Egy kis egotrip
2012. február 19. írta: világevő

Egy kis egotrip

Vagy nem is olyan kicsi. Ezen a héten soha nem látott méretű közönség előtt főztem, az RTL Klub Fókusz című műsora csinált rólam és a blogról egy kis riportot, ennek kapcsán gyorsan főznöm is kellett valamit a műsor 2 millió nézőjének. Mivel valami nagyon látványost és érdekest akartak, a régóta tervezett osso buco főzés megint elmaradt, helyette surf & turf, azaz a tenger és a szárazföld legjava került a tányérra: homár és vagjúszték.

A lyoni filmfelvételeket Firnigel Dániel, a fotókat a Costes-ben sztázsolásról Vermes Kata készítette.
[Az elhangzó témák a blogon: Lyon és a Bocuse Intézet, Joel Robuchon, és a vagjúszték, ahogy eddig a legjobb volt, Kobéban.]

És még ráadásként, elkészítettem a neten keringő különböző foglalkozásokat (pl graphic designer) vicces módon feldolgozó kis kép saját változatát, ebből talán végre kiderül egyértelműen, hogy mivel is foglalkozom (amikor épp nem homárt főzök):

Nem egész két hét múlva megint útnak indulok egy komoly túrára, ezúttal nem csak a gasztronómia lesz a figyelmem központjában, de azért persze arra is nagyon kíváncsi vagyok.
[Még mindig senki se találta ki, mi ez és mi köze a gasztronómiához! Te tudod?]

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr824135555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2012.02.19. 20:45:04

Gratulálok a riporthoz.

Szerintem eléggé rámentek arra, hogy mi mennyibe kerül, hogy minél jobban megbotránkoztassák a népet. Ez eléggé "én megtehetem, ki ha én stílusban jött át". És ha jól emlékszem pont ez az amit a blogon próbálsz elkerülni, hiszen sehol nincs az, hogy mennyi pénzt költöttél el.

(Zárójelben jegyzem csak meg, hogy ma a Harrods-ban 150-175 fontért láttunk wagyu steakeket. A Harrods meg nem olcsó és ez barátok közt is 53 000 - 62 000 Ft/kg.)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.19. 20:51:16

@jEnci: valóban nem volt, és nem is célom ez a stílus, de egy ilyen műsornak megvannak a maga műfaji követelményei, kell bele a drámai és a sokkoló, nyilván nem is leszek gyakori szereplő :)
és továbbra sem lesz szó pénzről a blogon, így igaz, örülök, hogy (pozitívan) feltűnt.

Saláta27 2012.02.19. 22:06:44

Nem tudom, mennyire off, valamelyik magyar gasztroblogon ajánlottak egy svájci bloggert, aki csodálatos 5-6 órás nápolyi ragut írt le gnocchival (egyébként is csupa olasz tésztarecept van a blogján angolul), és most elfogyott az eltett ragum, és sehol se találom a blog címét, segítsetek!

mizie 2012.02.20. 01:07:39

Gyönyörű az a hús!

Lilarépa · http://lilarepa.hu 2012.02.20. 11:33:24

Egy gyors kérdésem lenne, hol vetted a húst? Nem mintha rohannék venni :), de a kínálatot szívesen megnézném.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.20. 14:05:52

@Ökrös András: konrády hentes, mom park. a homár pedig a budaörsi halpiacról volt.

Saláta27 2012.02.20. 23:41:57

@baliquez: Nagyon köszönöm, újra felfedeztem FX blogját, a nápolyi papfojtót pedig mindenkinek szívből ajánlom, a ragu lefagyasztva a legjobb tízperces ebéd.
süti beállítások módosítása