A 10 legjobb (elérhető árú) ebéd Budapesten
2014. január 31. írta: világevő

A 10 legjobb (elérhető árú) ebéd Budapesten

Szándékosan nem olcsót írtam, mert a felsorolt ebédek nem olcsók. Nem is drágák, hanem nagyon jól árazottak, az ár-érték nagyon stimmel ezeken a helyeken, még ha van is esetleg közte olyan, ami drágának tűnik, és nyilván nem fér be minden napra, de azért kezeskedem, hogy nem túlárazott. A szubjektív listámon olyan helyek vannak, ahol menü van, azaz nem egy étel teszi ki az ebédet. És a legfontosabb rendező elv a kiváló minőség, azaz nem kerültek bele az olcsón közepes kajákat előállító iparosok, de még a kifejezetten jó ételeket készítő helyek sem, csak a kimagaslóan jók. Kimaradnak így a hentesek, a gyorséttermek is. Olyan helyeket gyűjtöttem össze, rengeteg étteremlátogatásom során, ahol a gyomor megtöltése nagyon különleges kulináris élmény is egyben.

ebed.jpg

[Programajánló: február 5-én, szerdán este Világevő Umami Vacsora, nagyon komoly, umamival, az ötödik ízzel megpakolt burgerrel (Takács Lajos és Szabó Gábor kooprodukciója), Heston Blumenthal legendás sült krumplijával, kísérőkkel, desszerttel, korlátlan cola- és sörfogyasztással, Riedel colakóstolópohár kipróbálással. Részletek itt, jelentkezés csak emailben (vilagevoesemeny@gmail.com)! Utolsó helyek!]

A legjobbak:
[Ár szerint nagyjából növekvő sorrendben.]

nU Bisztró: az árharcos
Hetente változó ízes, érdekes, változatos ételek ízlésesen tálalva, fogásonként négyféle lehetőséggel szabadon állítható össze a menü.
Pluszpont: halételek, franciás fogások, fesztelen környezet, 30 perces menü és különlegességek is.
VI., Eiffel tér
Séf: Fülepi Kálmán
3 fogás: 1790,-
weboldal

Olimpia étterem: a különleges
Napi menü rengeteg izgalmas, akár egzotikus tétellel, Takács Lajos után is van élet, nem is akármilyen!
Pluszpont: szikvíz az árban, nagy változatosság, sok tengeri étel.
VII., Alpár u. 5.
Séf: Ádám Csaba
2/3 fogás: 1950,-/2250,-
weboldal

Atakám: a bezárt :(

Laci!Konyha: a butikebéd
Változatos, nagyon magas minőségű menü, rendszeresen visszatérő klasszikusakkal, ázsiaias behatással.
Pluszpont: kellenes környezet, felejthetetlen klasszikusok, mint a csirkemáj, a fekete szezámos desszert, vagy a legendás 100 éves leves.
XIII., Hegedűs Gy. u. 56.
Séf: Mogyorósi Gábor
2 fogás: 2200,-
weboldal
korábban a Világevőn

Laci!Pecsenye: a belvárosi
Az Olimpia különc, a japán gasztronómia és főleg konyhafilozófia iránt elkötelezett Takács Lajos a Bazilika mellett is nagyon kreatív.
Pluszpont: Kiváló fekvés, kellemes, fesztelen hangulat, határozott ízek, különleges kombinációk.
V., Sas u. 11.
Séf: Takács Lajos
2/3 fogás kávéval: 2450,-/2950,-
weboldal
korábban a Világevőn

Zona: a csúcsszínvonalú
Lenyűgözően izgalmas ételek a baszkföld-budapest-ázsia tengely mentén, a város legkreatívabb desszertjeivel kombinálva.
Pluszpont: Modern és fesztelen, szuper enteriőr, fantasztikus alapanyagok.
I., Lánchíd u. 7-9.
Séf: Huszár Krisztián, cukrász: Balatoni Brigitta
2/3 fogás: 2800,-/3500,- (+12,5%)
weboldal
korábban a Világevőn

Nobu: a fúziós
Perui-japán fúzió, a város talán legjobb sushija is itt található, de ebédre inkább az elérhető árú donburi egytálételeket javaslom, amikhez misoleves és savanyúság jár a rizságyon kínált "feltéthez".
Pluszpont: fesztelen környezet, különleges ízek, kiváló rizs.
V., Erzsébet tér 7-8.
Séf: Schreiner Gábor
2900-5900,- (+12,5%)
weboldal
korábban a Világevőn

Baltazár: a házias
Ez a kakukktojás, nincs menü, de annyira mesés például a csirkepaprikás vajas galuskával, hogy egy napi levessel párosítva itt a helye, nagyon bőséges és kiváló ebéd.
Pluszpont: ha nem utálnám az ízorgia szót, akkor használnám, így marad az, hogy aki azt a csirkepaprikást nem kóstolja meg, magára vessen! Parkolás ingyenes, nagyon jó enteriőr, kiváló húsok a Josper grillről.
I., Országház u. 31.
Séf: Litauszki Zsolt
2 fogás: kb. 4000,-
weboldal
korábban a Világevőn

Lou Lou: a francia
Heti rendszerességgel ismétlődő francia klasszikusok modern, és kiváló minőségű feldolgozásban. Ha csak egy esélyt adsz a világhírű francia konyhának, akkor itt érdemes.
Pluszpontok: elegáns, de mégis fesztelen enteriőr, ízléses tálalás, Rudits-nívó a garancia, nyúlpecsenye, borjúmáj és vörösboros kakasragu.
VI., Székely M. u. 2.
Séf: Nagy Attila
3 fogás: 4400,-
weboldal
korábban a Világevőn

Onyx: a csillagos
Az alapárért ugyan limitált a választék, de a Michelin-csillagos minőség sok mindenért kárpótol, kreatív, fantasztikus minőségű, kellőképpen magyaros, de cseppet sem megszokott ételek.
Pluszpont: Elegáns környezet, hihetetlen kenyerek, Bocuse d'Ort sikeresen abszolváló sikercsapat.
V., Vörösmarty tér 7-8.
Séf: Szulló Szabina, Széll Tamás
5990,- (+15%!)
weboldal
korábban a Világevőn

És a plusz 1, mert "kicsit" kiesik, pedig nagyon szívesen elmenüzgetnék ott:

Ikon: a keleti
Pataky Péter nagy lendülettel kezdte meg a keleti országrészek meghódítását a fine dining számára, nagyon drukkolok, hogy sikerrel járjon és az országban egyre több helyen lehessen csúcsminőségű ételeket enni.
Pluszpont: a bátorságért, a házias ízekért és a helyi sajátosságok, alapanyagok felkarolásáért!
Debrecen
Séf: Pataky Péter
2/3 fogás: 1600,-/1900,-
weboldal
korábban a Világevőn

És a legnagyobb kedvenc, Budapest legjobb ebédje a fentiek közül:

a Lou Lou, ahol a nagy kedvencemet, a szívügyemnek is tekintett francia gasztronómiát végre teljes fényében mutatják be a hazai közönségnek!

És amik lemaradtak, azok szándékosan maradtak ki általában, mert változatosságban, izgalomban, a hely szellemében a fentiek jobbak. Írok majd külön a kifejezetten olcsó, ám gasztronómiai szempontból nem a legfelső kategóriáról is (=ez itt most nem az), Frici papa, Klassz, Kádár és a többiek ide nem férnek be, a fenti helyekre nem kajálni kell menni, hanem az ételt ünnepelni. (hú, ez magasztos lett.)

 Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz és a hírlevelünkhöz, hogy elsőként értesülj az újdonságokról és a programokról! Instagramon pedig élő a közvetítés a gasztrokalandokról!

Iratkozz fel a hírlevélre, még nyerhetsz is vele:

* indicates required

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr175752554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ropi Hegyaljai 2014.02.01. 10:59:05

Nem tudom a Pesten mi a helyzet de, hogy Debrecenben az Ikonban 1900-ért csak gyerekmenüt lehet enni az tuti(12 éves kor alatt) amúgy még az is ritkaság h egy fogás 1600ft vagy az alatt legyen... a menü 2/3 fogás 3900ft de szerintem ez csak vasárnap elérhető... persze ennyiért már lehet enni egy két dolgot(+ 12% szervízdíj (hozzáteszem szerintem ez is vicc h ő megmondja h 12% borravalót és a pincér munkája, de ezt nem belekalkulálja az árba hanem külön de kötelező...))

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 11:04:20

@Ropi Hegyaljai: köszi, hogy fals információra javítod a helyes infót. NEM á la carte fogásokról szól a lista, hanem ebédmenüről, az pedig az Ikonban hétköznap 1600/1900 forintért érhető el felnőtteknek, ahogy azt fent írtam is.
Itt a legutóbbi példa:
Mai ebéd menü:

Gyöngybableves, füstölt csirkemellgaluskával
Marinált lazac, sült karfiol salátával

Kacsazúza pörkölt, pásztortarhonyával, házi savanyúsággal
Túrós csusza, frissen gyúrt házi tésztából

Fehér csokis brownie, házi lekvárral

1600 Ft két fogás
1900 Ft három fogás

A szervizdíj meg sok helyen létezik, én se szeretem, de nem az Ikon sajátossága.

magyar bucó 2014.02.01. 14:34:15

@világevő: A vasárnapi ebéd menü tényleg annyi, amennyit írt, csak hétfőtől péntekig olcsóbb.

"3 FOGÁS VÁLASZTHATÓ
2 előételből 3 főételből, 2 desszertből

Felnőtteknek 3.900 Ft/fő
Gyermekeknek (12 éves korig) 1.900 Ft/fő"

Drago Brutic 2014.02.01. 14:35:22

Kösz a tippeket, néhányat ki is próbálok! A 3000 feletti menü nekem már egy kicsit sok, de a NU kifejezetten felkeltette az érdeklődésem.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 15:59:21

@magyar bucó: ez igaz, de az ebédmenü, amiről írtam, alapvetően hétköznapi műfaj mindenhol. A vasárnapi menü mindig egészen más.

@Drago Brutic: örülök!

Globetrotter2014 2014.02.01. 16:57:27

Pár megvolt (Ikon, LaciK, LaciP), de nagyon nem ez az ár ismerős (bár tényleg nem ebédidőben próbáltam).

Egyébbként tényleg nagyon minőségi helyek.

Ezzel az erővel a csalogány is bekerülhetett volna, árban mindenképpen barátságosabbnak tűnt.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 17:44:01

@ZF2: Az ebédmenük bizony ebédidőben vannak. És ez az áruk. Bekerülhetett volna, ha elég jó lenne a TOP10-hez, de nekem az utóbbi időben csalódás volt (a régebbi, nagyon magas színvonalhoz képest).

magyar bucó 2014.02.01. 18:42:00

És ezek az ebédmenük mennyire felelnek meg ebédnek? (Kitart estig, vagy utána még enni kell valamit?)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 18:44:57

@magyar bucó: általában elég korrekt adagokról van szó.

Crass 2014.02.01. 18:47:37

Szinte off, de azért megkérdezem. Hol parkoltat ingyenesen Baltazár étterem (I. Országház u.)?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 19:17:17

@Crass: nincs konkrét hely, a vári parkolókártyádat érvényesítik. (ez elvileg igaz az összes vári vendéglátóhelyre.)

terciusz 2014.02.01. 19:54:50

Esztergom, Padlizsán étterem: 3 fogásos menű - 1250 Ft.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 19:57:53

@terciusz: léteznek menük 890-ért is. de itt a csúcsgasztronómiáról van szó. És Budapestről.

2014.02.01. 20:02:14

A francia konyhával az a baj,hogy a csigák és a csúszós kagylók valamiért nem vonzzanak,továbbá az olívaolaj és a sok fű,virág,falevél saláta miatt képtelenség vele jóllakni.DD

2014.02.01. 20:04:11

@magyar bucó: A fenti adagokat elnézve a menüket, nem 16 órás kemény robot kalória pótlására tervezték.))

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.01. 20:19:28

@Jóképességű Takarítónő: jogos, a francia konyha egyenlő csigák és kagylók. meggyőztél.

gyalog_kakukk 2014.02.01. 20:24:04

Az Ikon ebédmenüje bizony ennyi, igyekszem minden héten egyszer eljutni, úgyhogy ezen kár is vitatkozni.
Az adagok nyilván nem a 890es menüket idézik (1 liter leves, nagy vékonyra klopfolt hús rengeteg rizzsel), de 3 fogás után még nem jöttem el éhesen.

zitoka 2014.02.02. 00:38:46

A Lou Lou-t ki fogom próbálni, egy jó kis francia kaja...mmmm. Én szeretem a csigát,a kagylót, de azért ne ragadjunk már le itt, ha a francia konyháról van szó. Fűszerek, mártások, halak,húsok sokfélesége... A párizsi Terminus Nordban 3 nap alatt végigettük az egész étlapot, és csak egy étel volt, amiért nem voltunk oda: egy rákféle. Nem tudtuk, hol kell keresni a húsát. :) Persze egy provence-i túra is kellene még, és egy igazi, marseille-i bouillabaisse a kikötőben...na, van még tennivaló! :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.02. 07:45:48

@zitoka: :) ajánlom a blogról, írtam rengeteget a francia konyháról, Lyon és környéke az egyik legnagyobb kedvenc: vilagevo.blog.hu/tags/r%3Afrancia_konyha

Vizilabda 2014.02.02. 10:40:39

majd ha sznob leszek elmegyek

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.02. 10:43:13

@Vizilabda: kiváló ötlet. vagy, ha igényes leszel :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.02. 11:07:38

Jó lista. Köszi. A nu tényleg elég finom általában.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2014.02.02. 12:05:08

hiánypótló összeállítás, kösz! azt nem mondom, hogy végigeszem, de egy-kettőt biztos kipróbálok majd.

Gatts 2014.02.03. 11:36:35

Kicsit offtopic kérdés, de itt volt a post alatt és felett is.
Az umami vacsoránál mire kell számítani? Sajnos csak a jelentkezés után néztem utána komolyabban a dolognak és kicsit megrémültem, mivel ínyencség ide vagy oda, a halakkal és egyéb vízi dolgokkal (tintahal, rák, stb., de a moszat és az alga pl. nem zavar) sosem voltam sajnos kibékülve, pedig becsülettel próbálkoztam velük. Várható, hogy az a jó hátszín valami ilyesmivel lesz megbolondítva, vagy vágjak bele bátran a dologba? Nem venném el mástól a lehetőséget sem, és nem költenék feleslegesen olyanra, ami nem az én világom.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.03. 12:13:15

@Gatts: alapvetően a hús, gombák, szószok, sajt dominál majd, és figyelembe tudnak venni egyéni igényeket is.

Gatts 2014.02.03. 12:53:33

@világevő: Köszönöm! Ez esetben megyünk! :)

Gatts 2014.02.03. 13:11:32

@világevő: Már megtörtént tegnap!

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2014.02.03. 17:28:48

@Vizilabda: Így van, mindenki sznob, aki nem gépsonkát eszik vizeszsemlével.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.02.06. 14:30:09

Kipróbáltam a Baltazárt, szerintem a paprikáscsirke nem volt olyan jó (kicsit füstös ízű és kemény), a galuska tényleg tökéletes. Viszont adtak egy krumplilevest kaviáros blinivel és az olyan volt, mint egy álom. Szóval azért köszi az ajánlást!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.07. 21:34:05

@Skrabski Fruzsina (lelkylola): örülök, hogy tetszett a hely! a csirkéhez azért tudni kell, hogy ipari csirkéhez vagyunk szokva, az összezsúfolva, tenyérnyi helyen nevelt csirkék a legpuhábbak, mert nem izmosodnak, hiszen mozogni se tudnak. a franciák nagy büszkesége, a bresse-i csirke, amit aranyáron adnak, kb a bélszínnel egy áron, kifejezetten izmos, és még a bőre is nagyon vastag, valódi szabad tartású baromfi. A füstösségre már nem emlékszem, de elképzelhető, hogy ez is bekerül kicsit a Josperbe, ami egy faszenes kemence.

tarv 2014.02.27. 17:07:30

Én hozzátenném a nemrégiben nyílt Korhely(daloda és falodát) a zeneakadémiával szemben.
Ma ettem ott és nagyon finom az étel és jó áron vannak a menük.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.02.27. 17:44:03

@tarv: hehe, pont ma kóstoltam én is, és boldog is voltam tőle, de túlságosan új is még a hely, és azért ebben a listában a kicsit fine diningba hajló helyeket tettem bele.

Béla Hoffmann 2014.03.12. 21:04:35

Rengeteg étteremben voltam, nem most volt.A kitűnő ételeket mindenki szereti, csak azt mondd meg ki a fene tudja azt megfizetni, hogy ezeken a helyeken ebédeljen?? Nekik írhattál volna levelet is, nincsenek olyan sokan.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.03.13. 09:25:33

@Béla Hoffmann: az eddigi 38 ezer olvasó alapján van remény, hogy ötnél több ember engedhet meg magának időnként egy 1790 forintos ebédet.

virtualdog 2014.03.13. 10:20:09

Én hajlamos voltam elhinni a sok okos embernek, hogy a francia konyha alapvetően "sznobos" abban az értelemben, hogy csak a nagyon spéci, nehezen elkészíthető/hozzáférhető, vagy legalábbis sok embernek visszatetsző ételekről szól. A valóságtól ez nem is lehetne messzebb! Volt szerencsém üzleti úton beülni egy tök átlagos vidéki étterembe, és levett a lábamról: itthoni zsebnek nem olcsón, de kiválóan elkészített, egyszerű ízek domináltak, mindenki lassan, mosolyogva, élvezettel evett körülöttünk...

El kell fogadni, hogy a franciák (és a spanyolok, teszem hozzá), ehhez a dologhoz jobban értenek. :D

redsea 2014.04.05. 02:42:13

Balatoni Brigitta mikor és hova távozott a Zónából? Az év elején még a desszert volt az ebéd fénypontja, akkor az még az ő keze munkáját dicsérte?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2014.04.05. 08:03:03

@redsea: már jó pár hónapja, az Andrássy úti il stile de bacio-ban fog dolgozni, ha megnyit az étterme.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2015.02.15. 19:05:20

A Laci!Pecsenye végleg bezárt vagy csak elköltözött?

agnessza 2015.04.12. 17:43:24

Szeretnék tanácsot kérni. Megígértem magamnak, hogy ha végigcsinálok egy kemény fogyókúrát, akkor a sikeres befejezést egy ínyenc ételsor végigkóstolásával fogom megünnepelni. Már egy éve nem ettem teljesen szabadon a gusztusom szerint és valószínűleg egy ideig nem is fogok, mert nem akarom feladni a súlykontrollt. Gondolom ez itt eretnekség, de a diéta segített felismerni, milyen csodásak is valójában az ízek, megtanított arra, hogy értékeljem az ízek harmóniáját, az ételek textúráját, a tökéletes falat utáni kutatás izgalmát stb. Szóval azt a helyet keresem, ahol minél több fogásos (ezért az ebédmenü nem biztos, hogy jó), minél változatosabb, minél kisebb adagokból álló ételsort kaphatok megfizethető áron. A keretem max. 20e Ft. Szerintetek hol ünnepeljek?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.04.12. 19:37:51

@agnessza: semmi eretnekség nincs benne, minden fejlődés öröm. Akkor neked csakis a degusztációs menü jön szóba, ilyen viszonylag kevés helyen jön számításba, ezek közül a személyes ajánlataim: Olimpia (sokkal olcsóbb), Tanti (az újranyitás után remélhetőleg lesz már degumenü), Lou Lou és a Babel (kicsit drágább a megadottnál).

agnessza 2015.04.14. 09:18:24

@világevő: Köszi az ajánlásokat, nagyon hasznos volt. Utánanéztem a helyeknek. Mivel most csak egy dobásom van, ezért az Olimpia talán túl nagy zsákbamacska nekem, de egy ebédre valamikor később biztos kipróbálom. Talán a Babel fogott meg leginkább, mivel ünnepelek, ezért talán megkockáztatom az árat, de azért még várok, milyen lesz a kóstoló menü a Tantiban ha megnyílik.
Egyedül megyek majd, mert a környezetemben nincs aki ennyit áldozna "csak kajára", de majd beszámolok az élményről, ha összejön :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.04.14. 09:45:11

@agnessza: oké! eszembe jutott közben még egy jó, bár túl olcsó, azaz mehetsz kétszer is ünnepelni: LaciKonyha!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.27. 20:43:33

A posztban felsorolt helyek kajái normál méretűek, egészséges férfiembernek is elegendőek; vagy csak ilyen sznob, egykanalas mennyiségek?

A szervizdij felett nem várnak el plusz borravalót, ugye?Mert az már a pofátlanság szerintem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.27. 22:17:24

Na, közben elolvastam a kommenteket is, így az első kérdésem tárgytalan...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.04.27. 22:20:45

@geegee: a felsorolt helyek nagy változatosságot mutatnak adagok szempontjából, ahogy a képeken is látszik. Például a Baltazár két felső és egy alsó combja csak viszonylag nagy kanálra fér fel. De nem, nem a Jancsi néni pacalpörköltjével vetekedő helyek ezek.
A szervizdíj pedig alapvetően helyettesíti a borravalót.

BI54 2015.06.07. 20:18:53

Nagyon jo osszeallitas! A zonaban most ki viszi a desszerteket? Balatoni Brigitta most hol alkot, azt tudjatok esetleg?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.06.07. 20:21:37

@BI54: köszi! Azóta visszatért, volt egy kis kitérője az azóta bezárt l'Occhióba.

_Neville 2015.06.10. 14:01:45

Nem rossz, de napi szinten ez nekem mind drága. Szerintem jó lenne egy lista a 800-1000 ft-os menükről jól, hogy - még ha nem is csúcsgasztro -, de melyik az ajánlott közülük, mert tapasztalatom szerint igen nagy a szórás minőségben.

nick: 2015.06.29. 18:24:49

...bocs, de nálam meg elfogyott a WC-papír
(hazudtam, mert nem is... :-P)

többen megírták már, hogy nekik spec. miért nem ez a megfelelő árkategória, meg túlárazott, meg picik az adagok, no meg persze sznob, akinek ízlik, és blabla-blabla

...de minek?
ez ki számára hasznos információ?
ez itt most nem volt kérdés
(ahogy tőlem sem kérdezte a posztoló, hogy van-e még a klotyoáron pápié :-P)

akinek ez sok, és/vagy nem érti a különbséget az "eszem, mert éhes vagyok" és az "eszem, mert jól akarom érezni magam tőle" között, az ok, de minek akarja ezt velünk is mindenáron közölni?

ide sztem inkább érdemben kéne mindenkinek hozzászólni - lehetőleg a témához, vagy ha nem, akkor legalább ahhoz kicsit kapcsolódóan

...azok meg, akik meg max. 3 ízt éreznek, és ezen nem is szeretnének változtatni - sőt, még ők támadják azokat, akiknek ennél több sikerül - azok itt tök rossz helyre jöttek

de még nekik sem késő, csak többet kéne olvasniuk, és kevesebbet írniuk (gondolkodás nélkül)
:-P

---

egyébként a témához:

a Gold Bisztróról mi a vélemény ebédmenüileg? - régen sokszor ettem ott, de már évek óta nem, és nemrégiben még vmi kuponos oldalon is láttam: ez esetleg kell, hogy megijesszen?

és az Almárium?
(ha jól tudom, megvan még, csak egy jóideje már teljesen máshol, mint régen)

köszi!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.06.29. 22:15:17

@nick:: A Gold fantasztikus volt, amíg a Takács Lajos csinálta, már jó pár éve annak... Almárium is túl van a fénykorán sajnos (Kerekes volt ott).

rambo13 2015.06.30. 10:11:07

@világevő: ráadásul Kerekes pont a Goldban tűnt fel, ott kezdett beérni :)

Almárium: a régitől öt percre laktam, gyakran lemtünk enni, nagyon sajnáltam, h elköltöztek. nemrég nosztalgiából felkerestük az újat és sajnos valóban nem volt az igazi, bár voltak remek elemek, összeségében csalódás volt. ráaádsul az egész hely hangulata vhogy kellemetlen volt...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.06.30. 10:13:21

@rambo13: azt nem is tudtam! (Gold) És én is jobban szerettem a zuglóit, hangulatilag is, bár nem sokszor jutottam el.

Kandisz Nórika 2015.10.20. 13:27:08

@világevő: Ez igaz, én vidéki vagyok, és általában ilyen (hasonló) szabad tartásban nevelt csirkéket ettünk. Teljesen más az állaga, mint a tescosnak. Mi csak sport-csirkének hívtuk. :)

_B_ 2016.02.25. 10:00:27

Hát azért ebédmenüre 2000 Ft-tól indul a válogatás a csillagos égig... Ez nyugat-EU ebéd-árszínvonal.
Alacarte is meg lehet kajálni Pesten fejenkén 3000-ből, nem kicsit.

Az ebédmenünél 1500-nál meghúznám a határt.
És külön versenyeztetve az 1000 Ft alattiakat.

Azért napi 3000-ért ebédel valaki hétköznap, az bizony havi 65000 Ft... nem vitatom, hogy van az a réteg, de nem jellemző. Egy szokásos adminisztrátori, könyvelői, mérnöki fizetésből azért ez elég húzós volna.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.02.25. 11:39:00

@_B_: nem nagyon tudok mást ajánlani, mint hogy olvasd el esetleg a bevezető bekezdést, abban elég sok hasznos infó van a lista összeállításáról. Arról is például, hogy ezeket minden napos látogatásra javaslom-e.

agnessza 2016.02.27. 20:20:46

Van egy konkrét alkalom, nevezetesen jövő héten szombaton, amikor kivételesen Budapesten leszek. Mit ajánlanátok, hol fogyaszthatnék el egy igényes, ínyenc reggelit? Milyen lehetőségeim vannak?

Fredf 2016.04.20. 00:34:05

A nU Bisztróban némi színvonalromlást vélek felfedezni az utóbbi időben. Illetve szinte a legtöbb fogás már "feláras", azaz ki kell egészíteni a normál menüárat. Régebben mintha ez csak a vmilyen szempontból extra ételeknél lett volna így..

Amit még próbáltam az az ARAZ, de ott a napi menü inkább hétköznapi ételsor, nem fine dining irány, az kevésbé tetszett.

A Perle Noir ebédmenüjét próbáltátok már? Én legközelebb azt tervezem beiktatni.

Molinaseca 2017.02.25. 21:07:39

Édes istenem, hogy örülök, hogy a Fricipapa nem került fel a listára! Szubjektív meglátásom, hogy olyan rossz ott a modor, főként a fizető pincéré, hogy azt még az ár-érték arány sem képes feledtetni. Alapvetően problémásnak tartom, hogy kioktatják a vendéget, letegezik valamint flegmán válaszolnak a legkedvesebben feltett kérdésre is. Gondolom azért, mert a hely így is tele van.
És ez az egyik legnépszerűbb 'olcsó' hely Budapesten. Megdöbbent, hogy ezek a gikszerek senkinek sem tűnnek fel.

tudorka57 2017.11.02. 14:48:36

LouLou-véres húscafatok kannibál módra.
Egye meg, akinek primitív, vérszívó vademberek voltak a szülei...
süti beállítások módosítása