Az élelmiszeripar csodája: Pizzás csiga (kemorecept)
2012. szeptember 28. írta: világevő

Az élelmiszeripar csodája: Pizzás csiga (kemorecept)

Sikerült hozzájutnom egy nagyon izgalmas termékhez, egy felpuffasztott, zacskóban árusított, külsőre is meglehetősen vonzó pizzás csigához. Bár a pontos receptúrát nem sikerült megszereznem, gyakorlott háziasszonyoknak nem lehet probléma az elkészítése az összetevők listája alapján. Állítólag már bevizsgálja egy bizottság, ha sikerül bebizonyítani, hogy elhanyagolhatóan kevés természetes eredetű alapanyagot tartalmaz, akkor megkaphatja a nem zetközi "chemo" minősítést is. (És akkor a csomagolásra rákerülhet annak logója is, ami pontosan megegyezik a sugárveszély táblával.)

IMG_7881.JPG


Bizonyos tételek - például a zsírsavak mono- és digliceridjei vagy a káliumszorbát - többször is szerepelnek az összetevők között, ezekből ennek megfelelően két, illetve három adagot vegyünk. Ha nem boldogulnánk a közértben, nyugodtan adjuk oda az eladónak a bevásárlólistát (érdemes kinyomtatni otthon!)
A pizzás csiga elkészítésének titka a savanyúság szabályozásában rejlik, sem a túl savanyú, sem a nem elég savanyú pizzás csiga nem tekinthető megfelelőnek. De a lisztkezelésre is érdemes megfelelő figyelmet szentelni. Az összetevők között fellelhető néhány ismerős tételt, mint például a cukor, só vagy sajt, megpróbálhatjuk helyettesíteni valamilyen mestertségesen előállított pótlékkal a megfelelő ízhatás érdekében. Káliumszorbátból érdemes esetleg őstermelőt keresni valamelyik kemopiacon, kulcsszerepet játszik. Nejlonzacskóban/celofánban tálaljuk, ízlés szerint hungarocell-morzsalékkal megszórva (a ropogós textúra igen jól ellepontozza a csiga puffadt puhaságát). Késői szüretelésű Domestos-szal kiváló párosítás.

Összetevők:
búzaliszt
pizzakrém:

paradicsom
vöröshagyma
növényi olaj

cukor
modifikált keményítő
étekzési só
fokhagyma
oregánó
stabilizátor:
xantán
guármagliszt
petrezselyem
káliumszorbát (konzerválószer)
vörös céklalé (színező anyag)
citromsav (savanyúság-szabályozó)
természetes fűszerkivonat
növényi főzet (szójafehérje)
fűszerek
aroma

ivóvíz
leveles margarin:
növényi zsír
keményített növényi zsír
víz
növényi olaj
emulgeátor:
napraforgólecitin
étekezési zsírsavak mono- és digliceridjei
savanyúságot szabályozó anyag (borkősav, citromsav),
só (0,2%)
aroma
káliumszorbát (tartósítószer)
béta-karotin (színezőanyag)
reszelt edámi sajt
tojáslé
sütő margarin
növényi olajok és zsírok
pálmaolaj
finomított szójaolaj és/vagy napraforgó olaj
ivóvíz
zsírsavak mono- és digliceridjei (emulgeálószer)
étkezési só
citromsav (savanyúságot szabályozó anyag)
béta-karotin (színezék)
aromák
élesztő
étkezési só
cukor
lékötő
módosított keményítő: 1422
adalékanyag
búzaliszt
E472e (emulgeálószer)
búzaglutin
aszkorbinsav (lisztkezelőszer)

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr444807522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viner Spicli 2012.09.28. 10:18:29

Hinnye b+, ez azért így ütős reggelre ;)
És valaki tényleg ezt eszi és ezt eteti a gyerekével!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.09.28. 10:21:28

@Viner Spicli: nem valaki, hanem nagy tömegek eszik és etetik ezt és a hasonlókat! egy csomó "pékségben" ugyanezt a színvonalat kapod, csak nincs hozzá vevőtájékoztató se.

Mad Mind 2012.09.28. 10:47:47

Mi a baj vele, igazán nem is tartalmaz sok műanyagot. Amerikában sokkal elrémisztőbbekkel is találkozhatsz.

_Luthien_ 2012.09.28. 11:00:56

Hú, de fincsi lehet ez a házias csiga egy kis saját készítésű jégkockával! :DDD

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.09.28. 11:02:25

@_Luthien_: :D az se rossz, de inkább a benzinkútról vásárolt, benzingőzben érlelt jégkockát javaslom hozzá!

rhubarbjelly 2012.09.28. 11:06:17

@világevő: Nemcsak a magukat pékségnek nevező borzalmakban árulnak ilyet, de hasonló lehet a közértekben kapható, földön végigrugdosott sokféle felfújt és borzalmas kinézetű péksütemény is. Az emberek pedig megveszik ezt is és a ronda, felfújt, kenyérnek csúfolt förmedvényeket is. És senki nem mondhatja azt, hogy azért veszik, mert olcsó, mivel kifejezetten nem az, és otthon kevesebből, minimális erőfeszítéssel elkészíthető lenne.

Fekete Mamba 2012.09.28. 11:15:59

A termék legnagyobb baja valószínűleg az, hogy nem túl finom, jól befülledve a kis zacskóban.

De a gasztroblogok álnaiv szörnyülködései az összetevőkön kicsit már elcsépeltek, főleg, hogy én ebben a listában nem találok igazán ütős kemoadalékot. Szerintem ha nincs téma, akkor nem kell inkább írni.

sunblind 2012.09.28. 11:22:55

.. micsoda inspiratív manifesztuma a francia-olasz konyhának. :)

mizie 2012.09.28. 11:24:33

A vicc az, hogy szerintem a pizzás (paradicsomos) csiga egy jó ötlet. De eddig soha nem ettem finomat egyik pékségben sem.

A csomagolt pékáru meg...

Türkménbasi 2012.09.28. 12:05:30

@Fekete Mamba: Szerintem meg igenis kell erről írni. Különben soha nem jutunk el oda, hogy a vásárlók vegyék a fáradságot és elolvassák az apróbetűs részt a csomagoláson.

Világevő! (Jokó!) Láttalak a Borvacsorában az m1-en, jól nyomtad:-)

annmbp 2012.09.28. 12:37:00

Én csk azt nem tudom, hogy miért van értelme ennyi kémiai bűvészkedéshez egy árva pizzás csigához?
Nem lenne egyszerűbb és olcsóbb lisztből, vízből, élesztőből, sóból, paradicsomból, oregánóból, pár csepp olivaolajból meg egy csipetnyi parmezánból előállítani ezt?

Tehát a kérdés, hogy mi az előnye ennek a kutyulmánynak a hagyományos recepthez képest?

annmbp 2012.09.28. 12:41:29

Most nézem, hogy ez aranycipó termék... pedig ez a cég igen-igen jó dolgokat is gyárt, nulla adalékkal:
www.aranycipo.hu/termekek.php?kategoria=1&id=9

Nagyon érthetetlen számomra ez a hozzáállás.

Rocko- 2012.09.28. 12:51:38

"Káliumszorbátból érdemes esetleg őstermelőt keresni valamelyik kemopiacon"
remélem te az összes ételed penészesen szereted.

Mad Mind 2012.09.28. 12:52:08

@annmbp:
Mert 100.000 darabot csinálnak gondolom. Ha egy árva darabot csinálnának ők is az alapreceptet használnák, de 1 tonnánál már mások az arányok, és az ízek is.
És az az előnye, hogy így megtudják emberi idő alatt csinálni, és még el is tartható pár napig, ellenben a valódival.

Knorr 2012.09.28. 12:57:29

csak én nem értem? melyik összetevővel és mi a probléma? hülyének lenni persze emberi jogotok.

baliquez 2012.09.28. 13:01:47

@rhubarbjelly: kevesen szeretnek kenyértésztát dagasztani (idő-pénz faktor) és az áram sem ingyé' terem a sütőben. BL-55-ből nem lesz nagyon finom a kenyér, 80/112-höz is kell pici citronysav, és akkor még felmerül a döntés hogy élesztő vagy kovász? Élesztő nem faja, kovászt meg etetni és babusgatni kell mert élőlény. Vized lágy-e? Ugye hogy nem. Kenyérsütőgép nettó kamu, biztos jó valamire, kenyérsütésre pont nem.

Szóval összességében szerintem olcsóbb megvenni a péktől - nyilván sokaknak kihívás pl. enfogat húzni, legtöbben mégis szakembert (szakorvost) keresnek fel ha igényük merül fel foghúzásra.

Az kemikálákról: nekem a nátrium-benzoát a kedvencem, Čoka májkrémben szoktam rá még kölökkoromban, azóta olykor igényli a szervezetem, jellemzően hamburgeres glóbusz-szendvicskrém formájában veszem magamhoz kéthavi rendszerességgel.

jet set 2012.09.28. 13:18:05

Mutasson már valaki bármilyen bizonyítékot, hogy ezek az adalékanyagok mennyire károsak. Mert szerintem ezekre csak rámondják, hogy hú de milyen káros, aztán az egész világ ezt zabálja, mégsem fordult még fel tőle senki.

Csokonai Vitéz Műhely 2012.09.28. 13:39:22

@annmbp:
"Tehát a kérdés, hogy mi az előnye ennek a kutyulmánynak a hagyományos recepthez képest?"
Mert az előállítási költség sokkal alacsonyabb, jóval tovább eltartható. Kb 4 szeres áron vehetnéd meg.
Sok összetevő azért van benne, hogy hogy egy másik adalék legoptimálisabban fejthesse ki hatását, kevesebb kelljen bele. (pl citromsav a kaáliumszorbáthoz)
Egyik összetevő sem káros vagy mérgező, mindent lebontasz és egyik sem okoz allergiás reakciót. Persze ezzel nem azt mondom, hogy mindenki zabálja kétpofára.

annmbp 2012.09.28. 14:20:24

@Csokonai Vitéz Műhely:
"jóval tovább eltartható"
Más a tapasztalatom. Veszek egy ugyanúgy aranycipó által gyártott adalékmentes kenyeret. Papírzacskóban majd egy hétig eláll. Veszek egy adalékos kenyeret 99 forintért - másnap szétesik.

Vagy ebben a tekercsben már annyi a műanyag, hogy ezért képtelen megromlani?

huncut 2012.09.28. 14:30:26

@Csokonai Vitéz Műhely: Azt ugyan nem értem, miért is lehetne ezekkel az összetevőkkel a hagyományos előállítású termék költségének negyedéből előállítani ezt a terméket, de az biztos, hogy a frissen, házilag készült pizzás csiga másnapra már száraz, harmadnapra már ehetetlen. Arra, hogy esetenként elűzzem az éhségemet, tökéletesen alkalmas egy ilyen. És mindig jókat nevetek azon, aki kiütést kapnak E300-as kódjelű élelmiszeradaléktól, azaz a C-vitamintól, vagy a béta-karotintól (ebből lesz az A-vitamin a szervezetünkben), de marékszámra tömik magukba a különböző multivitamin-bogyókat és táplálékkiegészítőket.

huncut 2012.09.28. 14:33:07

@huncut: Természetesen azon, aki helyett azokon, akik.

Csokonai Vitéz Műhely 2012.09.28. 16:48:14

@annmbp: Nem igazán van Magyarországon adalékmentes pékáru, max, ha magának süti az ember. Szerintem több a fehér holló.
Nem mondom, hogy minden adalékanyag jó, de a nagy része antioxidáns vagy vitamin. Hatásait évtizedekig követik és, ha minimális egészségkárosító hatása van, nyomban betiltják, mint ahogy betiltottak már több tucatot és valszeg be is fognak még több tucatot. Nem az E számoktól kellene félnünk, aggódó anyukaként böngészni az összetevőket, hanem a pl transzzsírtól, ami a legveszélyesebb és még sem kötelező feltüntetni a a csomagolásra.
@huncut: 4 szeres szorzó egy ilyen terméknél valós.
Konzerváló szer nélkül, egységnyi idő alatt több romlana, be kell kalkulálni az árba. Ha rövidebb ideig tudsz eltartani valamit, gyakrabban kell gyártani, többször kell átállítani a gyártósort a gyártására, idő és munkaerő növekmény.
Kelesztési idő lerövidítése szintén megtakarítás. stb stb

ekat 2012.09.28. 20:20:18

Valahogy (gasztronómiailag) minél jobbakat eszik az ember, annál inkább próbálja elkerülni az ilyen termékeket, és annál inkább kívánja a frisset, a természetes ízűt. Nem elhatározásból, ez belülről jön. Nekem az a bajom a magyar pékségekkel, hogy mindennek olyan túlíze van... mint a McDonalds krumplinak. (Ízfokozó?)
De a kedvencem a Princess teljes kiőrlésű bagettje, amiben a honlapjuk szerint egy gramm teljes kiőrlésű liszt sincs... (Csak rendes, meg korpa.)

vakegér II 2012.09.30. 01:33:57

Egyetértek Fekete Mambával. A mai világban lehetetlen az "E számos" adalékanyagok nélkül lehetetlen az igényelt árban és eltarthatóságban bármilyen élelmiszeripari terméket előállítani. Jobb, ha tudomásul veszitek, hogy a bio-nak nevezett termékek sem 100 százalékosan tiszták.
Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy egy álszent demagóg, vagy tudatlan, mint azok, akik az ipari forradalom idején visszasírták a középkori technikát.
Félreértés ne essék! Nekem sem tetszik a sok gyanús összetevő, de aki tud jobbat, az bátran jelentkezzen! Addig meg (akit érdekel) tanulmányozza a csúcsgasztronómiában oly divatos és istenített "molekuláris gasztronómia" alkotóelemeit, mint pld. glicerin, Nátrium-Citrát, szferifikáló anyagok, habképzők és levegősítők, savasító anyagok, fehérjék struktúrálására és habosítására szolgáló anyagok, stb.

rhubarbjelly 2012.09.30. 08:27:58

@baliquez: vitatkoznék, évek óta otthon sütöm, BL-80-ból és tk rozslisztből, citromsav nélkül, kemény vízből, kétféle kovászt babusgatok (húde bonyolult hetente egyszer megetetni őket, a kutyák naponta kérnek enni), az áram tényleg nem ingyen megy a sütőben, de a plazmatévé is sokat fogyaszt. Kenyérsütő gépem nincs, az tényleg nem jó semmire. A kenyerem pedig összehasonlíthatatlan a boltival, ehető és még napok múlva is finom (már ha marad belőle). A kenyérrel töltött idő minimális, a kelesztés a hosszú, de nem kell nézni, ja és ráadásul tudom, mi van benne. Kifogás persze mindig van.

Jajjfagyi 2012.09.30. 19:16:34

Ha a vevők nem azt nézik, hogy egy péksütemény vagy kenyér, zsömle minél nagyobb legyen, s lehetőleg 1 hét múlva is puha és penésztelen formában lehessen elfogyasztani olyan formában, hogy minden harapás olyan tömény ízzel párosuljon, ami természetesen szinte elképzelhetetlen, akkor a pékségek sem ezt akarnák különböző adalékokkal kiszolgálni. Ez a fogyasztók hibája sajnos. Csomagolni meg az ÁNTSZ miatt kell.

Csomagolt termékek esetén van olyan, amikor a tartósítószert nem kell feltüntetni, s mosás nélkül fogyasztja a legtöbb ember. Ez pl. a készre aprított saláta, amikor a csomagolás tartósítószeres permet alatt történik, az ételkészítéshez mégsem használják a tartósítószert, így azt hiheti a vevő, hogy vegymentes cuccot kever be salinak.

Itt az E számok listája - sok hétköznapi anyaggal. www.shp.hu/hpc/userfiles/egeszsegtaplalkozas/e_szamok.pdf

Kedvencem (máshonnan ollózva) küldöm az ínyenceknek:
E 239 = hexamin =(C6 H12 N4)
Egy benzol derivatív, mely lassan lebomlik formaldehidre (HCHO: ez pedig 1987 óta elismerten "valószínû karcinogén az emberben" és nem éppen ételbe való!!).
Erős fungicida és valószínűleg enyhén karcinogén!!
Használata betiltott az USA-ban és sok más államban, törvényileg szorosan behatárolt ételtermékek tartósítására szabad csak használni (hal és haltermékek, kaviár, bizonyos sajtok).

protézisesh 2012.10.02. 14:39:42

A hülyeséget nem kell reklámozni. Az összes bezacskózott péktermék szar. Azért szar, mert - ellentétben a frissel - minimum EGY HETET kell neki puhán, penészmentesen kibírnia. De inkább két hetet. Ezt meg máshogy nem tudná, csak ha telibasszák szarokkal. Az az idióta, aki ilyent vesz. Akkor már inkább a fagyasztottból helyben, "látványpékségben" készre sütött cucc, ha nincs rendes pék rendes terméke.

@Jajjfagyi: a salátákat védőgázas csomagolásban kapod, nem vegyszerpermet alatt...

A fenti "pizzás csiga" legdurvább összetevői amúgy nem a "csigában", hanem a "pizza"-krémben vannak. Ahhoz használnak minden szart, aminek köze nincs a friss paradicsompüréhez.

Az aranycipó friss termékei meg (legalábbis a győri árkádban) teljesen jók, főleg a ludwig zsemle, a gyökér rúd, a rusztikus bagett (?).

ehran 2012.10.02. 17:58:05

@baliquez: Mondjuk az átlag bolti kenyérfélék legnagyobb részénél egy BL55-ös, keményvizes otthoni kenyér is jobb, azért ezt tegyük hozzá. De se BL80-ast, se lágyvizet nem nagy truváj szerezni. Abban mondjuk egyetértünk, hogy nem feltétlen lesz olcsóbb az otthon készült. De azért én akkor is arra szavaznék. :)

Jajjfagyi 2012.10.02. 18:08:55

@protézisesh: Nem írtam vegyszert. Az "E" számokról van szó. Egyébként elgondolkodtál, mi lehet abban a védőgázban, hogy 1 hét múlva is friss és ropogós az a saláta? Az E290 E938 E939 E941 E948 sorozat elég hozzá?
Egyébként ugyanarról beszélünk. A fogyasztói igények itt tartanak.

protézisesh 2012.10.02. 19:42:52

@Jajjfagyi: Vedogaz nitrogen vagy co2. Az a lenyeg, hog ne legyen benne okszigen :) mert ugye attol oxidalodik a minden.
süti beállítások módosítása