Kávégép - az ültetvényről a csészémbe
2013. november 17. írta: világevő

Kávégép - az ültetvényről a csészémbe

Elég izgalmas dolgokat lehet találni az amerikai crowdsourcing weboldalon, a Kickstarteren, ott bukkantam erre is, egy kávégép, ami egyszerre iktatja ki a világ összes kizsákmányolását és igazságtalanságát és közben még fantasztikusan jó kávét is ígér.

7991c3e9fcd0d7acd584b20b9eba97c3_large.png

Fairebb még Freinél is. (Aki persze egyáltalán nem biztos, hogy akár csak egy kicsit is fair, de ezt a gyenge szóviccet nem tudtam kihagyni.) A lényeg, hogy itt aztán tényleg minden összedobáltak egybe, mosolyogva integető nicaraguai kávéőstermelők portékája kerülhet a tartályba, ahol maga a gép pörköl, őröl és főz, szóval a felkelés utáni koffeinadag elkészítése közben a lelkiismeret is megnyugszik, senki se zsákmányolódik ki, nem nyerészkednek a zsíros és gonosz kereskedők és még a sarki közértes sem ronthatja el a tárolást.

ca640f8c12bfddecc92c725bef8d180f_large.png

Az egy kicsit aggasztó nekem, hogy épp németnek tűnnek név alapján a fejlesztők, ugyanis képtelen vagyok meginni a német kávét, és arról se vagyok meggyőződve, hogy akkor jó a kávé, ha frissen van pörkölve, de azért reméljük a legjobbakat. A dolog mindenesetre látványos és érdekes és akár még hasznos is lehet ez az üzleti modell, vagy ennek egy későbbi utódja, milyen érdekes lenne például nem csak kontinenseken átívelve, hanem akár a regionális mezőgazdászoknál körbe nézni a neten, hogy hol-mi érik éppen, milyen állatot készülnek levágni és hasonlók. Gyorsan rá is klikkelek arra a borjúlábszárra, mielőtt más viszi el.

Már összejött nekik 74 millió forintnyi finanszírozás. Vennél?
[Fotók: Kickstarter/Bonaverde]

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr165639602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pottyospanka 2013.11.17. 20:38:00

Friss, háztáji termékeket ide! Vajon működne pl. a hellofresh.de modellje itthon is vagy valóban csak az ár számít?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.11.17. 20:40:55

@pottyospanka: Létezik már ilyen itthon is, pl Neked terem.

Ádám Toldi 2013.11.17. 20:51:15

A legtöbb ember NEM ért a kávéjához, aki pedig igen, (és nem "az olaszos, mélyen pörkölt kávékban keresi a szépséget" lásd malackaraj -.-) az tudja, hogy nem a frissen pörkölt kávé a legjobb kávé (de a frissen őrölt igen), idő kell, hogy rendben legyen... A frissen pörkölt kávé, csak látvány és marketing, de a kávé nem akkor a legjobb. Bár persze az oalszos pörkölésnek majdnem mindegy. Nameg minek, ha van jó magyar pörkölő is? (lásd Casino Mocca) Hagyjuk inkább a profikra. Ahogy espressot inni sem úgy pörkölni sem otthon érdemes. (kivétel ha van hatszámjegyű árcetlis céleszközöd a kivitelezésre)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.11.17. 20:59:41

@Ádám Toldi: bizony. ettől még érdekes ez a koncepció, akkor is, ha nem kávéhoz használjuk majd.

GregorEisenhorn 2013.11.17. 21:10:42

Sajnos elég szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban (nem vagyok kv fogyasztó):
- bár elég jól eladott koncepció azért arra kíváncsi lennék, hogy hogyan működne a gyakorlatban, hogy a Hector Gonzales- várja hogy András (bocsi ezt én sem hagyhattam ki) ráklilleljen, hogy szeretnék rendelni 1Kg nyers kvbabot... valószínüleg nem HAns fog kiutazni érte.. lehet rövidebb lesz a lánc de valóban sokkal ??
- azt is "tudjuk" hogy a pörkölés ugyanúgy "tudomány" és hosszú évek tapasztalata mint a borkérszítés, azaz nem gondolom hogy egy gép ezt "hozza" olyan minőségben ahogy az egy jobb kávétól elvárható lenne, arról ugye nem beszélve hogy lehet kitalálták az legjobb pörkölési hőmérsékletet de gondolom minden tétel kvbab más, csakúgy mint a szőlő. (de nyugodtan cáfoljatok meg, mint írtam nem utazok kvban)
- illetve régebben olvastam egy tanulmányt a fair trade-ról, hogy bizonyos szinten ez is kiszolgáltatottá teszi a lánc elején lévőket mivel ez (fair trade) valahol egy divat, és csak addig lehet a piaci árhoz kpest "+ profitot kihozni" belőle amíg tart a lelkesedés. persze ezen lehet vitatkozni.

Daró 2013.11.17. 21:36:56

Eléggé ráálltam most erre a blogra, na. Saját vélemény:

Nem vagyok túlzott szakértő de a napi 2-4 kávémat megiszom. Tapasztalat: olyan kávét amitől kinyílik a szemem, érzem hogy az erek pattogva tágulnak az agyamban, nem sok helyen lehet kapni, pedig keresem.
(jaj a robusta-imádatomat ne is mondjam igaz? nekem kell hogy egy kávé lórúgásszerű legyen. Pálinkában sem a jager vonalat követem)
Hosszú évek szorgos gyűjtőmunkája alapján: 100.000-1.000.000 ft-ig terjedő kávégépek kategóriája kidobott pénz. Kotyogóssal vagy 20-30 ropis karossal nem főzöl rosszabbat, sőt! ha frissen őrlöd győztél.

pottyospanka 2013.11.17. 22:12:31

@világevő: köszönöm, erről valahogy eddig lemaradtam, akkor már csak több ilyet, akár borjúlábszárat is!

Ádám Toldi 2013.11.17. 22:12:38

@Daró: Mára robustánál is fogtam a fejem, de a gépek összehasonlítása mellett nem tudok elmenni. A robusta egy íz szempontjából alacsonyabb szintű kávéfajta mint az arabica. Ellenben több koffeint tartalmaz. Te a koffeint szereted, meg a keserűséget, nem a kávét.

Ez abszolút igaz a kávégépes megnyilvánulásodra is: hatást keresel, nem élményt. De ajánlom a Tamp&Pull-t, kérj egy nakedet, ha az se győz meg akkor úgyis mindegy. És képes vagya kotyogóst felhozni, amikor vannak filterkávék, amik nem nyírják ki a kávé ízét, bár tény, hogya robustánál jobb is kinyírni az ízét...

Igen, igen kávésznob vagyok, blablabla, jöhet a troll szintű válasz...

Ádám Toldi 2013.11.17. 22:15:37

@világevő: Abszolút, de igazából hasonló lenne pl a 3D nyotmatók otthoni elterjedése és hasonlók. De én már nagyon nem hiszek az all-in-1, meg a megnyomsz egy gombot és megtörténik a csoda szintű dolgokban mint ez...

Alfréd76 2013.11.17. 23:59:43

Igen, kávét nem otthon érdemes inni, ez jó... Én is próbálkoztam, de annyi energiát és pénzt kellene beleölni az otthoni kávézásba (a tanulásról nem is beszélve), hogy nekem az nem éri meg. Nespresso-t használok otthon... Ez ciki?

randomway · http://www.barothi.com 2013.11.18. 06:47:56

Azt a sok ostoba barmot, aki erre 74 milliót összeadott!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.18. 10:21:16

@Ádám Toldi:
nem kell aggódnod, senki nem fog sznobnak titulálni, ha a kávéfilterrel jössz:PDDD

bl4ze 2013.11.18. 13:04:41

ha kávé akkor www.kavekorzo.hu - szerintem :)

KevinMulder 2013.11.18. 13:36:50

Bedeco a legjobb! Meg a polimer! :)

Daró 2013.11.18. 15:41:34

@Babette_: :-D Magam sem tudtam volna szebben megfogalmazni a válaszom.

nem akar az ökörcsorda legelni 2013.11.20. 18:00:10

@Ádám Toldi: "Igen, igen kávésznob vagyok, blablabla, jöhet a troll szintű válasz..."
Daró leírta a saját véleményét, nem a nagy "IGAZSÁGOT" akarta velünk megosztani és mivel véleményről volt szó, így a tényszerűség mellékes. Ehhez képest jössz a troll szintű válasszal, de sajnos el kell, hogy keserítselek. Itt troll rajtad kívül nincs és nem is volt, és nagyon bízom benne, hogy nem is lesz.
süti beállítások módosítása