Debrecen Moszkvában - az Ikon menüje és piaclátogatás a séffel
2013. július 05. írta: világevő

Debrecen Moszkvában - az Ikon menüje és piaclátogatás a séffel

Nagyon izgalmas lehetőség adódott a debreceni Ikon étterem számára, amikor egy ismerősükön keresztül bemutatkozási lehetőséghez jutottak az orosz fővárosban. A kihívás óriási: egy elegáns moszkvai étteremben kell a magyar konyha hetét megrendezni, egy modern, magyar menüvel. A tét még nagyobb.

201307031-1.jpg

Bár egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni, de még az is elképzelhető, hogy ha sikeres lesz a bemutatkozás, akkor Moszkvának újra lesz magyar étterme, aminek a szakmai vezetését a magyar séf, Pataky Péter vállalná, üzemeletetésében és kialakításában pedig jelentős szerepet játszana a debreceni Ikon és tulajdonosai. De ez még csak egy szép utópia egyelőre, nézzük a jelent.

IMG_8842.jpg

Elkísértem a legnevesebb moszkvai piacra, a Dorogomilovszkij piacra a séfet, aki minden reggel itt kezdi a napot a magyar hét során, innen igyekszik beszerezni az alapanyagokat. Ez bizonyos termékekkel nagyon könnyű feladat, másokkal, például a megfelelő minőségű húsokkal és halakkal már egy kicsit nehezebb. De úgy tűnt, Péter eléggé szereti a kihívásokat.

A magyar menü nagyon finom, frissen sütött kiflikkel és kenyérrel indult (hozzá vaj és tepertőkrém), majd egy hortobágyi palacsinta következett.

IMG_9397.JPG

IMG_8720.JPGA húsos palacsinták, blinik és blincsikik itt is elég népszerűek, de paprikás habbal még biztos nem sokan kóstolták. 

Aztán egy "klasszikus", amit a Gourmet-n is kóstolhattunk Pétertől, a harcsasonka, ezúttal kovászolt zöldbabbal és kaporhabbal, szerintem még az akkorinál is jobban sikerült, üdítő, érdekes, nagyon passzolnak az ízek is, a textúrák is, a roppanós zöldbabnak simán megadom a legjobb mellékszereplő Oscar-díját:

IMG_8725.JPG

Kovászolt és savanyított zöldségekből volt egyébként a piacon is hatalmas kínálat, szóval ez is ismerős lehet az orosz ízlelő bimbóknak:

IMG_8833.jpg

IMG_8834.jpg

A hús kiválasztása nem volt egyszerű, "kicsit" mások itt a szokások:

IMG_8785.jpg

IMG_8790.jpg

Azért a végeredmény, a gulyás leves lényegesen jobban mutatott: IMG_8733.JPG

Ettől a bácsitól volt hozzá az újhagyma, ami pirítva van a tetején. (ugyanolyan gyenge ízű, kicsit sem csípős fajta, mint, amit Bakuban is mindenhez adnak)

IMG_8813.jpg

Ha már mindkét nép nagy kovászrajongó (ezzel készül ugye az itteni népi üdítő, a házilag készült változatban nagyon fino kvász is), a kis frissítő-tisztító fogás is ezen alapul, egy kovászos uborka szorbé:

IMG_8736.JPGAztán egy csodás halászlé változat, ponttyal töltött ravioli a levesbetét:

IMG_8741.JPGPedig a halbeszerzés nem volt egyszerű:

IMG_8768.jpgA rák végül maradt, hiába hűtötték gondosan hógolyókkal is...

IMG_8769.jpgDe halra azért szükség volt.

IMG_8774.jpg

IMG_8770.jpg

A főételhez csak nyári zöldségekre volt szükség a piacról, abban és gyümölcsökben pedig elég erősek:

IMG_8764.jpg

IMG_8819.jpg

IMG_8810.jpg

IMG_8828.jpg

A hús szerencsére otthonról jött, a mangalica szűz és a tarja is. Elég komoly lett, roppanós zöldségek, és két teljesen más karakterű hús izgalmas kombinációja:

IMG_9405.JPG

Egy kis savanyított cékla lágy kecskesajttal a desszert előtt:

IMG_9407.JPGAztán a lezáró, modern somlói, pohárdesszertként tálalva:

IMG_9409.JPGNagyon szuper volt a menü, és úgy tudom, hogy a közönség is nagyon lelkes volt, nyitottan, érdeklődve fogadták a magyar ízeket és nagyon elégedetten nyilatkoztak róla.

Itt pedig épp a séf nyilatkozik, az MTI-nek:

IMG_9402-1.JPGEz pedig az étterem, a helyszín, nagyon jó környéken egy profi, elegán étterem, szerintem fogunk még hallani róla...

IMG_8690.JPG

IMG_8704.JPG

IMG_8695.JPGItt pedig a teljes Ikon-delegáció, Debrecen meghódította Moszkvát:

IMG_9388-1.JPG

IMG_9367-1.JPG

Kiegészülve Budapesttel:

IMG_9369-1.JPG

Szóval hajrá Debrecen, hajrá Ikon, remélhetőleg lesz folytatás is Moszkvában!

Sok további moszkvai gasztrofotó itt, nagyban. És jönnek még a beszámolók az orosz konyháról, pilmenyiről, borscsról, Café Puskinról és a többi finomságról.

 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr435392673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2013.07.06. 09:15:49

Nekem ez az ételsor nem jön be, kivéve a Hortobágyi és a mangalica húsétel.

Tájidegen ez a magyar konyhától még akkor is, ha többségében magyar, sőt aránytalan is.

Szerintem egy-két kivételtől eltekintve, rossz ételeket választottak. A magyar konyhában ennél jóval nagyobb fantázia van. A gulyás eleve egytálétel, az íze is nagy mennyiségben főzve jön elő. A halászlé dettó.

A harcsasonka nem magyar és nem is tűnik kiforrott ételnek. A somlói pohárban gusztustalan.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindezek íze nem jó, csak szerintem ezen még agyalni kellett volna.

Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!) 2013.07.06. 09:56:06

Szeretem ezeket az osszefirkalt tanyerokat rajta a ket harapas semmivel! Ilyenkor erdemes elotte bemenni a mekibe egy dupla burger menure (vagy utana, hogy eluzzuk a megmaradt ehsegunket!)

sparklie (törölt) 2013.07.06. 10:23:31

Hat a hortobagyi palacsintat mar szerintem rengeteg orosz ismeri, akik jartak anno Debrecenben. Aki regen belulrol is ismerte az Arany Bika szalloda konyhajat, az biztos nem evett ott hortobagyit (se). Az oroszok imadtak, persze nem tudtak, hogy a reggelirol a tanyerjukon maradt szalami, stb. cafatokat toltottek be nekik az ebedre kapott hortobagyiba. Nem ment ott karba semmi, igazi recycling :)
De ez az Ikon mar nyilvan mas.
Csak nekem regrol van egy ilyen ellenerzesem a hortobagyival szemben :) Meg ugy altalaban a daralt husok, fasirtok is elegge sok mindent rejtenek a magyar ettermekben (sok fokhagyma es szodabikarbona a doghust is csodalatossa teszi). Otthon mas, ott tudom mit tettem bele.

A zoldbabos tema elegge harmatgyenge. Izre biztos tuti, imadom a kaprot, de azert 4 babbal paradezni meg ilyen helyen is gaz.
A chef ur nagyon fine diningra akarta venni a figurat, de csak a miniatur adagokat sikerult beemelni a koncepciojaba. Gyuszube talalt kaja onmagaban attol meg nem lesz extra minoseg, mert keves.

A kaporhab erkedelne, de a babok letszama aggasztoan alacsony. Tudom, ez nem egy jollakos, telezabalos etterem... de akkor is.
Amugy eleg szepen rajatszik az orosz izlelobimbokra: cekla, kapor, kvaszos, kovaszos uborka. Egy kulfoldi ezt gondolja az orosz konyharol. Az is erdekes lehet, amikor egy orosz csinal magyaros etelsort. Sztereotpiak szepen sorban bejonnek.

Azt ertem, hogy a pohardesszertek most iszonyat trendik, de a somloi ebben a formaban eleg borzasztoan nez ki. Amugy sem egy nagy valami.

A husok piaci kezelese tenyleg eleg kaukazusi jellegu. Ahogy a hentesek arcele is.
A gulyasleves egy tevedes. Gulyasnak kellene annak lennie.

sparklie (törölt) 2013.07.06. 11:04:31

A harcsasonka az a harcsanak melyik combjabol keszul?
Ez amolyan szaritott, fustolt, sos haldarabka, ami nem all tavol az orosz etelkulturatol?
Szamomra a sonka az egy darab a combbol. Halaknak ez eleg komplikalt kerdes, de biztos en vagyok tanulatlan.

grani 2013.07.06. 12:09:28

Hát Moszkvát meghódítani eléggé nehéz lesz. Nagy város ez és van itt minden. Éhen nehéz halni.
A piacot és a húsokat nem értem, miért szólják le. Pont a magyarok? Húsvétkor alig kaptam bárányt a Lehel piacon. Rendes sonkát meg a kirakatból vették ki. Itt bármikor kapok halal húsokat is, nagyon finomak. A bárány soha nem probléma.
Hal itt van, mindenféle. Igaz, nem sokat ismernek belőlük a MO-i séfek. Nincs tenger. A harcsa meg a ponty itt nem nagyon menő. Olyan harmadosztályú, éppen még nem selejt halak kategória.
A gulyást viszont itt nagyon szeretik. Igaz, sokan meglepődnek, hogy leves formája van. Itt olyan pörköltnek ismerik. Főztem a kollégáknak vagy húsz litert, mind megették. A közép ázsiai és az altaj környékiek szerint a golyás az ő ételük.
A töltött káposzta se ismeretlen errefelé. Meglepődnek, hogy a magyarok is ismerik. A hortobágyi palacsintának is van itt megfelelője.
Amit viszont nem ismernek, az a káposztás paszuly. Azt viszont MO-n se mindenütt ismerik. Igazi ÉK MO-i étel. Valahol Nyiregyháza a déli határ. A habart dolgokat se ismerik itt. Én legalábbis nem találkoztam vele sehol.
A régi oroszokból, akik még jártak a szocialista MO-n, egyre kevesebb van. A mostani harmncas-negyvenesek már nem jártak ott, nekik szinte terra incognita MO. Nem is sokat tudnak róla. Sokak szerint a magyar az egy német nyelvjárás. Akik viszont jártak ott, főként a moszkvaiak, azoknak Budapest egy szép, csendes provinciális város. Sokan megjegyzik, ahogy nyugat európához képest a magyar mentalitás közel áll hozzájuk és az ízek is hazaiak. A tokai borok és a mindenféle paprikás kolbászok a menők. Nem is értik, miért nem lehet kapni Moszkvában tokai bort és jóféle paprikás kolbászt.
Na szóval, sok sikert :) Ha lesz itt magyar étterem, akkor írjátok meg. Feltétlenül felkeresem!

grani 2013.07.06. 12:13:07

@grani: tokaji, a fenébe. Fel kellene már ébredni...

Jokerpofa 2013.07.06. 12:29:59

@Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!): múlt héten a csaj mozi után mindenképpen mekibe akart menni, mondom jó 1000 éve nem voltam, legyen, kértem egy big mac menüt, 2 harapásnyi méret volt, undorító fos, szar hússal, ízetlen salátával, szerintem te egyed csak nyugodtan

Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!) 2013.07.06. 13:11:24

@Jokerpofa: jovanakkor! irhattam volna mekihelyett akarmeyik kebabost! nem ez a lenyeg hanem az adag! iszonyu aron ket harapast a villa vegere! tudom en vagyok gasztrobuzi mert nem tudom elvezni a muveszetet! ok baszod ha muveszkedni tmad kedvem akkor muzeumba megyek es nem etterembe!

egyebkent jartam az Ikonban. ugyanaz az a szar mint mashol 3x aron, raadasul az adadok is fele akkorak! a kiszolgalas pedig csapnivalo!

wittmanboy 2013.07.06. 22:01:34

Moszkva nagyon kemény terep, gasztronómiailag is. A kezdeményezés, kurázsi, helytállás mindenképpen figyelemre méltó és respektet (riszpektet) érdemel. Remélhetőleg lesz folytatás is. zhelayu udachi vsem

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.07.09. 17:53:41

Úgy látom, hogy Debrecenben is van már végre egy elfogadható színvonalú étterem a hosszú sivárság után. Az étlapról az egri Imola jutott eszembe, de az árak kissé húzósnak tűnnek vidéki mércével.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.07.30. 10:56:28

@Étteremkritikus: Az Ikon már létezik egy jóideje, az Imola viszont már nem.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.07.30. 11:14:41

@világevő: Olvastam, hogy átalakították és Macok lett belőle. A személyzet is változott? Azt olvastam, hogy a felújítás alatt az Imola Platán Hotelben működött az Imola étterem, ez alapján nekem úgy tűnt, hogy csak a külső változik.
süti beállítások módosítása