A világ legtöbb pontos séfjétől a legtöbb csillagosig
2012. január 10. írta: világevő

A világ legtöbb pontos séfjétől a legtöbb csillagosig

Egy kis európai gasztroámokfutás zajlik a héten, ezért se jutott időm frissíteni a blogot. Amszterdamban a Wine Professionalen kísérem figyelemmel elsőként a Costes étterem bemutatkozását kiváló hazai borokkal kiegészítve. Ezen a nagyon magas presztizsű vásáron még osha nem mutatkozott be régión kívüli étterem, nem túlzás azt állítani az első Masterclass után, hogy nagyon elismerő és csodálkozó reakciókat váltottak ki a közönségből, akik 10 feletti Michelin-csillagot képviseltek (séfek és sommelier-k).

Reggeli indulás a helyszínre:

 

Jön majd a részletes beszámoló erről is, csak annyira pörögnek az események, hogy egyszerűen nincs idő rá.

Miguel akcióban:

A főszervező, a holland GaultMillau főszerkesztője, Jan van Lissum meg is hívott utána a további programokra, ami olyan izgalmakat tartogatott, mint a 3-3 csillagos, 19.5, illetve 20 (egyetlenként a világon!) GM pontos két holland sztárséf, Jonnie Boer és Sergio Herman bemutatói, előbbi kémcsőből iható szószokkal, utóbbi két zseniális étellel párosította a borokat. Erről is írok részletesen később, fotót is csináltam rengeteget.

Sergio Herman:

 

Délután a bejutásért tolongó tömegből szigorúan csak a legfontosabb néhányat kiválogató, frissen lovaggá ütött, Jan van Lissum azonnal betessékelt a Masterclass-okra, amikor meglátott, "András, természetesen fáradj be", a csodálkozó hollandok nem is nagyon értették a dolgot, én meg nagyon elégedetten konstatáltam, hogy szinte tökéletesen ejti a nevemet, ami nem túl gyakori külföldön. Aztán még véleményt is kellett nyilvánítanám mikrofonba, szerencsére itt ugye mindenki beszél angolul, a különböző bor és étel, illetve Jonnie Boer esetében, bor-és kémcsőből iható szószok kérdéseben, hihetetlen magas szakmai színvonalon zajlott az egész, de azért egy szolíd kritikát megengedtem magamnak, Sergio Herman egyik - zseniáis - fogása a túl erős savasságával "kissé" agyonnyomta az oxidatív bort, amit kínáltak mellé. De nem kell megijedni, továbbra is az ételekre fogok koncentrálni. (A kóstolókról is jön majd részletes képes beszámoló.)

Sergio Herman rózsafüzére:

 

Az esti vacsorán olyan asztaltársaságba kerültem, aminél álmodni se nagyon tudnék jobbat: Sergio Herman (akiről fogok részletesen írni, nagyon komoly figura) mellett például az El Bulli volt sommelier-je, aki az étterem bezárása óta is dolgozik Ferran Adriának, miközben könyveket ír és élvezi a streszmentessé vált életet, és persze Miguelnek nagy cimborája, mint kiderült. Volt ott még jó pár holland és belga csillagos séf és sommelier, de ebben a mezőnyben nem sok reflektrofény jutott nekik, nem is csoda.

 Sergio Hermannal:

Ma ismét Wine Professional a program, aztán este irány haza, de csak pár órára, holnap hajnalban indulok Milánóba, ahol egy olyan étteremben fogom enni egy olasz Michelin-csillagos séf főztjét, ami nem is ltezik, ráadásul egyedülálló módon felülről lehet rálátni belőle a milánói dómra. Egy éj Milánóban, rengeteg jó espresso, aztán újabb pár óra otthon, és egy újabb hajnali kelés. A pénteki úticél Párizs, ahol a világ legtöbb Michelin-csillagjváal büszkélkedő séfjénél lesz az ebéd. Aztán pár nap kenyéren és vizen :)

Ha érdekel a téma, csatlakozz a Facebookon, a legtöbb 3 csillagos séf is megtenné, ha tudna magyarul :)

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr893533759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kkornel 2012.01.10. 12:15:12

Sergio Herman hatalmas figura találkoztam vele párszor.
Ismerem pár ex alkalmazottját, az ő konyhájában nincs kegyelem, bár gondolom emiatt is tart ahol tart.

FutoBolond 2012.01.10. 19:49:23

András, hogy jutsz te el ilyen helyekre? Újságíróként?

Gyűrött Papír 2012.01.10. 20:43:11

Gordon Ramsay is részt vesz ezeken az rendezvényeken?

Bibo65 2012.01.11. 23:12:31

@Gyűrött Papír: Ki az a Gordon Ramsay? :-D
Ebben a mezőnyben nem egy ász, de még magas lap sem annyira szvsz...

FutoBolond 2012.01.12. 09:51:09

@Bibo65: azert a csillagokat csak begyujti o is, meg ha nem is konkretan o vezeti a konyhait

Gyűrött Papír 2012.01.12. 12:55:45

@Bibo65:
E szerint van 16 csillaga
hu.wikipedia.org/wiki/Guide_Michelin
csak nem tudom, hogy ez mennyire a "karót nyelt" szakácsok összejövetele és elfér GR is. :))

Bibo65 2012.01.12. 23:10:30

@Gyűrött Papír:
@FutoBolond:
Le kell szögeznem, hogy nincs vele semmi bajom. Rendszeresen nézem műsorait, amiket szórakoztatónak, és a magam szintjén informatívnak is találok. Ellenben azt is érzem, hogy Ő manapság inkább média személyiség (ha úgy tetszik, Celeb), mint szakács. Apám azt mondta nekem: "Mindegy mi a foglalkozásod, csak szeresd csinálni, és legyen benned alázat a választott szakmád iránt." Szerintem ez az alázat hiányzik Gordonból. Tudom, hogy "karót nyelt" szakácsként nem vált volna belőle az, akivé lett, és elismerem, hogy nagyon jól megcsinélta az életét, a karrierjét, egészen a csődökig. Figyelembe véve, hogy honnan indult, és hogy hova érkezett, az Ő élete is lehetne amerikai álom (ha nem skót lenne), de már inkább médiasztárként viselkedik, mint szakácsként.
Nem vitatom sem a csillagjait, sem a képességét, mert a csillagokat megérdemelte (különben nem érne semmit az egész), és nyilván a képessége is átlagon felüli, hisz a sikereit kizárólag (?) magának köszönheti.
A fentiek alapján én úgy gondolom -és ezen gondolattal lehet nem egyetérteni-, hogy Ő nem az az ember, aki egy ilyen magas szinvonalú szakmai közösségbe való. Hiába Ő a fickó F-fel, és kiváló szakács, ha nincs meg benne az alázat a szakmai iránt, akkor nem tud hosszú távon kiemelkedőt, újat alkotni, így nem biztos, hogy ott van a helye.

Bibo65 2012.01.12. 23:12:24

(hülye blogmotor, nem tud helyesen írni, bocs, mea culpa)

Gyűrött Papír 2012.01.13. 23:02:33

@Bibo65: Jaja, értem amit írsz, meg jók a meglátásaid, el is fogadom. :)
Mindenesetre nekem bejön a tűzzel égő temperamentum, amit GR-től és időnként Jamie Olivertől látok. Ezek a látványos, médiában is eladható arcok.
GR-t azért kérdeztem csak, mert látom hogy itt "pepecselős/kémcsöves" bulik (is) vannak és vajon jár-e ilyen helyekre. :)
(ja, bulváros kérdés volt)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.01.14. 11:35:36

@kkornel: igen, óriási arc, írok majd róla részletesen, együtt vacsoráztunk és kóstoltam pár ételét is.

@FutoBolond: bloggerként :)

@Gyűrött Papír: @Bibo65: GR-vel kapcsolatban nagyon ajánlom az önéletrajzi könyvét, mielőtt elolvastam, nekem is kicsit negatív véleményem volt róla a szereplései alapján, azóta ez alaposan megváltozott. Arról nem is beszélve, hogy mondjuk Sztojcskov vagy Maradona akkor is zseniális focista volt, ha néha kicsit furcsán is viselkedett. Szóval attól még szerintem lehet valaki óriási séf, hogy esetleg nem kedvelem a megjelenését.

Gyűrött Papír 2012.01.14. 19:07:58

@világevő: Jó ötlet!
Melyik az?
Ramsay, Gordon: Nem piskóta - A legvagányabb séf élete
Ramsay, Gordon: Játék a tűzzel - A legvagányabb séf elképesztő életútja

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.01.14. 19:24:31

@Gyűrött Papír: az első, a piskóta, nagyon őszinte és izgalmas az egész, ahogy pl a drogfüggő bátyjáról ír.
süti beállítások módosítása