Rosé a nyugalom szigetén
2013. július 02. írta: világevő

Rosé a nyugalom szigetén

Nem először jártam már Villányban, és mindig megfogadom, hogy megírom végre a kedvenc szálláshelyemről a kis beszámolót, mert méltó arra, hogy megismerjétek. Most végre sikerült fotókat is csinálnom, íme.

20130613-1.jpg

Villány eleve az a vidéke Magyarországnak, ahol nagyon nehéz elképzelni, hogy konfliktusok is léteznek. Talán emiatt is van az, hogy a helyi borászok sem ölik egymást, hanem békében megférnek egymás mellett. Az út Budapestről is megnyugtatóan eseménytelen, az M6-oson szerintem még soha nem volt nemhogy dugó, de talán előzés se. Aztán következik a valódi falusi idill, benne egy jókora meglepetéssel.

IMG_3995.JPG

Ez a meglepetés egy olyan profi, európai szintű hotel, amit itt nem vártam volna, ha nem követtem volna figyelemmel az épülését nagyjából az évek során. Igazi szálloda épült a Gere birtokon, miközben jónéhány borász a csúcsra fejlesztette és építészetileg is izgalmassa tette a pincészetét, ők egy olyan szálláshelyet is teremtettek, ami nagyon kellett már ide, nem is beszélve az étteremről, ami kifejezetten nagyon magas színvonalat visz, de ezúttal kivételesen nem ez a fő téma.

IMG_4033.JPG

IMG_3997.JPG

IMG_4040.JPG

Villány, konkrétan Geréék adtak egyébként otthont a tavaszi Stílusos Vidéki Éttermiségnek, ahol állandó fesztivál-konferanszié párommal, Mautner Zsófival örömmel vállaltuk a házigazda szerepet, itt egy kis ízelítő arról, hogy mennyire jól sikerült:

(Terei Miklós munkája)

De vissza a hotelbe, ahol már a kert is hihetetlenül kellemes, de a szobák végképp, a legnagyobb kedvenc mégis a spa, ahol gőzfürdő, szauna, jacuzzi, medence, jégkása, és mindenféle hasonló rendelkezésre áll, na meg persze egy csomó szőlős-boros kezelés, amik mondjuk engem kevésbé izgatnak, de jókat hallottam róluk is. 

IMG_4014.JPG

IMG_4019.JPG

IMG_4012.JPG

És azért a végére egy kis gasztronómia is, ettem már rengeteg helyen a világban reggelit, köztük nagyon profi külföldi hotelekben is, voltak is emlékezetesek, de az itteni mégis a legkedvesebb. Van egy csomó kedves dolog, például korrekt a választék, lehet Fricit is inni, nagyon kedves a kiszolgálás, gyönyörű a terasz, stbstb. De nem ez a nagy durranás nekem.

 

IMG_4036.JPG

IMG_4032.JPG

Hanem ez, amiről sajnos csak telefonos, nagyon gyenge fotóm van:

IMG00187-20130614-0854.jpgA zseniális házi felvágott választék! Vannak itt is persze sonkák és hasonlók, azok is jók, de a többféle hideg házi májas hurkával, a disznósajttal, a kitűnő stifolderrel és a társaikkal egészen egyszerűen semmi sem veheti fel a versenyt, nem lehet velük betelni.

IMG_4042.JPG

Szokott lenni egy csomó nívós program is, általában nem a hotelben, hogy megmaradjon a nyugalom, hanem a 10 perc sétára levő pincészetben, az idei jazzfesztivál megvolt már, de a 20-án lesz a Rosé maraton, az is elég vicces. 

Gere Crocus
Weboldal, Facebook-oldal
Villány, Diófás tér 4-12.

---

Tegnap kiderült, hogy a világ nagy séfjei közé tartozom, íme:

20130701-1.jpgNagyobb kép és kicsit bővebb magyarázat itt.

Aztán egy óra múlva indulás Moszkvába, újabb ex-szovjet gasztroélmények gyűjtése a cél.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr355366004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.02. 12:24:36

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Zamboni nem egy tészta 2013.07.03. 06:51:50

Egyre több blogban érzem, hogy a bejegyzés egy szimpla reklám. Sajnálom, itt is ezt érzem. + az első áras camambert nem illik a szalámikhoz.

Ettől függetlenül a hotelt kipróbálom én is

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.07.03. 06:55:31

@a Zamboni nem egy tészta: pedig nem. eddig is, továbbra is arról írok, ami nagyon tetszik.

a Zamboni nem egy tészta 2013.07.03. 20:58:52

@világevő: abban, biztos vagyok, hogy tetszik, nem így értettem... olyan ez mint egy elfogadható korrupció... ha van két azonos képességű pályázó, naná, hogy azt választom, akit ismerős
Bírom a blogot ettől függetlenül

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.07.03. 23:21:30

@a Zamboni nem egy tészta: van benne igazság! értem és köszi, azért válaszolok, mert szerintem is nagyon fontos téma a hitelesség. ez egy teljesen szubjektív ajánló, nem is eltitkolva az érzelmi éreintettséget, azaz nem egy teszt, ahol igyekezni kellene objektívnek lenni. egyszerűen rettenetesen szeretek ott lenni és úgy gondolom, hogy ezzel más is lehet hasonlóan, ettől közérdekű :)
süti beállítások módosítása