.04.19. 19:56:54

@világevő: Nem vicc....a dizájn az egyik része az életnek ( forma ), de a tartalom...

Ha formát akarnék enni, akkor rendben, de tartalmat is....( nem kaposztáscvekkedlire gondoltam...)

iparterves 2014.04.19. 20:00:42

@Bölcs Ész 2012: Bölcs-Észnélkül: örömest elmondom, hogy nem ilyesmit eszek, de olyasmit sem.
Van a kettő között néhány lehetőség, amit ki lehet használni.
Ha nem is ilyen csúcsnak nevezettben, de megfordultam néhány vendéglőben már életem során és el tudom dönteni, hogy megfelel-e az nekem vagy sem.
Nem a szépséget esezm, pontosabban? nem csak azt.
De a hírnevet sem.
Nemrégiben egy német faluba vitt az utam, ahol egy világjárt, nagy éttermekben dolgozott séf vitte a házat.
Egyszerű, helyi ételek csinált - gyünyörűen és ízletesen.
Az a jó egység.

protézisesh 2014.04.19. 20:03:24

@világevő: reszben felreertettel. Sokszor van "montazs" a blogban, amin nehez kihamozni, melyik mit is apbrazol mert a csirke nem csirke-alaku, stb.

Szoval a kivansagom: 1 kep -1 etel -1 alairas, hogy mit latunk. Aztan majd eldontod, hogy ez nagy munka-e? A kepek minosegevel semmi baj, elesek, szinesek, jol vilagitottak (amennyire etteremben, kompaktgeppel lehet).

Amugy meg index cimlap, jonnek a rantotthusosok.... :(

Egy Hun Hunniából 2014.04.19. 20:03:27

Szépek, és ennyi

Nekem a rántott őzlábgomba koviubival vagy a paprikás lisztes keszeg a bejövős. Kézzel lábbal kétpofára, kisgatyában.

random guy 2014.04.19. 20:03:37

Én valahogy úgy képzelem el, hogyha gazdag lennék, zavarna, hogy van egy nagyon finom desszert, és épp mire elkezdeném enni, vége is.

Ettől függetlenül nem hiszem, hogy sznobság lenne, ha valaki nem egy tesco-s összetevőkből készített rakott krumplitól akar jól lakni, hanem a legjobb minőségű alapanyagokból akar enni, érdekes kombinációkat.

Azért jó látni, hogy leszállóágban van a szokásos kommentelők száma, akik beírják az "500Ft-ból olyan pörköltet csinálok itthon, hogy" sablont, 1 éve, amikor felnéztem ide, még tele volt velük a blog. :)

2014.04.19. 20:07:10

@iparterves: én szépeket és finomakat eszem. te meg ne tudsz olvasni. ennyi.

2014.04.19. 20:10:35

@Egy Hun Hunniából: na, akkor, pont neked volt egy teszt a cinken a Tüköry étteremről. : )

babmama 2014.04.19. 20:14:08

Minket mindig érdekelnek a gasztronómiai újdonságok, kipróbálnám. Viszont szeretnék árakat kérni, mert az legalább olyan fontos, mint a menü (kövezzetek meg). Remélem, nem leszünk álszentek, mint az orvosi hálapénznél (privátban megírom, stb.). Köszi!
Ó, oké, megtaláltam a facebookon www.facebook.com/locchiodistile/app_314804758535679
mert honlapjuk nincs.

bam-bi 2014.04.19. 20:26:38

@Bölcs Ész 2012: Maradjunk annyiban, hogy tapasztalat és készség kérdése. Neked ezek a tapasztalataid, elfogadom. De ha talán hozzártő közeggel is próbálkoznál, talán más lehet a véleményed. Talán!

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2014.04.19. 20:35:12

Az a kávé ennél többet is tud szerintem, Sanyi elég alaposan dolgozik rajta, hogy stabil (és magas) legyen a minősége.
Átgondolt, egységes, tartalmas cikk, mondhatni mértékadónak is.

Globetrotter2014 2014.04.19. 20:40:31

Hmm, asszem megint tovább hízott a 2014es bakancslistám :)

Nick Leeson 2014.04.19. 20:43:41

Értem én, hogy kóstolás meg Csillag, meg minden. Abban is egyet értek, hogy szükség van erre az éttermi kategóriára is. Biztosan meg van a feelingje a kóstolós stílusú érkezésnek.
De arra azért kíváncsi lenék, hogy ha már valaki sokadszor jár ilyen, vagy hasonló helyen, és nem kóstolni akar, hanem egy adott fogásból enni, és jól lakni akkor az lehetséges-e egyáltalán. Pl. lehet kérni 4 USDA oldalasos fogást, meg 3 homárost? Vagy hogyan megy ez ilyen helyeken? Mi van ha egy fogás valakinek nagyon ízlik és enne belőle többet? Vagy ez teljesen megszokott dolog? Esetleg mindenki állandóan 7-8 fogást eszik és meg kell szokni, hogy az ilyen éttermek így működnek?

2014.04.19. 21:13:36

@bam-bi: milyen tapasztalatról beszélsz? már gyerekkorom óta rühellem a magyaros prolikonyhát, 30 éven át bőven ettem az átlagéttermedben.

bam-bi 2014.04.19. 21:33:56

@Bölcs Ész 2012: Elfogadva, hogy neked ez az étrend a prolikaja és a nem kívánatos ételek kategóriája azonos, ízlésekről nehéz vitatkozni. Nem is szabad. Valószínű tapasztalataid egy szegényes és igénytelen étrendi szocializáció eredménye. De nem biztos, hogy másnak is ez jutott. A lányom most írja szakdolgozatát, melynek témája: Gourmet érzés az egyetemi diákság körében. Igazából e kérdésben az a nagy kihívás, hogy a diákság alapvetően a gyors kaják híve. De van aki meg sem tudna fizetni egy drágább étterem kínálatát. Végül is eljutott az ügy odáig, hogy a gourmet érzés csak egy puccos helyen érhető e el?
A többség azt mondja, hogy nem! Van aki szerint egy paprikás krumpli is (pfuj) adhat komoly élvezetet, csak két dolog kell hozzá: Egy jó szakács és egy jó ízlés. Az első objektív, míg a második szubjektív érzet. No ez az én tanmesém! Nem kell vele egyetérteni, így marad nekem a hazai proli kaja, neked meg a 200 dolláros csoda. Megj: Miután a vejem konyhafőnök nem is rossz helyen, azt hiszen van min nevetnem!

bam-bi 2014.04.19. 23:01:57

@Nick Leeson: Egy ilyen helyen soha nem fogsz jól lakni csak akkor, ha végig eszed az étlapot. Az adagok is úgy vannak porciózva, hogy legyen kedved még akár két - három fogást is enni. Ez adja a számla végösszegét. Nem az, ha egyből jól laksz! Ilyen helyre akkor megy az ember, ha a körülmények, a kiszolgálás élvezetét is gyakorolni akarja. Vagy fel akarsz vágni a barátnőd(barát) előtt. Az tény, hogy a személyzet képzettségi szintje radikálisan magasabb, mint máshol. Általában ezt meg is fizetik.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.19. 23:33:28

Engem továbbra is az érdekelne, hogy a fémtálcát fémdörzsivel vagy mivel kell lesuvickolni, hogy ilyen szép maradjon utána a felülete, mint a képeken.

Nick Leeson 2014.04.20. 00:00:19

@kormányváltó Wartburggal: Szinte bármelyik súrolóporral ugyan ilyenre lehet polírozni.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.20. 00:25:09

@Nick Leeson:

Alaposan rákozmálhatott valami, ha ilyen alaposan meg kellett küldeni. Én ilyenkor először késsel szoktam letörögetni a nagyját, aztán egy speciális, kétbakos, 40-es smirglivel majdnem a felületig csiszolom, és utána jön a fémdörzsi. Lehet, kicsit tovább tart, de nem lesz utána ilyen karcos a fémtálca, mint az étteremé. Ha megkeresnek, szívesen átadom a know-how-t.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.20. 00:33:40

Elemezve a nyomokat, úgy vélem, hogy a második fázisban a kézi csiszolás helyett rezgőcsiszolóval próbálkozott a feketemosogató, attól lett ennyire karcos a felület.

Szerencsére a posztoló úr arca így is jól tükröződött a tálcán, mert volt egy szabad sarok, amire korábban nem kozmált rá a kecsöpös homár, így a rezgőcsiszolóval sem kellett azt felületkezelni.

lüke 2014.04.20. 07:47:44

@kormányváltó Wartburggal:
dörzsivel megsérül
durgol cuisine, vagy bármilyen rozsdamentes tisztító

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.20. 18:33:42

@Nick Leeson: alapvetően vannak olyan helyek is, ahol nincs is á la carte, azaz étlapról választás, csak 1-2-3 féle degusztációs menü. De a legtöbb helyen, itt is, van étlap is, rajta részben a degu menü tételei. Ilyenkor ezek általában eleve nagyobbak, de még így sem arra vannak kitalálva, hogy csak 2-3 fogást egyél. Nem láttam még olyat soha, de nyilván meg lehetne csinálni, hogy mondjuk rendelsz 4 oldalast :), de ez nem felel meg a stílus követelményeinek, szokásainak, olyan lenne, mintha egy koncerten csak az előadó legnagyobb slágere menne lenne tízszer.

Globetrotter2014 2014.04.20. 22:47:50

@Nick Leeson: bakker, menj el a Trófeába és zabálj egy rendeset.

Ide nem azért megy az ember hogy kipukkadva jöjjön ki.

@bam-bi: sajna nincs. A a fő piac még mindig a magyarok, és ők miért fizetnének felárat azért hogy ugyanazt egyék mint otthon (amit úgysem sikerül elvárt szinten hozniuk ettől házikoszt a házikoszt).

Ezalól egy kivétel, az olcsó ebédlő önkiszolgálók, de ott úgysem a minőség és élmény miatt esznek.

Szal a magyaroknak ott a sok külföldi íz ami jó mert tágítja a látókört.

A külföldieknek viszont nehéz eladni a magyar konyhát. Tetszik vagy sem, a magyar a világ egyik legrosszabb konyhájának, (a közép-európainak, lásd: mémet, lengyel, cseh) egy fűszerekkel ehetővé tett rokona.

Nehéz lenne egy olasznak vagy franciának a "népiesch-magyarosch" ételeket beadagolni.

Viszont a top 10 magas színvonalú étterem rendkívül jó ár érték arányt kínál a nyugati árakhoz szokott turistáknak.

Bécsben egy 12-16 eurós "igazi" (azaz borjú) bécsi még mindig nem fog átütő élményt kínálni. Viszonyításul, majdnem ennyi a lacikonyha deguszt menüje...

bam-bi 2014.04.20. 23:15:37

@ZF2: A kérdés valójában az, hogy mit is értünk magyar konyhának? Talán ha ezt meg lehetne magyarázni, akkor sok félreértés elkerülhető. Szerintem sokan csak a bordaszeletet és a paprikás krumplit értik alatta. Sok külföldi üzleti ismerősöm van, aki kifejezetten a magyaros ízekért rajong. Azért ezekre biztos nem lehet azt mondani, hogy egy elszegényedett fantáziájú személyek, mert bejárják a világ számos országát. Tény, hogy a magyaros étrend nem kizárólag a Bécsi borjúszeletet jelenti, bár van aki csak ezt ismeri. A családi rálátás okán van alkalmam látni, hogy egy menőbb étterem menüjének összeállításnál igenis nem a "csumi" kajára gondolnak.Bár megvan a hátránya, hogy nem Pesti. Sok fantáziával és felkészültséggel nagyon jó és színvonalas kajákat lehet ajánlani. A baj csak az, hogy ezen értékítéleteket meghatározóan azok alkotják aki abban érdekeltek, hogy e mentalitás fennmaradjon.
Abban egyetértek, hogy a kulináris sokszínűségre szükség van, tágítja az ízlések és látókör világát.

Egy kérdés: valójában milyen értékrend alapján lehet azt mondani, hogy egy konyha minősége megfelel a gourmet elvárásoknak, egy másik meg nem? Lehet e mákos tészta egy gourmet élvezet tárgya? Mik azok az ismérvek, melyek ezt eldöntik? Lehet, hogy e kérdéskörben egy tudományos szakdolgozatot lehetne írni?

Ezek számomra lérdekes kérdések. Miért megy jól egy magyaros konyha olaszban és Párizsban, ha nem jó? Londonról nem is beszélve, ahol aztán igen csak meg kell küzdeni a jelenlevő konkurenciával. (Nem az angollal)

eöeöe 2014.04.21. 20:43:07

@világevő: Pont ez írtam, ugye? Részletes recepteket?! Hiszen minden séf egyenesen telebombázza azokkal az emailfiókod, így kicsit köcsögség nem közölni azokat.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.21. 20:47:44

@eöeöe: sarkosan fogalmaztál ('ha egyszer valami hasznos infót is elcsöppentenél'), erre én is. mi a meglepődés oka?
viszont azt továbbra se tudom, hogy mi alapján tudhatnám a felsorolt ételekről, hogy milyen hőfokon, meddig, esetleg sóoldatozással készültek-e. [pont a szuvidról volt egy videósorozat amúgy...]

Nick Leeson 2014.04.22. 17:24:07

@ZF2: Kösz a Trófeát kihagyom, a nejem is százszor jobban főz mint ők.

Egyébként arra lettem volna kíváncsi mégis hogyan megy ez a dolog. De már megkaptam a Bloggertől a választ.

2014.04.23. 11:35:50

@bam-bi: bocs, de már elszóltad magad a „híres magyar konyhá”-val, hogy az igénytelen, álnépies, kádári-veneszi moslékot szereted.

„Valószínű tapasztalataid egy szegényes és igénytelen étrendi szocializáció eredménye.”

sokfajta „magyarosch” fogást ettem sok helyen, bőven van tapasztalatom. ideje felucsódni (és már páran megtették), hogy a Nyugat elhúzott mellettünk.

„A lányom most írja szakdolgozatát, melynek témája: Gourmet érzés az egyetemi diákság körében. Igazából e kérdésben az a nagy kihívás, hogy a diákság alapvetően a gyors kaják híve. De van aki meg sem tudna fizetni egy drágább étterem kínálatát. Végül is eljutott az ügy odáig, hogy a gourmet érzés csak egy puccos helyen érhető e el?”

mondom, hogy Kádár-rendszerben szocializálódtál... most azt akarod megmagyarázni, a büfé-szakdolgozatát író lányodra hivatkozva, hogy egymilliárd légy nem tévedhet? grat. :( hogy elég ha McDonaldsba ettél valamit, az „gourmet-életérzés”. Ne legyél nevetséges.

„Van aki szerint egy paprikás krumpli is (pfuj) adhat komoly élvezetet, csak két dolog kell hozzá: Egy jó szakács és egy jó ízlés. Az első objektív, míg a második szubjektív érzet.”

Ne akarjál már lyukat beszélni a hasamba. A sarki melós szerint meg a teszkópárizsi is finom a zsírpapírból, most akkor relatív lesz az ízlés? Miért teszed magad nevetségessé?

„Nem kell vele egyetérteni, így marad nekem a hazai proli kaja, neked meg a 200 dolláros csoda.”

Jaj ne, a büszke kádárproli. Ez cikk pont rólad szól: cink.hu/zsir-es-kommunizmus-a-tukory-etterem-1562917975

„Megj: Miután a vejem konyhafőnök nem is rossz helyen, azt hiszen van min nevetnem!”

Ezek után nem bízom meg a szavadban, s így az ízlésedben sem. Amúgy meg én a brunei szultánnal szoktam ebédelni stb.

2014.04.23. 11:37:36

@bam-bi: látszik, hogy nagyon nem vagy képben...

bam-bi 2014.04.23. 13:31:25

@Bölcs Ész 2012: Tudod mindig díjaztam, ha valaki meg akarja mondani, hogy mit szeressek és mit nem. Illetve mi a jó konyha nekem és mi a nem jó konyha. Miközben itt egy állítás áll a másikkal szemben. Számomra nem az a jó konyha, mely neked jó, hanem az, ami nekem. Ugyanis ez ízlés kérdése, mely mindig is szubjektív. Azt elfogadom, hogy itt vannak különbségek, de ettől még nem ájulok el a másik kajától mert azt 200 dollárárt adják. Úgy vélem a gourmet fogalmat is másként értelmezzük, vagy beskatulyázod az általad megélt konyha kizárólagos világába. Azt érzékelem, hogy e kategóriában kevered az -általad és mások által is vélt - egészséges és nem egészséges táplálkozási szokásokat. Ez alapján úgy véled, hogy az egészséges és drága, egyben a jó konyhát is jelenti.
Úgy vélem a gondolkodásoddal ott van a baj (szerintem), hogy a kínálati és nem a fogyasztói oldalról vizsgál. Diktálni akarják az ízlés világát és nem kiszolgálni. Bár az áttermi sokszínűség ezen segíthet.
Nem vitatva ezen konyhák szakmai felkészültségét, magas szintű felszerelését számos séfet ismerek, aki az édesanyja kádárkori ételeiből eszik élvezetesen, míg az általa elkészített költeményeket jövedelemforrásnak tekinti. Nem vitatva annak lehetőségét, hogy van aki hisz is benne.
De ha egyszer valaki megfogalmazná, hogy valójában mitől jó egy konyha nekem(nem általában), akkor bizonyára sokkal okosabb lennék. (Nem keverendő a vendéglátó egységgel, mert annak látogatása más okán is kellemes élményeket adhat) Bár valószínű attól még nem utálnám meg a mákostésztát.
De természetesen aki hisz ebben és csak az ilyen konyhák menüjét bírja a gyomra és van pénze is rá, az menjen és fogyasszon. Jó étvágyat!

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2014.04.23. 14:24:11

@bam-bi: „Azt érzékelem, hogy e kategóriában kevered az -általad és mások által is vélt - egészséges és nem egészséges táplálkozási szokásokat.”

itt minőségi alapanyagokról van szó... aminek köze van az egészséghez is.

másrészt fogd már fel, hogy attól, hogy _nem_ maradékból csinálod a brassóit, meg a hortobágyit, attól még nem leszel széles látókörű gaszronómiailag...

200 dolláros konyha nekem is sok. de ha már egyszer elmegyek étterembe, inkább 2x annyit fizetek (kb 10.000 HUF), mint a veneszi moslékért.

másrészt amire te esküszöl, az egy 60 éves kádári ízvilág. arra kár hivatkoznod hogy ízlésdiktálás, mert az előbbit is oktatva erőltették a magyar emberre a vendéglátóiparban.

bam-bi 2014.04.23. 14:49:35

Bocs, de itt nem a széles gasztronómiai látókőrről van szó, hanem a minőségről. Azt azért elfogadhatod, hogy mindent el lehet készíteni ehetetlen és ehető formában. De ugyanakkor a gasztronómiai széles látókörűségre vagy van igény, vagy nincs. Akinek van az elmegy, akinek van de nincs pénze, az meg nem. De attól még nem gasztronómiai analfabéta. Ezen kívül azt állítom, hogy minden kajának megvan a maga élvezete, csak szeretni kell. Biztosíthatlak arról, hogy nem minden étteremben adnak moslékot csak azért mert nem méregdrága. Ugyanakkor van, ahol a drága is ehetetlen. Ez nem ár függő! Ami árfüggő, az az, amikor csak azért megyek el egy étterembe, hogy elmondhassam én is ott voltam. Aztán meg sárgára hányom magam, mert annyira nem ízlett. Szóval az egyik ember ezt szereti, a másik meg azt. De ettől még egyik sem birka, vagy malac, hogy az általa szeretet kaját eszi.
De visszakanyarodva eredeti állításomra azt mondom, a hazai konyhának is vannak finomságai. Abban egyetértünk, hogy mindezek lelke a minőségi alapanyag. Biztos vagyok benn, hogy van olyan mint az argentin konyhának.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.04.24. 12:15:36

Ha Balatoni Brigitta a cukrász, akkor a desszertekre panasz nem lehet.

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2014.04.26. 09:38:35

@bam-bi: végtelenül buta vagy, ugyanazt a korlátolt semmitmondást szajkózod újra és újra.

röviden: te vígan elvagy a Kőbányai prolisőrön, míg én vmi nagyon finom cidert iszogatok. : )

(van akinek pénze is van, de ugyanúgy korlátolt és nem érdekli az igényes, újító gasztronómia, hanem eszi a zsíros pörköltödet.)

hiába csinálod minőségi krumpliból és tésztából a krumplistésztát, attól még korlátolt maradsz. már ha értenéd.

bam-bi 2014.04.26. 09:59:37

@Bölcs Ész 2012:Igen, azt hiszem értem! Lehet, hogy buta vagyok, de nagyon jókat szoktam röhögni az ilyen fazonokon mint Te. Úgy gondolod, hogy az ízlés világában kizárólag a tied az egyedüli üdvözítő. Míg én azt állítom, hogy az ízlés szubjektív elem, ezért ahányan vagyunk, az annyiféle. Igen lehet, hogy valakinek a prolisör ízlik.
Mellesleg hozzám képest egy alkoholista vagy, mivel egyáltalán nem fogyasztok ilyen italokat. Így aztán tőlem azt iszogathatsz, amit akarsz. Ha még ízlik is neked az jó, már ha csak nem azért fogyasztod, mert ez a divat. Ne tud meg hány ilyen vendéget ismerek mint Te, aki eltartott kisújjal issza a kávét! Aztán meg osztja is az észt.

bam-bi 2014.04.26. 18:33:35

@világevő: Így legyen. Kellemes hétvégét kívánok.

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2014.04.26. 19:38:29

@bam-bi: te lehet, hogy röhögsz rajtam, de én meg lesajnállak. nem azt mondom, hogy ízlés világában enyém az egyedüli üdvözítő – mert pl. még csak ezredannyi új dolgot próbáltam ki, mint lehet. én azt mondom, hogy _nyitni_ kell, nem betokozódni a „magyarosch” konyha mellett.

Én alkoholista vagyok? Elsősorban hasonlatként írtam, de te ezzel akarnád bizonyítani az erkölcsi felsőbbrendűségedet, hogy még nem ittál alkoholt. na ne nevetess. Én _nem_ iszom rendszeresen alkoholt és akkor _sem_ a bódultság miatt iszom.

nem divatból érdekelnek az újdonságok, se nem sznobságból... de te meg csak megszokásból eszel.

és megint lyukra futottál: nem iszom kávét, pláne eltartott kisujjal. : P

bam-bi 2014.04.26. 19:41:22

@Bölcs Ész 2012: A blog tulajdonosa kérte, hogy hagyjuk abba. Így csak kellemes hétvégét szeretnék neked kívánni.

Globetrotter2014 2014.04.26. 23:35:01

@bam-bi: Hátha a bordát vagy a disznótorost magyarnak gondoljuk akkor eléggé meglepő lehet kiszabadulni kishazánkból. :)

Ha úgy vesszük sokan esznek és elterjedt is a Meki, az is nevezhető magyarosnak. :)

Azzal amúgy egyet értek hogy pár éve elég jól lehet vilantani külföldi ismerősök előtt magyar éttermekkel, és mondjuk a Lacipecsenye pl még magyarosnak is eladható, sőt, de ezek szerencsére eléggé elkanyarodtak a hagyományos szörnyszülött magyar vendéglátástól. .

virtualdog 2014.04.28. 12:27:42

A szokásos és nagyon unalmas "sznob VS egészségesen egyszerű ízlésű" vitába nem kívánnék beszállni / azt újraindítani, ellenben árakra én is nagyon kíváncsi vagyok, szerintem nyugodtan leírhatod, András. Aki ki akar akadni, amúgy is ki tud, aki viszont szeretne megengedni magának néha egy kis luxust, annak hasznos lehet.

Én abba a bizonyos szűkülő-fogyó középosztályba sorolom magam, és mivel az élet százféle élvezete sokkal jobban leköt, mint a könyöklés meg a túlóra, valószínűleg nem felfelé fogom elhagyni eme osztályt... ettől függetlenül azonban érdekel a gasztronómia, és szerintem aki akar, az belekóstolhat értelmes árakon. Volt Éttermek Hete vagy mi, sőt még meghosszabbítása is, mindkettőben 3300 Ft-ért ettem menüt középkategóriás(nak számító, tippem szerint...), igényes étteremben (Rézangyal Pálinkaház, Laci!Pecsenye), mindkettő helyen jóllaktam, pedig nem púpozott adag volt egyik helyen sem (főleg az utóbbiban).

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.28. 12:36:49

@Borbíró Andris: nem írok le árakat, ez egy régi döntés, mert eleinte nagyon sok kavarodás volt belőle.
de nem kell sokat nyomozni, ott van a F-oldalukon külön menüpontban az étlap: vlgv.net/1hGCp14

ehran 2014.04.29. 17:01:32

@bam-bi: Azért ne vedd annyira biztosra, hogy nem játszik jelentős szerepet az árképzésben az alapanyag - amiket ilyen helyeken használnak, jelentősen drágábbak általában, mint a, hm, "hétköznapi" minőség.

@seepheerd: Azt is összeszámoltad, hány fogásból állt a menü? ;)

@iparterves: Hm, nem lehet, hogy azért is vitte olyan jól azt az egyszerű konyhát, mert előtte több másban is kipróbálta magát - pl. ilyen sokfogásos nagykonyhán? Nekem elég átgondolatlannak tűnik kijelenteni, hogy _csak ez vagy az a jó_. Szerintem itt a kisadagos-sokfogásos éttermek között is van igen kitűnő szép számmal. (A legjobb éttermi élményem egy két csillagos, 12 fogásos vacsorához kötődik, az ételek nagy részének ízét a mai napig fel tudom idézni, pedig nem tegnap volt, és ettem már pár helyen azóta.)

ben.cooper 2014.08.05. 07:46:11

Joko! Van arra esely, hogy csillagot kapjon?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.08.05. 08:36:22

@ben.cooper: ez bonyolult kérdés, mert úgy figyeltem meg, hogy erősen politikai döntéseket hoz a M, azaz nagyon nem mindegy, hogy milyen piacon van az adott étterem. Technikai tudása alapján nem esélytelen, viszont M-stratégiai okokból nagyon meglepődnék, úgy látom, hogy Budapesten a nagyon erős helyi kötődésű és kevésbé csúcsgasztro, viszont működő helyeket díjazzák most.
süti beállítások módosítása