A bármixer, akinek másfél kilónyi ékszer van mindkét kezén. Holdújév és más ázsiai finomságok
2014. február 05. írta: világevő

A bármixer, akinek másfél kilónyi ékszer van mindkét kezén. Holdújév és más ázsiai finomságok

Még két napig van újévi menü is a Buddha Bárban, de megkóstoltam a téli menüjüket is, vannak benne izgalmas tételek! És találkoztam a nemzetközi koktélmesterrel is, aki nem csak ékszermennyiségben extra.

IMG_8807-001.JPG

A magam részéről elég nehezen tudom elképzelni, hogy koktélshakerek rázásával töltsem a napot, biztos megterhelő fizikailag is, nem is beszélve a kötelező folyamatos mosolygásról. (Vagy léteznek mogorván sikeres mixerek is?) Az viszont végképp elképzelhetetlen, hogy annyi ékszert tegyek fel a kezemre, ami már önmagában egy állandó kettlebell-edzést jelent, plusz még rázogassam azt a shakert. Nyilván ezek is közrejátszanak abban, hogy nem én vagyok a nemzetközi Buddha Bar csoport shakermenedzsere, hanem Mathias Giroud. Mondjuk a reptéren nem állnék be mögé a sorban, hogy aztán másfél órán át várjam, ahogy a biztonsági ellenőrzéshez megszabadul a fémtárgyaktól, márpedig ez neki elég gyakori akció lehet, hiszen az egész világon utazgat, hogy a helyi stábokat, mixereket koordinálja, kreativitásra ösztökélje. Szimpatikus figura, a találkozás után épp a budapesti mixereket tervezte kikérdezni, akik azt kapták tőle házi/bári feladatul, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve kreáljanak italokat. Nem vagyok nagy koktélos, sőt, egészen kicsi koktélos vagyok, édes szájú meg még kevésbé, de azért néhány kreációját még én is tudtam értékelni, főleg a teás vodkával készültet és a (leves külsejű) mangóst. (azaz ezek még nem a magyarosch irányvonalból születtek.)

 Igen, az utolsó két kép a sajátom, ahogy az a minőségből kiderül... A lángok egyébként az egyik koktélhoz tartozó illatanyagokat terítik, finom volt.

Persze még nála is sokkal jobban érdekelt az új menü, amiben kifejezetten kellemes falatok is voltak, és eleve elég jó koncepció az ázsiai hagyományok szerinti étkezés, amikor középre érkeznek az ételek, és mindenki megkóstolhat mindent. A Buddha Bar viszont kifejezetten a gasztrobloggerek és más kajafotómániások ellensége, ugyanis elég sötét van, így legnagyobbrészt a saját fotóikkal tudom csak bemutatni a kedvenc fogásaimat Osama Kutaini konyhafőnöktől.

A dohányzás semmilyen formáját nem szeretném népszerűsíteni, de itt lesz egy különleges shisha-megoldás, e-vízipipa, amiben nincs dohány, így ez akár még vicces is lehet. Az új menüből pedig a lazac tataki (japán tésztéval, yuzuval és lazackaviárral), az Osetra kaviáros wagyutatár és a libamájtekercs (szarvasgombás Hosin-szósszal) ízlett a legjobban az előételek közül. De a legütősebb a Black Angus steak volt, tökéletesre sütve, nagyon jó hús, profi! (a wasabis szarvasgomba nekem kicsit túl erős volt rajta, nem hagyta eléggé érvényesülni a hús saját ízét, de ezen még hátha csiszolnak, vagy lehet kevesebb szósszal kérni...)

Ja és a zöld teás tiramisu is nagyon javasolt!

A Buddha Bárral kooperációban.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr675799827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása