A túlbonyolítás művészete
2013. január 06. írta: világevő

A túlbonyolítás művészete

A fine dining kapcsán rendszeresen felmerül - itt a blogon kommentekben, és persze más fórumokon is - hogy rémesen túlbonyolított és értelmetlen. Talán erre is gondolta Grant Achatz, a chicagói nagyon komoly séf csattanós válasznak azt az ételét, amelyik összesen 86 komponensből, alapanyagból áll. Innen kapta a nevét, Lamb 86, egy (szuvid) bárány, hozzá erőteljes jus (pecsenyelé) és egy üvegtálon 60 féle kis köret, kiegészítő, amit az egyes falatokhoz lehet variálni.

lamb86-1.png

Nagy kérdés, hogy ennyiféle ízt egyáltalán képes-e feldolgozni a vendég, vagy elfáradnak az ízlelőbimbók. Én azért elég szívesen megkóstolnám, főleg mivel már volt alkalmam a három csillagos Achatz egyik menüjét végigenni, és életem meghatározó gasztroélményei közé tartozik. Sok órás vacsora, ami felér egy színházi előadással is egyben, olyan sok játék és izgalom tartozott az egyes fogásokhoz. Megesik a molekuláris gasztronómia eszközeit, módszereit használó séfeknél időnként, hogy úgy érzem, hogy nincs mögötte valódi elgondolás, kreativitás, nála erről szó sem volt, igazi játékmesterként uralta az egészet, mint egy fantasztikus zongorista.

A "megoldókulcs":

lamb86-2.pngVan itt minden, tényleg mint a vurstliban, citrom, babérlevél, répa, petrezselyem, reberbara, olíva, kapor, paradicsom, mandula, rozmaring, füge, briós, sárga barack, joghurt, füst, vörös hagyma, endívia, koriander, pisztácia, padlizsán, rum, articsóka, őszibarack, fehérbab, cékla, stb, stb... 

És ez bőven túlzásnak egy jól kitalált PR-gagnek is tűnne, ha nem Grant Achatz-nek hívnák az illetőt... (itt van róla egy korábbi posztom, a vacsorát azóta sem sikerült megírni, de jön majd az is...)

Itt látszik, hogy is tálalják a fogást:

[Hosszú szünet után ismét lesz Világevő Vietnami Vacsora, részletek és minden infó megtalálható itt. Jelen pillanatban még hely is van. Aki nagyon Facebook ellenés, azért a linken meg tudja nézni az adatokat, ha mégse sikerülne, a vilagevoesemeny@gmail.com -on kérdezzen]

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr715001705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ehran 2013.01.06. 19:20:41

Van ennél több összetevőt (100+) tartalmazó tányér is a "piacon", ami ráadásul saját nevet is kapott, és ezen is híresült el: Michel Bras-tól a Gargouillou
Egy némileg egyszerűsített verzióját (hazai lehetőségek, ugye) volt is szerencsém elkészíteni egyszer, érdekes volt.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.01.06. 19:25:38

@ehran: arról nem is tudtam! és az is ilyen sok-sok darabból áll tálaláskor is?

ReggieHammond 2013.01.06. 20:43:04

"If it takes more time to describe a food than eat it, then something is wrong" - Anthony Bourdain

HowAreYouOneAVetésün? 2013.01.06. 22:02:01

van az az indonéz étel, a rizs taefel, szintén sok sok összetevőből áll.

ehran 2013.01.06. 23:16:38

@világevő: Igen. Tudtommal 6-7 ember tálalja, előfordul 120-140 tétel is a tányéron. Mi egy kb. 80-as variációját készítettük el. Sok éve készíti, ha jól tudom, állandóan étlapon van, csak mindig a szezonnak megfelelően variálja.
www.bras.fr/site_blanc/pdf/gargouillou-en.pdf

Marie-Luise (törölt) 2013.01.06. 23:22:48

parasztvakítás, de lehet róla youtube-ra videót feltenni meg ámuldozó cikkeket írni
kell a reklám, PR

ha Kovács Janika köp a plafonra, akkor megszólják, ha egy alternatív művész, akkor megtapsolják
itt is hasonló a helyzet szerintem

ehran 2013.01.07. 13:52:29

@Marie-Luise: Mondjuk Grant Achatz nem éppen másodvonalbeli szakács, a legjobbak között tartják számon, szóval azért egy új kreációján érdemes legalább elgondolkozni, ne adj Isten meg is kóstolni, mielőtt leszólja az ember - Te megtetted? Nem lehet, hogy épp azt próbálja egy tányéron bemutatni, hányféleképpen is mutatja magát ugyanaz az étel, ha más és más körettel (alapanyaggal) kóstoljuk össze? Ha működnek ezek a párosítások így együtt, akkor ez egy jó fogás, és távolról sem parasztvakítás.

KundK 2013.01.07. 15:38:22

A megoldókulcsból hiányzik a balszélső oszlop. 6*9 kocka van.
süti beállítások módosítása