A legjobb fagyi a városban
2011. április 04. írta: világevő

A legjobb fagyi a városban

[A lista közben elavult kicsit, megszűnt a Lukács, és bejött új szereplőnek például az Erdős és fiai, a Levendula és a Fragola.]

Éppen tegnap volt a fagyikehely (sundae) születésnapja, amit a Google is megünnepelt. 119 év szép kor, hozzá ez a tavaszi idő, ideje kicsit ünnepelni egy jó fagyizással, összeszedtem a város legjobbjait. Szerintem.

Ha szavaznál a saját kedvencedre: facebook.com/világevő

 

A jégkrémgyártók reklámhadjárata ellenére is maradt kereslet az igényes fagylaltra. Szerencsére kínálat is van belőle a Duna mindkét partján. Persze a gyűjtésnek nem célja az összes jó fagyizót felsorolni, és olyan teljesen szubjektív szempontokat sem tud figyelembe venni, mint a gyerekkori élmények miatt túlságosan szép emlékek vagy épp egy első csók a csokifagyi után. Figyelembe veszi viszont a minőséget és a saját készítést, hiába lehet finom egy Carte d'Or vagy Haagen Dazs, ezúttal a saját fagyit részesítettük előnyben, dobozból mindeki ugyanolyat ad. Pedig sajátot főzni nem egy ördöngősség, akár még otthon is meg lehet vele próbálkozni, gyors sikerélménnyel és nagy népszerűség-növekedéssel kecsegtet. Egyre több jó étteremben is lehet már saját fagyit kapni, azokat is összeszedem majd, vannak köztük szenzációsak.

Buda legjobbja:
Friss, gyümölcsös ízek, kevés cukor, jó kávé és szép környezet.
Artigiana Gelati
XII., Csaba utca 8.
212 2439 K–V: 10:30-20:30
20 éves Budapest egyik legjobb fagyizója, kizárólag saját készítésű termékekkel. Legendás a körtefagyijuk például, de a citromnak se nagyon akad párja, de vannak, akik a csokoládéért nem tudnak lemondani róla. Laktózérzékenyek és vegánok is találnak maguknak nyalnivalót a gazdag kínálatban. Egy-két kis asztal is van, de a közeli Városmajor ideális terepet kínál -leszámítva a hajléktalanokat- egy fagyizós sétához, jó időben kibicelésre is van lehetőség a parkban sakkozó és ultizó nyuggerek között. A kávéjuk is finom. Elviteles doboz is van.

Auguszt Cukrászda
www.augusztcukraszda.hu
V., Kossuth L. u. 14–16.
H–P 9-19, Sz 10-17
II., Fény u. 8.
K–P 10-18, Szo 9–18
A nagy név a süteményes fronton kevésbé, fagyiban szerencsére még mindig kötelez. Sasadi út 190. Sze–V 10-18 Süteményefronton kissé megkopott már a régi dinasztia dicsősége, de fagyikban még mindig sokat tudnak.

Cadeau Csokoládé Cukrászda
Veres Pálné utca 8.
317 71 27
www.cadeaubonbon.hu
H–P 10-18, Sz 10–14
A gyulai Bonbon Manufaktúra fővárosi kirendeltsége. A sok-sok finom kézzel készített bonbon mellett a fagyijuk is figyelmet érdemel.

Daubner Cukrászda
III., Szépvölgyi út 50.
335 2253
www.daubnercukraszda.hu
K–V 9-19.
Nem lesz nehéz megtalálni a messzire kígyózó sorok miatt, külön a süteményekhez és külön a fagyihoz. Mindkettőben a merész újítások helyett inkább a jól beváltra esküsznek a több évtizedes múltra visszatekintő családi cukrászdában, a fagyizást össze lehet kötni mondjuk egy nagy papírzacskó szilvás papucs vagy tökmagos pogácsa vásárlásával. Sajnos ülőhely egyáltalán nincs, és sétára sem igazán alkalmas a környék, a Szépvölgyi út túlságosan forgalmas ehhez, de a kínált fagyi miatt egyértelműen ott a helye a legjobbak között.

Flóra Cukrászda
XIV., Erzsébet királyné útja 15.
251 1751
www.floracukraszda.hu
H–V 10-19
Kicsi, de kellemes hely, kifejezetten ízletes fagyikkal. A környék csendes és zöld, sok szép villával, ideális fagyizós-nézelődős sétához.

Gerbeaud Cukrászda
V., Vörösmarty tér 7-8.
429 9000
www.gerbeaud.hu
H–P 9–21
Magát a cukrászdát nehéz elképzelni, hogy lenne, aki nem ismeri, de az már talán kevésbé ismert tény, hogy nyáron kézműves fagyival egészül ki a gazdag süteménykínálat. Elegáns és tágas beltér, hatalmas terasz. Különleges, sütizíű fagyik, például Dobos vagy Esterházy.

Lukács Cukrászda
VI., Andrássy út 70.
373 0407
www.lukacscukraszda.hu
H–P 8:30-19, Sz 9–19, V 9:30–19
Tradíció és elegancia a legszebb sugárúton. Klasszikus kínálat, modern felfogásban, a gyümölcs fagyik például tartalmaznak hozzáadott cukrot, de valódi gyümölcsből készülnek. Sétához is ideális, de a beltér is óriási és elegáns, ha tölcsér helyett a kehely lenne szimpatikusabb.

Szalay Cukrászda
V., Balassi Bálint u. 7.
269 3210 H, Szerda-V 9-19
Visszafogott kínálat, ami meglepően hat a megszokott, a szivárvány színeiben tündöklő, roskadozó fagyispultok után, de a lényeg, hogy amit csinálnak, azt jól csinálják. A bőség zavarával sem kell megküzdeni, viszont korrekt házi fagyi van, különösen a citrom megkóstolása javasolt.

Szamóca Cukrászda
XVI., kerület, Bökényföldi út 5.
30 200 1628
www.szamoca.eu
H–V 10–21
Finom fagyik, de a sütiket is érdemes megkóstolni, főleg a somlói galuskát.

Pest és az egész város legjobbja:
Legalább 50 -féle fagyi, köztük sehol máshol nem látott, bátor, eredeti és finom ízek. Biotejből készül minden, aki egyszer megkóstolta a céklát vagy a brutálisan csípős chilis csokit, az még sokszor ki fog zarándokolni a XVI. kerületbe, függetlenül attól, hogy a város melyik felén él. Az indiai joghurt (lassi) is tökéletesen idézi a hagyományos ázsiai italt, de a többi fagyihoz sem kell jó memória, az ízük alapján is fel lehet őket ismerni. Sok-sok látogatásra szükség lesz a teljes repertoár megismeréséhez, de ez inkább kellemes probléma, tekintettel az izgalmakra. Kedves és gyors kiszolgálás, saját kis parkoló, az egyetlen hátrány, hogy nagyon kiesik a belvárosból. Cserébe viszont extrahosszú a nyitva tartás, nem sok helyen van esély a hagyományos cukrászdák közül a sötétedés utáni fagyinyalogatásra, mintha ez csakis a kisgyerekek igénye lehetne.
Vári Cukrászda
XVI., Szlovák út 82.
409 1368
H–P 11-21, Sz–V 10-21
A beltér nem különösebben hívogató, egy családi ház kissé szűkös vendégtere is egyértelműen a tölcséres fagyizás mellett szól, de jó időben ott a tágas terasz. És valóban nem nagy hiba a gazdag süteménykínálatot figyelmen kívül hagyni, ez a hely a fagyiról szól. Van aki a hagyományos ízeket szereti itt, de az igazi különlegességet a barokkos egzotikumok jelentik, van itt tokaji aszús mazsola, cékla, gyömbéres rebarbara, mézes barackpálinka, ánizsos-karamellás körte vagy akár ágyas szilvapálinka is. Lenyűgöző választék, nagyon finom ízek.

Kakukktojás:
Häagen-Dazs
VIII., Kerepesi út 9. (Arena Plaza)
455 0946
www.hdpartner.hu
H–P 11–22, V 10–20
Bár cseppet sem házi, mégsem lehet kihagyni a legjobb fagyizók felsorolásból a világ talán legjobb fagylaltját. A 24 darabos választékban tejes fagyiktól a szorbet-kig minden megtalálható, köztük meglepően egyszerű és meglepően rendkívüli kombinációk is, helyszínen fogyasztás esetén különleges kelyhekben is. Az idei nyár íze a gránátalma-fehér barack-narancsvirág... Elvitelre az ismert gusztusos papírdobozokban van lehetőség.

Ha szavaznál a saját kedvencedre: facebook.com/világevő

Tavaszi éttermek a Világevőn: a pesti oldal új kedvencei! A héten jönnek az új budaiak is.

(eredetileg a Time Out Budapestben jelent meg)

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr232796611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaryJaneWatson 2011.04.04. 10:34:15

@szódabár: A soltvadkerti cuki tényleg nagyon jó! Gyerekkoromban Kecskeméten laktam, rendszeresen átjártunk fagyizni. Mindig nagyon sokan vannak, de nem meglepő, hisz a Szervánszky család évtizedek óta ügyel a minőségre.

fourgee 2011.04.04. 10:39:45

@Világevő: A Zila kávéház/Krisztina Cukrászda (XVIII. kerület) hogyhogy kimaradt? Úgy tudom hogy nekik is főzött fagyijuk van.

Frank Morgan 2011.04.04. 10:44:10

Reméltem, hogy innen megtudom hol érdemes enni, erre mit látok elsőnek? Artigiana Gelati.

Namost akinek az a fagyi egyáltalán ízlik, az meg is érdemli. Az egyetlen különleges benne, hogy háromszög alakú kanállal függőleges alakot adnak a jégnek, gombóc helyett. Mindezt mocskos drágán és gagyibb ízvilágot nehezebb lenne keresni. Fizettek érte, hogy bekerüljenek?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.04.04. 10:49:08

@Frank Morgan: abc-sorrend van, ha esetleg nem tűnt fel.
és persze fizettek, mindenki fizetett, aki a listán van, sőt, még a gombócárakból is jelentős kedvezményeket kapok. azok is fizettek, akik nincsenek a listán, csak egy kicsit kevesebbet. ebből a posztból fogok élni most évekig, aztán ha elfogy a sok pénz, amit kaptam érte, akkor majd írok megint egy reklámposztot valamiről és azzal kihúzom a nyugdíjig.
és a kommentelők is mindannyian bérkommentelők, akik szavaznak, azok is benyújtják a számlát. te is bérkommentelő vagy, csak neked az artigiana ellenségei dobják össze a pénzt. szerencsére jutalékot kapok tőletek.

cicavirag 2011.04.04. 10:55:35

Pont tegnap fagyiztunk a Váriban, isteni volt :) jó is ha a XVI. kerületben lakik az ember anyukája. Homoktövis fagyi csak 2 hét múlva lesz.
A Bazilikával szembenit Gelarto Rosa-nak hívják és rózsaformában teszik a tölcsérbe a fagyit. Ott is nagyon finom ízek vannak, a tulaj Olaszországban tanulta a fagyikészítést. Az is jó, ha az ember munkahelye 5 percre van a Gelarto Rosától :)

WiZARD 2011.04.04. 11:00:21

szerintem a legjobb: thecake.hu/ - Október 6. utca 6 szám alatt, elég új, talán 1 éves lehet, érdemes kipróbálni mindenkinek, aki szereti a jó fagyit :)

Kniight 2011.04.04. 11:00:23

Még egy jó cukrászda, finom sütikkel, finom fagyival:
www.zilakavehaz.hu/
Van kerthelység is, hatalmas árnyékos fákkal, egyszer mindenképp érdemes megkóstolni.

ihatethisindapassthingy 2011.04.04. 11:02:31

@1kívülálló: Egyetértek. Nálunk még csak hasonlót sem ettem, mint az Amalfi-parton és Szicíliában, pedig próbáltam pár jó fagyizót. A legnagyobb találmány a szicíliai brioche-gelato kombó, amikor a fagyit egy édes buciban szervírozzák. Betegnek hangzik, de igazából nagyon finom :)

911 Turbo 2011.04.04. 11:06:23

Surányi Szentendre !!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.04.04. 11:06:40

Mint kerületi lakos mondom, hogy a Váriban nagyon gej a fagyi. Jellemzően túl édesített.
A Szamóca kiváló de sütit véletlenül se vegyen senki. A hab nem tejszín hanem növényi, és minden további nélkül kiadják az előző napról maradt süteményeket is ami már olyan mint a szalonna.
Magam részéről inkább átautózom a Daubner cukiba. Már csak az ára miatt is bajnok.

Lacusru 2011.04.04. 11:08:07

A Vanilin tipikusan az a cukrászda / fagyizó, ahol még a felhasznált fagylaltport reklámozó táblácska is kint van! Egye meg, akinek két anyja van, a sok aromás, színezékes hányást... (persze a közízlésnek ez kell, ha véletlen nincs telenyomva valami aromával, már nem is finom)
A Szervánszky családnál nem sikerült még rosszat enni, az biztos. Kár, hogy vadkert nem a szomszédban van.
Van Dunakeszin egy picike, eldugott cuki, űber retró az egész, a majd 70éves tulajdonosával együtt. A fekete puli is jó fej, de a fagylalt sem utolsó :-) a házi sütemények meg egyszerűen isteniek! Az tény, hogy semmiből sem készül sok, néha zárás előtt 1órával már nincs választék. (Persze ez nem baj, csak a válogatós műmájereknek - de nekik ott a non-stop tesco két km-re, a gazdaságos, aromával teli fagyikkal)

Tuszun 2011.04.04. 11:09:55

Akkor legyen egy kis emlekezes: Jelentkezzen egy fagyizonevvel az az ember, aki ismerte a Veres Palne utcai Gelencser ("repulos" a vitorlazorepulo modellek miatt) fagyizot a gimnaziummal szemben, es evett ahhoz foghato fagyit.
Megjegyzem, a fagyizo nem 120 fele fagyival allt ki, de az oszibarack pl. a kertjukben termett, es csak akkor volt, amikor erett. Az eper ugyanugy szezonalis dolog volt. Telen meg a maguk keszitette gesztenyepure divott...

Lacusru 2011.04.04. 11:14:03

@Kniight: A Zilával két hatalmas probléma van:
1. a leszarom a vendéget, bunkó kiszolgálás - de úgy érzik, hogy megtehetik, mert így is rengetegen járnak hozzájuk
2. kifejezetten a fagyis pultra irányul... az emeletre felvezető lépcső pont a fagyik felett vezet. A lépcsőről ha nem is köpnek bele talán a fagyiba a vendégek, akkor is minden pont bele hullik :-( de arra képtelenek, hogy egy üveglappal, vagy bármivel megakadályozzák ezt.

+1 extra: érdemes elnézni a gazdasági bejárat felé... az a mocsok és rendetlenség ami ott van, elveszi az ember étvágyát is! (fogyókúrázóknak tökéletes hétvégi program)

hegyilany 2011.04.04. 11:20:36

Budapesten kívül is van élet: a "Hosszú-Balogh" fagyizója Sopronban, a Lővér körúton az egykori Gyermek Szívszanatórium mellett.

hegyilany 2011.04.04. 11:23:37

@MetálFater: A Vanillin fagyija szerintem kommersz porfagyi.

ibn_battuta 2011.04.04. 11:28:55

A Bazilika melletti virágszirom-alakú fagyikat készítő fagyizó valóban nagyon jó. Szép ÉS finom.

Arany János utca - Nádor utca sarkán tavaly nyílt a Gianni-féle Pomodoro-birodalom fagyizója, az is nagyon rendben van.

Az Oktogonnál a Butterfly 15 éve fogalom volt, most már nem tolonganak az emberek, pedig tavaly kibővülve újra megnyílt. (A mellette lévő "Vajas sütemények boltja", 1916-ból, viszont sajnálatosan megszűnt.)

A Csaba utcai fagyizó 20 éve fogalom volt. Nemrég vettem ott fagyit a fiamnak és magamnak... és nagyot csalódtam.

Szentendrén a Görög utcában van egy jó hely, a nevét nem tudom.

No meg Olaszországban sok ezernyi helyen. A legjobbat Rómában találtam, félúton a Piazza Navona és a Pantheon között. Csak csokiféléből van vagy 20 íz, kb. 20-féle rózsaszín gyümölcsfagyi, és vagy 20 másik.

hegyilany 2011.04.04. 11:32:30

Tetszik a cikkben, hogy írtatok arról is, milyen a fagyizó környezete, lehet-e sétálni, kiülni a fagyival. Én pl. pont ebből a szempontból (illetve emiatt) nem szeretem a Daubnert.

pause 2011.04.04. 11:33:16

szamoca odabasz de mocsok draga
nameg kozel is van hehe
sztem a sutik is fajak,na de azert figyelni kell hogy frisset vegyel:D

becike4 2011.04.04. 11:39:14

Ki emlékszik még a Bakáts téren a Varga cukrászda előtt kígyózó sorokra?Az fagyi volt.

Lacusru 2011.04.04. 11:40:36

Gianni?
Aki a Lidl-ben vásárol (gondolom persze csak reklám)
Mit mondjak rá? Eladta a lelkét az ördögnek? Szánalom! Hiába nem rossz az étterme, eljátszotta a becsületét a Lidl reklámmal!

Figyel Castro 2011.04.04. 11:44:34

Pont tegnap álltunk nem keveset sorba a Váriban, de megérte, mint mindig. Szerencsére közel lakunk :)

qwertzu 2011.04.04. 11:53:03

@Megszívtuk-Waze: A Szamócában szerintem vállalható a fagyi, viszont a süteményekkel tényleg vigyázni kell, pont az általad említett okok miatt. A tejszínhab hiánya meg teljesen érthetetlen.

jozso929 2011.04.04. 11:54:01

10 éve járok kb. havi rendszerességgel a Csaba utcai fagyizóba, de szerintem a színvonal változatlan, ennek megfelelően most is minőségi. Egy olyan fagyi, amiért érdemes _odamenni_, akár a város másik feléről is.

Rathelor 2011.04.04. 11:58:08

@ibn_battuta: A Butterfly-nál ugyanúgy tolonganak az emberek, még ha a mellette levő erősen gagyi fagyizó üres is. Mondjuk az biztos, hogy nem tett jót a forgalmának a 2-3 éves bezárunk és felújítunk dolog..

khmm... 2011.04.04. 12:07:21

@911 Turbo: Sajnos a Surányi már nagyon "prostituálódott". Tele műanyag ízfokozókkal, stb.

Ha már Szentendre, akkor inkább a Szamos a Dumtsa Jenő utcában.

Ganglion 2011.04.04. 12:16:11

Tök jó, hogy írtak egy fagyis posztot. Szerintem érdemes lenne összeszedni a csokizókat és a minőségi csokikat áruló boltokat is. :)

Novi bácsi 2011.04.04. 12:16:20

Tényleg nem bántásból mondom, de tényleg ennyi ember funkcionális analfabéta?! A VÁROS (értsd Budapest), és NEM az ország legjobb fagyizójára szavazunk... pfff...

ayad 2011.04.04. 12:18:08

Akinek a Vanillin bejön, az tényleg meg is érdemli.

Alikam 2011.04.04. 12:19:23

Fagyit lehet ám otthon is készíteni, nem kell hozzá kiöltözni meg órákat autókázni...

De mondjuk ez is olyan ebben az országban mint a MCDonalds volt, Vasárnapi program, apuka anyuka gyerekek, legjobb ruhát fel és nyomás a hamburgerért.

Az meg különösen röhejes, amikor hosszú sorokba beáll a marha, hogy 30 perc után rapid-ra kapjon 2-3 gombócot. Ha ilyen helyeken járok mindig elnevetem magamat.

cicavirag 2011.04.04. 12:49:43

@Tuszun: nem ott volt a néninek mindig egy margaréta a hajában? nyáron élő, télen mű? csak mert van olyan gyerekkori emlékem (kb 25 éves) hogy "megyünk a veres pálné utcába" fagyizni

Mighty 2011.04.04. 12:50:46

Ha már szóba került Újpest, akkor megemlítem az én kedvencemet is: a Vécsey Károly utcában (a Rákospalota-Újpest vasútállomástól pár percre) van egy kis cukrászda, ahol nagyon finom, krémes, főzött fagylalt kapható. Van egy kis kerthelysége illetve maga az utca egy szép, csendes utca, minimális autó forgalommal.

Tuszun 2011.04.04. 13:01:11

@cicavirag: De, azaz! :-)) Es ha ket gombocot kertel, akkor a fagyikanallal adta oda a fagyit, es elsore nem lehetett elkapni...:-)
Eletemben egyetlen egyszer firkaltam a falra kretaval, na az ott volt, ahol a regi vizjelzes van a falon. Pont odaig ert a sor fagyiert...:-)

maestro1 2011.04.04. 13:09:50

Dr Gelato a Bartók B. úton - nem minden fagyijuk jó, de van néhány olyan, ami páratlanul finom. Kedvenceim innen: bazsalikomos citrom, Sacher, ribizli.
Másik: Ráday utcai Juhász cukrászda. Tisztességes, békebeli, nagyon-nagyon krémes fagyijaik vannak.
Szolgálati: csak nekem nem jelenik meg a Facebook-szavazás? Sima fehér oldal jön be a cím alatt.

2011.04.04. 13:10:41

Csodálkozom rajtatok.
Mindannyian úgy tesztek, mintha nem tudnátok: a fagyi HÍZLAL.
Én pedig éppen fogyókúrázom. :-)

Lacusru 2011.04.04. 13:12:03

@Mighty: Bizony, a Vécsey sokáig fogalom volt.
Évek óta nem jártam arra, miután 2x is rossz szájízzel jöttem el onnan :-(
Régen 2-3féle főzött fagyijuk volt, a többiről nem is titkolták, hogy porból van!

Koky_ 2011.04.04. 13:12:05

@ayad: Még szerencse hogy ízlések és pofonok...
Nem jöhet be mindenkinek ugyanaz.

Lacusru 2011.04.04. 13:14:09

@maestro1: Facebook? Az meg mi a szösz?
Lehet, hogy már Viktorunk blokkoltatja az elérését, nehogy valami megmozdulás szerveződjön rajta!

Szerintem tiltsák be, központilag! Sok kellemetlenségtől menekülhetne meg az emberiség...

answ 2011.04.04. 13:14:26

Van aki azt hiszi, hogy a hőn szeretett fagyizója maga készíti az egész fagylaltot? :)
Persze a tejet is maguk fejik :D

Mindenki valamilyen alapporból dolgozik, aztán hogy mit kezdenek vele az már eltérő.

Egyébként egy nagyon jó fagyizó van a XVII. kerületben is: a Szépréti.

Kilgore Trout 2011.04.04. 13:17:55

@answ: A Széprétiben a fagyi még elmegy, de a tölcsérjük az botrányos. Utálom azt a tölcsér típust, amelyiknek az alján keresztgerendák vannak.

puffogónyúl 2011.04.04. 13:33:57

@paska: Szerintem te vagy rossz helyen jártál,mikor azt gondoltad,hogy a Váriban vagy ,vagy valami baj van az ízlelőiddel! Íz kavalkád van,kiváló minőségű,ritka széles ízválaszték-még a különböző érzékenységű emberekre is figyelnek a laktóz,cukor,....mentes készítményekkel! Az hogy a design nem igazán "cukrászdai" tény,de ez a cuki már min.20 éve ott van a helyén és ez nem az V.kerület,nem is egy budai tájvédelmi körzet hanem a XVI. ker.Ezt lehet belőle kihozni,hisz csak pár m2.Ha neked flanc kell,bőven találsz a belvárosban megfelelőt,én a fagyi miatt járok évek óta oda és soha senki akit magammal vittem,nem mondta,hogy ezért kár volt.Sőt!Mindenkinek ajánlom,akinek messze van (akár bicajjal is jó program)látogassa meg,nem fog csalódni.Már csak a lányok miatt sem:P

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.04. 13:41:54

Nem tudom írta-e már valaki, de a 14-ik és a 6-ik, sőt az 5-ik kerület is Pesten van.
Kicsit rendezni kéne a felsorolást.
A Flórát jól ismerem, a sütiei sajnos nem az igaziak, bár a somlóia verhetetlen. A fagyik viszont tényleg finomak.
Kár, hogy az érdi Pataki cukrászda kimaradt. Simán megéri kemenni addig.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.04. 13:43:55

@Tzimisce: Sry félreértettem a dolgot. De akkor is hiányolom a Patakit, illetve mi a véleményetek az Árkádban található Gelati-ról.

- SunDisc - 2011.04.04. 14:00:27

Amit én ismerek és egészen jó: a Westend éttermi szintjénél leghátul a La Gondola vagy hogy hívják fagyizó.

A csokijuk és eprük fantasztikus.

Chingachgook 2011.04.04. 14:01:14

A Vari? az egy kalap szar, unalmas, izetlen fagyijuk van es a kiszolgaloter mutatja a vendegekhez valo hozzaallasukat...

maestro1 2011.04.04. 14:04:18

@Chingachgook: szar? unalmas?? ízetlen??? Ezeknek csak az ellenkezőjét tudom elmondani a Váriról.

Lacusru 2011.04.04. 14:27:26

Vegyük észre, hogy még fagyi téren is minimum két csoportra bonthatóak az emberek:

Az egyik csoport esküszik a tiszta mű aroma-színezék porfagyikra. Azokat is el lehet készíteni jól is, meg rosszul is. Nem egy helyet tudnék mondani, ahol tejet nem is lát pl. a Carpigiani!

A másik csoport pedig értékeli a természetes alapanyagokból, hagyományos módon elkészített fagylaltokat és sorbeteket. A ritka, vagy különleges alapanyagokról ne is beszéljünk.

A második csoport lemond az esetleges csili-vili színekről, a 3h múlva is a szájukban uralkodó aromáról, és persze kihagyják a különböző túlérzékenység és allergia kellemes tüneteit is.
(ja és mindezért hajlandóak utazni, többet fizetni, stb.) - MEKKORA HÜLYÉK!

Én is hülye vagyok az első csoport szerint :-)
(nem is szeretném mindezt megértetni olyan emberekkel, akik pl. nem tudnak 3féle ásványvizet sem megkülönböztetni egymástól! Bonyolultabb dolgokba pedig ne is menjünk bele)

MaCS_70 2011.04.04. 14:58:46

Halihó!

A Csaba utcai kézműves nekem elég jellegtelen.
A Zila fagyija jó, de a kiszolgálás szerintem is méltatlan a hely minőségéhez.

Nálam a Daubner visz mindent -- minden téren: fagylalt, parfé, édes és sós sütemény - mind egyformán szenzációs.

Üdv: MaCS

llara (törölt) 2011.04.04. 15:32:03

@becike4: Bizony! Ha Vargánál csokifagyi volt, felfüggesztették a rendelést a gyermekrendelőben, mert mindenki elment fagyizni, és ez így volt rendjén:-) Az utód Nádori cukrászda sem rossz, de azért egy galaxisban sem lehet emlegetni Varga bácsival..

becike4 2011.04.04. 16:19:12

@llara: És akkor a málnáról,meggyről,citromról nem beszéltünk.Nem volt hókusz-pókusz,nikotin ízű,répás,meg ilyen baromságok,simán fagyi,de az verhetetlen.

Harley 2011.04.04. 18:07:42

@Novi bácsi:
Nem , nem bántottál meg senkit ,csak egy kicsit bunkó voltál .
Vagyunk azért egy páran ( a többség ) akinek a VÁROS , nem biztos hogy egyenértékü mindenesetben a fővárossal .
De nyugodtan írd meg , ha te vagy a blog irója , hogy itt ne olvassanak vidéki város lakók, esetleg falusiak , pláne ne tanyasiak . Pedig mi is szeretjük a jó ételeket , és a jó fagylaltokat .S ha páran itt, ahogy olvastam , leírták ebbéli tapasztalataikat , nekem külön öröm volt.

Novi bácsi 2011.04.04. 18:15:36

@Harley: Béke, Testvérem! A cikkből egyértelműen kiderül, hogy a Budapesti cukrászdák és fagylaltozók vannak most műsoron, és ehhez képest van szétoffolva a topic mindenféle egyéb város cukrászdáival.
Távol álljon tőlem, hogy bármiféle alá-fölérendelést engedjek meg magamnak, csak azért, mert én ebben a városban születhettem. Ha bivalybasznádi lennék, akkor is pontosan ugyanez lett volna a posztom lényege.
A blog szerzője pedig - látva a lelkesedéseteket - nyilván fog egy ORSZÁGOS verziót is készíteni. De ez nem az. És legyen szép napod. Komolyan.

kisvi 2011.04.04. 18:27:18

Nekem egyértelműen a Cadeau.
Nem mindet ismerem a felsoroltak közül, de amiket igen azokat nagyságrendekkel veri.

ehran 2011.04.04. 18:27:26

@vilagevo: Pont pénteken szívtam házi tölcsérgyártással, azért azt szokni kell. :) 3 tepsinyiből jött össze 3 db tölcsérként értelmezhető valami.

Globetrotter2014 2011.04.04. 18:33:05

Auguszt, na annál trébb népség nincs. Eddig minden alkalommal vissza vittem volna valamit. Egyedül a sóssütiben nagyhatalom továbbra is de abban durván. DAubner nem beülős cujkrészda, hanem egy tortagyár. VIszont így is 40 perces sorbanállásorkra lehet számítani, előre be kell tervezni hogy mikor menjen az ember az árufölvételre. Fagyiban inkább a Szamos, de ők is maradnak le.

Harley 2011.04.04. 18:34:52

@Novi bácsi: Béke legyen veled :)
Tudod mi vidékiek nagyon érzékenyek vagyunk . Meg egy kicsit írígyek ,mer'nem jutott nekünk 4-es metró :)
Viszont ha kis összezördülésünknek lesz annyi hatása ,hogy lesz egy országos kiadás is ,akkor nem volt hiába a pengeváltásunk .
Peace brother !

Novi bácsi 2011.04.04. 18:37:11

@Harley: Neked is Barátom! Remélem, imáink meghallgatásra találnak! :)

Lacusru 2011.04.04. 18:49:24

Augusztéknál egyszer jártam, a Sasadi út végénél lévő "pavilon"-ban.
Ha már helyet foglaltunk, rendeltünk pár sütit és egy-egy üdítőt.
Azon kívül, hogy horror drága (amit lehetne ellensúlyozni, és onnantól fogva nem érdekelne) valóban csak a kíváncsiságból elhozott pár darab spenótos és gombás hasé finom íze maradt meg az emlékeimben.
Persze, a negatívumokat sem tudom elfelejteni:
- az asztal, melynél helyet foglaltunk üres volt, azaz látszólag már vendégfogadásra alkalmassá volt téve, ugyan akkor erősen savanyú szaga volt (a törlőrongy gondolom aznap még nem volt kimosva) és ráadásul voltak is rajta maradékok,
- a bútorokon, a berendezési tárgyak szegleteiben több napos, de helyenként inkább több napos por volt,
- a felszolgálók valószínűsíthetően aznap kezdhettek, mert nem igazán voltak képben, de legalább látszott rajtuk az igyekezet! viszont nagyon jól szórakoztunk a bénázásaikon,
- a sütihez kapott villákat nem elég alaposan nyalogatták le az előző vendégek, de hogy azok elmosva nem voltak, az szinte biztos,
- a 0,2-es Coke üvegből az igazi szerintünk, de ha tiszta poharat kaptunk volna melléjük, akkor nem viselkedtünk volna olyan bunkón, hogy üvegből iszunk :-)
- a felszolgált sütemények felejtősek, semmilyen maradandó élményt nem nyújtottak sajnos!

Kár így tönkre tenni és lejáratni az Auguszt nevet szerintem, de valószínűsítem, hogy sosem fognak tönkre menni, mert ahhoz túl jó és forgalmas helyen van az a cuki.

Azért kíváncsiságból megkóstolom majd a fagyijukat is, ha arra járok.

Lacusru 2011.04.04. 18:53:50

@Harley: A 4-es metrót akciós áron átadjuk szerintem szívesen... mert eddig csak kárát láttuk, de azt mondhatni az egész ország! Ennyi pénzből más országokban 2x ilyen hosszú metrószakaszt építettek, később kezdték az építkezést és már tavaly nyáron üzemelt is!

Egyébként meg ne irigykedjetek... ez a szemétdomb csak kívülről látszik jónak, egy nyugodt vidéki kisváros vagy egy szép tanya százszor jobb!

jadviga79 2011.04.04. 19:03:10

Évekkel ezelőtti élményeim szerint a Grinzingi borozóval sréhen szemben fekvő Gelato fagylaltozó is kítűnő.
Azonkívűl kicsit hiányolom a felsorolásból az Oktogonon, a Teréz körúton lévő Juhos féle, Butterfly fagylaltozót. Nagyon szeretem.

Persze a Szépvölgyi úti a parfétortákkal mindent visz... :)

Harley 2011.04.04. 19:25:56

"@Lacusru: Egyébként meg ne irigykedjetek... ez a szemétdomb csak kívülről látszik jónak, egy nyugodt vidéki kisváros vagy egy szép tanya százszor jobb! "
Ámbátor ,derék honfihoz illően számtalan külföldi barátomnak mutattam be büszkén fővárosunkat , a hajdani lelkesedés már alábbhagyott ,talán mióta egy reptéri kisbuszos csóka ,lebuzizott . Talán öregszem már , nos azóta inkább elmegyünk Cesky Krumlovba, s jól érezzük magunkat. A tanyára visszatérve , pár éve vettem egy gyönyörü bakonyi kisfaluban birtokot ,nem adnám semmilyen rózsadombiért.
A fagyis témát azért böngésztem , mivel sajnos függő vagyok , és pénteken megyek a Construmára , oszt összekötném a hasznost a kellemessel . Amúgy a Haagen & Dazs nálam favorit , de csak a kimért nem dobozos .

Lacusru 2011.04.04. 19:58:43

@Harley: Akkor tudod miről beszélek... az OPNI nem bezárt, csak a területét növelték meg és kerítést még nem húztak köré!
Finom a Haagen valóban, a "bolti" fagylaltok között a 2. legjobb. Az tény, hogy a legtöbb Haagen is tele van aromával és színezékkel, az emulgeálószerekről ne is beszéljünk, mert a szójalecitin pl. maga a méreg, főleg egy kisgyermeknek!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.04.04. 20:00:55

@Harley: @Lacusru: @Novi bácsi: @hegyilany: Budapest vs nem Budapest témában bocsánatot kérek minden nem Budapestitől, valóban pontatlan - és hibás - a címadás, de arra később sem fogok tudni vállalkozni, hogy az ország fagyisait értékeljem érdemben. Pedig nyilván az is érdekes téma lenne. Akkor már inkább - a nevemhez méltó módon - a világ fagyizóit járom végig.
Viszont annak nagyon örülök, hogy békekötéssel végződött a kis csörte :)

Lacusru 2011.04.04. 20:33:14

Én a világbékét pártolom :-)
Lehetetlen is lenne még Budapest összes fagyizójáról is írni, nem hogy az ország fagyizóiról, cukrászdáiról!
Én is járom az országot-világot amikor csak tehetem, sok érdekeset láttam, tapasztaltam... ha írói vénával rendelkeznék, akár egy egész könyvet megtölthetnék csak az éttermi élményeimmel...

Minden esetre én köszönöm Neked, Világevő, hogy viszonylag gyakran olvashatjuk a blogodban a különböző beszámolókat. Eddigi tapasztalataim szerint elég hasonló szemszögből látjuk a dolgokat!

Harley 2011.04.04. 21:16:13

@világevő: Kedves blog szerkesztő , magyarok lévén bármikor bárkibe bele tudunk kötni legyen az " Pesti " avagy " Vidéki " . S ha már ki provokáltuk , legyen meg a jutalmunk , a Világ Fagylaltozói ! Annál is inkább mert bejártam a világot és persze ettem fagyit ahol lehetett , másrészt mivel hányatott életem egy részében ,ebben az országban ismert voltam az általam gyártott fagylaltgépekről . Igy azért láttam a fagylaltgyártás azt az oldalát amit ti néha jobb ha nem is láttok , de láttam nagyon elkötelezett cukrászokat akik elhivatottan álltak a szakma csúcsán, most örömmel láttam közülük többet emlitettek a posztolók, megérdemelten . Na ja persze és a világbéke !

Lacusru 2011.04.04. 21:35:18

@Harley: A budai kimaradt :-)
Mert tapasztalataim szerint, a dombon lakók nem Pestiek, de nem is Budapestiek... ők Budaiak!

Egyébként meg olyan butaság azért megkülönböztetni valakit, mert jobb vagy rosszabb helyre született, hiszen senki sem tehet róla.

A cím viszont egy magas labda volt, amit páran lecsaptak, ennyi. A "városban" no de kinek mi a város? Egy moszkvainak Bp max. csak egy koszos kisváros, hogy nagyobb városokat ne is említsünk! Világevőnek viszont Budapest "a város" mert életvitel szerűen itt lakik gondolom :-)

ZboroKrisz · http://artinterior.blog.hu/ 2011.04.05. 08:48:51

Vári mindent visz (fagyiban). Gyömbéres rebarbara és chilis csoki verhetetlen. Sokat kell járni, mire az ember végigkóstolja a kínálatot, de érdemes. Sütit viszont eszetekbe ne jusson kérni, óriási csalódás...

Novi bácsi 2011.04.05. 09:43:52

@Harley: a bakonyi birtokért nagyon irigyellek! Egyszer elnyalnék ott egy doboz Haagen & Dazs-t. :))))

Harley 2011.04.05. 19:37:11

@Lacusru: A budai kimaradt :-)
Mert tapasztalataim szerint, a dombon lakók nem Pestiek, de nem is Budapestiek... ők Budaiak!
Oops ,talált ,süllyed , ismerem a fajtát !Kislányom révén majdnem rokonságba kerültem velük , de hál'Istennek ,elmúlt a veszély .
"Világevőnek viszont Budapest "a város" mert életvitel szerűen itt lakik gondolom :-) "
Ezúton is kivánok neki minden jót , csak folytassa számomra érdekfeszitő munkálkodását :)
Mert ugye nem véletlenül tévedtem , a blogjára .

Harley 2011.04.05. 20:01:17

@Novi bácsi: a bakonyi birtokért nagyon irigyellek! Egyszer elnyalnék ott egy doboz Haagen & Dazs-t. :))))
Nos amikor megvettem , többen elmebajosnak véltek , azóta már az a vélemény ,hogy egy rohadt spekuláns vagyok :):):) Bár az igazi projekt még csak majd ezután kezdődik, de értve finom célzásodat ,ha kész leszek szívesen látlak egy grill partyra , de a fagyit te állod ! Mivel a jó társaságot és a vitákat kedvelem . De felhívom figyelmedet , hogy ezen látogatás ,komoly veszélyeket is hordoz magában ,ezt tanusithatja a falucska multikulturális közössége , pesti ügyvéd :) , győri közjegyző , németek, hollandok , osztrákok, stb.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.04.05. 20:05:14

@Lacusru: @Harley: köszi a bíztatást, nem adom fel! :)
sőt, a legszörnyűbb fajta vagyok, orrát fennhordó budai :)
de azért főleg budapesti.

külföldi városoknál szerencsére nehezebb bárkinek is a (jogos) érzékenységébe gázolni...

Lacusru 2011.04.05. 20:08:33

@Harley: A lényeg, hogy mindenképpen csak irigykedni fognak az emberek, csak keresnek rá valamilyen kifejezést, mint "spekuláns" vagy "elmebajos" stb.

Lacusru 2011.04.05. 20:12:20

@világevő: Ne is, csak így tovább!
De ugye azért nem baj, ha néha egy kicsit irigykedem?
Persze én is elég sok irigylésre méltó helyen jártam már és készülök is járni, csak nem publikálom :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.04.05. 23:10:59

@Harley: @Novi bácsi: vagy hívjatok meg engem is, vagy legalább egy beszámolót kérek a közös grillezésről-fagyizásról! :)
@Lacusru: :) dehogy baj, azért - legalább kommentben - avass majd be néha!

Lacusru 2011.04.05. 23:23:07

Szerintem Világevőnek ott a helye a grillezésen... legalább születik belőle egy jó cikk :-)
Én meg leszek a sofőr, úgy is antialkoholista vagyok!

---
Most éppen azon vagyok, hogy a szavahihetőségedet tesztelem, vigyázz! Azokat a helyeket járom végig, melyekről írsz... vagy pont ez a cél és egyben reklám, mint ahogy valaki már írta?
Nekem bevallhatod, akkor is megyek, mert enni szeretek és eddig nem csalódtam még a véleményedben.

cicavirag 2011.04.06. 09:14:15

@WiZARD: tegnap kipróbáltam a The Cake-et mivel gyakran megyek el mellette és itt dolgozom: csalódás. A csoki fagyi tiszta jég volt, tele jégdarabokkal, a mandula finom de semmi extra. The Cake-nél maradok akkor a sütiknél.

WiZARD 2011.04.06. 09:51:44

@cicavirag: :(
én tavaly nagyon jókat ettem ott, idén még csak 1x voltam, de jó volt...
a sütik isteniek :)

Novi bácsi 2011.04.06. 15:08:43

@Harley: na, jól meghívattam magam :)))
Szavad ne feledd, szívesen bármikor. :) Aztán jól meglepődik mindenki, hogy az "ellentétek" mennyire látszólagosak. Tréfát félre: egy jó bográcsozással egybekötött gazolástól sem gazolok be. :) A keresztségben a böcsületes Novotta Ferenc nevet kaptam - Facebook-on megtalálsz. Legyen továbbra is szép napod!
Ui.: most ettem a Ráday-ban 3 gombóc fagyit, de elég fos volt... :)
@Lacusru: @világevő: most már minden csak Harley-n múlik :)

Harley 2011.04.06. 18:13:28

@világevő: " köszi a bíztatást, nem adom fel! :)
sőt, a legszörnyűbb fajta vagyok, orrát fennhordó budai :)
de azért főleg budapesti. "
Nos megygyőződésem , hogy mindenhol található rendes ember ,még budán is :)
Pénteken megyek tesztelni a Haagen -Dazs-t mivel utba esik Budapest és a pesti jóbarátomtól kiprovokáltam egy ottani találkozót :)

Harley 2011.04.06. 18:19:42

@Lacusru: "Szerintem Világevőnek ott a helye a grillezésen... legalább születik belőle egy jó cikk :-)
Én meg leszek a sofőr, úgy is antialkoholista vagyok!"
Legyen , ha eljő az idő a meghivót küldöm a "Novi bácsin" keresztül , persze ha visszaigazol a Facebookon :)

Harley 2011.04.06. 18:26:44

@Novi bácsi: "Szavad ne feledd, szívesen bármikor. :) "
A barátaim akik ismernek tanusithatják, be szoktam tartani a szavam.
S hogy lásd komolyan gondoltam , a Facebookon már elküldtem a kérelmet !

Novi bácsi 2011.04.06. 18:48:58

@Harley: Kedves Harley! Én bizony nem kaptam semmit... De várom! És köszi! Legyen szép estéd :)

Sharam 2011.04.07. 06:34:07

@világevő: A vanilin a vanília fő illatanyaga, nem keverendő össze a szintetikus társával! :)

Torrone de limoncello 2011.04.15. 13:01:46

Szép napot!
Olvastam az egyik kommentben,hogy valaki dicséri a 11 kerületben a Bartók Béla út 46 szám alatti Dr.Gelatot.Na ott kezdődik az Ízlés ,mondom ezt szakmai szemmel(fagylaltkészÍtő vagyok).
Ha valaki a gellért tér közelébe sétálgat érdemes benézni van 32 féle fagyijuk és nagyon nehéz választani közülük:-)
Na itt tényleg nincs felesleges Ízfokozás itt a valós Ízek dominálnak.Csak gratulálni tudok nekik,mert szÍvük -lelkük benne van.Na és a dÍszÍtések is káprázatosak!!!!A hely hangulata kiváló,fiatalos és kedves az új személyzet!
Zényleg őket nem lehetne facebookon likeolni?Üdv

lotuss7 (törölt) 2011.05.06. 16:01:27

Üdv mindenkinek.Róth Péter vagyok a dr.gelato megálmodója.Érdekes és tanulságos a fentiek végigolvasása. jómagam az ország egyetlen fagylalt-technológusaként immáron több évtizede tevékenykedem ezen a területen. Nos ahogyan nincsen a világ legszebb nője úgy nincsen a legjobb fagylalt sem.sajnálom hogy azt kell mondjam hogy több ,,neves fagylaltozó,,-nak sajnos igazából semmilyen szakmai törekvése sem tudása nincsen.nézzük meg a hazai gasztronomia fejlődését az elmult 15 évben. A rántotthústól eljutottunk addig hogy ma már néhány kilóméteren belűl végig kóstolhatjuk a világot.Nos történet-e hasonló a cukrászati vonalon. nem, sajnos nem, sőt a vásárlók minőség romlásról beszélnek.Ma kishazánkban egyetlen fagylalt szakkönyv sem létezik.Jómagam is külföldön tanultam mindent és lelekesen próbálom kishazánkba átültetni.Mit mondjak akkor mikor egy előadásomon amikor a fagylalt összetételéről beszélek neves embereknek,nem kiváncsiak, csak mondjam már a receptet.hát én olyan 2000 csokifagylaltot tudok.szóval mit is mondjak?360 féle fagylaltot készítünk itt helyben, s mint j.oliver reggel válogatom a gyümölcsöt.azt amiből önök fagylaltoznak.bárcsak télen is kapnék olyan epret és barackot amit olaszországban.higgyék el a fentiek közül sokan nem is használnak gyümölcsöt csak sűrítményeket.ez olyan mintha knorr kockából adnám a vasárnapi húslevest. szóval nem így kell.én tudom.az én értelmezésemben a fagylalt készítése semmivel sem kisebb tudomány mint a főzés.néhány tucat könyvből itt a polcomon , tudnék is mesélni.szóval egy egyenlet amit csak leírni tudok, pedig rajzolni kéne: egy kéz+szív+fagylalt=:) .Na így kell Önöket kiszolgálni.További szép nyarat kívánok.Üdv az ön fagyisa.ha kiváncsiak hogy hogyan is készül a fagylalt,rövidesen kiscsoportos műhelylátogatásokat is tartunk.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.28. 15:37:28

Nagyon jó cikk! Majd a nyár folyamán ellátogatok valamelyik egységbe. :)

nowy 2012.04.05. 20:39:30

1. Hópehely fagyi-labor XIX.kerületben,a múltkor a mestertől kaptunk 2 kóstolót ami még nincs a kínálatban,fügét és spenótos-camamberest :)
www.facebook.com/pages/H%C3%B3pehely-Cukr%C3%A1szda-%C3%A9s-fagyi-labor/111404388933200

2. Sík Cukrászda, III kerület,Lukács György utca 1.
Az év fagylaltjátt csinálták 2004,2005 és 2011-ben is nyertek a diós-mézes körte faygival.

peteraxx · http://www.revu.hu 2012.04.05. 20:56:58

Nálunk a Revün még a Fragolát kedvelik (a már említett Vári mellett): revu.hu/etel-ital/cukraszda/Fragola-Fagylaltozo-Budapest-429

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.06. 23:21:33

A listára szerintem nagyon nem illik a Flóra Cukrászda. Az tény, hogy 500 méteres körzetben a legjobb fagyit ők adják, de szerintem a pesti top 10-be nem fér be.

marcellkustos 2012.05.23. 09:49:05

A pesti listából kissé méltatlanul kimaradt a Nagymező utcában található Fragola. Az alap ízek mellett olyan különlegességeket is kínálnak, mint gorgonzola, camembert, homoktövis, karamellás füge... Aki kint volt a kézműves magyar ízek vásárán, lehet tudtán kívül, de kóstolhatta a fagyijukat. :)

Filhipposz 2012.09.06. 21:36:19

Gyerekek... Ne legyünk már álszentek! Mindenki pontosan tudja, hogy a legjobb fagyizó "a városban" a Gelato az 1. kerületben, a Schwedensplatzon, pontosabban a Franz-Josefs-Kai 17 alatt.

susztertangó 2014.02.23. 09:05:37

@Mighty: 2013ban már nem volt, csak zárt kapu.

Ádán 2019.04.23. 17:10:44

@Tuszun: Akkor még egy forint volt egy gombóc fagyi. A pultban volt egy nagy keverő, amivel sokáig keverték a fagyit, hogy finom, krémes állaga legyen.
Gelencsér Pali bácsival találkoztam a hármashatárhegyi repülőtéren is. Feleségének (Márti?) általában nagy műanyag margaréta volt a hajában.
süti beállítások módosítása