Market, Párizs
2011. július 18. írta: világevő

Market, Párizs

 Bár gyakran megszédülök a csillagos éttermek ragyogásától, ezúttal eljutottam egy nagyon kellemes, de csillag nélküli helyre is, egy nagyon kedves Párizsban élő ismerősöm segítségével.

Az étterem neve meglehetősen egyszerű: market. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Diadalív és a Champs-Elysée közvetlen szomszédságában van, akkor már nem olyan meglepő talán, hogy egy nagyon neves elzászi származású séf, Jean-Georges Vongerichten jegyzi, akinek szerte a világban rengeteg étterme van, közte például a New York-i Jean Georges, ami a három Michelin-csillaga mellett azzal is büszkélkedhet, hogy 4 csillagot kapott a New York Times-tól.

A párizsi étterme viszont deklaráltan az egyszerűségről szól: még szombat este (előzetes foglalás nélkül sikerült bejutni, ez megint csak a kedves ismerősnek köszönhető) sincs terítő az asztalokon, letisztult dizájn, és az étlapon a keleti ízek rajongójának számító séf viszonylag szűk kínálata, erőteljes halas túlsúllyal. Ebben a városban foglalás nélkül sokkal kevésbé felkapott helyekre, kevésbé fontos napokon is szinte lehetetlen bejutni, ezt később volt alkalmam azért megtapasztalni. Azok a csodálkozástól tágra nyíló szemek, hogy tényleg azt kérdezem-e az utcáról besétálva, hogy van-e szabad asztal...

Az üzletvezetőt sikerült jó alaposan kikérdezni a kedvenceiről, így rá hagyatkozom, amit persze nem is kell megbánnom. Az első fogás egyben az egész párizsi túra egyik legmaradandóbb étele: sea bass, azaz egy tőkehalból tengeri sügérből készült sushi, azzal az aprócska eltéréssel, hogy itt a rizstéglácska olajban ki van sütve, és ettől ropogós. Rajta (édes) chilis majonéz, egészen hihetetlenül finom volt, engem egyébként kifejezetten a Nobu ízvilágára emlékeztetett.

 

 A folytatás is ehhez méltó maradt, egy helyi klasszikus, a fekete szarvasgombás és fontina sajtos pizza, a tökéletesre sült pizzatésztát a két nagyon markáns, de egymással nagyon jól kooperáló összetevővel szintén elég sokáig nem fogom elfelejteni.

 

 Sajnos ebben a mezőnyben, ilyen indítás után a további két fogásnak már szinte lehetetlen lett volna tovább emelni a lécet, bár mind a marhasteak répapürével, mint a cheesecake kiváló volt a maga műfajában, ha egyszer visszamegyek, a két előételt fogom ismételgetni inkább... 

Azért egy-egy fotót megérdemelnek ők is:

 

Az étterem: market, Párizs

És az igazi nagyágyúk még csak ezután következtek, a hétfő-keddi napomon összesen  8 Michelin-csillagot kellett letuszkolnom a torkomon...

Csatlakoztál már a Facebookon? Nem? Komolyan? De tényleg? Akkor csatlakozz most!
Közben nem állt le a Démonséf-ügy szervezése sem, egész bíztatóan alakul a dolog! 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr523064553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.07.18. 12:44:43

Latom, kedves Vilagevo, nem lazsaltal a hetvegen sem :o)
A leirtak alapjan, ez a hely nekem is nagyon bejonne: szeretem az egyszeru dizajnt, a keleti(es) izeket, de foleg a halat! Az elso harom kepen szereplo etelekkel, azt hiszem, jol is laknek.
Bar a ket hely nem osszehasonlithato, de tegnap en is egy nagyon jot ebedeltem a Bajai Sugovica Halaszcsardaban, amely hol mashol lenne, mint a hiros haletelek oshazajaban, Kecskemeten :o)
A konyhat nem a foszakacs, hanem egy halfozo mester es a fia vezetik. Ez nem tudom, mit jelent (talan nincs rola papirjuk,...de lehet, hogy a Demonsefnek sincs?). A lenyeg, hogy nem csak mesterien keszitik el a halat, de az alapanyagok is abszolut frissek es minosegiek. Igaz, az etterem hatso udvaran sajat tiszta vizu haltankjuk van, ami nem csak a halak frissesseget biztositja, hanem azt is, hogy a ketes izek napok/hetek alatt kimosodjanak bizonyos halakbol. Az etterem valodi etlapjan sokkal nagyobb a valasztek, mint az a honlapjukon szerepel. Tegnapi ajanlatuk pl. az egybensult kecsege volt petrezselymes burgonyaval. Hmmmm! Szoval mindazoknak ajanlom a helyet, akik Kecskemet fele jarnak es szeretik a "magyaros" halizeket. Aztan azt is ajanlom, hogy mindenki vigyen magaval legalabb meg egy embert, aki azt hiszi magarol, hogy nem szereti a halat, mert itt nagy esellyel rajohet arra, hogy Magyarorszagon is vannak finom halak es egyaltalan nem dragan.
Bocsanat az off-olasert, de nem birtam ki, hogy ezt meg ne emlitsem :o)

OrrSir 2011.07.18. 16:18:13

És az igazi nagyágyúk még csak ezután következtek, a hétfő-keddi napomon összesen 8 Michelin-csillagot kellett letuszkolnom a torkomon...

Elmorzsolok egy könycseppet érted.

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2011.07.18. 16:30:52

a sea bass az sügér, nem tőkehal, egyébként minden más jó :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.07.18. 16:55:17

@Attilajukkaja: köszi, abszolút nem off, igyekszem megnézni a helyet, nagyon jól hangzik!
@nite_club: köszi, my bad, javítottam!

colonel Tigh 2011.07.18. 17:28:03

@Attilajukkaja: már ne is haragudj, de tévedsz! A hírös halételök őshazája Szöged! ;)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.18. 17:46:27

Hát igen nehéz az élete a gasztro íróknak. Egyébként a Keleti pályaudvarnál lévő kebabosoknak sincs párja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.18. 18:22:19

enghem akkoris erdekel, hogye adnak egy ilyen menut?

Attilajukkaja 2011.07.18. 20:21:37

@világevő:
Koszonom :o)
A lenyeg, hogy itt nem egy magyarosch konyhat visznek, es a fustolt lazacuk is abszolut konnyu es friss (a fustoles szinte nem is erezheto rajta!)!!! Az adagok pedig meg veletlenul sem emlekeztetnek az avantagard ettermekre jellemzo "huzunk egy szines szoszcsikot a tanyerra es rahelyezunk ket szem babot" c. teritekre. (Na jo, most persze direkt tuloztam!) De en a Sugovicaban egy adag eloetelnek rendelt haltepertovel es egy korhely halaszlevel abszolut jollaktam. A mester zsenialitasat mutatja az is, hogy tudja, a ponty egy resze a halaszlebe kell, hogy menjen, a masik (hasi) resze pedig terepertonek. Mert csak ugy jo igazan :o) Enyhen megsozva. Lilahagymaval. Igazan jo kenyerrel! Mondjam tovabb????
Ha egyszer arra jarsz, szerintem nem fogsz csalodni. De addig most leragom a kormom :o)))

@cylonflatus:

"tévedsz! A hírös halételök őshazája Szöged!"

Szerinted nem volt jo a kiejtesom? Vagy mi?
Hooo? Szerinted a kecskemeti hiros halaszok hogyan beszelnek a homokon?
A szegediektol meg azt varnam el, hogy valoban jo halevo helyeket irjanak le nekem. Elmentem nehany hiros helyukre,...de nem voltam lenyugozve.
Varom az otleteket!!!!
Es ezt nem viccnek szantam!
Keresem Magyarorszag legjobb halevo helyeit!!!!
(A vicces, hogy budapesti leven en nem erzekelem, hol kell o-t mondani az e helyett. Allitolag ez egyertelmu,....de az en fulem nem hallja. Bocsi.)

Attilajukkaja 2011.07.18. 20:44:10

@chipanddale74:
"Egyébként a Keleti pályaudvarnál lévő kebabosoknak sincs párja."

:o))))))

Nem vagyok egy husevo, de az is erdekelne, Budapesten melyik a legjobb gyrosos? A Moszkva teren (Igen a MOSZKVA teren!) van az a torok, aki nem csak csirkebol, nahem mas husbol (?) is keszit Gyrost, es hasonlo kajakat. Ez ritkasag.
Erdekelne a magyar utcai kinalat felterkepezese.

Attilajukkaja 2011.07.18. 21:34:31

Vilagevo!
Elarulom neked, hogy en ma egy fontos datumhoz erkeztem: a parom szuletesnapjahoz. Ezt nem kivanom kulonos rangra emelni, de a nagy meleg miatt valami kulonlegesseggel lepem meg a Zuramat. Ez a kulonlegesseg egy igazi Sangria lesz :o)

Ennek annyi alapreceptje van, mint egen a csillag, de bevasaroltam hozza egy igazan jo minosegu portoit es sok-sok narancsot. Nectarint is. Dinnyevel meg jobb lenne. De azzal gondjaim akadtak.
Mindegy.
Ti keszitetek magatoknak sangriat?
Ha nem sangriat, akkor valami hasonlo gyumolcsos italt?

gergon 2011.07.18. 22:30:15

várom a hétfőt és a keddet. a bejegyzéseket Párizsban fogom olvasni :)

2011.07.19. 00:09:54

Azért a cheesecake, sorbetnek tűnő valamivel a tetején elég meggyőző...

Attilajukkaja 2011.07.21. 08:04:17

@OrrSir:
"[a hétfő-keddi napomon összesen 8 Michelin-csillagot kellett letuszkolnom a torkomon...]

Elmorzsolok egy könycseppet érted."

Konnyeit szerintem az Andras morzsolgatta. Masnap. Mert nyolc kicsi csillagot meg csak-csak letuszkol az ember a torkan, de hogy szurhat az masnap!!!!

baliquez 2011.07.29. 20:11:18

@Attilajukkaja: Igaz én pár éve próbáltam utoljára a Sugovicát (félig bajai de teljesen kecskeméti lakosként), emlékeim szerint tragikusan szar volt. Talán megérdemel egy újabb esélyt valamikor.

Attilajukkaja 2011.08.01. 22:47:43

@baliquez:
"emlékeim szerint tragikusan szar volt"

Ajaj. En az elmult egy ev alatt jartam ott most harmadszor. Vagy tenyleg megerdemel meg egy eselyt, vagy az en izlesem csapnivalo!!!
süti beállítások módosítása