Roboséf és lázongások. A főzés jövője René Redzepi (Noma) szerint
2012. október 18. írta: világevő

Roboséf és lázongások. A főzés jövője René Redzepi (Noma) szerint

Emberi tulajdonság, hogy nagyon szeretjük az utópiákat, miközben sokan a világvégét prognosztizálják, vannak akik inkább csak a gasztronómia jövőjével foglalkoznak.

robochef.jpg

Ilyen például egy szuper képregény(könyv), amiben Jiro, a fantasztikus tehetségű sushiséf a jövő Los Angelesében próbál békésen tevékenykedni, tökéletes sushikat készíteni a vendégek számára. (A névazonosság persze nem lehet véletlen, a szerző, Anthony Bourdain járt Jiro Ono elképesztő sushibárjában, nyilván onnan mintázta a főszereplőt.) A könyvben egyébként a jövőbeli társadalom valódi urai a séfek, akik törvényen felül állnak,és kedvükre alázzák meg az asztalfoglalásban reménykedő vendégeket. Na ettől Budapesten még(?) sajnos(?) távol vagyunk.

japan1.jpg

De azért gondolkozni lehet a témáról, ennek jegyében a a napokban 125. születésnapját ünneplő International Herald Tribune különböző tudományterületek és művészetek nagyjait kérdezte meg, hogy hogy látják saját szakmájuk fejlődését. Nem aprózták el, így nyilván a gasztronómiáról a világ első számú éttermének társtulajdonosát és séfjét, René Redzepit kérdezték.

RobotChef_DanMoynihan.jpg

Íme a válasza:

"Két lehetséges utat látok, amit az étel bejárhat a következő 125 évben. Az egyik egy egyre gépiesebb, precízebb, sterilebb főzés felé tart, a másik szezonális, helyi termékekből készít ételeket kézzel.

Íme egy (enyhén szatírikus) jövőkép, ahogy én látom:

2137. december 1., Koppenhága.
Újabb erőszakos tiltakozó akciók robbantak ki világszerte annak a hatására, hogy egy újabb étteremlánc állt át a teljesen automatikus termelésre. A tüntetők a séfrobotok gyártását kifogásolták, mára a világ éttermi ételkészítési folyamatainak több mint 85 százalékát robotok látják el.
"Egy gépnek nem lehetnek hagyományai, személyisége, fejlődése"  - mondta az egyik tüntető.

A gépi és a humán irányítású éttermek támogatónak ellentéte 2020-ban indult, amikor egy robot nyerte a MasterChef Worldwide televíziós főzőversenyt. Az ellenzők határozottan tiltakoztak az ellen, hogy a főzés legfontosabb célja, az ízletesség veszendőbe menjen, és a hideg, gépies pontosság lépjen az intuíció helyébe.
De hamar megindult az ellenállási mozgalom is. A locavore (helyievő) mozgalom apostolai, akik az ezredfordulón nagy hatást gyakoroltak a főzésre, újra megjelentek a színen, a kistermelők, a helyi gazdálkodók és az önfentarthatóság ünneplésével. A koncepciójuk egyszerű:
Emberi szájat emberi kéz tápláljon!" 

sticker,375x360.jpg

Ezt mondjuk el is tudnám képzelni egy Tarantino vagy Rodriguez (B-)moziban, ahogy összecsapnak véres küzdelemben a roboséfek mindenféle könyhaeszközt fegyverként használva, a hagyományos konyha híveivel. :)
Halálos fegyver lehet a sokkoló, a vákuumozó, a botmixer és persze a késkészlet...

Ha van rá érdeklődés, akkor szívesen kifaggatok pár magyar séfet is a témáról. Hm?

[ez pedig a teljes cikk az összes válaszadóval]

robot-chef-wind-up.jpg

Ja és ha már távoli jövő, akkor közeli is: a hosszú hétvége után közkívánatra Vietnami Vacsora! Brit tudósok szerint a phó leves a legalkalmasabb tudatmódosító az ősz szépségeinek felismeréséhez, így október 24-én szerdán a Quan Hoa Sen étterem ismét megmutatja a Világevő olvasóinak egy komoly lakoma keretében, hogy mit tud. Jelentkezés és további infók emailben és a Facebookon.

IMG_0432.JPG

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr24855905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása