Széll Tamás a házban! Bocuse d'Or, folyamatos update!
2013. január 30. írta: világevő

Széll Tamás a házban! Bocuse d'Or, folyamatos update!

Az utolsó frissítés:
Tamás és a győztesek ételei itt.

És itt a hivatalos végeredmény, na meg a kedvenc képem Tamásról. Jövök még majd rengeteg képpel és egy rendes értékeléssel, de a lényeg az, hogy nagyon büszkék lehetünk Széll Tamásra, Garai Ádámra és Hamvas Zoltánra, fantasztikusan helytálltak, egy 30 éves múltra visszatekintő iszonyú magas presztízsű versenyre először kijutva, ami már önmagában is óriási teljesítmény volt, nagyon jól szerepeltek! És a zsűriben Bíró Lajos is jól képviselt minket, minden okunk megvan a büszkeségre, köszönjük!

Tamás értékelése a Világevőnek: "A próbákon sikerült már jobban is, de ha minden tökéletesen összejön, akkor is maximum egy helyet tudtunk volna javítani ezen az eredményen, a 8. helyzettől nagyon sok ponttal voltunk lemaradva. Nem vagyok csalódott, nagyon boldog vagyok!"

Én is!

IMG_0276.JPGA végeredmény:

1. Franciaország
2. Dánia
3. Japán
4. Nagy-Britannia
5. Norvégia
6. Svédország
7. Egyesült Államok
8. Izland
9. Kanada
10. MAGYARORSZÁG!

Ma reggel 9:40-kor végre megkezdte a versenyzést a Bocuse d'Or második napján, Lyonban a magyar csapat. Széll Tamás már több mint 2 órája serénykedik a konyhában, teljes a higgadtság, iszonyú koncentráltan pörögnek a segédjével, Garai Ádámmal. Hamvas Zoltán (mindhárman "civilben" a Michelin-csillagos Onyx étteremben dolgoznak) az előre ezerszer begyakorolt ütemterv betartatéséban segít a boxon kívülről, ahogy elmondta, minden a legnagyobb rendben zajlik, még arra is jut ideje néha, hogy elégedetten nézegesse a lelátó bal felső sarkába szoruló magyar szurkolókat. Óriási az izgalom, az észt csapat coach-a (edzője) összeomlott, mentők vitték el a helyszínről, így az észtek nélküle folytatják a versenyt.

IMG_0203.JPG

metrofejlec.jpg

17:00 Rohanok mindjárt az eredményhirdetésre, de előtte még pár kép a varseny végéről, persze főleg Tamásékról.

IMG_0719.JPGIMG_0754.JPGIMG_0710.JPGIMG_0736.JPGIMG_0712.JPGIMG_0697.JPGIMG_0500.JPG

16:45 Egy kis interjú még délelőttről, amikor még nyugodt volt minden. Hamvas Zoltán, a coach.

16:27 Ez már Tamás hala, úton a zsűri felé.

IMG_0519.JPGIMG_0520.JPG

16:20 A tálalás előtti utolsó pillanatok:

IMG_0550.JPGIMG_0503.JPGIMG_0500.JPGIMG_0498.JPG

15:55 Na ki ismeri fel a magyar vezérszurkolót? Annyit elárulok, hogy fontos szereplője a magyar gasztronómiának!

IMG_0474.JPG

15:40 Végül nem szolgáltak fel, eredetileg én lettem volna a bográcsban, de az utolsó pillanatban kiugrottam belőle, túl forró volt. Mindjárt jönnek még fotók a végéről, a magyar tálakról, a kóstolgató Thomas Kellerről, stb.

14:20 A kedvenc zsűritagunk, akivel nem lehet betelni:

IMG_0420.JPGIMG_0468.JPG

14:10 Alig van már 30 perc Tamás első ételéig, szóval rohanok vissza a versenycsarnokba, ahol egyébként a csarnok és a verseny névadóját most az Amerikában élő fia, Jerome Bocuse képviseli. Épp a brit versenyző ételét tálalják a zsűrinek.

13:50 Bevonult a zsűri még 1 előtt, a magyar zsűritag, Bíró Lajos (Bock bisztró) továbbra is Thomas Keller mellett foglal helyet. Ráadásul a rendkívül szimpatikus Keller (két 3 csillagos étterem tulajdonos-séfje) külön büszkén mutogatta a lelkesen szurkoló magyarokat a bal felső sarokban Lajosnak és megtapsolta őket.

IMG_0432.JPGIMG_0434.JPGIMG_0441.JPGIMG_0436.JPG

Már csak 50 perc Tamás első tálalásáig!

13:35 Néhány újabb kép Tamásékról, lesz mindjárt pár a szurkolókról is, na meg a zsűri, és főleg Bíró Lajos bevonulásáról.

IMG_0338.JPGIMG_0335.JPGIMG_0341.JPG

13:25 A helyzet és a hangulat fokozódik, egyre jobb a hangulat a csarnokban, a lelátóra már lehetetlen bejutni, a szurkolók kint tömegesen állnak sorban, de csak akkor engednek be új embert, ha kijön valaki. Még a VIP-vendégeket islelutasítják, az a lelátó is tele van. Sajtóval lehet még viszonylag szabadon közlekedni, de a boxok közelébe már csak az esemény hivatalos fotósai és a kamerásai mehetnek. Az óriási hangzavarban azért sikerült kiabálással felkelteni Hamvas Zoltán figyelmét, és jelbeszéddel megbeszélni, hogy továbbra is minden időben van, rendben zajlanak a történések a magyar csapat számára. Tamást nem próbáltam meg megzavarni, így csak arról tudok beszámolni, hogy továbbra is mosoly nélkül, de nem túl feszülten teszi a dolgát, koncentrál teljes erőből, láthatóan nem kapkod, hanem sietősen végzi a dolgát. Képek is lesznek mindjárt.

12:30 A menetrend még egyszer: 9:40-kor kezdett Tamás, 14:40-kor kell tálalnia a halételt, 15:15-kor a húsételt. Az eredményhirdetés (kezdete) 17:30.

Ketten a zsűriből:
Bíró Lajos (Bock bisztró) és a Magyarországon is már vendégszerepelt Matthieu Viannay (La Mere Brazier, Lyon, 2 Michelin-csillag)

IMG_0330.JPG

Jön mindjárt egy videó is, benne egy kis interjú Hamvas Zoltánnal az első másfél óra után készült! Csak rettentő lassú a feltöltés.

12:10 Tamásnak bekiabáltam, hogy izgul-e már végre (óriási a hangzavar a sok szurkoló miatt, így még egy méterről is néha kiabálni kell), visszakérdezett mosolyogva: "Miért, kéne?"

IMG_0216.JPG

IMG_0238.JPG

IMG_0272.JPG

Szóval van még ideje és ereje poénkodásra is, bár a mosoly helyett főleg szigorú és koncentrált arcot vág, de egy fotó kedvéért még a könnyed és sárom mosolyt is bevállalta.

IMG_0276.JPG

Itt pedig épp a coach nézegeti csillogó szemmel a magyar szurkolókat:

IMG_0284.JPG

metrofejlec.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr905052885

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.31. 10:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cook kapitány 2013.01.30. 12:27:31

Hány napos a verseny, mikor lesz eredményhirdetés?

Kösz,
C.

nikicske · http://pisztacia.blog.hu/ 2013.01.30. 12:33:09

Ma 17:30tól van eredményhirdetés.

Tapmancs 2013.01.30. 13:28:02

Miért ilyen magas a szakácsok sapkája?

Peetee 2013.01.30. 13:35:36

Hajrá!
Egy egyszerű téliszalámis-ubis szendviccsel drukkolok nektek!

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2013.01.30. 13:40:47

@Tapmancs: Hogy beleférjenek a dolgok, például fakanál vagy a tízóraijuk, ha megéheznek főzés közbe.

Gabor57 2013.01.30. 13:41:56

Ne hagyd magad Magyar Csapat!!!

sertesmycream 2013.01.30. 13:43:03

@Tapmancs: hát tudod kedves Tapmancs, a szakácsok feje felűről lyukas,és ha nem lenne ilyen magas a sapkájuk, minden egyes előre hajolásuknál kifolyna az agyuk. csupán csak ennyi!

Tapmancs 2013.01.30. 13:44:04

@Bisztő Gyalla: @sertesmycream: Na, de most komolyan, van ennek valami praktikus oka?

sunblind 2013.01.30. 13:44:21

AgggyánekikTomiiíí!! Haddtanulják meg kimondani a csülköspacalt!!

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2013.01.30. 13:46:30

@Tapmancs: A sapkának van (haj), annak, hogy magas, semmi.

sertesmycream 2013.01.30. 13:54:04

a konyhában hő van , alacsony sapkában izzadna a feje..

www.bocusedor.com/web-tv-1

dhrbikes 2013.01.30. 14:06:34

Csak tippelek, de szerintem valami fallikus szimbólum, tehát az a fönök, akin magas sapka van :)

Borita 2013.01.30. 14:14:43

Az észtek halételénél milyen gáz került a búra alá? És miután feltálalják a bíróknak az ételt miért megy végig egy manusz és nyomkodja meg mindenki tányérjában az ételt?

dieter1 2013.01.30. 14:18:04

hüjék vattok. nem tuggyátok hogy alata van a patkány aki irányiccsa őket???

Kacor007 2013.01.30. 14:26:54

@Borita: Nyilván mert az őt irányító patkány kissé hibbant...

Kacor007 2013.01.30. 14:31:37

Jól láttam a videón, hogy a norvég box mellett, a 11. a miénk?

Kacor007 2013.01.30. 14:35:47

Dzsááá, szép lett ez a kelyhes megoldás

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.30. 14:44:49

@Tapmancs: Az alatt van a patkány, aki ténylegesen főz. (Lecsó)

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.30. 14:46:27

@Rendíthetetlen Álamkatona: Előbb írtam, aztán olvastam. :-)

Zellert lehet kapni? :-D

sertesmycream 2013.01.30. 14:50:53

@Rendíthetetlen Álamkatona: gumót is , és szárat is lehet egész évben.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.30. 14:54:22

@sertesmycream: A rádióban ma Bíró Lajostól úgy hallottam, hogy a versenyen nincs és emiatt át kellett komponálni az ételt. Azért kérdeztem...

sertesmycream 2013.01.30. 14:57:39

@Rendíthetetlen Álamkatona: bocsi! nem tudtam a problémáról!
azt hittem az itthoni helyzet érdekel.

rambo13 2013.01.30. 14:58:16

@Rendíthetetlen Álamkatona: azt hiszem az volt a gáz, h "csak2 angol zeller van...mint ezen a képen kivehető:
vajaskenyer.blog.hu/2013/01/28/bocuse_d_or_2013_a_piac

sertesmycream 2013.01.30. 15:06:49

blogírónk elég jól lemaradt az élő közvetítésel!!

bungee 2013.01.30. 15:16:15

hu de fustol az az ust

Kacor007 2013.01.30. 15:20:22

Mangalica is a hairy pig!!!

Kacor007 2013.01.30. 15:21:10

Hungarian lenguage is very peculiar...

bungee 2013.01.30. 15:21:17

na a ceremoniamestereknek kis nehezseget okozott a mangalica felkonferalasa :)

WinterMute 2013.01.30. 15:22:34

Blogírónkat feltálalták a magyar tálon

Kacor007 2013.01.30. 15:29:32

@WinterMute: az utolsó bejegyzés időpontjából ítélve már a franciák felszolgálták :)

lapointe 2013.01.30. 15:30:42

Egy órát néztem a felvonuló ételcsodákat, meg ez az izgalom ...Teljesen kikészültem.Miért füstölt a bűvöskockás kehely ?

WinterMute 2013.01.30. 15:31:59

Vaaaagy, Jóku az igazi csibészség nevében már régóta, mint zsűritag üldögél valamelyik asztalnál és össze-vissza kóstolgat. Vagy ő az ipse, aki mindenkinek a tányérját utólag megnyomkodja. :)

nem akar az ökörcsorda legelni 2013.01.30. 16:03:54

Sokkal élvezhetőbbek lennének a képek, hogyha nem bélyegkép méretben kerülnének fel az oldalra. Drukkolok Tamásnak a minél jobb eredményért!

jeneibalu 2013.01.30. 16:24:03

A vezérszurkoló Csapody Balázs, az élő közvetítésben pedig Jahni Lacit lehetett látni a Kistücsökből, mikor mutatták a magyar szurkolókat!

WinterMute 2013.01.30. 16:32:54

Hm..pedig megesküdtem volna rá, hogy Fekete "Toldi" Laci az....

sütisznob 2013.01.30. 18:08:53

Hopppáááá. Tamásé a legjobb a plakát!

szelidorzo 2013.01.30. 18:36:44

Csigazabálóknak lejtett a pálya

revkomarom 2013.01.30. 18:41:28

valamit nyert Tamás és csapata, de nem értettem "best ....valami...

my poor, bad english :-(

Friday13 2013.01.30. 18:42:35

Legjobb plakát a miénk.

revkomarom 2013.01.30. 18:47:07

hááát, végül is, nem rossz az, na de ez valami olyan, mint ha az olimpiai futószám után a legcsinibb toppot vagy a legsármosabb futócipőt pontoznák - izgalommal várjuk VILÁGEVŐ nézeteit, pl. a lejtős pályákról!

pobeda 2013.01.30. 18:49:20

Állítólag sokat hibáztak a mieink.

pobeda 2013.01.30. 18:50:33

@pobeda: Most tudtuk meg, hogy ki van borulva Széll Tamás, mert a húsos tányér egyik köretét túlmelegítették, és lefolyt róla egy elem, a cékla maga, ráadásul az egyik zsűritag nem kóstolta meg a gulyást, mert nem volt kanál hozzá. Felkerült a tányérra valami hab is, amit a próbákon nem gyakoroltak
(origo)

sertesmycream 2013.01.30. 18:53:41

Tisztességes helytállás volt a cél!
dobogóra nem is gondoltak.
egy a lényeg megmutatták magukat , és az országot.
Gratulálok fiúk!

Borita 2013.01.30. 18:53:43

Magyarország a 10. !!!:):)

sütisznob 2013.01.30. 18:56:54

Az igen, elsőre nagyon rendben van a 10. hely! Grat!

sunblind 2013.01.30. 19:17:42

Gratula! Mértékadó kezdés. Nagyon szép volt.

medvedr 2013.01.30. 20:19:57

Szép volt! Óriási dolog ez, köszönet mindenkinek aki közreműködött, tett, buzdított. Éljen a magyar csapat!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.01.30. 21:09:48

Gratulálok minden résztvevőnek!

FSchleck 2013.01.30. 23:59:11

Ha komolyan gondolja a szerző a gasztronómia népszerűsítését, akkor azt hiszem fel kellene szólalnia az index undorító címlapírásával szemben is:
img703.imageshack.us/img703/5326/indexwlm.png

sommelier 2013.01.31. 13:34:12

Eloszor is gratulalni szeretnek a magyar csapatnak, nagyszeru elmeny volt eloben vegigkiserni a versenyt. Ami az index cikket illeti, nyilvanvalo, hogy a szerzo nem hozzaerto es fogalma sincsen a Bocuse d'Or szinvonalarol. A 10. hely elkepeszto eredmeny, buszke lehet ra a csapat, meg egyszer gratulalok hozza. Arrol pedig, hogy lejtett volna a palya a franciaknak....nem sok esely van ra. Olyan gepezet mukodik a francia csapat mogott mind szakmai, mind eroforras tekinteteben (gondolok itt nem csak penzre, de gyakorlasi lehetosegre, stb.), amit meg az angolok, amerikaiak, japanok is megirigyelnek. A felkeszito csapat tagjai Bocuse d'Or nyertesek, Michelin csillagos ettermek tulajdonosai/sefjei, MOF-ok es igy tovabb. Szoval en azt gondolom nincs ertelme ezen ragodni, megerdemelte a francia csapat a dobogot.

RoFä 2013.01.31. 17:29:41

@sommelier: Közben Szily vendégszerző, aki korábban is írt olyat ami alapján fogott már szarvasgombás paszternákpürében posírozott frakcióvezető-kéztőcsontott, nagyjából helyretette a dolgokat...

Ettől függetlenül jó hatásvadász szar volt a tegnapi címlapos temetés.

kroos 2013.01.31. 21:18:14

El tudná valaki magyarázni, mi a különbség a szakács és a chef (séf) között?
Köszönöm előre is.

protézisesh 2013.02.01. 08:39:35

@kroos: szakács = főz,
chef = konyhafőnök, irányítja a szakácsokat, konyhalányokat.

Engem az érdekelne, hogy miért nincs EGYETLEN fotó sem az ételről, amit Tamás főzött?! Előtte titok volt, oké, de hogy most sem?

A túlsütött köret meg komoly baki, és valóban amatőr hiba egy olyan helyen, ahol minden étel gyártását 200szor elpróbálták.

Mintha az Alonso sisak nélkül ülne be a vörsönyótóba...

protézisesh 2013.02.01. 08:40:48

ja, ha én zsűritagként komolyan veszem a munkám, akkor verem a tamtamot, hogy "nincs kanál a levesemhez!" nem pedig kihagyom az adott fogást az értékelésből... Ennyire komoly és objektiv ez az egész műsor.

kroos 2013.02.01. 09:13:56

@protézisesh: Ez Magyarotszágon van igy? Mert angliában mindenki chef, ez a munkaköri megnevezés.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.02.01. 10:17:29

Itt vannak az ételek, profi sajtófotókon:
vilagevo.blog.hu/2013/02/01/a_bocuse_d_or_etelei_a_gyoztesek_es_a_magyar_talak

@protézisesh: mármint az egyetlen fotó sincs talán kicsit túlzás, itt a posztban is volt kb 3, ebből az egyiken elég jól látszik. amúgy nem volt egyszerű lefotózni a nagy lökdösődésben.

protézisesh 2013.02.01. 13:20:56

@világevő: vagyis ebben a posztban nincs róla kép. illetve biztos én vagyok félredrótozva, de a "rubik-kockánál" nem egy tükörre szétpakolt kis falatkákra asszociáltam. Ezzel inkább sakkozni lehetne, nem?

protézisesh 2013.02.01. 13:21:40

@kroos: szakács = cook, konyhafőnök/vezető szakács = chef. Chef elvileg minden konyhában csak egy van, irányítja a cook-okat.

kroos 2013.02.04. 10:18:23

@protézisesh: Angliában dolgozom konyhán. Mindenki foglalkozása Chef. Akiről te beszélsz az a headchef. De ugyanugy chef a sous chef vagy a chef de partie is, de még a commis is.
süti beállítások módosítása